Hajdú-Bihari Napló, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-18 / 244. szám

/ Bfew IW|p ifi fff_y mm É1É1H W ül mm itJFlP m Az építőipari termelés 36,8 százalékkal nőtt BUDAPEST. Az építőipari terme­lés volumene 36,8 százalék­kal meghaladta az egy évvel korábbi bázist augusztusban. Az épületek építése 46,8, az egyéb építményeké 24,1 szá­zalékkal emelkedett - jelen­tette kedden a KSH. Az épü­letek építésének növekedése augusztusban is elsősorban az ipari és raktárépületek, kisebb mértékben sportlétesítmé­nyek, oktatási és lakóépületek építésének eredménye. mti Mintegy húszmilliárd euróval (6,2 ezer milliárd forinttal) támogatta az Európai Unió tavaly a klímaváltozás elleni küzdelmet (az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését, az éghajlat­­változás hatásainak mérsék­lését) a fejlődő országokban - derült ki az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács közleményéből. Ez az összeg komoly emelkedést jelent a korábbi évekhez képest. 70 ­§­ Új üzemcsarnokot avattak Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtit­kára és Tavaszi Tivadar, a Knorr-Bremse Rail Systems ügy­vezetője a német vasúti fék- és levegőrendszereket gyártó vállalat új üzemcsarnokának avatóünnepségén és a tanmű­hely bemutatóján a cég budapesti telephelyén. fotó: mti NAPLÓ Új Duna-híd jelképezi a szlovák­­magyar kapcsolatok javulását Komáromot és a felvi­déki Révkomáromot köti majd össze az épülő híd, Komárom. Az új komáromi Duna-híd legyen annak a jel­képe, hogy mi megvédjük Európa külső határait és to­vábbra is nyitva tartjuk a bel­ső határokat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök ked­den a komáromi Monostori erődben a új Duna-híd építé­sének megkezdése alkalmá­ból rendezett ünnepségen, ahol a szlovák miniszterel­nökkel közösen mutatták be a híd terveit. Hozzátette: a híd építése bizonyíték arra, hogy szlovákok és magyarok euró­pai polgárként átjárható, be­járható Európában hisznek. Közös pillérek A visegrádi együttműködés erős alapokon nyugszik, mert olyan vezetők állnak a kö­zép-európai országok élén, akik a saját hazájukon túl Kö­­zép-Európában is gondolkod­nak - jelentette ki. „Meggyőződésünk, hogy aki Közép-Európában gon­dolkodik és cselekszik, az jót tesz mind a négy visegrádi országnak, és jót tesz egész Európának is” - mondta a miniszterelnök. Hozzátette, ennek is köszönhető, hogy az elmúlt időszakban Szlovákia és Magyarország megtalál­ta az együttműködés közös pilléreit a politikában és a gazdaságban. Kijelentette, a két nemzet akkor lehet még sikeresebb, ha közös határai mentén újabb és újabb kap­csolatokat hoz létre. Ennek legnagyobb nyertesei a két or­szág határán lévő települések és az ott élő emberek lesznek. Közös álláspontok Soha korábban nem voltak olyan jók a szlovák-magyar kapcsolatok, mint most - je­lentette ki Robert Fico szlo­vák kormányfő a híd építésé­nek megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen. A szlovák kormányfő fel­idézte, hogy a jelenlegi híd még az Osztrák-Magyar Mo­narchia idejében épült, és bízik benne, hogy az új híd, amelyet most a magyarok és a szlovákok közösen felépí­tenek, legalább annyi ideig szolgál majd, mint az, amely­nek a feladatait átveszi. Robert Fico hangsúlyozta, hogy a szlovák-magyar kap­csolatok javulásáért jelentős részben Orbán Viktor magyar kormányfőt illeti a köszönet. Hozzátette: „azt szeretném, hogy ez az új híd jelképe le­gyen annak, mennyire komo­lyan vesszük a szlovák-ma­gyar kapcsolatok még jobbá tételét.” Megjegyezte, ritkán látni, hogy politikusok tartják magukat a szavaikhoz, de ez a magyar és a szlovák kormány­fők között az utóbbi években már hagyománnyá vált. Robert Fico több olyan közös álláspontot is meg­említett, amelyekben szavai szerint mindkét kormányfő véleménye megingathatat­lan. Európa jövőjét tekintve a külső határok védelmé­nek alapfontosságúnak kell