Hajdú-Bihari Napló, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-02 / 204. szám

1996. SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL Sok-sok ember vágya lett betűbe öntve Vélemények a Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele, a benne foglalt üzenet nyomán Gulyás Imre Hajdúszoboszló, Debrecen (HBN)­­ Égetően fontos ügyekről szóló körlevelet tett közzé augusztusban a Magyar Katoli­kus Püspöki Kar. A mintegy het­­venoldalas irat Magyarország ál­lapotát, az országban élők hely­zetét dokumentálja, kiutat keres­vén, ajánlásokat téve. A püspöki kar nem csak a hívőkhöz, hanem minden jóakaratú emberhez szól­va veti fel a szinte mindnyájunk által érzékelt problémákat. A füzetnyi levél kézhezvétele után papokhoz fordultunk a kér­déssel, hogy vajon érezhetők-e, hatnak-e ma eléggé azok a belső és külső igények, késztetések, amelyek mentén a helyi keresz­tény közösségek eleget tehetnek a társadalmi szerepvállalás köve­telményének. Megkérdeztük to­vábbá: mennyiben látják az esélyét annak, hogy a körlevélben foglalt üzenet valóban meghallgatásra, visszhangra talál a megszólított hívőkben és nem hívőkben? „Elő­bb-utóbb megvalósul az ország, amelyben egymással törődő embe­rek élnek" Varga Béla Varga Béla kanonok, hajdúszo­­boszlói plébános: - Itt, Hajdúszoboszlón kisebb­ségben vannak a katolikusok, de én, aki a más vallásúakkal is tar­tom a kapcsolatot, tudom, hogy óriási az igény az emberekben a demokratizálódás, a társadalmi egyenlőség iránt. Talán azért is, mert soha nem látott mélységű a szakadék a milliárdosok és a fil­léresek között. Sok-sok ember ta­pasztalja, hogy miközben ma a mindennapi verejtékes munkájá­ból élőtől mindent behajtanak, a milliárdosokhoz, a hatalmas összegekkel tartozókhoz hozzá se szólnak. Bizonytalan tehát a nép és fél a kiszolgáltatottságtól - a még nagyobb kiszolgáltatottság­tól. Ezért is nő benne az igény a vallás iránt. Mi sem jellemzőbb er­re, mint az, hogy itt, ebben a pro­testáns „légkörű" városban is megtelik a templomunk szomba­tonként és vasárnaponként. Telt házunk van vasárnap reggelente a diákok nyolc órai miséjén is, amely - persze - természetes, ha figyelembe vesszük, hogy leg­alább száz óvodás, általános, kö­zép- és felsőiskolás fiatal jár rend­szeresen hittanra ott, ahol nyolc esztendővel ezelőtt harmincan ha jártak a „nyolcas" misére. Egyebek közt ezen a tapasztalatomon mé­rem én a valóban létező igényt és vágyat az igazságosság iránt, a jó iránt, és aziránt, hogy lelkiismere­te szerint gyakorolhassa minden­ki a meggyőződését. Az emberek többre és jobbra vágynak, keresik életük értelmét, de nagyon sokan még nem ismerik az utat. És mi­közben a fiatalnak elmondom, hogy jogod van ahhoz, hogy szü­leid eltartsanak, de köteles vagy tisztelni őket, a felnőtt rádöbben, hogy a gyermekéből embert kell nevelnie, aki kötelességtudó, aki áldozatkész, aki szeret. Ki merem tehát jelenteni, hogy sok-sok em­ber vágya lett betűbe öntve a püs­pöki kar körlevelében, amely a várt ajánlásokat is tartalmazza. Biztos vagyok benne, hogy előbb­­utóbb visszhangra találnak a ben­ne foglaltak és megvalósul az or­szág, amelyben szeretetkész, egy­mással törődő emberek élnek. Bajor János, a debreceni unitá­rius egyházközség nyugdíjas lel­kipásztora: - Az idősebb nemzedék, amely­­lyel közvetlen kapcsolatom van, másfajta értékrendhez szokott hozzá. Nem hatotta úgy át a mo­hó