Hajdú-Bihari Napló, 2010. augusztus (67. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-02 / 178. szám

2010. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ Hogy fennmaradjon a „mesterség” Bátorság kell a heveder nélküli „nyeregben” megülni a lovat, hát még a többihez! HAJDÚSZOBOSZLÓ. Meglátszik az, hogy mennyire rátermett a gyerek, ha ráül a lóra - mond­ta Harmati Imre, bihartordai csikós, aki tanítványával vett részt a megyei csikósbajnok­ságon, s mint utóbb kiderült, a 38 induló közül az 5. helyet szerezte meg. Szerencsé­re - fűzte hozzá - még a mai gyerekekben is megvan az indíttatás a csikósélet megis­merése iránt. Persze kell hoz­zá egy lovarda és néhány ló, hogy „iskoláztatni” lehessen az erre fogékony nebulókat, akiket 10 éves koruktól fogad Harmati Imre. A rátermettek megmaradnak, a többiek idő­vel lemorzsolódnak, mert kell azért ehhez bátorság is - ál­lítja, majd felsorolásba kezd. Először is meg kell tanulniuk jól lovagolni a heveder nélkü­li patracban, ehhez jó egyen­súlyérzékkel kell rendelkez­niük, és nem hiányozhat az elszántság sem belőlük. Nincs ennek hiányával a 13 éves tanítvány, a nagyrábéi Kovács József sem, aki már több versenyen is megmutat­ta, lóra termet, ám arra senki, még ő sem számított, hogy a 2. lesz a felnőttek között. A ránézésre inkább eminens ta­nulónak látszó ifjú ember fu­varos nagyapjától kapott ked­vet a lovakhoz, így szegődött el a Harmati „istállóba”. Arra a kérdésre, hogy a csikós­mesterséggel együtt járó vir­tuskodásban nem ugratják-e sokat a felnőttek, Józsi in­kább az ellenkezőjét emeli ki, szerinte befogadták maguk közé. Ehhez azért mutatnia is kellett valamit a még gye­rekembernek, aki elárulja: a legfontosabb, hogy a csikós eggyé váljon a lóval. Jól tudják ezt azok is, akik vették a bátorságot, hogy összemérjék erejüket és tu­dásukat a második megyei csikósversenyen. Az afrikai hőségben azonban állat­nak, embernek meg kellett szenvedni, így nem csoda, hogy a szervező Bíbor Horse Lovasiskola betétprogramo­kat is tett a műsorszámok közé. Megmutatták magukat a kislovasok és a házigazdák lovastornászai is, így összes­ségében már beesteledett az eredményhirdetésre. A mint­egy 200 ezer forint összdíjazá­sú verseny sorrendje: 1. Bor­dás Ádám (Balmazújváros), 2. Kovács József (Bihartorda), 3. Kovács Elek (Hajdúszobosz­ló), 4. Barta Tamás (Nagy­hegyes), 5. Harmati Imre. A síkversenyt a Püspökladányi Czibi Máté nyerte földije, Szabó Zsolt és a Bordás Ádám előtt. HEN-ÉP Csergetve száguldani nem könnyű fotó: égerházi Péter Félmilliárd vissza nem térítendő támogatás­ból fejlesztették Debrecen. A Delog Debrece­ni Logisztikai Központ és Ipari Park 2007-ben a két­fordulós ipari park fejlesz­tési pályázaton 545 millió 520 ezer forintos projekt­jéhez 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt 2008. febru­árban kezdődött és ez év nyarán ért véget. A támo­gatással és a saját erőből finanszírozott fejlesztések­kel immár az ipari park tel­jes területén rendelkezésre állnak a közművek (villany, víz, csatorna), a fejlesztés során korszerű beléptető és megfigyelőrendszert építet­tek ki, valamint a meglévő raktár- és üzemcsarnokokat is korszerűsítették. Ez utób­bi keretében többek között padozat-korszerűsítés és hőszigetelés is történt. A projekt ünnepélyes zárása pénteken volt a társaság Vámraktár u. 3. sz alatti ipa­ri parkjában. hbn ­ MEGKÉRDEZTÜK: Szigorítana a jogosítványszerzésen? Udvarhelyi László: Szigorúbb pszichológiai vizsgálatnak tenném alá az embereket, és életkorhoz kötném. A túl időseknek és a túl fiataloknak szerintem nem kellene jogo­sítvány. Pásztor Marcell: 70 év felett csökken az ember re­akcióideje, nem hall, nem lát már jól. Friss jogosítványnál pedig sokat kellene gyako­rolni. Kukk Zoltán: Az idősek nem tartják be a KRESZ-t és ez nagyon idegesítő. Nem