Hajdú-Bihari Napló, 2004. július (61. évfolyam, 152-175. szám)

2004-07-26 / 173. szám

2004. július 26., hétfő „A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt, s­­ír elmentél, de gondolatban örökké velünk maradsz." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZATMÁRI ISTVÁN a Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő nyugdíjasa, 83 éves korában hirtelen örökre megpihent. Szeretett halottunk temetése 2004. július 29-én, csütörtökön 14.00 órakor lesz a Debreceni köztemető 2-es számú ravatalozó terméből a református egyház szertartása szerint. Lakás: Debrecen, Kondoros u. 21. sz. A gyászoló család: 536979 Napló-olvasó: Jól informált ember! Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, apó­som, nagypapánk, rokonunk és jó ismerősünk, KONTOR JÓZSEF 65 éves korában, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2004. július 27-éig, kedden 11.00 órakor lesz a Létavértesi köztemetőben református szertartás szerint. Lakás: Létavértes, Nyárfás utca 2. sz. A gyászoló család. 537402 Fájó szívvel emlékezünk „Téged elfelejteni nem lehet, sajnos meg kell tanulni élni nélküled. . . Csak az hal meg, akit elfelejtenek, TÓTH LAJOSNÉ örökké él, akit nagyon szeretnek. Fájó szívünk fel-felzokog érted, Varga Róza örökké szeretünk, nem feledünk Téged.” vámospércsi lakos halálának 10. évfordulójára. Férje, gyermekeim 536587 testvérei és rokonai. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, déd­nagymamánk, testvérem, kedves rokonunk, ismerősünk, BALOGH GÁBORNÉ Lévai Margit volt Debrecen, Oláh Károly utca 40. szám alatti lakos, 81 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2004. július 29-én, csütörtökön 15.00 órakor lesz a Debre­ceni köztemető 2-es számú ravatalozó terméből a református egyház szertartása szerint. 536270 A gyászoló család. Kegyeleti sjjt hirdetésfelvétel Y' M­inden munkanapon MI­ 1B 1 f 1 délelőtt 11 óráig. AMa Mi Fájó szívvel tudatjuk, hogy MUNKÁCSI ISTVÁN nyug.­földmérőt szűk családi körben, 71 éves korában, 2004. július 23-án eltemettük. 534171 A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagymamám, dédnagy­mamám, kedves rokonunk, ismerősünk, özv. KEREKES KÁROLYNÉ Szabó Róza volt Debrecen, Simonffy utcai lakos, 77 éves korában, hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2004. július 29-én, csütörtökön 11.00 órakor lesz a Debreceni köztemető 2-es számú ravatalozó terméből a református egyház szertartása szerint. Lakás: Debrecen, Holló János u. 5. sz. A gyászoló család: 536267 Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt átfogó­­korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoz­tak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Hajdúböszörményben Aranykapu tüzép, Béke­ TSz szabadidőközpont, K­ulvárosi úti autóbontó, Molnár Kft., Hajdú Bét Rt. baromfitelep, Lóvágó Bt., Kabetta Kft., Formula HB, Formula autószerviz, Műszaki Ipari Rt., Privát MÉH, Faipari vállalkozás (K­ újvárosi 39) 2004 augusztus 4-én 7 óra 30 perctől 8 óráig és 14 óra 30 perctől 15 óráig, ■ Hajdúböszörményben Dr. Molnár I. utca 50-90-ig, és 45-83-ig, Stromfeld A. utca 17-83-ig és 16-82-ig, H. Fekete P. utca 39-87-ig és 38-82-ig és a Szabó István tanya 2004. augusztus 4-én 7 óra 30 perctől 15 óra 30 percig,­­ Hajdúböszörményben a Pusztaszer utca 2-12-ig, és a 3-23-ig, Erdélyi 77-125-ig és 86-124-ig, Beke Antal 20-34-ig és 11-19-ig 2004. augusztus 5-én 8 órától 15 óráig, ■ Derecske településen Ady E., Akácfa 26 sz. ill. 27 sz., felfele, Móricz Zs. Görbe, Kossuth, Bacsó B. 19 sz-ig ül 24 sz-ig, Deák F., Kert Eötvös, Árpád, Híd, Bocskai, József