Hajdú-Bihari Napló, 2018. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-01 / 177. szám

2 Krónika Egymilliónál is több az uniós támogató Bukarest. Összesen 11 ország­ból 1 millió 128 385 aláírás gyűlt össze a Minority Safe- Pack kisebbségvédelmi euró­pai polgári kezdeményezés támogatására, miután az érin­tett tagországok hatóságai hitelesítették az aláírásokat - közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A kezdeményező európai kisebbségek igénye, hogy az Európai Unió rendez­ze helyzetüket. mti Magyar reakció: ez történelmi eredmény Budapest. Az utolsó akadály is elhárult a Minority Safe- Pack elnevezésű nemzeti kisebbségvédelmi kezdemé­nyezés elől. Ezt a Miniszter­­elnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potá­­pi Árpád János mondta, az európai őshonos nemzeti kisebbségek szempontjából történelmi eredménynek nevezve, hogy a hitelesített aláírások száma meghaladta az egymilliót. mti Az áramfogyasztási csúcs nem dőlt meg Budapest. Nem dőlt meg az idei áramfogyasztási rekord az elmúlt forró napokban - közölte a Mavir Magyar Vil­­lamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI megkeresésére kedden. A tájékoztatás szerint a rendszerterhelés hétfőn 6000 megawatt (MW) alatt maradt. Ezen a nyáron eddig június 21-én volt a legnagyobb az ország villamosenergia-fo­­gyasztása, a rendszerterhelés elérte a 6358 megawattot. Az eddigi nyári csúcsterhe­lést 2015-ben regisztrálták, akkor július 8-án a rendszer­terhelés 6457 MW volt. Felkészült a Mavir A Mavir közölte: felkészültek a megemelkedő fogyasztói igények kiszolgálására is. mti A tankönyveket mától szállítják az iskolákba üllő. Szerdán indul a 2018- 19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézmények­be - közölte az Emberi Erőfor­rások Minisztériumának par­lamenti államtitkára kedden a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kellő) üllői raktárában tartott sajtótájékoztatón. Sokkal minőségibb Rétvári Bence emlékeztetett, 2010 előtt a tankönyvellátást a profitérdek határozta meg, ami miatt évről évre emel­kedtek az árak, utána viszont létrejött az állami tankönyv­­fejlesztés és -ellátás rendsze­re, amely „az elmúlt években bizonyított”. „Sokkal minőségibb, új ge­nerációs tankönyvek jöttek létre, melyek fejlesztésébe bekapcsolódtak a diákok, a tanárok is, s e fejlesztések folytatódni fognak.” Kiemelte, az állami tan­könyvellátás tette lehetővé, hogy az elsőtől a kilencedik évfolyamig minden diák in­gyenesen kapja meg a tan­könyveket, összesen több mint egymillió diák. MTI Rétvári Bence államtitkár, Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár és Tőczik Zoltán, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kellő) ügyvezető igazgatója az elkészült tankönyveket nézik fotó: mti, koszticsák szilárd Gratulál a minisztérium az érmes diákoknak Budapest. Az Emberi Erőfoná­sok Minisztériuma gratulál a Nemzetközi Kémiai Diákolim­pián érmet szerző négy ma­gyar diáknak - közölte kedden a minisztérium. Az 50. Nem­zetközi Kémiai Diákolimpiát az első kémiai diákolimpiát rendező ország utódai, Cseh­ország és Szlovákia szervezte, a versenyen 76 ország tanulói vettek részt. Sajgó Mátyás, a miskolci Földes Ferenc Gim­názium tanulója aranyérmet szerzett. Botlik Bence, az ELTE Apáczai Csere János Gyakor­ló Gimnáziumból ezüstérmes lett. Arany Eszter, a veszprémi Lovassy László Gimnázium és Czakó Áron, a nyíregyházi Krú­dy Gyula Gimnázium tanulója bronzérmet nyert. mti NAPLÓ Kegyelmet kért az elítélt székely fiataloknak BUDAPEST. Az Emberi Méltó­ság Tanácsának (EMT) elnöke arra hívja fel Klaus Iohannis román államfőt, hogy ad­jon kegyelmet Beke István és Szőcs Zoltán terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi fiataloknak. Lomnici Zoltán egy keddi budapesti sajtótá­jékoztatón azt mondta, erő­sen megkérdőjelezhető ítélet született. Közölte: jogi eszkö­zöket is igénybe vesznek a két fiatal védelmére, mti idén az első fél évben 7,4 mil­liárd forint értékben kötött szerződést a családi otthon­teremtési kedvezményre (csok) a Takarék Csoport, s ezzel a csoport a kezdettől számítva összesen mintegy 45 milliárd forint értékben helyezett ki ilyen támogatást - tájékoztatott a pénzintézet. Kiemelték: a csoport tagjai fél év alatt több mint 2500 család lakáshoz jutását segítették. 