Hajdú-Bihari Napló, 2016. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-25 / 47. szám

2 Szék­én­y­i NAPLÓ " Jifym ' Kovács Zsolt Szavazunk, de minek? Mint kés a puha vajon, úgy halad majd át a közigazgatás gépezetén Orbán Viktor szer­dán bejelentett népszavazási kezdeményezése, ami arról szól, hogy a magyaroktól nem lehet elvenni a döntést. Mi másról is népszavaznánk, mint a kormány „siker­iparágáról”, a bevándorlás egyik szegmenséről. Persze a kérdés is olyan, mintha valamelyik nemzeti konzul­tációs levélből lépett volna elő - szinte sugallja a választ. Meggyőződésem, hogy a választott vezetőink azért is nyúltak a népszavazás intéz­ményéhez, mert nem tartják elég erősnek az aláírásgyűj­téssel mintegy 1,8 millió támogató szignóját, továbbá, egy magasabb, egy újabb fórumon is megerősíttetik a maguk igazságát. Ismerve az Európai Unió teszetoszaságát, továbbá azt, hogy hová vezethet az engedékenység a menekült­ügyben, abszolút logikusnak is tűnhet Orbán szerdai bejelentése. Ráadásul de­mokratikus, ami oly’ nagy erénye az Uniónak. Sőt, meg merem kockáztatni, követői is lesznek a menekültválság kezelésében mind többek­nek szimpatikussá váló miniszterelnökünknek. Azt azonban ne felejtsük el: a kérdés eldöntésének biztos, hogy nem egy népszavazás a színtere. zsolt.kovacs@naplo.hu Új szabályok SZÉP-kártyája BUDAPEST. Az európai bírósági döntés tiszteletben tartásával ésszerű időn belül olyan új szabályozást dolgoznak ki a SZÉP-kártya ügyében, amely megfelel a magyar érdekek­nek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügymi­niszter szerdán Budapesten. A tárcavezető egy más té­mában tartott sajtótájékozta­tón kérdésre válaszolva kö­zölte: mindenképpen olyan szabályozásra van szükség, amely megfelel a magyar ér­dekeknek, ezt a szándékot nem adják fel. Az Európai Unió Bírósága kedden hozta nyilvánosság­ra, hogy nem egyeztethe­tők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya és az Erzsébet étkezésiutalvány-rendszer egyes elemei. MTI A kérdés azt jelenti, hogy nem lehet elvenni a döntést Népszavazást kezde­ményezett a kormány kvótaügyben, Budapest. A kötelező bete­lepítési kvótáról szóló or­szágos népszavazás kiírását kezdeményezte a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdai buda­pesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében. A kérdés ez „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzá­járulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő köte­lező betelepítését?” - ismer­tette a referendum kérdését a kormányfő. Beszámolt arról, hogy kabi­netfőnöke a kérdést már be is nyújtotta hitelesítésre a Nem­zeti Választási Bizottsághoz. A kérdés azt jelenti - fej­tette ki Orbán Viktor -, hogy a kötelező betelepítési kvó­táról szóló döntést nem le­het elvenni az Országgyű­léstől, az ügyben a magyar parlament megválasztott képviselőin kívül senki más nem dönthet. Az is köztudott, hogy az Or­szággyűlés elutasítja a kötele­ző kvótát, így aki tiltakozik el­lene és nemmel szavaz majd a népszavazáson, az valójában egyszerre áll ki Magyaror­szág függetlensége mellett és utasítja el a Magyarországra történő kötelező betelepítést - emelte ki a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a ma­gyar kormány által választott út, a népszavazás útja egy „európai dolog”, az európai politika része, ezért - mint fo­galmazott - „jó szívvel ajánl­juk másoknak is”. A legfőbb érték Európa egyik legfőbb értéke­ként hivatkozott a demokráci­ára, megjegyezve: az Európai Unió is a demokrácia