Hajdú-Bihari Napló, 1994. május (51. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-02 / 102. szám
1994. MÁJUS 2., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL A kárpótlási földek felét is bérbe vették El a remény a Béke Agrárszövetkezetben, hogy a működőképes üzemek lábra kapnak / Gulyás Imre , Hajdúböszörmény (HBN) - Aki ma állattenyésztéssel kezd foglalkozni, az vagy nem ért hozzá, azaz nem tudja, hogy állati terméket a jelenlegi viszonyok közt nem lehet jövedelmezően előállítani, vagy ért hozzá, de rendületlenül hisz a gazdaságpolitika megváltozásában - mondja Csáki Ferenc, a Béke Agrárszövetkezet főágazat-vezetője, a Tejterméktanács elnökségének tagja. Ehhez képest igazán meglepő, hogy a böszörményi szövetkezet mintegy hatezer szarvasmarhát tart. Csupán fejőstehénből van legalább ezernyolcszáz a két nagy telepen. Ahogy hallom, hasonló szövetkezeti szarvasmarha-ágazatot a Dunán innen hiába keresnénk. E néhány szám is bizonyára elárulja, hogy a szövetkezet „kiállta az idők próbáját", ami nemcsak azt jelenti, hogy túl van az átalakuláson, a bírósági bejegyzésen, hanem azt is, hogy döntő hányadát tekintve egyben maradt és működik. A munkált földterülete ugyan nyolcezer-egyszáz hektárról hatezer-négyszáz hektárra csökkent, a tagság azonban, amelyet az elmúlt év végén ezerhetvenhét személy alkotott, valamelyest még nőtt is. Óriási előny a föld A létszám gyarapodása részben a Zelemér Agrárszövetkezet vagyonának, a hatszázas tehenészetnek a „kivásárlásával" függ össze. - Jöhetett volna hozzánk az ottani teljes tagság, de sokan nem éltek a lehetőséggel, hanem inkább a részjegy kifizetését és a végkielégítést választották - idézi fel Kutassy Sándor, a „Béke" elnöke a sokak számára talán sorsfordító napokat. Némelyek azonban (miként nem egy nagyobb földterülettel rendelkező gazda is) a szövetkezeti tagsági viszonyt választották, azzal a szándékkal, hogy a földjüket (vagy annak egy részét) haszonbérbe adják a „Békének", esetleg (ugyancsak a szövetkezettel) megműveltetik. Most aztán van a szövetkezetnek négyszázhatvannyolc aktív dolgozója. Százhárom személynek csak munkaviszonya van, nincs tehát üzletrésze és részjegye. De hát ettől függetlenül sem minden tekintetben emlékeztet már ez a tagság az egykorira. A „Béke" berkeiben járva az ember vállalkozói igazolvánnyal rendelkező, munkaszerződés szerint dolgozó traktoros szolgáltatókkal (takarmányosokkal), mezőgazdasági árufuvarozókkal és gépi rakodókkal találkozik. Haladjunk azonban sorjában. Van egy kérdés, amelyet nehéz lenne megkerülni: Hatezer-négyszáz hektár szántó, rét és legelő. Hogy maradhatott itt együtt ennyi föld? - kérdezem az elnöktől. - Óriási előnyünk van minden más szövetkezettel szemben, ezen múlik a létünk - jegyezhetem fel a rövid és őszinte választ. Amelynek, persze, megvan a magyarázata is. - 1990-ben nekünk az úgynevezett közös föld közel ötven százalékát sikerült eladni a tagjainknak, így aki akart, hozzájuthatott átlagban 3,5 hektár földhöz. Ez az egyik oldal. A másik, hogy a kárpótlási földek ötven százalékát (ötéves szerződésekkel) sikerült haszonbérbe vennünk. Huszonöt kilogramm búzáért aranykoronáját. Nyugati költségek, keleti piac - Mire fordította a szövetkezet a földárverések nyomán befolyt kárpótlási jegyeket? - Eladtuk mind a névérték hatvanhat százalékáért. Komolyabb lehetőségünk nemigen kínálkozott. A mi kárpótlási jegyeink értéke a feldolgozóipar privatizációjában (mert hiszen elsősorban ez érdekelt volna bennünket) annyi lenne, mint csepp a tengerben. Ugyan mit jelentene nekünk egykét százalék vagyoni arány? Semmit. Miközben, talán