kapitalizmus, a biznisz, mint a maiakat. Nem szeretné tehát, és vele együtt én sem szeretném, ha nálunk is a tévé Dallas című so­rozatában megismert Ewingok Jockey-féle szemlélete válna ural­kodóvá: az a gátlástalan és kö­nyörtelen szellem, amely minde­nen és mindenkin átgázolhat a profit és a vagyon gyarapítása ér­dekében. A pénz nem a legna­gyobb érték. Mind többen ébred­nek rá, hogy a szeretet, a társa­dalmi és családi békesség egyér­telműen többet ér a pénznél, és hogy harmóniában élő családok híján a társadalomban sem lehet harmónia. Az emberekben most van egy bizonyos fokú csalódott­ság. Nem érzik eléggé, de az is le­het, nincs bennük kellő bátorság elhinni, hogy rajtuk is múlik a hol­nap, hogy igenis az ő véleményük is fontos. Nem eléggé agilisak. Ki­sebb, baráti társaságban meg-meg­­nyilatkoznak, de a nagy nyilvá­nosság előtt nem szívesen valla­„Nagyon fon­tos, hogy az egyház nyíl­tan és félreért­hetetlenül fo­galmazza meg véleményét" Bajor János­nak szánt. Úgy vélem, eljut hozzá­juk a körlevélbe foglalt üzenet, de nem egyik napról a másikra. Leg­alábbis az én tapasztalataim sze­rint. Ez ugyanis nem egy forra­dalmi megnyilatkozás. Ennek ér­lelődnie kell. Tény, hogy valaki­nek vagy valakiknek meg kellett fogalmazni az ajánlásokat, mert az egyszerű ember gyakorlati ta­nácsot vár. S ha úgy érzi, hogy az a tanács a számára is jó, akkor ma­gáévá teszi, és úgy adja tovább, mint a magáét. Hívő? Nem hívő? Ma már nincsenek nem hívők, hi­szen azok is nagy szomjjal várják az egyház véleményét, akiket negyven esztendőn át nem hívők­nek véltünk. Ők is kíváncsiak az erkölcsi értékekre, amelyektől ed­dig el voltak zárva. S mert sokan keresik az egyház közelségét, na­gyon fontos, hogy az egyház nyíl­tan és félreérthetetlenül fogalmaz­za meg véleményét és válaszait az alapvető, nem csak a teológiai, ha­nem humanitárius kérdésekre. A körlevélben foglalt üzenetnek visszhangja lesz, mert a jóval, a széppel, az igazsággal találkozni mindig megrendítő. Szépségről, jóságról, szeretetről, részvétről, igazságról beszélni értelmes csele­kedet. Derencsényi István esperes, a Debreceni Református Egyházme­gye vezetője: - A körlevélben megfogalma­zott problémák olyan természe­tűek, amelyek minket, reformátu­sokat is foglalkoztattak és foglal­koztatnak. Nyomon követhető ez a különböző esperesi és püspöki jelentésekben, zsinati állásfoglalá­sokban. Egyházunk is érzékeli a problémákat, reagál a megoldásra váró kérdésekre. Én személy sze­rint nagyon örülök ennek a püs­pökkari körlevélnek, hiszen egy­ségbe foglalva, a társadalom leg­szélesebb rétegeihez intézve veti föl a kérdést, hogy milyen a mai társadalom helyzete, s hogy mi­lyen megoldási kísérletek megté­telére kellene vállalkozni a jobb, a kiegyensúlyozottabb jövő érde­kében. Az egyház társadalmi köz­­szereplése az 1989-90-es fordulat óta vált lehetségessé. Az azt meg­előző évtizedekben tevékenységét az egyházi épületek falain belül fejthette ki, vissza lett szorítva a templom falai mögé. Ám a lakos­ság jelentékeny része még emlék­szik arra, hogy milyen jól műkö­dő egyházi közösségek, intézmé­nyek, karitatív szervezetek hálóz­ták be az országot a második vi­lágháború előtt, milyen volt a dia­­kóniai munka a kórházakban, öregotthonokban, árvaházakban. Az ilyen típusú intézményekre az igény az utóbbi időben nagyon megnövekedett, és az egyház is tudja, hogy kötelessége a