pillérein áll. „Ez pedig azt jelenti, hogy nem hozhatunk az emberek feje fölött, az európai embe­rek akarata ellenére az életü­ket súlyosan megváltoztató, a jövő nemzedékek életét is meghatározó döntéseket” - hangoztatta, jelezve: a kvóta újrarajzolná Magyarország és Európa etnikai, kulturális és vallási arculatát is. Orbán Viktor a népszava­zást azzal indokolta, hogy döntésükkel egy közhangu­latnak engedtek. „Úgy érez­zük, hogy az emberek hoz­zájárulása nélkül bevezetni a betelepítési kvótát nem más, mint visszaélés a hatalom­mal” - fogalmazott, kifejtve: meg kell kérdezni az embere­ket, ahogy az uniós csatlako­zás esetében is történt. A kormányfő arra a kérdés­re, hogy ha nem lesz sikeres a népszavazás, lemond-e a kormány, azt felelte: ezt még nem vitatták meg. mtt Orbán Viktor FOTÓ: MTI Jogsértő lehet listázni a kockás inges diákokat Sem tanulót, sem szü­lőt nem érhet hátrány politikai meggyőződé­se miatt­ Budapest. Aáry-Tamás Lajos szerdán az MTI-hez eljutta­tott állásfoglalásában kiemel­te: az oktatási jogok biztosa­ként számos jelzést kapott a közösségi portálon február 29-re szerveződő „Nem le­szek suliban” néven indított megmozdulással összefüg­gésben. E jelzések szerint pe­dagógusok kérik arra a szülő­ket, hogy ne vigyék iskolába gyermekeiket, vagy ha mégis, akkor a gyermekek kockás ingben menjenek. További jelzés, hogy az eseményre az iskolai faliújságon kell felirat­kozni annak, aki jön és annak is, aki nem. Az oktatási jogok biztosa kiemelte: sem tanulót, sem szülőt nem érhet hátrány po­litikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás mi­att. Ilyen jogsértő helyzetet idéz elő például, ha a faliúj­ságon vagy az iskolában szo­kásos módon nyilvánosságra hozzák, hogy ki vesz részt és ki nem vesz részt a megmoz­duláson - fejtette ki. Rámutatott: jogsértés lehet bármilyen listázás azokról, akik kockás ingben jelennek meg vagy azokról, akik nem. A tanuló és a szülő nem hoz­ható olyan helyzetbe, amely politikai meggyőződésének feltárására vagy nézeteivel el­lentétes cselekvésre készteti, vagy arra, hogy véleménye jogszerű kinyilvánításától tartózkodjon. Késztetésnek minősül az is, ha a tanuló vagy a szülő alappal tarthat attól, hogy hátrány éri azért, mert valamit tesz vagy nem tesz. A biztos arra kért minden fenntartót és intézményveze­tőt, hogy a mindenki számára fontos demokratikus értékek érvényesülését biztosítsák az iskolákban. mti Egy érdeklődő megtekinti a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából megnyílt Lágerjárat című utazóva­gon-kiállítást első állomásán Budapesten, a Nyugati pá­lyaudvaron 2016. február 24-én. A tárlatot a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szervezte.fotó: mti Inkább a bal, mint a Jobbik A Nézőpont szerint nem profitált az ellen­zék a pedagógustünte­tésből. BUDAPEST: Egyetlen ellenzéki párt sem tudta növelni tá­mogatottságát a pedagógus­tüntetések hatására, sőt az MSZP-tábor még csökkent is - áll a Nézőpont Intézet által készített kutatásösszegző­ben. Jelezték: az intézet a Heti Válasz megbízásából, február 12. és 17. között végzett rep­rezentatív közvélemény-ku­tatást ezer ember telefonos megkérdezésével. Kevesebbet mértek Mint írják, a felmérés arra is rámutat: noha a Jobbik a tavaly szeptemberi 17 száza­lékos támogatottságához ké­pest 6 százalékpontot veszí­tett a teljes felnőtt népesség körében, a legvalószínűbb listás eredményeket nézve meg tudta tartani 800 ezer és 1 millió fő között ingadozó ak­tív szavazói táborát. Megemlítették: a teljes