mondanom sem kell, nagyon kellett a készpénz a folyamatos üzemeléshez. Fő az, hogy sikerült fenntartani a működőképességet. Milyen eredménnyel? - Az elmúlt évet kis nyereséggel zártuk. Szerény részesedést és osztalékot tudtunk fizetni, és ez bizonyos értelemben biztató, még akkor is, ha a nyereség nem a termelésből származott. A termelés, sajnos, jelenleg is veszteséges. És létminimumon álló vagy az alatti a javadalmazás. Mi sem állunk tehát jól, hanem inkább a remény az óriási, hogy az üzemek, amelyek valóban működőképesek maradtak, viszonylag gyorsan lábra kapnak. Ez azonban, mint mondom, egyelőre csak remény. Ma nyugati költséggel keleti színvonalú piacra termelünk. Az élelmiszerár-robbanás elkerülhetetlennek látszik - hacsak az állam nem segít nagyobb ártámogatással. Mert ha például számítom a tőke lekötöttségét, a betárolt takarmány értékre a kamatot, akkor nekünk a szarvasmarha-ágazat tavaly kilencvenhétmillió forint mínuszt „hozott". Miközben a munka hatékonysága világszínvonalú. Hat ember fej meg ezerkétszáz tehenet. Teli minden istálló Ha nem is ezerkétszázat, valóban alig kevesebbet. Hiszen most is kilencszázhatvan-kilencszázhetven közt van a fejősszám, tudom meg a pontos adatot Csáki Ferenctől a dorogi úti telepen, ahol nemhogy üres istálló, de üres férőhely sincs, így a tőke mégiscsak működik, új értéket hoz létre - mondja a főágazat-vezető, akiről szinte lerí, hogy bizony nem derülátó. Ahhoz túl mélyen van a szakmában, nem csak beosztásánál fogva, hanem mint takarmányozással foglalkozó szakember (most jött haza egy amerikai tanulmányútról), és mint a Tejterméktanács elnökségének tagja is. Amíg megtesszük az iroda és a fejőház közti rövid utat, megtudhatom, hogy egy liter tej ráfordítása ma nemzetgazdasági szinten 32 forint körül van. Eközben a Hajdúböszörményi Béke Agrárszövetkezet, amely például tavaly száz százalékban extra minőségű tejet adott el, jelenleg (az áprilistól érvényes egy forint áremelést is beleszámítva) 28 forintot kap a tej literéért, így kell versenyeznie a hazai termelőnek, aki, mint Csáki Ferenc is, a kellő támogatás hiányában látja a legfőbb gondot. Rengeteg élelmiszer jön be (részben engedéllyel, részben engedély nélkül) a hazai piacra. Ám ez az élelmiszer ott, ahonnan való, ahol termelték, 48-50 százalékos támogatást élvez az illető ország kormánya részéről. Itt pedig? Tavaly mínusz két százalék volt a mezőgazdaság támogatottsága. De ha most nyolc százalék a támogatás, akkor sem tehet ilyet tisztességes kormány egy ország polgáraival. Versenyeztetni kell a termelőket, de a verseny legyen tisztességes! Hitelpályázat tizennyolcezerért A versenyből a telepen dolgozók, legalább is azok, akikkel megismerkedők, Gál György mezőgazdasági árufuvarozó, Erdős Imre traktoros szolgáltató és Varga Lajos mezőgazdasági fuvarozó és gépi rakodó nem sokat éreznek. Vállalkozók. Elhasznált, amortizálódott gépekkel kezdték a munkát, havonta törlesztendő részletek súlya a vállukon, a legfontosabb azonban számukra most mégiscsak az, hogy szükség van rájuk. - Az látható volt - mondja Gál György hogy itt mindennapos munkánk van. Erre alapoztuk az egészet. Egy szűk esztendő van már mögöttük, és úgy látják, hogy legalább három évnek kell eltelni ahhoz, amíg sikerül „megújulniuk". Na nem azért, mintha a véletlenre bíznák a magújulást. Többen, így Gál György és Varga Lajos is mezőgazdasági gépvásárlási hitelpályázatot nyújtottak be a megyei földművelésügyi hivatalhoz. Egyikük traktort, másikuk rakodógépet venne. Hogy valóban vesznek-e, azt még nem lehet tudni. Két hónapja várnak, de eddig nem kaptak választ a hivataltól. A szavaikból érzem, hogy azért valamivel gyorsabb ügyintézésben bíztak. Nem panaszkodnak ők, inkább csak megemlítik, hogy egy havi nettó keresetükért, tizennyolcezer forintért csinálták meg nekik a hitelpályázatot. Mint borjú az új kapura, úgy bámulnak a fotóriporterre Fotó: Kőszeghy György Lassan javul a megye folyóvizeinek minősége Egy ideje már érezhető a debreceni biológiai víztisztítómű jótékony hatása Debrecen (HBN - H. A.)