Hajdú-Bihari Napló, 2010. november (67. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-08 / 259. szám

&&NAPLÓ LXVII. ÉVFOLYAM, 259. SZA­* V*A: 100 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 72 FT Nóri tánco­­si, koreog­ráfus! babérokra tör. /16. HAJDA-BIHARI JA HAPLCI FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2010. NOVEMBER 8. Erősen felhős, V PO#* számottevő­­ csapadéktól mentes idő. REGGEL DÉLBEN ESTE Republic, komolyan Debrecen. A Republic együt­test és a Road 67 szimfonikus zenekart hallhatta a közönség szombaton a Kölcsey Köz­pont nagytermében, egyebek­­­ közt népszerű komolyzenei­­ darabok művek rockos át-­ irataival, a Napló-koncertek sorozatban. HBN Patai Tamás gitáros FOTÓ: MOLNÁR PÉTER Jól fizet majd a gyerek Debrecen. A kormány jövő évi adójavaslata egyértelműen a gyermeket nevelőket kedvez­ményezi, a gyermekteleneket pedig bünteti. Miközben egy gyermek nélküli, havi nettó 120 ezer forintot kereső dolgozó jö­vőre 1476 forinttal kevesebbet vihet haza, mint idén, az egy gyermekes kollégája 8524, a két­gyermekes 10 ezer 808 forinttal kap több fizetést. 120 ezer net­tónál a háromgyerekesek bére fillérre annyi lesz jövőre, mint az idén, nettó 130 ezer forintos bérnél azonban már náluk is átbillen a pozitív tartományba a mérleg nyelve. A kormányza­ti adójavaslatból kiolvasható, hogy minél több valakinek a fizetése és minél több gyereket nevel, annál jobban jár majd. Ha például a szülő nettó félmi­­lió forintot keres, és otthon há­rom csemete várja, jövőre 126 ezer forinttal visz többet haza. Havi 200 ezer forint nettónál csupán tizenhatezer forint lesz a növekmény. hbn ! UML-HH.-lTOWT.l Hátrányos megkülönböztetés elő­fordulása a 19-64 évesek körében álláskeresésnél r .... Egyéb ok Családi , g% GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH fc.«. — w.. tf !*»*,_ i’s’V«*, \K-4001 Debrecen, Postafiók 72 Telefon: (52) 525-400 HÍVM­ HI 9 770133 105019 1 0259 Olvadóban a gázárstop Fél százalékos nyug­­díjjárulék-emelés is következik, BUDAPEST. A gázárról is tárgyal vasárnapi ülésén a kormány - mondta a miniszterelnök a Hír Televíziónak az egyeztetés előtt. Orbán Viktor szerint le­het, hogy csak ebben az évben tudják befagyasztva tartani az energiaárat, jövőre már nem. A kormányfő a 98 százalékos különadóról úgy nyiatkozott: az rendben van. KDNP-s kö­rökből közben úgy tudni, a Fidesz nem fogja támogatni, hogy 2 millió forintról 3,5 mil­lióra emeljék a közalkalma­zottak végkielégítésének fel­ső határát, vagyis, hogy csak afölött kelljen 98 százalékos különadót fizetni. A kormány dönthet arról is, hogy mikor­tól és milyen ütemezésben vonulhatnak nyugdíjba a nők 40 év munka után. Az előzetes számítások szerint a Fidesz vá­lasztási ígéretének beváltása 40 milliárd forintnyi többletki­adást okozhat a költségvetés­nek. A fedezetet a nyugdíjjá­rulék emelésével teremtenék elő, amelyről hétfőn már sza­vazhat is az Országgyűlés. A számvevőszéki és költségve­tési bizottság előterjesztése szerint 9 és félről 10 százalék­ra emelkedne a munkavál­lalók által fizetett közteher. Az MSZP, a Jobbik és az LMP elutasítja a járulékemelést. A kormányülésről lapzártánkig nem érkezett hír. fh ­ ARANYFOGÁS Tízéves az Estella A hetedik országos hastáncfesztiválnak tapsolhattak a nézők szombat este a Kölcsey Központban, ahol a tízéves fennállása során díjak garmadáját begyűjtő