adnék nekik jogosítványt. Igaz, a fiatalok is felelőtlenek, de nekik még friss a tanult anyag. Farkas Szilvia: Csak 18 éves kortól engedélyezném a jogsihoz jutást, mert a fiata­lok randalíroznak. A jogosít­ványt, csak több hónap gya­korlat után adnám ki. Csillag Eszter: Szerintem az lenne a legjobb ha a fiatalok csak 20 éves kortól juthatnának ve­zetői engedélyhez. Hiába ta­nulják meg, később elfelejtik, ezért lehetne évente villám­teszt. Papp Henrietta: Nagyon komoly pszichológiai vizsgá­latot, szellemi és fizikai tesz­teket állítanak. Ötévente újra vizsgáztatnám az embereket, hiszen a KRESZ is változik időnként. UDVARHELYI LÁSZLÓ, PÁSZTOR MARCELL, KUKK ZOLTÁN: Életkorhoz kötném Sokat kellene gyakorolni Ez nagyon idegesíti PARKAS SZILVIA: A fi­atalok randalíroznak CSILLAG ESZTER: 20 PAPP HENRIETTA: Öt­éves kortól kaphatnák évente újra vizsgáztatni PTITTTCTmT Elégedett-e az Orbán-kormány eddigi teljesítményével? Szavazók száma: 122.2010.08.0118 óra Következő kérdésünk: Ön tart-e otthon házikedvencnek kisállatot? Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. A FELSZÁMOLÁS ALATT LEVŐ CÉGEK A MEGYÉBEN AVINI Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 13.2.em. 5. CLUB-CONTINENTAL Kereskedelmi Bt. 4027 Debrecen, Egyetem sugárút 13­ .CSENDES ÉS TÁRSA 96. Mezőgazdasági és Kereskedelmi Bt. 4224 Hajdúböszörmény, Vakáncsos u. 88. ép. EMBER Szolgáltató­, Építőipari és Kereskedelmi Kft. 4025 Debrecen, Piac u. 43.3. em. 9. F. L. D.­­2003 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4033 Debrecen, Huszár Gál u. 26. FÖPA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4002 Debrecen, Biczó István-kert 0603/9 hrsz. FORKÓS ÉS TÁRSA Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4243 Téglás, Újvárosi u. 51. ILKA RESIDENCE Ingatlanforgalmazó Kft. 4034 Debrecen, Félegyházi Tamás u. 23. IM­PROVE HORIZONT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4002 Debrecen, Jégvirág u. 43-45. Inexim Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4224 Hajdúböszörmény-Bellaszölő, Zetemér u. 151. Inter-Europ­a Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4034 Debrecen, Vágóhíd u. 14. JÓ­ZSO Vendéglátás Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 5.2. em. 9. KABA-LOGH Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4183 Kaba, Szent-Györgyi Albert u. 6. „LADO-97" Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 4026 Debrecen, Darabos u. 14. X/56. NTS Bau Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4243 Téglás, Csokonai V. M. u. 9. ORIENTE Gépjármű Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 4029 Debrecen, Víztorony u. 19.2. em. 11. PANNON VIA Mérnökiroda Szolgáltató és Kivitelező Kft. 4025 Debrecen, Hatvan u. 54. fszt. 1. TQMI Észak-Alföld Üzleti Tanácsadó Kft. 4032 Debrecen, Hollós u. 8.2. em. 9. TQMI Észak-Alföld Üzleti Tanácsadó Kft. TTL LOGISTIC Kft. 4024 Debrecen, Piac u. 34. V. em. 13. Ugrai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4002 Debrecen, Domokos Márton-kert 90. VIKANDS HUNGARY Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 4225 Debrecen, Alkotás u. 71. VKSZ 2000 Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4025 Debrecen, Piac u. 43.3. em. 9. FORRÁS: HETI CSŐDÉRTESÍTŐ Állati­ szinten szólva nálam már az is kiverte a biztosíté­­■BÄi­kot, amikor unat­kozó uniós bü­rokraták törvénybe foglalták, hogy az uborka hány fokos görbületet írhat le a közösség piacain, a gömbkalitka tilalma azonban már tényleg minden­nek a teteje. Mostantól tilos egyebek mellett halat gömb­akváriumban, madarat pedig gömb alakú kalitkában tartani, mert a gömbformák állítólag veszélyeztetik az állatok testi épségét. Hát, nem tudom! Kölyökkoromban volt egy hul­lámos papagájom, Pityu, és noha ő urasága éppenséggel gömb alakú kalitkában lakott, emlékeim szerint soha