legszé­lesebb körben diakóniai, karitatív jellegű szolgálatot végezni. A tár­sadalom ilyen jellegű elvárása te­hát egyrészt az idősebb generáció emlékeiből táplálkozik, másrészt a kiáltó szükségből fakad. Azok, akik a társadalom perifériájára szorultak, ott kopogtatnak, ahol megítélésük szerint a legtöbb kö­­nyörületre számíthatnak: az egy­háznál. Jöjjetek, segítsetek - mondják -, nehéz helyzetben va­gyunk, ellehetetlenült a sorsunk, nincs szószólónk, nincs pártfo­gónk, vegyétek védelmetekbe a mi alapvető emberi jogainkat és meg­támadott igazságunkat. Én bízom abban, hogy ennek a népnek az apatikus állapotból föl kell ébred­nie. Bízom abban, hogy az általá­nos elközönyösödés belátható időn belül meg fog szűnni. Egy bizonyos határig tartható a közö­nyös magatartás, de egyszer bekö­vetkezik az a pillanat, amikor szinte robbanásszerűen jön elő a kérés, hogy biztosítsatok szá­munkra sürgős megoldást, mert a helyzet tarthatatlanná vált. És ezt nem volna szabad megvárni azoknak, akik felelősséggel lettek fölruházva, hogy igazgassák és kormányozzák ezt a népet. Verdes Miklós, debreceni gö­rög katolikus parókus: - Számomra Debrecen új világ, egy éve se vagyok még itt. Az, amit eddig papi életemben tapasz­taltam, sokkal szélesebb skálán hozza elő a problémákat. A deb­receni tapasztalataim viszont meg­mutatják a végleteket. Nagyon po­zitív és nagyon negatív tapaszta­lataim egyaránt vannak. Egyértel­mű, hogy az emberekben megfo­galmazódik az igény. Egyrészt a vallásos igény. Keresnek, óriási bennük az érdeklődés a materiá­lis dolgokon túli dolgok iránt. A vákuum, ami ilyen helyzetben képződik, sok mindent be tud szippantani. Nagyon sokféle áramlat, amely eddig tejesen isme­retlen volt, ebben a vákuumban teret tud nyerni. Neveket, irány­zatokat nem akarok említeni, hi­szen anélkül is ismeretesek. Más­részt azok az emberek, akik eddig lazább szállal kötődtek az egyház­hoz, ma bátrabban fejezik ki az igényüket. Tulajdonképpen most teszik vizsgálat tárgyává, hogy jó volt-e ott, ahová tartoztak, illetve helyes volt-e, hogy eddig távol voltak. Tapasztaltam már az itte­ni működésem során olyat is, hogy egy vallási felekezethez tar­tozó személy, aki az ismert körül­mények miatt távol volt a hitétől, vallásától, a bekövetkezett válto­zás hatására visszatalált az egy­házba, de ez csak egy pillanatnyi állomás volt a számára, hogy az­után ennek a visszatalálásnak a lendületével egy egészen más val­lásos közösségbe sodródjon. Mert érezte, hogy valamire szüksége van, magától értetődő volt az, hogy ahová formailag tartozott, ott keressen magának helyet, de a lendület tovább sodorta. A val­láslélektan ismeri ezt a jelenséget, a neofita túllelkesedését. Ismeri a neofitát, aki túl akar tenni a töb­­bieken, az átlagon. Ez azután, amelynek veszélye megvan ebben a mostani helyzetben, sokszor szélsőségek felé sodorja el az em­bert. De, mint említettem, a na­gyon negatív tapasztalataim mel­lett nagyon pozitívak is vannak. E tapasztalataim azt mondatják, hogy a mai valóságban nyugod­tan összeegyeztethető a vallásos „Összeegyez­tethető a val­lásos érdeklő­Verdes Miklós érdeklődés a gondolkodó, értel­mes, öntudatos emberi magatar­tással. Sokan eljárnak a templom­ba itt, a városban is a szellemi éle­tet formálni tudó, a közéletben je­len lévő emberek, akik a templom­ban megkapott elveket, így a püs­pöki kar körlevelébe foglalt üze­netet