lennie, ugyanakkor a belső határok nyitottságával kap­csolatban tett ígéreteket nem szabad megszegni, a közös Európáról pedig közösen kell döntéseket hozni úgy, hogy közben tiszteletben kell tarta­ni az egyes tagállamok külön­legességeit - sorolta. mtt Orbán Viktor miniszterelnök (elöl) és Robert Fico szlovák kormányfő az új komáromi Duna-híd alapkőletételi ünnepségén fotó: mti, máthé zoltán Bukás lenne a közös jelöltállítás BUDAPEST: Az ellenzéki pártok komoly szavazatvesztéssel számolhatnak, ha egyetlen helyi jelölt mögé állnak be a jövő évi parlamenti válasz­táson - derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-ku­tatásából. A felmérés eredményeit összegző keddi közlemény szerint lényegében az az el­lenzéki erő járhat a legjobban, amely a koordinált visszalé­pés helyett mégis saját jelöl­tet állít, mert vonzóvá válik a nagy tömegben lemorzsolódó ellenzéki szavazók számára. A kormányzó pártok to­vábbra is stabilan őrzik ve­zető pozíciójukat az aktuális pártpreferenciák alapján, a biztos szavazó pártválasztók körében erősödni is tudott a Fidesz-KDNP - írták. mti Jót tenne a Brexit-döntés visszafordítása LONDON: Jót tenne a brit gaz­daságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az EU-ból - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejleszté­si Szervezet (OECD) kedden ismertetett éves országjelen­tésében. A jelentésre azonnal elutasítóan reagált a Downing Street. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője kijelentette: az Egyesült Királyság távozik az EU-ból, és a kérdésről nem lesz újabb népszavazás, mű­ Ezrek tiltakoztak Katalónia-szerte FOTÓ: AFP AB: mulasztásos alkotmánysértés Az Alkotmánybíróság nem adott helyt az in­dítvány felvetéseinek. BUDAPEST: Mulasztásos alkot­mánysértést állapított meg a Nemzeti Földalap vagyonát érintő hiányos szabályozás kapcsán az Alkotmánybíróság (Ab) keddi nyilvános ülésén kihirdetett határozatában. Az ügyben Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képvise­lő és további 51 ellenzéki kép­viselőtársa fordult az Ab-hez több, a Nemzeti Földalapról szóló jogszabály alkotmány­ellenességét kifogásolva. Bár az Ab az indítvány felvetései­nek nem adott helyt, észlelte, hogy a módosított földalap­törvény nem szabályozza, hogy az alapba tartozó földek hasznosításából származó bevételek milyen mértékben fordíthatók az államadósság csökkentésére. Az Ab szerint az alap földjeinek további ér­tékesítése csak olyan mérték­ben lehetséges, amennyiben az még nem veszélyezteti az alap rendeltetésszerű műkö­dését. Az Ab ezért felhívta az Országgyűlést, hogy ezzel kapcsolatos jogalkotási fel­adatának 2018. május 31-éig tegyen eleget. Reakciók A gazdáknak kedvez és a kormány agrárpolitikájának egyértelmű győzelme a Föld­művelésügyi Minisztérium (FM) szerint az Alkotmány­­bíróság döntése a Nemzeti Földalapról. Az FM eleget tesz a szükséges jogalkotási feladatoknak, amelyek azon­ban nem befolyásolják az ál­lami földeladások gyakorlatát - közölte a tárca az Ab határo­zataira reagálva. Természetvédelmi szem­pontból előrelépésként érté­kelte az Ab határozatát a vizs­gálatot kezdeményező LMP-s képviselő. Sallai R. Benedek szerint a döntés ugyanakkor azt is bizonyítja: nem tehet le az ellenzék arról, hogy éljen alkotmányos jogaival. A Jobbik sajnálja, hogy a nemzeti termőföldek privati­zációjának alapját adó jogsza­bályt nem semmisítette meg az Ab, ugyanakkor üdvözli, hogy a testület a jövőre vo­natkozóan korlátokat szabott azzal összefüggésben, miként kell bánni a termőfölddel - kommentálta Magyar Zoltán, az ellenzéki párt országgyű­lési képviselője a határozatot. Az MSZP szerint a vidék éle­tére nincs hatása annak, hogy mulasztásos alkotmánysér­tést állapított meg a Nemze­ti Földalap vagyonát érintő hiányos szabályozás kapcsán az Ab, hiszen a földeket már eladták, az ebből származó bevételeket pedig elköltöt­ték - értékelte Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő és Harangozó Gábor, a mezőgaz­dasági bizottság alelnöke. A Fidesz szerint az ellenzék még mindig a nagybirtoko­sok és a spekulánsok érdekeit védi, és újra megpróbálta el­venni a gazdáktól a törvénye­sen megvásárolt földeket, mű­­ tet Márműtenek Megkezdődtek tegnap a műtétek a kiskunfélegyházi kórház újonnan kialakított egynapos sebészeti osztá­lyán. A felvétel a megfigye­lőben készült. FOTÓ: MTI A civilek szerint online cenzúra Brüsszel. Levélben tiltako­zott számos civil szervezet az Európai Bizottság azon ja­vaslata ellen, amelynek egyik rendelkezése automatikus szűrőprogram alkalmazására kötelezné a felhasználói tar­talmakat közzétevő interne­tes platformokat, például a fénykép- vagy videomegosz­­tó oldalakat. Az aláírók úgy vélik, hogy a cikkely elfogad­­hatatlan módon korlátozná a szabadságjogokat, ezért an­nak törlésére kérték fel az eu­rópai parlamenti képviselő­ket, akik a héten szavaznak az irányelvjavaslatról. mti Csak a hatályon kívül helyezés elfogadható Budapest. Az ukrán oktatá­si törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a ma­gyar nemzeti közösség jogait - mondta Szijjártó Péter kül­gazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszter telefonon el­mondta, a kormány csak ak­kor tekinti megoldottnak a kérdést, ha a kárpátaljai ma­gyarok azt mondják, a helyzet nekik így elfogadható. „Ettől eltérő helyzethez mi a hozzá­járulásunkat nem adjuk” - je­lentette ki. Hangsúlyozta, a kárpát­aljai magyarok azt kérték a kormánytól, hogy harcoljon ebben a kérdésben, hiszen az új ukrán oktatási törvény sú­lyosan sérti a kisebbségi jogo­kat és az EU-Ukrajna társulási megállapodást is. Szijjártó Péter emlékez­tetett, a társulási szerződés kimondja, Ukrajnának folya­matosan erősítenie kell a ki­sebbségi jogok tiszteletét. MTI 2017. OKTÓBER 18., SZERDA Két vezető őrizetbevétele ellen tiltakoznak MADRID: Több ezren tiltakoztak Katalónia-szerte kedden ami­att, hogy a spanyol központi büntetőbíróság elrendelte két katalán szakadár vezető vizs­gálati őrizetbe vételét, akiket zendüléssel gyanúsítanak. A tiltakozóakciót a Katalán Nemzetgyűlés és az Omnium Cultural nevű civil politikai szervezetek hirdették meg vezetőik fogvatartása miatt. A kezdeményezéshez a katalán kormány is csatlakozott. MTI OGY: döntések Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéménysep­rőipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.______________ A törvénymódosító csomag eltörli a házi vízigény kielégítésére szolgáló, 80 méternél sekélyebb kutak engedé­lyezési és bejelentési kötelezettségét. Továbbá kimondja, hogy azon kutak­nál sem kell az eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat fizetni, ahol a vízjogi engedélyezési eljárás fennmarad.___ A parlament 2019. január 1-jéig meghosszabbította azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltéte­leit. A Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett indítvány arra hivatkozott, hogy a jogszabály szerinti nemzetközi megállapodást eddig csak a McDaniel College Budapesttel kötötte meg Magyarország, a többi intézmény esetében a tárgyalási sza­­kaszban tartanak. Az Országgyűlés kedden új törvényt hozott a közigazgatási szabálysze­gések szankcióiról, amivel létrehozta a­­ közigazgatási bírságot enyhébb esetekben megelőző­­ figyelmezte­tést és óvadékot. A törvény kimondja, hogy a hatóság legfeljebb a kiszabha­tó legmagasabb közigazgatási bírság összegének csak a felét szabhatja ki azokra, akiket a megelőző három évben nem bírságoltak. • http://www.haon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB Devizaárfolyam (2017.10.17.) PÉNZNEM____árfolyam változás Euró 307,84 -0,22 USA dollár 261,66 +0,37 Svájci frank 267,71 -0,20 Angol font 347,17 -0,37 Román lej 67,16 -0,02 Ukrán hrivnya 9,89 +0,04 Horvátkuna 41,02 -0,01 Lengyel zloty 72,75 +0,17

Next