Hajdú-Bihari Napló, 1995. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 1. szám
1995. JANUÁR 2., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ A régi cívisház falai még éppen állnak Tervek egy romos épülettel, a város szívében, műemléki környezetben D. Karádi Katalin Debrecen (HBN) - Ne menjenek beljebb, ha jót akarnak, mert ettől még cifrábbakat is láthatnak, sőt, meglehet, hogy néhány patkánnyal is összetalálkoznak - figyelmeztet egy asszony, s amikor megtudja, honnan jöttünk, dohogva mondja: na, éppen ideje. Pedig 1993 márciusában már járt is a Napló egyik munkatársa, aki „Városképi" vita századvégi stílusban címmel adta közre a régi cívisház, s tulajdonosainak hányattatásait, majd később fotós kollégánk is lencsevégre kapta a lepusztult épületet. Azóta nem történt az égvilágon semmi, csupán a tulajdonosok türelme van fogytán, s a szomszédok elégelték meg végleg a tarthatatlan állapotot. A Miklós utcai ház a város műemléki övezetében félig kibontott kőkerítésével, tövében itt-ott emberi ürülékkel és rengeteg szeméttel siralmas látvány. Az orrfacsaró bűzt enyhébb időben, főleg nyáron az egész környéken érezni. Most, a decemberi hidegben még hagyján, noha egy-két állati tetem mindig akad az udvaron. A sáskajárás következményei A pincéből gyakran még most is álmos, borzas, elhanyagolt külsejű emberek jönnek elő, hunyorogva a reggeli fénytől, annak viszont már jó két éve, hogy az önkényes, jogcím nélküli lakók népes csapata - a tulajdonos fogadott nekik tehertaxit - elköltözött. Akkoriban egy rádióriportban az egyik szomszéd magyarán megmondta: ő nem hajlandó nap mint nap negyven ember pucér s...-ét nézni. Miután a tulajdonosi jogvita lezárult, 1992-ben Nagy Lászlóék az önkényes lakásfoglalók miatt nem tudták azonnal birtokba venni az épületet. Az ezt megelőző hónapokban, amikor a DIK kiköltöztette innen a régi lakókat, valóságos sáskajárás zúdult a jobb napokat is látott, régi cívisházra. Az önkényes lakásfoglalók szinte szétverték az egész épületet, a parkettát, az ablakkereteket, az ajtókat eltüzelték. Azt éppen nem mondhatni, hogy kő kövön nem maradt, mivel a csupasz falak még állnak. A tulajdonos azt tervezte, hogy a bejárati frontszakasz nem teljesen változatlan meghagyásával, U alakú beépítéssel szolgáltatóházat építtet, alul apró üzletekkel, belső udvarral, a tetőtérben irodával. Tervezőjük arra törekedett, hogy az építmény igazodjon a környezet jellegéhez hangulatához. Az elvi építési engedélyt megkapták, de már akkor felvetődött, hogy az utcafronti rész meghagyása részben funkciójában is kizárja a hátsó beépítést, a ház állaga miatt pedig ezt az elképzelést csupán irreálisan magas költségekkel lehet megvalósítani. Nagy Lászlóék azt is mérlegelték, hogy az építési hatóság korábban határozatban kötelezte a DIK-et az épület egy részének a lebontására, majd 1992. szeptember 3-án a polgármesteri hivatal megállapította, hogy az új tulajdonosnak - aki építkezni szeretne - nem szükséges és nem is gazdaságos a szükséges helyreállítást elvégeztetni. Mire valami végre történik - Amikor az építési engedély beadása megtörtént, hiánypótlásra szólítottak fel, mivel a tervet a műemlékvédelmi hivatallal is egyeztetni kellett. Ekkor tudtuk meg - mondják a tulajdonosok -, hogy a szakhatóság ragaszkodik a frontvonal meghagyásához, az utcai homlokzathoz, így viszont mi nem tudjuk a tervezett funkciót megvalósítani, legfeljebb lakóházként használhatnánk, vagy műteremként értékesíthetnénk a több mint négyméteres belmagasságú épületet. 