Hajdú-Bihari Napló, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-02 / 256. szám

Csak jönnek és jönnek Évekig nem várható, hogy a menekültek beáramlása lelassul - ez az egyik legfon­tosabb megállapítása annak a tanulmánynak, amit a Ma­gyar Tudományos Akadémia migráció-kutatói készítet­tek. A tudósok azt állítják, hogy a jövőben letelepedési ösztönzőkre is szükség lehet a magyarországi munkaerő­­hiány enyhítésére; miként forgalmaznak: a kormánynak intézmény- és támogatási rendszert kellene létrehoznia a menekültek fogadására. Magyarán (a hivatalos kor­mányzati menekültpolitika fősodrával némileg szembe úszva) ők inkább a német, az angol, a svéd vagy éppen a skandináv modellre buzdíta­nák Orbán Viktort és kabi­netjét, akik viszont a maguk építette műszaki határzárnál nem szívesen gondolnák tovább a problémát. Pedig a tanulmány szerint nemcsak az a gond a migránsokkal, hogy százezerszám érkeztek hozzánk, hanem, hogy szinte kivétel nélkül tovább is utaz­tak harmadik országba. Pedig állítólag vannak köztük olyan fiatal, tanult férfiak is, akiket érdemes lenne marasztalni; például a nyelvoktatásuk és a szakképzésünk rendsze­rét olyan ésszerű mértékű megélhetési támogatásokkal kiegészítve, amivel segíte­nénk a beilleszkedésüket. attila.petnehazi@naplo.hu Jegyzet "S Petneházi I ^ ^ 1 Attila Magánorvos igen, magán­biztosítás nem BUDAPEST. A magyar közép­­osztály 59 százaléka ma­gánszolgáltatóhoz fordul, ha orvosra van szüksége, mégis alig kötnek magán egészségbiztosítást - közöl­te a MediHelp International egészségügyi szolgáltató az MTI-vel. A tájékoztatás sze­rint a középosztály közé a 90-150 ezer forint egy főre eső nettó jövedelemmel ren­delkező aktív munkavállalók tartoznak. mti NAPLÓ A Szállodák és Éttermek Szö­vetségének vezetője szerint Európa a magyar turizmus fő küldő piaca; bár az elmúlt időszakban jelentősen nőtt az Indiából, Kínából érkezők, és az általuk eltöltött vendégéj­szakák száma is, a külföldiek 80 százaléka még mindig Eu­rópából érkezik Magyarország­ra. Niklai Ákos azt mondta, Budapesten augusztusban a szállodai foglaltság Európában a második legjobb volt. Q D ou Orbán Viktor fotó: mti Cáfolja a német kormány a határzáras fenyegetést Nem sikerült meg­egyeznie koalíciós partnereivel Angela Merkelnek a menekült­ügyekben. BERLIN: Konkrét eredmény nél­kül ért véget vasárnap a német koalíciós pártok vezetőinek berlini egyeztetése a szövetsé­gi kormány menekültpolitiká­járól. Angela Merkel kancellár, a konzervatív CDU elnöke, Horst Seehofer bajor kormány­fő, a testvérpárt CSU elnöke és Sigmar Gabriel alkancellár, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke csütörtökön a tarto- I mányi miniszterelnökök és a szövetségi kormány közös ér­tekezlete előtt folytatja majd az egyeztetést. Tisztázandó, nyitott kérdések A felek számos ügyben egyet­­­ értenek, de van még néhány „tisztázandó, illetve nyitott kérdés”. A német kormány visszautasította a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi lap be­számolóját, miszerint Angela Merkel a határ lezárásával fenyegetett a nyugat-balkáni migráció által érintett álla­mok vezetőinek múlt vasár­napi brüsszeli csúcstalálko­zóján. Volt ultimátum? A brüsszeli tanácskozás egyes résztvevőinek elmondása szerint a kancellár ultimá­tumot intézett a többi kor­mány-, illetve államfőhöz. Itt és most „meg kell álla­podnunk az intézkedésekről, hogy ne kelljen lezárnunk a határokat” - idézte a FAS An­gela Merkelt. A határ lezárását a CDU/ CSU-frakció több belügyi szakpolitikusa követeli. Egyi­kük, a CSU-s Hans-Peter Uhl nyíltan megfenyegette Ange­la Merkelt, a képviselő a FAS- nak azt mondta, hogy „ha Merkel nem zárja le a határt, nem marad kancellár”. A leg­több elemző viszont úgy véli, nagyon kevéssé valószínű, hogy bárki is megpróbálná eltávolítani Angela Merkelt a kancellári tisztségből, leg­alábbis 2016 márciusáig, amikor tartományi választást tartanak Szász-Anhaltban, Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban. MTI Angela Merkel és Horst Seehofer bajor kormányfő (illusztráció) fotó: afp ­§] Közös hadgyakorlat Szlovák katonai szakasz a Balaton 2015 gyakorlatra érkezett szlovák kontingens fogadóünnepségén a hódmezővásárhe­lyi Zrínyi Miklós Laktanyában. Az október 15-én kezdődött és december 15-ig tartó gyakorlat célja a magyar, cseh, szlovák katonák kiképzése a tömeges bevándorlás okozta válsághely­zet kezelését segítő logisztikai feladatok ellátására. fotó: mti Cseh védelem a magyar határon röszke. Megkezdték a közös szolgálatot magyar és szlo­vákiai kollégáikkal a szerb határszakaszon azok a cseh rendőrök, akik csütörtökön érkeztek Magyarországra. A cseh rendőrök saját egyenru­hájukat, fegyverüket viselik, saját szolgálati gépkocsijukat használják, és a Szlovákiából érkezettekhez hasonlóan V4 feliratú karszalag van rajtuk. A rendőrség tájékoztatása szerint az ötventagú cseh kontingens feladata a határát­kelőhelyek közötti biztonsági határzárral védett zöld határ őrzése. mti Az Iszlám Állam magára vállalta orosz repülőgép ka­tasztrófája Egyiptom­ban­­ senki nem élte túl. KAIRÓ: Az eddigi információk arra utalnak, nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőtte le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgépet - mondta Pető György légügyi szakértő az M1 aktuális csatornának. A katasztrófa hátterében feltéte­lezhetően műszaki hiba és em­beri mulasztás állhat - mondta. Valószínűleg inkább hónapo­kig tart majd a vizsgálat, mint hetekig - tette hozzá. Nincs is ilyen rakétájuk? Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenet­­ben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet. Egyiptomi biztonsági for­rások viszont a nap folyamán annak a véleményüknek ad­tak hangot, hogy műszaki probléma okozhatta a légi szerencsétlenséget. Az AFP francia hírügynök­ség által megkérdezett több katonai forrás is úgy vélte, hogy az Iszlám Állam egyip­tomi szárnyának a felkelői, akiknek a Sínai-félsziget észa­ki része a fellegvára, nem rendelkeznek olyan rakétá­val, amely képes lelőni egy kilencezer méter magasan haladó repülőgépet. A Sarm-es-Sejk üdülőhely­ről Szentpétervárra tartó járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le a Sínai-félsziget középső ré­szén. A katasztrófát senki nem élte túl, 224-en haltak meg. Részvét A hírhez tartozik, hogy rész­vétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak, az Oroszországi Föderáció elnökének a Sínai-félszige­ten szombaton történt repü­lőgép-szerencsétlenség mi­Harmincra emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma: vasárnap délutánra három súlyosan megégett nő belehalt sérüléseibe, további legalább 35-nek pedig továbbra is válságos az állapota. Péntek este ütött ki a tűz egy bukaresti belvárosi klubban. A pillanatok alatt lángba borult teremből az egyetlen használható kijáraton keresztül, egymást taposva próbáltak kimenekülni az emberek, 26-an a helyszínen meghaltak. fotó: afp att. MTI A katasztrófa helyszínén fotó: afp a§> Tragédia Bukarestben „Újraéledt az egyházi iskolarendszer” KUNSZENTMIKLÓS: Több év­tized kényszerszünet után mára újraéledt az egyházi is­kolarendszer - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szom­baton Kunszentmiklóson a református templomban. 2010-ben, a nemzeti kormány hivatalba lépésének évében Magyarországon az óvodától a középiskoláig 119 ezer fia­tal tanult egyházi iskolában, akiknek a száma 2014-re 195 ezerre nőtt. mti Ötven rendőrt küld hazánk Szlovéniába BUDAPEST. Hamarosan elin­dulhat az a mintegy 50 ma­gyar rendőr Szlovéniába, akik a szlovén-horvát határ védel­mébe kapcsolódnak majd be - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsá­gi főtanácsadója szombaton. Közlése szerint jövő héten írják alá a két állam országos rendőr-főkapitányai az er­ről szóló megállapodást. Ezt követően „haladéktalanul” útnak indul az ötven rendőr, kiegészülve két logisztikai fel­adatok ellátásával megbízott szakemberrel - tette hozzá. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság (ORFK) csütörtökön, a police.hu oldalon közölte, az együttműködés a magyar és a szlovén belügyminisz­terek megállapodása alapján valósulhat meg. Orbán Viktor miniszterel­nök a nyugat-balkáni mig­ráció által érintett országok vezetőinek múlt vasárnapi brüsszeli csúcstalálkozóján azt mondta, Magyarország kész segíteni a migránsútvo­­nalon fekvő államokat. MTI 2015. NOVEMBER 2., HÉTFŐ A régi tanok nem veszítették el értéküket BUDAPEST. Ökumenikus ün­nepségen emlékeztek a re­formáció 1517-es kezdetéről Budapesten. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Ta­nácsa (MEÖT) rendezvényén Fischl Vilmos, a MEÖT főtit­kára hangsúlyozta: a reformá­torok olyan ügyért küzdöttek, amelynek középpontjában Krisztus, a Szentírás, a kegye­lem és a hit állt. Ezek a régi reformátori tanok ma sem ve­szítették el értéküket. mti Röviden JOBBIK: Szerződés nélkül szál­lította a BKV a migránsokat - közölte Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője szombaton. Ezt a Tarlós Ist­ván főpolgármesternek fel­tett kérdésére kapott válasz­­ alapján tudja. MSZP: Az MSZP szerint mi­közben a felcsúti Pancho Aréna „gladiátorai fűtött gyepen hemperegnek”, ad­dig gyermekek százezrei fáznak. Az MSZP követeli, hogy Orbán Viktor és kormá­nya hagyjon fel az esztelen pénzszórással. lmp. Az LMP szerint számos baj van a 32 százalékos fel­sőoktatási béremeléssel, az ugyanis nem a kutatói szféra egészét érinti, másrészt ne­héz helyzetbe hozza a vidéki kis intézményeket. DK: Mondjanak le a buszok tervezett bérléséről és in­kább vásároljanak új jár­műveket - szólította fel Gy. Németh Erzsébet, a De­mokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője Tarlós István főpolgármestert és a Fideszt. Devizaárfolyam­ ­•­ http://www.haon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB (2015.10.30.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 309,77 -1,28 USA dollár 281,48 -2,67 Svájci frank 285,10 -1,43 Angol font 431,68 -1,61 Román lej 69,85 -0,36 Ukrán hrivnya 12,22 -0,15 Horvát kuna 40,84 -0,06 Lengyel zloty 72,66 -0,12

Next