A., Thököly, Szovátl 1 sz - 42 sz. Hunyadi 2 sz. -10 sz. Dr. Mustó utcák 2004. augusztus 3-án 8 órától 12 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük. 6­0/I Debreceni töltőállomásra lehetőleg kereskedelmi szakmunkás-bizonyít­vánnyal vagy érettségi+kereskedelmi gyakorlattal rendelkező, nem dohány­zó hölgyek jelentkezését várom, shopos munkakörbe! Érd.: 30/9532425, 536422 Szenzációs Last Minute akció HÉVÍZEIM!! Hunguest Hotel Panoráma * * * ajánlata: Az * csillagos “6" épületben 7 éjszaka reggelivel /egyágyas felár nélkül/ széf-, fitnessterem használattal, SAT. TV-vel: 23 800 Ft/fő Érvényes: 2004. október 23-ig, kivétel: augusztus 13-22. közötti időszak. A*** csillagos, felújított szobákban 7 éjszaka reggelivel, fürdőköpeny-, szél-, fitnessterem használattal, SAT TV-vel: 35 700 Ft-tól/fő. Érvényes: 2004. augusztus 31-ig, kivétel: augusztus 1952. között időszak.­­ Az árak tartalmazzák az idegenforgalmi szolgáltatásokat terhelő adókat Félpanziót kedvezményes áron biztosítunk. TB-kártyával és háziorvosi javaslattal kedvezményes gyógy- és tüdőkúra vehető igénybe. Üdülési csekket elfogadunk! OKTATÁS RtNyári intelmú nyelvtanfolyamok 1*1 augusztus 9*től. PTEL.: 52/520-260 Dupla gyors, élvezetes tanulás, fel­nőtteknek is! Gyorsolvasás, kreativi­tás. 52/444-433, 30/5399-222. ____________________________532846 Már csak másfél hónap a nyár. Hasz­nálja ki!! Kezdő, haladó intenzív angol tanfolyamokra még jelentkezhet! Diákoknak 300 Ftra vagy 20% nyári +30% szja-kedvezmény! Tel.: 52/452-946.__________536772 Számítógép-használói tanfolyamok kezdőtől az európai ECDL-ig. Aug. 2-án délelőttös és délutános 3 hetes intenzív alaptanfolyamok! Munkanél­külieknek, diákoknak 50% kedvez­mény! Szinkron (Péterfia 4., irodaház a Plazánál): 526426_______537146 EU-pályázatkészítő tanfolyam indul. Érd.: BO-DIA Kft., 52/349-223, 30/273-8500. Ny. sz.: 05 0148 03, 537191 Ingatlanközvetítő,­­értékbecslő tan­folyam indul július 27-én! FMM-támo­­gatással a tanfolyamdíj térítésmen­tes. Érd.: BO-DIA Kft., 52/349-223, 30/273-8500. Ny. sz.: 05 0148 03. 537194 Intenzív nyelvtanfolyamok, részletfi­zetés, anyanyelvi tanárok, 30% szja­­kedvezmény, ingyen tankönyv, rugal­mas kezdés. Cambridge Nyelviskola, tel./fax: 425-250._______ 524034 Angol, német, francia, olasz, spanyol nyelvoktatás 4-6 fős csoportokban a Tolmács­ Nyelvstúdiónál. Db., Kos­suth u. 7. II. 3. Tel.: 413-356, 30/205-6789.___________524080 31-féle tanfolyam indul ősztől, nagy kedvezményekkel, adó-visszatérítés­­sel, esetenkénti támogatásból in­gyen. Kérésre ingyenes tájékoztatót küldünk. Oktáv Ráció Kft., Debrecen, Wesselényi u. 6. Tel.: 52/534-522, 3494­72, www.oktavracio.hu 525717 A Computer School Szkt. 2004. szep­temberben érettségi utáni két tan­éves, nappali tagozatos, 23 éves ko­rig tandíjmentes képzést indít multi­média-fejlesztő, programozó és gaz­dasági informatikus szakon. Db., Sa­­létrom u. 1. 52/537-308. 526276 Iskolarendszerű informatikai hálózati rendszertelepítő és gazdasági infor­matikus szakképzési évfolyamunkra jelentkezéseket még korlátozott számban elfogadunk. Jelentkezni: EURO Szakközép., Angyalföld tér 7. du. 14-17, 428-300, 20/9644-786, 527404 Továbbtanulás érettségizetteknek. Virágkötő-berendező tanulókat felve­szünk 23 éves korig. Nappali, OKJ- képzés diákotthonnal. Kós Károly Mű­vészeti Iskola, 4032 Debrecen, Hollós u. 3. Tel.: 52/412-379 vagy 52/412-000._______________528150 OKJ-s kereskedő-boltvez., ABC-eladó, pénztárgépkez., vendéglátó-üzletvez., szakácstanf. Részletfizetés, kedvező ár, adókedvezmény. Munkanélküliek támogathatók. KISOSZ, Db., Mester 33. Ny. sz. 05-0200­ 03). 