nem törte össze semmijét, még a lelkét sem, hiszen például remekül beszélt. Meg egyébként is, néhány éve tudományos folyóiratok még arról cikkeztek, hogy miért a gömbházaké a jövő, erre most tessék! Amikor pedig olyanokat olvasok, mint „különböző fajhoz tartozó állatok csak úgy tarthatók együtt, hogy az egyik nem veszélyeztetheti a másik testi épségét, sőt idegi megterhe­lést sem okozhat neki”, nos, olyankor képtelen vagyok mondjuk a hazai börtönviszo­nyoktól, vagy a hajléktalan­­szállókon uralkodó állapotok­tól elvonatkoztatni. Félreértés ne essék, tulajdonképpen is semmi bajom azzal, ha a házi kedvenceinkről szóló gondos­kodás a gazdik tudatán kívül a törvénykönyvek lapjain is visszaköszön, csak mintha a sorrend hibázna egy kicsit... petnehazi@inform.hu Petneházi ^­­ Attila | yf • • Használati útmutatót a halhoz! Az állatkereskedőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha az új szabályo­kat be akarják tartani. DEBRECEN: Magyarországon sokkal több állatot tenyész­tenek (szaporítanak), mint amennyire a felelős állattar­tók igényt tartanának. Sok a feketéző, akinek egyetlen céljuk a profitszerzés. De mit mond a kisállat-kereskedő, aki évtizedek óta legálisan ebből él? Örömmel fogadták Örömmel fogadták az állat­védő szervezetek azokat az új rendelkezéseket, amelyek szerint a halakat tilos gömb­akváriumban tartani, és az sem mindegy, hogy milyen hosszú a kutya lánca. A ren­delkezések betartását a helyi jegyző bármikor ellenőrizhe­■ ■ Az egész ren­­­­e­deleiből süt a dilettantizmus; a baj csak az, hogy a mi bőrünkre megy VERÉB GÁBOR is. Mivel kutatások igazolják azt, hogy a gömbformák ve­szélyeztetik az állatok testi épségét, és lelki egészségét, mostantól madarakat sem le­het kör alakú kalitkában tar­tani. A kutyatartókat érinti, hogy csak azonosítóchippel rendelkező ebet lehet elad­ni. A kutyákat tilos tartósan tíz négyzetméternél kisebb területen, vagy négy méter­nél rövidebb láncra kötve tartani. Egy kennelben pe­dig ebenként minimum hat négyzetméteres élettér az előírás. Milliós költségek Az új szabályok a hobbiálla­toknak nemcsak a testi ép­ségét, hanem a lelki békéjét is igyekeznek óvni, amikor előírják, hogy különböző fajhoz tartozó egyedek csak akkor tarthatók együtt, ha az egyik állat a másik testi ép­ségét nem veszélyezteti, és idegi megterhelést sem okoz neki. További újítás, hogy a kereskedők úgymond „hasz­nálati utasítást” kötelesek adni minden állathoz. „Nem az a lényege a rendeletnek, hogy gömb alakú akvárium­ban lehessen-e halat tartani, vagy sem, hanem, hogy a jog­alkotó egy sor életszerűtlen, ezért betarthatatlan előírásra kötelezi a kereskedőket” - mondta Veréb Gábor, a Ve­réb és Kató Kft. ügyvezetője. Szerinte az odáig rendben van, hogy aki majommal akar találkozni, az menjen el az állatkertbe és nézze meg, azt azonban már nehezen tudja megemészteni, hogy mostantól a hörcsögalomtól kezdve minden veszélyes hulladéknak számít, ami az állatok alól kikerül.­­ A hul­ladékkezelés szabályait eddig is be kellett tartani, de ez az előírás milliós költségekbe hajszolná bele a szakmát. A kisboltok sorra húzhatják le a redőnyt - állítja a harminc éve kisállat-kereskedelem­mel foglalkozó szakember, akinek más is szúrja szemét. „Ha eladok egy állatot, fel kell tüntetnem, hogy mikor született, milyen nemű, mi­lyen származású, gondolja el ezt egy hal esetében! Vagy a másik, hogy köteles vagyok minden állathoz használati utasítást adni. És hol marad az állattartó felelőssége?! Az egész rendeletből süt a di­lettantizmus, a baj csak az, hogy a mi bőrünkre megy!” - jelentette ki a Debrecen bel­városában üzletet működtető állatkereskedő. hbn-pa­ge http://forum.haon.hul Fórum. Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. Gömbakváriumnak nyoma sincs a kereskedésben fotó: Gerencsényi István Aktuális?

Next