Hajdú-Bihari Napló, 2016. május (73. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-02 / 102. szám
2 Szélrózsa Jegyzet Katalics László Cinizmus a kenyerünk Cinizmusból még nem épült semmi, mondta Orbán Viktor némi éllel a Felcsútot Alcsútdobozzal összekötő kisvasút hétvégi ünnepélyes átadóján, ezután jól nézze meg magát az, aki nem tud örülni mások gyarapodásának. De hát, hogyne örvendeznénk, drága miniszterelnök úr, a térdét csapkodja a fél ország: két másfél ezres község közé sikerült vonatot telepíteni, miközben egész városok elérését tetszettek megszüntetni szárnyvonalakon, az pedig egyesen mámorító, hogy mindezt alig egymilliárdból képesek voltak megvalósítani. Megnéztük a videót a kisvasút első útjáról, egyszerűen csodálatos, ahogyan az 5 kilométeres pálya a nagy semmi közepén kanyarog, a pompás kandeláberek katonásan sorakoznak, egészen olyan a filing, mint amikor egy közép-ázsiai illiberális demokrácia szellemileg hanyatló időszakába lépő őkegyelmessége vidámparkot álmodik a birtokára. Bár támogatandó volna a sínpálya fűthetővé tétele, az álmok egyelőre csak odáig terjednek, hogy 1 milliárdért elviszik a kisvasutat Bicskéig (erre már meg is van a támogatás), onnan pedig 8 milliárdért Etyekig. Hogy cinizmusból még nem épült semmi? Erről azért nem vagyok meggyőződve. laszlo.tatalics@naplo.hu Autóba rejtett pokolgép IZMIR: Autóba rejtett pokolgép robbant vasárnap a délkelet-törökországi Gaziantep város rendőr-főkapitánysága előtt, egy rendőr meghalt - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Az incidensben 13-an megsérültek, közülük kilencen rendőrök. A szomszédos épületek ablakai betörtek. A hatóságok a környékre vezető összes utat lezárták. A Dogan hírügynökség arról értesült, hogy a rendőrség most egy másik, fehér színű gépkocsit keres, amelyből az elkövetők a bombát működésbe hozták és amellyel elmenekültek. Szemtanúk beszámolói szerint a detonációt követően lövéseket is lehetett hallani. Áprilisban többször volt hasonló támadás. mti Parlamenti vita az uniós pénzekről BUDAPEST. Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a 2007-2013 közötti időszak uniós forrásainak felhasználásáról tart politikai vitanapot hétfőn az Országgyűlés. A képviselők az elfogadott napirend szerint összesen négy órában tárgyalhatják az uniós pénzek felhasználását, a vitában a kormányoldalnak és az ellenzéknek is két-két óra áll rendelkezésre. MTI BUDAPEST. Több mint 20 millió euró össznévértékű, a Mól Nyrt. által kibocsátott eurókötvény került Csányi Sándor, a Mól Nyrt. igazgatóságának alelnökének közvetett és közvetlen tulajdonába - olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Emellett Csányi Sándor 3 millió euró össznévértékben vásárolt ugyanezen kötvényből 99,3 százalékos árfolyamon tőzsdén kívüli piacon. mti in ZsíJ Orbán Viktor fotó: afp Hétfőn kezdődnek az idei magyar írásbelik A vizsgák megkezdésének feltétele a közösségi szolgálat teljesítésének igazolása, Budapest. Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdődik az idei tanév május-júniusi érettségi időszaka, amelyben mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról. Új szabály Ebben a vizsgaidőszakban lép életbe az a szabály, amely szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi időszakban a vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítésének igazolása. Ha a vizsgázó ezt a feltételt nem teljesíti, akkor nem kezdheti meg az érettségit. Az idén május 2. és június 24. között a középiskolákban (a húsz kormányhivatal szervezésében) 1161 helyszínen zajlanak az érettségi vizsgák. Az érettségizők közül csaknem 76 ezren tesznek ebben a vizsgaidőszakban „rendes” érettségit, azaz szerezhetnek érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül - a vizsgarendszer által nyújtott lehetőségekkel élve - mintegy 36 ezren tesznek legalább egy tárgyból valamilyen fajta érettségit. Az írásbelik május 2-től május 24-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdő időpontja június 2., a végső időpontja június 9., a középszintű szóbeli vizsgák június 13. és 24. között lesznek. A jelentkezők együttesen több mint 411 ezer vizsgát tesznek majd le. (Érettségi bizonyítványaikba és tanúsítványaikba további csaknem 38 ezer, korábban megszerzett érettségivizsga-eredmény kerül majd várhatóan be.) Az érettségik kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak. MTI A tavalyi érettségi FOTÓ: ÉM-ARCHÍVUM Júliustól az elektronikus aláírást is elfogadják itthon Bizonyító erejű és az Unió egész területén elfogadott lesz. BUDAPEST. Az elektronikus aláírás is érvényes, bizonyító erejű és az Unió egész területén elfogadott lesz a július elsején hatályba lépő új szabályozás szerint, így várhatóan szélesedik mind az elektronikus aláírást létrehozó technikai megoldások, mind az ezeket felhasználó szolgáltatók köre - hívta fel a figyelmet a Deloitte Legal jogi tanácsadó cég közleményében. Emlékeztetnek arra, hogy az elektronikus aláírás szabályait júliustól egy uniós rendelet határozza meg Magyarországon, amely az egész EU területére kiterjedően szabályozza az elektronikus tranzakciókat. Szarvas Júlia, a Deloitte Legal szenior ügyvédje a közlemény szerint elmondta: a rendelet alapvető újdonsága az egyenértékűség elve, azaz az elektronikus aláírás joghatása és bizonyítékként való elfogadhatósága nem tagadható meg kizárólag amiatt, hogy az elektronikus formátumú. Másrészt valamennyi tagállam köteles elismerni a más tagállamokban kibocsátott minősített tanúsítványon alapuló minősített elektronikus aláírást - tette hozzá. Az új rendelkezés megteremti a biometrikus aláírás hitelességét is a magyar jogban, mivel a teljes bizonyító erejű magánokiratok körébe bekerül egy új elektronikus dokumentum újfajta. A gyakorlatban az új rendelkezésnek megfelelő aláírás során az ügyfelek számára egy elektronikus eszközre („aláíró pad”) telepített szoftver jeleníti meg a szolgáltató rendszerében keletkezett dokumentumokat, amelyet ezen az eszközön az ügyfelek áttekinthetnek, majd ugyanezen az eszközön elektronikusan rögzített aláírással szignálhatnak - áll a közleményben. MTI .§› Az MNB előtt tüntettek Résztvevők az MSZP Elég volt, Matolcsy! címmel tartott demonstrációján Budapesten. fotó: kallós bea, mti NAPLÓ Új frekvenciapályázatok Budapest. Hétfőn délután adhatják be ajánlataikat a távközlési szolgáltatók a 3400- 3800 megahertzes (MHz) frekvenciasáv hasznosítására kiírt tenderre. A hasznosításra meghirdetett frekvenciasáv a nagy adatátvitelt igénylő szélessávú mobilszolgáltatásokra és olyan vezeték nélküli felhordó hálózatok kiépítésére alkalmas, amelyek megteremtik az egyes hozzáférési pontok és a használók rendszerei közötti kapcsolatot, továbbá az állandó helyű hozzáférési hálózatok kiépítését is lehetővé teszi, mti „Cinizmusból még nem épült semmi” Budapest. Közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, „annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni”, ezt cinizmusnak lehet nevezni, de „cinizmusból még nem épült semmi” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Vál-völgyi kisvasút átadása után szombaton. Hangsúlyozta: ha a bírálókra hallgatnának, soha semmi nem történne Magyarországon, mtt Vona: vissza kell adni az embereknek a reményt BUDAPEST. A Jobbik elnöke abban látja a kormányváltás esélyét, ha