- Környezetünk, életfeltételeink védelme szempontjából meghatározó a folyók, élő vizek tisztaságának óvása. Ugyanakkor a folyók az iparosodás és a városiasodás kezdetétől közvetlen befogadói voltak a szennyvíznek is. Ez az ellentmondásos helyzet korunkra elvezetett odáig, hogy a Föld folyóinak jelentős része katasztrofálisan szennyezett lett. Az életfeltételek javításáért vívott küzdelemben tehát meghatározó a felszíni vizek, folyók minőségéért vívott küzdelem. Hogyan alakul Hajdú-Bihar megye folyóvizeinek, vízfolyásainak minősége? Erről érdeklődtünk a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőségen. Pádár István, a vízminőségmérő osztály vezetője tájékoztatásunkra elmondta, hogy ez év tavaszára az eddig szennyezettnek ítélt folyóvizeink minőségében is lassú javulás következett be. A Tisza, amelyből a Keleti-főcsatorna, s ezáltal jelentős részben Debrecen ivó- és iparivíz-ellátása is történik, valamint a Nyugatifőcsatorna változatlanul első osztályú volt. A Berettyó másodosztályú minőségben lép be és lényegében másodosztályúként folyik tovább. E folyók vízminősége fölött egyébként a környezetvédelmi felügyelőség és az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézete őrködik. A megye belterületén régi gond, hogy a települések, de főleg Debrecen és Hajdúszoboszló kommunális és ipari szennyvize a Tócón, a Kondoroson majd a Késelyen át a Hortobágyba, Hortobágy-Berettyóba ömlött. Ez év tavaszára a tavaly elkészült, s előbb próba-, majd folyamatos üzemű negyvenezer köbméter kapacitású debreceni biológiai szennyvíztisztítómű hatására kedvezőbb lett a helyzet, a Hortobágy-Berettyó, valamint a Kösely alsó szakasza másodosztályú minőségűre javult. Bár még sok a tennivaló, de Nádudvarnál a Köselyben ismét megjelentek például a halak, a víz élő lett. E vízfolyások vízminőségének javulásában persze jelentősen közrejátszik a debreceni ipari termelés visszaesése is (kevesebb ipari szennyvíz keletkezik). Az újabb fellendülés esetére növekvő szennyvízterhelést a biológiai tisztítómű tervezett újabb bővítése állja. Egyszer talán még azt is elérjük, hogy Hajdúszovát, Hajdúszoboszló környékén nem bűzlő kanális, hanem élő folyócska kanyarog. Egyre nagyobb gondot kell fordítanunk a folyóvizekre Fotó: Iklódy János HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 KOMMENTÁR Bakó Endre Május elseje Négy évvel ezelőtt, a rendszerváltást követően meglehetős zűrzavar támadt a fejekben, mert megbillent az értékrendszer, minden bizonytalanná vált. Az emberek szerettek volna szabadulni a totalitariánus rendszer minden nyűgétől, és olyasmit is annak gondoltak, aminek nem volt lényegi köze az úgynevezett létezett szocializmushoz. A legtöbb helyen gyorsan megváltoztatták az utcák, terek, intézmények nevét, s közben tisztességes, értékes, haladó gondolkodású személyektől is elvették ezt az emléket. Gyanúsak lettek bizonyos ünnepek is, például a nőnap vagy május 1 -je. Mintha a civilizált világ eme több évtizedes ünnepeit Sztálin vagy Rákosi találta volna ki . Ám ezekben az esetekben is a gyakorlat bizonyult döntőnek. Az első tétova, szégyenlős gesztusokat az évek