1994 augusztusában végül bontási engedélyt kértünk, amelyhez szintén hozzá kell járulnia a műemlékvédelmi hivatalnak. Számunkra egy jól megtervezett, a műemléki környezetbe illeszkedő épület a megoldás. Az elhúzódó eljárásból már így is jelentős kárunk származott, nem tudjuk a saját tulajdonunkat az igényeinknek megfelelően hasznosítani, elvesztettük az áfa-visszatérítés lehetőségét, az építőanyag ára és a munkadíj pedig időközben szintén jócskán emelkedett. Azért viszont, ha az épület közben még jobban tönkremegy, vagy összedől, bennünket vonhatnak felelősségre bármelyik pillanatban. Nagy Lászlóék úgy vélik: mindenkinek igaza van, aki a jelenlegi siralmas állapotot felháborodva szóvá teszi. Szinte egy fertőző góc az a ház, de azonkívül, hogy a szemetet már nemegyszer elhordatták, a pincébe zúdult vizet kiszivattyúztatták, patkányirtást végeztettek, és befalaztatták az azóta újból lebontott téglakerítést, ők nem tudnak mit tenni. Nem századvégi rekonstrukcióval Laskai Mihály, a műszaki iroda helyettes vezetője szerint viszont a késlekedés a tulajdonosokon is múlott. Mint mondta, az elvi építési engedély részben bontásra, illetve átalakításra szólt, erre azonban a végleges engedélyt nem kérték meg. Laskai Mihály úgy véli, hogy az 1993-as műemlékvédelmi szakvélemény nem szabott teljesíthetetlen feltételeket. Most új helyzet állt elő: bontási engedélyt kértek az egész épületre. Arról, hogy a bíróság egy másik per miatt bekérte a műszaki irodától az iratokat, a tulajdonost is értesítették, majd miután eltelt három hónap emiatt, november 16-án hiánypótlásra szólították fel, amelynek azóta még nem tett eleget. (Többek között a műemlékvédelmi szakhatóság állásfoglalását is be kell szereznie.) Laskai Mihály szerint a hivatal a bontáshoz hozzá fog járulni, azt viszont meghatározhatják, hogy az új épület milyen legyen. - Abban biztos vagyok, hogy nem a száz évvel ezelőtti rekonstrukciót várja el a műemlékvédelem és a területi főépítész sem - mondta végezetül. Csakhogy a tulajdonosok mégis nagyon tartanak ettől a látszólag formai jóváhagyástól, hiszen egyszer már elutasították az újjáépítési tervüket. A műemlékvédelemnek az a változat tetszett - s ezt elő is írták -, amely a homlokzat jellegét is megtartotta volna. Azt is tudják, hogy a bontáshoz csak a legvégső esetben kaphatják meg a hozzájárulást, amikor már valóban nyilvánvaló, hogy az épület, a régi cívisház nem menthető meg. Reméljük, előbb-utóbb sikerül valamilyen kompromisszumos megoldást találni, hiszen a tulajdonosok sem az utcaképből kirívó, hatalmas, modern épületet szeretnének végre felépíteni. A padlásteret szigetelő, kilazult lemezek egy viharnál bármikor a földre zuhanhatnak Fotó: Horváth Katalin Bosznia - vasárnap életbe lépett a fegyverszünet Belgrád (MTI) - Vasárnap délben Boszniában életbe lépett a valamennyi frontra érvényes, négy hónapra kötött fegyvernyugvási egyezmény. Az első jelentések szerint a boszniai szerbek és a muzulmánok tiszteletben tartják a szombat este aláírt dokumentumot. ENSZ-források szerint csak az északnyugat-boszniai muzulmán enklávé északi részén lévő Velika Kladusa környékén dörögnek a fegyverek, ahol a krajinai szerbek és a velük szövetséges muzulmán egységek továbbra is támadják a kormánycsapatok vonalait. Edward