412-342, 532-849. A. sz. 0277. 532770 oktatas.haon.hu - A^ megye oktatási vállalkozásainak ajánlata A fényképpel, végzettséget igazoló ■ oklevél másolatával ellátott § I önéletrajzot „Pályázat” 11 7534590 jeligére kérjük a kiadóba. P ( Az Inform Média Kft. ^ kézbesítő munkatársat keres p Hajdúnánás területére. § I Jelentkezés: § I Grubisics Zsolt "B terjesztési menedzser.­­§ Tel.: 20/958-9930, 52/525-400/5720 “ Ingatlanberuházással foglalkozó társaság munkatársat keres az alábbi feladatra: jj - INGATLANFEJLESZTÉS, * - INGATLANHASZNOSÍTÁS. Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajzzal „Kreatív” 7536541 jeligére a kiadóba. A Hajdú-bihari Napló kisvárosi akciója sikeres lebonyolításához jó kommunikációs képességű, jó megjelenésű MUNKATÁRSAKAT KERES Berettyóújfalu területére.­­­ord.: Mangu Róbert területi j1 képviselőnél, 20/4683-367 ” Háztartási elektronikát forgalmazó nagykereskedelmi kft. manager főállásra munkatársat keres. Feltétel: főiskolai végzettség, saját gépkocsi. Előny: szakmai tapasztalat, tárgyalóképes, jó kommunikációs képesség. Fényképes önéletrajzot várunk: SM­SO Electronics Kft. ________4029 Db., Hajnal u. 18. 536355 HUN Gft R I A N CREDIT Országos Hiteltanácsadó Hálózat BENSS MUNKAHELYET KÍNÁL Számviteli , felsőfokú végzettséggel, % szakmai gyakorlattal rendelkező 1 munkatársat keresünk. -1 ( Áruházlánc őrzésére kiemelt bérezés­sel biztonsági őröket keresünk. Előny gépkocsi. Telefon: 20/992-0925. __________ 530522 A McDonald’s éttermek felvesznek 18-28 éves korig minimum bármi­lyen szakmunkás-bizonyítvánnyal ren­delkező állandó dolgozókat. Felvétel: 07. 27-én, 10.00-kor a Piac u. 53. szám alatt. 533286 Szobafestőket felveszünk bejelentett munkára, kiemelt fizetéssel. Tel.: 20/354-6632._________534355 Fiatalos eladónőt Db., belvárosi bú­torboltba lehetőleg lakberend. vég­zettséggel felveszünk. 30/4030-503. _______ 534592 Multinacionális cég vállalkozó képvi­selőt keres teljes körű hitelkonstruk­ciók kihelyezéséhez. Betanulási idő­szakban 300 E Ft+jutalék. Tel.: 70/3184-817. 534783 Kőműveseket keresek debreceni munkára, azonnali fizetéssel. 06-30/386-9865. 535011 Berettyóújfaluból várjuk varrni tudó diákok jelentkezését. Érd.: 52/504-341 (9.00-16.00). __ 535188 Fejlődő biztosítótársaság üzleti igaz­gatót keres. Feltételek: közép- vagy felsőfokú végzettség, szakmai önélet­rajz. Időpont: VII. 28.11 óra. 52/537-783. du. 2-ig. Helyszín: Db., Péterfia u. 4. III. em. bal old. 529399 Nyomdába keresek egyenesvágót. Tel.: 30/3355­914.___ 535848 Távmunkával 80 ezer forintot keres­het, közölje SMS-ben címét, tájékoz­tatom levélben. Tel.: 20/4824-146. 535954 Magas kereset, biztos egzisztencia. Multicég állást ajánl felső- és közép­­végzettségűeknek kiválasztással. 70/245-3166._____________535971 Bi-Med­ Kft. azonnali kezdéssel esz­tergályos munkatársakat keres. Előnyt jelent NC-s, marós, lakatos, kö­szörűs gyakorlat. Érd.: 52/515-297, munkaidőben. 536030 Szobafestő szakmunkásokat keres debreceni építőipari vállalkozás deb­receni munkaterületekre. Tel.: 30/9783-341. Fizetés megegye­­zés szerint. 536197 Biztonsági őröket keresünk debrece­ni és téglási munkahelyre. Vállalkozói ig. rend. előnyben. Tel.: 70/386-5262. 536280 Nem italozó, munkájára igényes kő­művest felveszek azonnali kezdéssel. Érd.: 30/336-7395._________536474 Keresünk fegyveres biztonsági őröket feljogosításra kész engedélyekkel, Debrecenbe és Hajdúnánásra. Tel.: 20/5968-957. 536518 45 fogyni vágyó hölgyet, urat keresek. Munkalehetőséggel is! 20/9254-561, 30/9519-680. 