is továbbadhatják a saját, egyházon kívüli életterükben, kol­legiális közösségükben. „Én bízom ab­ban, hogy en­nek a népnek az apatikus ál­lapotból föl kell ébrednie" Derencsényi István dél a gondol­kodó, öntuda­tos emberi magatartással" A magyarországi út az ökumenizmust szolgálja Castelgandolfo (MTI)­­ II. János Pál pápa vasárnap az Úr angyala üdvözlet utáni beszédét teljes egé­szében az ökumenizmusnak - a nyugati és keleti egyház közeledé­sének - szentelte, s mint hangsú­lyozta, ezt a célt szolgálja majd kö­zelgő magyarországi látogatása is. A katolikus egyházfő castelgan­­dolfói nyári rezidenciáján beszélt pénteken kezdődő kétnapos ma­gyarországi útjáról. „A nevezetes pannonhalmi bencés apátság ezer­éves fennállása alkalmából jövő pénteken és szombaton sorra kerü­lő magyarországi utam azt a jelen­tős hitbeli és kulturális egybeolva­dást is előtérbe helyezi, melyet a nyugati szerzetességnek ez a kele­ti kereszténység határán fekvő te­kintélyes központja képvisel" -mondta II. János Pál. A pápa úgy fogalmazott, hogy az emberiség a keresztény kelettől hatalmas érté­keket kapott, s méltatta a Kelet ke­resztény művészetét. A szellemi­séghez való hozzájárulás mellett külön kiemelte azt a kulturális örökséget, mellyel a Kelet a civili­zációt gazdagította. A pápa példa­ként az ikonfestő Andrej Rubilovot és az író Fedor Dosztojevszkijt em­lítette. „Korunk drámája az, hogy szakadás történt az evangélium és a kultúra között: keresztények kö­zösségéről folytatott új párbeszéd­ben a keresztény kelet kulturális gazdagságának újrafelfedezésével lehetővé teszük a keresztény tanú­ságtételnek azt, hogy ezen a téren is »két tüdővel« lélegezzen, s ez­zel hozzájárulunk az emberiség jö­vőjéhez" - hang­súlyozta II. János Pál. A pápa szem­mel láthatóan jó erőben és han­gulatban volt. Több nyelven üdvözölte az Úr angyala imádsá­gára érkezett külföldi zarán­dokokat, s mo­solyogva vonult vissza, amikor egy olasz cso­port énekelni kezdte tiszteleté­re a nevezetes „O Sole mio" cí­mű dalt. II. János Pál beszéde közben Fotó AP HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 KOMMENTÁR Porcsin Zsolt Tölgyessy magányossága Igen tényszerű és nagyon hitelesnek tűnő megállapítással vette tudomásul Tölgyessy Pé­ter távozását a pártból Pető Iván, az SZDSZ elnöke, amikor kijelentette: a­ volt pártelnök ki­lépése senkinek nem okozott meglepetést, elő­re látható volt. Remélhetően ennél részlete­sebb értelmezést, netalán elemzést is kíván adni a szabad demokraták vezetése Tölgyessy elhatározása kapcsán, amelyben esetleg érde­mi válaszokat is megfogalmaznak a pártból kilépett politikus felvetéseire, s ezzel együtt akár ismételten meghatározzák, mit is gondol magáról, céljairól az SZDSZ. Tölgyessy a rendszerváltoztató és a demok­ráciát megalapozó politikusok egyikeként fon­tosabb személyiség annál, hogy döntését pusz­tán egy legyintésszerű gesztussal lehessen elintézni: megtörtént, aminek meg kellett tör­ténnie, mehetünk tovább. Kilépése a pártból sokak elé tükröt tartó figyelemfelhívás, annak a gondolatának nemegyszer megfogalmazott és immáron végső kimondása, miszerint az SZDSZ a koalícióba szorulva egyre inkább el­szigetelődik a belpolitikában, s elveszíti azt a lehetőségét, hogy önálló politikai erőként je­lenjen meg a jövőben. Bár az 1994-es válasz­tásokat követően az SZDSZ soraiban többen is voltak olyanok, akik Tölgyessy szavára