Joseph bihaci ENSZ-szóvivő szerint a támadók harckocsik és tüzérség bevetésével igyekeznek visszaszorítani az Atif Dudakovic parancsnoksága alatt álló ötödik hadtestet. A szóvivő azt is elmondta, hogy a krajinai szerbek továbbra sem engedik be az enklávéba a segélyszállítmányokat, s emiatt mind a lakosság, mind pedig a térségben állomásozó 1200 bangladesi ENSZ-katona válságos helyzetben van. Akasi Jaszusi, az ENSZ-főtitkár délszláv ügyekben illetékes különmegbízottja üdvözölte az ellenségeskedések leállításáról szóló szerződés elfogadását, s kijelentette: „Minden készen áll, hogy a rendezés következő szakaszába lépjünk, s felújítsuk a tartós béke megteremtését célzó tárgyalásokat." A japán diplomata közölte, hogy a szarajevói kormány csak kemény tárgyalások után egyezett bele az egyezmény elfogadásába, majd hozzátette: ez is azt bizonyítja, hogy komoly és nagy jelentőségű egyezményt sikerült kidolgozni. Ratko Mladic a boszniai szerb hadsereg főparancsnoka hangsúlyozta: eljött az ideje annak, hogy a fegyverek elhallgassanak, s a diplomácia vegye át a kezdeményezést. Michael Rose, az ENSZ-erők boszniai főparancsnoka is üdvözölte az egyezményt, s kijelentette: reméli, hogy a szemben álló felek a jövőben kevesebbet fognak beszélni, s többet tesznek a dokumentum pontjainak megvalósítása érdekében. A január végén távozó brit tábornok azt is hangsúlyozta, hogy az ENSZ- nek több katonára lenne szüksége az ütközőzónák megszállására, s tűzszünet betartásának ellenőrzésére, ám az ENSZ-katonák így is igyekeznek mindent megtenni, hogy teljesítsék feladataikat. Ejup Ganic boszniai alelnök szerint a szarajevói kormány azért írta alá az egyezményt, hogy szavatolja a segélyszállítmányok szabad haladását. „A polgári lakosságnak élelemre van szüksége, s nekünk nincs elég fegyverünk ahhoz, hogy magunk nyissuk meg a segélyszállítmányok által használt utakat" - mondta a muzulmán politikus. Alija Izetbegovic boszniai elnök azt hangsúlyozta, hogy a szarajevói kormány fenntartja a jogot a harcok felújítására, ha a szerbek nem lesznek hajlandók bizonyos engedményekre. „Készek vagyunk bárhol és bármikor tárgyalni, ha azonban az ellenség az elkövetkezendő négy hónapban nem mutat hajlandóságot a józan politikai rendezés elveinek elfogadására, nem hosszabbítjuk meg az ellenségeskedések leállításáról szóló egyezményt" - mondta Izetbegovic. Mladic, Karadzic és Akasi aláírja a dokumentumokat Fotó: AP KOMMENTÁR Bakó Endre Szilveszteri randalírozások Az óévet a világon mindenütt az éghajlati viszonyoknak és a nemzeti hagyományoknak megfelelően táncolva, dalolva, tréfálkozva búcsúztatják. A vidám hangulatba itt-ott belefér egy kis spicces hangoskodás, az új esztendő zajos üdvözlése is. Szilveszter éjszakáján nem szokás a lakótársaktól engedélyt kérni a vngadozáshoz, természetes, hogy szól a magnó, a rádió vagy a televízió. Házgyári lakásokban a tánc és a nótázás ugyan nem ajánlott, de hát istenem, szilveszter egyszer van egy évben, s ha a rendőrség is elnézőbb, hadd dübögjön az épület! Sokan vannak, akik kipróbálják az engedékenység végső határát! Főleg fiatalkorúak. Pedig a szilveszter a felnőttek ünnepe. Semmi sem indokolja tehát, hogy serdülőkorú sihederek és leányzók együtt vagy külön alkoholos mulatságot csapjanak az évforduló tiszteletére. Különösen nem úgy, ahogy Debrecenben az utóbbi években egyes fiúcsoportok szokták. Itt 15-20 fős bandákba verődve