debreceni Estella Hastánc Stúdió Aranyforgás című műsorát is megtekinthették. fotó: molnár Péter Rossz „bőrben” a zeneművészeti Az épületet majd uniós pályázati pénzből sze­retnék felújítani DEBRECEN. Átvizsgálták a hét végén a Kodály Zoltán Zenemű­vészeti Szakközépiskola hom­lokzatát, miután múlt hétfőn el kellett keríteni a területet egy párkányzati elem aláhullása miatt. A balesetveszély miatt a tűzoltók a polgármesteri hiva­tal munkatársaival pénteken átnézték a vakolatot és a stuk­kókat, s ahol kellett, leverték azt. Scheffer Attila, a városépí­tési osztály vezetője érdeklő­désünkre elmondta: az épület homlokzatát a tervek szerint teljesen felújítják a nyitászárók­kal és a tetővel együtt. Ennek érdekében a helyileg védett (más fonásokból úgy tudjuk: országosan védett - a szerk.) épület építési engedélyezési és kiviteli tervét a jövő év elején elkészíttetik. A munka 280-320 millió forintba kerül majd, az összeg nagy részét uniós pénz­ből fedeznék. haon-dzs Emelőkosárból vizsgálták át a homlokzatot fotó: derencsényi Egygólos vereség DEBRECEN. Pazar hangulat, kő­kemény csata, öldöklő iram és sok hiba jellemezte a DVSC­­Korvex-HC Leipzig Bajnokok Ligája-összecsapást, amit va­sárnap délután a Hódos Imre sportcsarnokban rendeztek. A debreceniek védekezésben igazán kitettek magukért, ám támadásban voltak gondok, aminek következtében a né­metek egy góllal, 20-19-re megnyerték a találkozót, így nem csak hazai pályán, ha­nem idegenben is jobbnak bi­zonyultak a DVSC-nél.­­9. HBN Szomorú vasárnap fotó: derencsényi Meghalt Jill Clayburgh amerikai színésznő, akit kétszer is jelöltek Oscarra. 1­16. OLDAL GYŐZELEM Sima ügy Megerőltetés nélkül intézte el a DVSC-TEVA a Szolnoki MÁV-ot vasárnap este a Nagyerdőn. Szakály (képün­kön) két gólt szerzett, Dombi a 400. mérkőzését játszotta a Lokiban. /9. fotó: czeglédi Zene, tánc és további jók DEBRECEN. Dresch Mihály kvartettje is fellépett szom­baton a Hajdú Táncegyüttes székházában, a VI. debreceni folkmásfélnap második esté­jén. Előtte persze a hagyomá­nyos kispályás focikupán és főzőversenyen is bizonyítani­uk kellett a találkozó résztve­vőinek. HBN A Dresch Quartet fotó: Molnár Péter Kerékpárost gázoltak halálra HAJDÚSZOVÁt. Kerékpárost gá­zolt halálra személygépkocsi szombaton késő délután a Földes és Hajdúszovát közötti úton - értesültünk a rendőr­ségtől. Az eddigi adatok alap­ján a biciklis járműve nem volt kivilágítva, viszont volt rajta láthatósági mellény. Az autós későn észlelte az 51 éves hajdúszováti férfit, és már nem tudta elkerülni az ütkö­zést. A tragédia pontos körül­ményeit szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. Későn világosodik, hamar esteledik: vigyázzanak az utakon!­dlen r ~~ ................... 41 U.Álllil.. ONLINE jr www.topaukcio.hu jr ÁRVERES 2010. november 3. -november 15. PÉNZ! PÉNZ! PÉNZ! Fix törlesztés, akár költségek nélkül is! ujTQP ! BAR listásoknak is! Nyitási akció! H 250 000 Ft akár 1 041 Ft/hó-tól 500 000 Ft akár 2 083 Ft/hó-tól 1 000 000 Ft akár 4 167 Ft/hó-tól 5 000 000 Ft akár 20 835 Ft/hó-tól nagy választékban, rendelésre isi * * | • | |] ■i 11.990.­LAKÁSKULTÚRA BÚTORÁRUHÁZ 4025 Debrecen Külső Vásártér 18. Tel.: 06 (52) 442-367, www.llbutor.hu, info@Ubutor.hu - Név*: p­­ 1 Cím*: | ~L Tel.*: | |E-mail*: [ g *Az akció csak a boltban megjelölt termékekre vonatkozik és más kedvezmén­y HIRDETÉSEK

Next