reményt, erőt és hitelességet tudnak mutatni az emberek felé. Vona Gábor a párt kétnapos majálisának első napján, szombaton a budapesti Hajógyári-szigeten a bizonytalan választók megszólítását tűzte ki célul. A megtelt rendezvénysátorban azt emelte ki: a három témában - egészségügy, oktatás, korrupció - indított konzultációsorozatuk legfőbb tapasztalata is az, hogy sokan nem akarják a jelenlegi kormányt, de még nem látják a leváltására képes erőt. Értékelése szerint a Jobbik polgármesterei a párt alapértékeit képviselve, egy jó programmal képesek voltak széles körű támogatottságot szerezni. Az ellenzéki politikus fontosnak ítélte, hogy a tisztújítást követően ebben jártas emberek segítsék munkáját az elnökségben, olyanok, akik győztek és maguk is kormányoznak. Hidakat kell építeni, és ők ezt tették - hangoztatta, megjegyezve, a néppártosodás gondolata is innen ered. A tisztújításról szólva ismét hangsúlyozta: nem radikális-mérsékelt vitáról van szó, hanem szeretné győzelemre vezetni a pártot, és ebben három jelenlegi mellett három új alelnököt szeretne maga mellett tudni. mti Fidesz: a baloldal idegen érdekeket szolgál BUDAPEST. A Fidesz-frakció szerint a baloldal idegen hatalmakat szolgál, amikor „a nyereségesen működő Magyar Nemzeti Bankot és a forintot támadja”. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezető-helyettese szombaton a jegybank fővárosi székháza előtti tüntetésen úgy fogalmazott: „Orbán Viktor jobbkeze lebukott”, Matolcsy Györgyről ugyanis kiderült, hogy „enyves a keze”. A Fidesz közleményében azt írja: a baloldal kormányzása alatt a jegybank idegen érdekeket szolgált, naponta szivárogtatott a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) magyar nemzeti érdekeket sértő üzleti adatokat, veszteségesen és törvénytelenül gazdálkodott, százmilliárdokkal pénzelte a bankokat, miközben az országot és „a magyar családokat devizahitelbe taszította”. MTI 2016. MÁJUS 2., HÉTFŐ Riasztották a honvédség Gripenjeit BUDAPEST. A British Airways szabályt sértő utasszállító repülőgépe miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit szombaton - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A tájékoztatás szerint a Dubajból induló Boeing utasszállító repülőgép a román légtéren áthaladva nem lépett kapcsolatba a dvn légi irányítással. A Magyar Honvédség légvédelmi készenléti szolgálata a legmagasabb szintű riasztást rendelte el. mti Húsvétkor is harcoltak KIJEV. Az ortodox húsvéti ünnepekre sem álltak le a harcok a kelet-ukrajnai övezetben. Az elmúlt napban egy katona esett el és hét sebesült meg a Moszkva által támogatott szakadárok támadásaiban - közölte Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője vasárnapi, kijevi sajtótájékoztatóján. Petro Porosenko ukrán elnök pénteken szólította fel a kelet-ukrajnai konfliktusban szemben álló feleket arra, hogy szombattól tényleges tűzszünetet léptessenek életbe legalább a húsvéti ünnepek idejére. Nagypénteki Facebook-üzenetében Porosenko kijelentette, hogy Oroszország ezzel bizonyíthatná keresztényi elkötelezettségét. Aznap a válság rendezésére életre hívott - Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló - összekötő csoport minden tagja támogatásáról biztosította az ukrán elnök kezdeményezését, és megállapodtak abban, hogy szombattól fegyvernyugvást léptetnek életbe. mti & http://www.haon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB Devizaárfolyam (2016.04.29.) PÉNZNEM____árfolyam változás Euró 311,76 +0,63 USA-dollár 274,05 +0,12 Svájcifrank 284,52 +1,12 Angol font 399,65 -0,48 Román lej 69,62 -0,01 Ukrán hrivnya 10,87 0,00 Horvátkuna 41,53 -0,08 Lengyel zloty 70,74 -0,06