üvöltve járják a várost, jócskán meg-meghúzva a különböző tartalmú fiaskókat. Szánalmas látvány ezeknek a fiataloknak az éjszakai bolyongása, mintegy előleg sivár felnőttlétükből, amelynek gyújtópontjában majdan az alkohol fog állni. Hogy ezt megtehetik, azért elsősorban szüleik a felelősök, akik talán az első perctől kezdve nem vállaltak felelősséget nevelésükért, most ugyanebben az időben szintén az alkohollal érintkeztek, csak más körülmények között. Felelős továbbá a társadalom, amely levette a kezét az ifjúságról. Ha a munkát, a társadalomba való besorolás lehetőségét nem biztosítja, majd éppen kulturált szilveszteri szórakozásokkal fog törődni. Lehet, hogy ezeknek a fiataloknak nem volt pénzük arra, hogy egy barátságos szórakozóhelyen töltsék a szilvesztert, de lehet, hogy ez nem pénzkérdés, mert nem is igénylik. Alkoholra és petárdára ugyanis volt pénzük! A petárdák városszerte egész éjjel robbantak, minden előzetes figyelmeztetés ellenére. Nem nehéz megjósolni, hogy e veszélyes játék évről évre nagyobb méreteket ölt, mindaddig, amíg meg nem történnek az első komoly felelősségre vonások és büntetések. Persze igazságtalanok lennénk, ha csak a hazai „magatartásformák” ellen dohognánk, különös tekintettel a fiatalokra. Az újév reggelén magánosan tántorgó felnőttek látványa cseppet sem üdítőbb. Most különösen Moszkvában volt vad az óévbúcsúztató, nyolc halálos áldozatot is követelt. Németország egyes városaiban is átcsapott a szilveszteri hangulat vandál randalírozásba és számos európai nagyvárosban kellett a rendőrségnek közbeavatkozni. Nincs szomorúbb annál, amikor a vidámság tragédiába csap át. De mintha egyesek eleve nem vidáman, hanem a botrányokozás szándékával indulnának el szilveszterkor. JEGYZET GŐZ JÓZSEF Ülünk egy rózsaszínű kádban Ezt bizony sokan elmondhattuk magunkról újév napján, még akkor is, ha nem is rózsaszínű az a kád. Akár akarjuk, akár nem, valamennyien egy ilyen kádban ülünk. A többes szám első személy most a földlakóknak szól. Hiszen az egyszerű belátás szerint a Föld zárt rendszer, amelynek csak minimális közlekedése van a világmindenséggel. Ami itt keletkezik, az itt is marad. Akár egy óriási fürdőkádként is felfogható ez a kék bolygó. Amíg kevesen fürödtek benne, nem volt semmi baj. Még azt is elviselte, hogy a magukról megfeledkezők uram bocsá! belepisiltek, hogy másról ne is beszéljünk. Volt elég víz, amelyik meghígította, s ugye minden vegyület lebomlik egyszer. De aztán elkezdtek többen jönni ugyanabba a kádba. Tízszer, százszor, ezerszer, milliószor annyian, mint kezdetben. S a több ember között a fegyelmezetlenek száma is nagyobb. S ez még semmi! De magunkkal hoztuk játékszereinket, amelyekből füst keletkezik, olaj csöpög. A kád vize meg most is csak annyi, amennyi volt. Könnyen belátható, hova vezet ez, mégsem akarjuk belátni. Helyette áltatjuk magunkat, hogy mindezt elbírja a kád, hogy minden szennyet ártalmatlanná teszünk, hogy játékszereinket tiszta energia hajtja majd. De egyre inkább rájövünk, hogy ilyen nincs vagy csak kevés és nagyon drága. S önáltatásaink csak olyan megoldást eredményeznek, amelyet egy még nem szobatiszta gyerek talált ki, amikor belepisilt a műanyag fürdőkádba. A merénylet után mint kit darázs csípett meg, úgy ugrott ki a fürdőkádból már szobatiszta bátyja. Az ártatlan kishúg lehajolt, kezével egalizálta a kád tartalmát: Gyere vissza, most már nem látszik!