során az azonosulás egyre határozottabb megnyilatkozásai váltották fel, ebben az évben a nőnap és a május 1 -je visszanyerte korábbi rangját a lakosság megítélésében. S talán még gazdagodtak is az ünnepek: a kötelezően előírt ünnepélyesség helyett a belső meggyőződés, az önként vállalt szolidaritás, május 1-jével kapcsolatosan a munka világának megbecsülése és tisztelete fejeződött ki, s vitte az embereket a politikai naggyűlésekre és a majálisok színtereire ugyanúgy, mint a világ legtöbb országában Tunéziától Norvégiáig, Japántól Argentínáig. Sok helyen a munkaadók és a munkavállalók együtt ünnepeltek, mint például Tokióban és Bécsben. Sajnálatos, hogy nálunk nem ez történt, holott alapvető igazság, hogy egy ország csak akkor léphet a biztos haladás útjára, ha létrejött a társadalmi megegyezés, amely minden réteg közös akaratát fejezi ki. Persze nem mi vagyunk az egyedüli ország, ahol a tőke túlmisztifikálja a maga jelentőségét és érzéketlen marad arra a tragikus tényre, hogy ma a világ aktív népességének egyharmada meg van fosztva a tisztességes megélhetés lehetőségétől. A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége május elsejei kiáltványában olvasható, hogy a fejlett országokban 30, a fejlődő világban 700 millió munkanélküli van! Ennél is elszomorítóbb, hogy mind a nagy nemzetközi közvélemény-kutató intézetek, mind a pénz és a munka világának prognózisai emelkedő munkanélküliséggel számolnak. A kiáltvány leszögezi, minden embert megillet az a jog, hogy méltósággal éljen és dolgozzon, legyen munkahelye, tisztességes megélhetése, békében, szabadságban, demokráciában éljen. A kiáltvány szövegezői tartanak attól, hogy a kommunista diktatúra alól felszabadult országok lakossága ma megszépítve gondol a múltra, mert akkor - ha alacsony szinten is - gondoskodtak róla. Mindez azért fordulhat elő, mert elmaradt a terápia, amit pedig négy éve mindenki annyira várt! ZÖLD SAROK Gőz József Mindenféle sár Esős tavaszunk volt és van. Ez sok mindennel jár, amihez az eddigi nyolc aszályos esztendőben elszoktunk. Eddig például nem volt baj azzal, hogy a tavaszi munkákat végző erőgépek felhordják a sarat az úttestre. Nem volt ugyanis sár. Legfeljebb a port vihették volna a útburkolatra, de az nem tapadt a kerekekre, vagy ha tapadt, hamar megszáradt és elvitte a szél. Most szerencsére más a helyzet. Azért szerencsére, mert hála istennek van bőven nedvesség a földben, ezen a tényezőn nemigen fog múlni a jó termés. De nincsen rózsa tövis nélkül, és minden jóban van valami rossz. A nedves földeken ez a rossz a sár. Azért rossz, mert mint az első bekezdésben jeleztem, felhordják az útra. Aztán nem kell más, mint egy fürge zápor, s a sárral telehordott útszakasz jégpályává válik még az előírásos sebességgel haladó járműveknek is. A KRESZ-ben ugyan van előírás erre a helyzetre. Aki a közutat beszennyezi, köteles megtisztítani. Csakhogy ez írott malaszt, legalábbis én még nem láttam traktorost, amint vagy a traktor s más munkagép kerekét vagy az besározott utat tisztogatta volna. Vészesen hasonlít mindez a választási kampányra. A résztvevők nem szoktak hozzá a többpártrendszerhez, s ahelyett, hogy saját programjukat fejtenék ki, sárt dobálnak a másikra. (Legutóbb már a NATO-ra is sor került, az egyik párt képviselője fogatlan papírtigrisnek becsmérelte, mintha nem érezne eléggé harapásra képtelennek amúgy is egy papírtigrist.) Ezzel közéleti közútjainkat is alaposan besározzák, amelyek így veszedelmesen síkosakká válnak. S itt a sár eltakarítása is kétséges, miután a választási KRESZ sem tartalmaz egyértelmű előírásokat.