né­pességen belül a baloldali pártokkal viszont együttesen továbbra is többen - 16 szá­zaléknyian - szimpatizálnak, mint a 11 százalékon álló radi­kális jobboldallal. Vezetnek A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztosan vezeti a párt­versenyt. Februárban a meg­kérdezettek 31 százaléka szimpatizált a kormánypár­tokkal, ami statisztikai érte­lemben azonos a januári 32 százalékkal - írják a teljes fel­nőtt népességet reprezentáló mintára utalva. mti Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MN8 lágerjárat Devizaárfolyam (2016.02.24.) PÉNZNEM______árfolyam változás Euró 310,01 +2,70 USA dollár 282,26 +2,96 Svájci frank 284,34 +4,00 Angol font 393,41 -0,96 Román lej 69,27 +0,54 Ukrán hrivnya 10,37 +0,12 Horvát kuna 40,64 +0,36 Lengyel zloty 70,90 +0,48 Nem először volt méltatlan a helyzet Orbán Viktor miniszterel­nök azt kezdeményezi, hogy a Nemzeti Választási Iro­da (NVI), illetve a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elemezze a népszavazások kezdeményezésénél kiala­kult helyzetet, és tegyen javaslatot a szabályok meg­változtatására. A kormányfő ezt szerdai budapesti sajtó­­tájékoztatóján jelentette be kérdésre. A miniszterelnököt arról a jelenetről faggatták, amely az NVI épületében ala­kult ki kedden, a vasárnapi pihenőnapról szóló népsza­vazási kezdeményezések le­adásánál. A kormányfő vála­szában utalt arra, hogy nem először alakult ki a keddihez hasonló „méltatlan helyzet” a választási irodánál népszava­zási kérdés kezdeményezése­kor. Szerinte az ügy „mélyen ellentétes mindazzal, amit szeretnénk Magyarországon látni”, a kormány ugyanis a tisztelet kultúrájának megte­remtését tartja feladatnak. 2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK Röviden JOBBIK. A Jobbik üdvözli, hogy pártjuk kezdeményezése után csaknem fél évvel a kormány is belátta: népszavazáson kell el­utasítani a betelepítési kvótát - értékelte Orbán Viktor minisz­terelnök szerdai bejelentését Z. Kárpát Dániel. Kijelentette azt is: a Jobbik egyértelműen a „nem” oldalán áll. MSZP: Az MSZP elnök-frakció­­vezetője, Tóbiás József szerint az nem lehet, hogy Magyaror­szágon a miniszterelnök dönt­se el, miről lehet népszavazást tartani: a kvótareferendummal egy időben a kormány tegye lehetővé, hogy népszavazást lehessen tartani földügyben és a vasárnapi zárvatartásról. LMP: Az LMP szerint a kormány a kvótareferendum kezdemé­nyezésével tovább folytatja a népszavazás intézményének kiüresítését. „A népszavazás a népé és nem a kormányé” - szögezte le Ferenczi István, a párt közösségi szakszóvivője, DK. A DK szerint nem a köte­lező betelepítési kvótáról, ha­nem a vasárnapi boltzárról, a Klik megszüntetéséről és az egészségügy finanszírozásá­nak rendezéséről kellene nép­szavazást tartani, mondta Gré­­czy Zsolt szóvivő, PM. A Párbeszéd Magyarorszá­gért szerint az Orbán Viktor miniszterelnök által szerdán bejelentett kérdésben nem le­het népszavazást kiírni, mert nemzetközi szerződésben rög­zített kötelezettségről nem le­het referendumot tartani. mlp: A Magyar Liberális Párt nem tartja korrektnek az Or­bán Viktor miniszterelnök ál­tal a kvótaügyben bejelentett népszavazási kérdést, mert a párt szerint az Európai Unió­ban nincs olyan jogi fogalom, hogy kötelező betelepítés. ­§. Az áldozatokra emlékeztek Koszorúzás a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Gulágon Elpusztultak Emlékének Megőrzésére Alapítvány által rendezett megemlékezésen Budapesten, a Gulág-emlékműnél 2016. február 24-én. fotó: mti, kovácstamás

Next