hall­gatva nemet mondtak a készülő koalícióra, akkor kisebbségben maradtak, mára pedig tel­jesen elfogyott a levegő saját pártjában a volt elnök körül. Szinte biztosra vehető, hogy Töl­gyessy távozását nem követi majd olyan vo­nulás, mint amilyet Fodor Gáborék szervez­tek a Fidesznek búcsút intve. Sok más ok mel­lett azért sem, mert a volt pártelnök egykori hí­vei, a számos vidéki radikális rendszerváltó már rég kiszorult az SZDSZ-ből, s a helyüket átvevők többsége például azzal foglalatosko­dik az önkormányzatokban, hogy koalíciós part­nerével miként osztozkodjon a fennhatóságuk alá tartozó területeken. Amúgy meglehet, ezt a kilépéssel záruló történést is annak a folya­matnak részeként kell értelmezni, amely a ma­gyar pártok politikai arculatának letisztulását mutatja, amely egyetlen pártot sem hagyott érintetlenül, ma is zajlik, s a jövőben is tarto­gat még számunkra változásokat. H­a ez így van, akkor javára válhat a választópolgárnak, mert döntését leegyszerűsíti, esetleges kétsé­geit elfelejteti; amikor voksol majd, tudja, hogy egy pártra adott szavazatával eleve milyen koalíciót erősít. A volt pártelnök döntése természetesen nem pusztán egy párt sorsáért aggódó ember vég­ső figyelemfelhívása, hanem egy személyes politikusi karrier fontos állomása. Tölgyessy tudja, hogy ebben az SZDSZ-ben számára ba­bér már nem teremhet, ezért kellett a pártból kilépnie, s bár pártja országos listáján jutott be az Országgyűlésbe, képviselői mandátumához mégis ragaszkodik. Nem példa nélküli, de mo­rális folt ez, a nagy számvetésre vetülő árnyék. JEGYZET Vass Attila Gázcsere-lakótelep Nem is sejti a gázszolgáltató, hogy - ha csak átmenetileg is - minő pluszjótéteménnyel ör­vendeztette meg a Dobozi-lakótelepieket az­zal, hogy az ő városrészüket is keresztül-ka­­sul föltúratta. (A lövészárokásásnak az elrozs­dásodott, régi gázvezetékek kicserélése a cél­ja.) Ugyanis - a sors iróniájaként - az aszfalt­törmelék-lakások és az amúgy veszedelmes, mély gödörkígyók az egyértelmű közlekedési rendelkezésekre, az együttélés etikai szabá­lyaira, s nem utolsósorban a gyerekek nyu­galmára fittyet hányva rend- és módszeresen behajtó motorosok és autósok ellen is kitűnő szolgálatot tesznek az élőhelyüket féltőknek. Történt ugyanis, hogy mintegy egy éve - jelentős zöldterületet elpusztítva - kiszélesí­tették a Fényes udvar járdáit, elősegítendő bi­zonyos csatornatisztító monstrumok behajtását, ha úgy hozza a szükség. Ám a körforgalmúsí­­tott járda-úttestek bevezető szakaszainál lejtőt alakítottak ki a szegélyekből, s azóta majd’ ak­kora a ki- és bemenő forgalom, mint a hegyes­halmi határátkelőn. Legyen szó a bolt előtti csencselőkről vagy a járművét a parkolóban hagyni nem akaró yamahás suhancról. Akik, ha hozzájuk merészelnek szólni, bizony nem iga­zán sietnek bocsánatért esedezni a „Mit kép­zelsz te, össze-vissza ugató, vén hülyédtől. Kívánatos hát, hogy tartson mennél tovább a csőcsere! Álljon elő anyaghiány, eszközöl­jenek módosított konstrukciótelepítést, tolja el a határidőt a meteorológiai tényezők előre nem látott, szerencsétlen összejátszása... Ha pe­dig egyszer mégis végezni találnak a meste­rek, akkor a gyakori kiszállás fent ecsetelt, ál­dásos következményei érdekében fordítsanak kellő gondot a silány anyagok fölhasználásá­ra is! (És legyenek szívesek nem elfeledkezni a park és a játszótér rendbetételéről sem...)

Next