536555 5­45 kg-ot fogyni vágyót keresünk. Munkalehetőség! Wellness-iroda: 30/530-3030, 20/4211-370. 536562 Wellness-iparban 5 középvezetőnek munkalehetőség: 20/4211-370, 30/530-3030. 536566 Zöldség-gyümölcs árusítására szak­képzett eladókat keresek nettó 300 Ft/ó. Érd.: 30/3576-710. 536655 Idénymunka! Diákoknak is! Feltétel: személyautó. Kereset: 20 000 Ft/ h­ét+benzi­ntérítés. 30/3133-709. 536807 Víz-fűtés szerelőt felveszünk. Tel.: 06-30/9­ 339-723. 536978 Nyelviskola képzései értékesítéséhez szaktanácsadó kollégákat keres. Fel­tétel: középf. végzettség, jó kommuni­kációs készség. Előny: gk. Fizetés: fix+költségtérítés, mobiltel. Jel.: önéletrajzzal júl. 30-ig „Szaktanács­­adó” 7537130 jeligére a kiadóba. Minősített hegesztőket 235PBW­w03wmt02PFssnb minősítéssel, vala­mint gyakorlattal rendelkező vasszer­kezeti lakatosokat keresünk debrece­ni munkahelyre. Elsősorban környék­beliek jelentkezését várjuk. Érdeklőd­ni: h.­p. 8.00-15.00 óra között az alábbi telefonszámon: 06-30/2057-142._________537142 A Poroszlay ABC-be szakképzett eladó-pénztárost felveszünk. Jelent­kezés az egységvezetőnél: Debrecen, Poroszlay út 56. Tel.: 482-594.537143 A Don Pepe étterem szakácsot keres. Érdeklődni a 20/323-6033-as tele­fonszámon lehet.__________537152 Börze! Dolgozni és pénzt keresni aka­ró személyek jelentkezését várjuk kü­lönböző munkáinkra, melyek mellék­állásban is végezhetőek. Jelentkezé­se mellé válaszborítékot mellékeljen! Érd.: „Siker” 8302 Tapolca 2„ Pf.1408. 525645 Fizetünk fogyásáért! 30/530-0035. 526240 Egyedi méretű zuhanykabinok, kád­kabinok gyártása. Ingyenes felmérés, beszerelés. 20/544-552. 533081 Elektromos kivitelező kft. hálózatsze­relésben jártas villanyszerelő szak­munkást és segédmunkást keres fel­vételre. Kábelszerelői végzettség, ne­hézgép-kezelői jogosítvány előnyt je­­lent. Tel.: 30/6358456, 535115 Szakképzett felszolgálót azonnal fel­veszünk. Érdeklődni: 06-20/3634724.__________536060 Minőségi vendéglátásra szorgalmas, keményen dolgozó, a kötöttségeket és a szabályokat jól tűrő lányokat ke­resünk. Érettségi, nyelvtudás kívána­lom. Időpont-egyeztetés: 20/999-6910._____________536091 VEGYES Faház 28 nm hőszigetelt, gyári, vala­mint egy (220/9 m-es) 200 nm-es hő­szigetelt ipari vagy mezőgazdasági célra eladó. Érd.: 30/9285-004. 535250 KELET AUTÓ Opel Astrát, Corsát, VW Pólót, Suzu­kit veszek készpénzért, 1994-től. Házhoz megyek! Tel.: 30/9108-062. 532831 SPORT, UTAZÁS Görögország: Paralia 2 ágyas apart­manban autóbusszal augusztusban 44 900 Ft, 4 ágyasban 37 900 Ft. Horvát ajánlatok, repülős utak nagy választékban. Flamenco Tours, tel.: 538-333. 535827 Spanyolország, Tossa de Mar: 1 hét szállodában félpanzióval már 29 900 Ft/főtől, 2 ágyas szoba főszezonban 39 900 Ft/szoba. Dél-Spanyolor­­szág, tengerparti apartmanok csak nálunk. Grand Tours, Db., Kálvin tér 3/B. Tel.: 52/448-348. 524889 Nyaraljon a festői Balatonalmádiban új apartmanban vagy panzióban! Családi árak! 88/438-790. 528237 Szobafoglalás: Tel.: 06183­ 341-074, 06 (83) 341­ 580 Fax: 06 (83) 340485 reserve@hotelpanorama.hunguesthotels.hu Olaszország-Cattolica/Adriai Rivié­ra. Apartmanok 15% kedvezménnyel. Török Riviéra Debrecenből repülővel. Baumann Reisen 2000, Kossuth u. 2. Tel.: 530-312, 530-313. 533320 ELEKTRONIKA Márkás televíziók javítását, szervize­lését garanciával, valamint márkás televíziók értékesítését akár műszaki cikkek beszámításával, csereakció­val vállalunk. Műszaki Bizományi, Db., Nyugati u. 30. Tel.: 52/310-403. 523112 HAJDU-BIHAR­I JT NAPMI Nft PlÉ HIRDETÉS /12

Next