7­4 Élesedik az online számlás rendszer Budapest­ Tízmilliárdok­­kal nőhet az állam bevétele a szerdától élesedő online számlázási rendszer révén, a feketegazdaság elleni újabb eszközzel az áfacsalás lehe­tősége a minimálisra csök­ken, és tovább csökkenhet az adóelkerülők száma - mondta a Magyar Időknek Tállai And­rás, aki arra is rávilágított, hogy a pluszpénz a későbbi adócsökkentések fedezete is lehet. mti Tállai András fotó: cm 2018. AUGUSZTUS 1., SZERDA Idén háromnapos lesz majd a központi ünnepi rendezvény Augusztus 20-a a leg­népszerűbb - hang­zott el a programokat ismertető sajtótájékoz­tatón­ BUDAPEST. Idén három napon keresztül tartanak az augusz­tus 20-ai nemzeti ünnep köz­ponti rendezvényei - mondta Kovács Zoltán kormányszóvi­vő kedden Budapesten. Most sokkal fontosabb A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvé­ge mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhá­rom nap lesznek koncertek. Mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szo­­bornál. Kovács Zoltán felidézte, az ünnep biztonságos lebonyo­lításáért felelős operatív törzs már hétfőn megkezdte műkö­dését. A nemzeti ünnep szerve­zését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja. Fő felelőse, egyben az operatív törzs vezetője Kovács Zoltán kormányszóvivő. Kovács Zoltán kiemelte: olyan időket élünk, amikor az államiságunk, nemzeti identitásunk, a nemzethez tartozás megélése és annak hangsúlyozása fontosabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Mint megjegyezte, az el­múlt néhány év újabb kihí­vásokkal szembesítette az országot, olyan erőkkel ke­rültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tarto­zás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak. Kovács Zoltán azt hang­súlyozta: minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelen­tőséggel bír. Augusztus 20. a legnépszerűbb ünnep. A köz­ponti rendezvényekre minden évben több százezren látogat­nak ki, az ünnepi tűzijátékot mintegy félmillióan szokták követni a helyszínről - tette hozzá a kormányszóvivő. Nemzeti színű tűzijáték Leskovics Éva vezető piro­technikus elmondta: idén több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20- án este. A tűzijátékot - mind a látvány, mind a biztonság szempontjából - a Lánchíd és a Margit híd közötti sza­kaszon, valamint a Margit hídon ajánlják megtekinteni. A szervezők és a biztonságért felelős szervek folyamatosan zárt láncú összeköttetéssel kommunikálhatnak egymás­sal, szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítha­tó. A zenei aláfestést Szarka Tamás műve adja majd. A tűzijátékban megjelennek majd a nemzeti színek és az arany - ismertette Leskovics Éva. Kovács Zoltán kormányszó­vivő azt mondta: a tűzijátékra meglepetéssel is készülnek majd. Jelezte, hogy az idén az Olimpia parkból fogyatékos­sággal élők tekinthetik meg az esti tűzijátékot. mti Kovács Zoltán FOTÓ:AFP Kínát érdekli a Kodály-módszer Pécs. A magyar-kínai kultu­rális kapcsolatok bővítéséről tárgyalt Pekingben az Ország­­gyűlés kulturális bizottságá­nak alelnöke kedden. Hoppál Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kínai kulturális minisztérium vezető tisztségviselőjével, Ju Kuannal megállapodtak a kétoldalú kul­turális kapcsolatok bővítésé­ről, „kiemelten a kóruskultúra és a Kodály-módszer területén szakmai együttműködések magasabb szintre emeléséről”. Pécs fideszes országgyűlési képviselője rendezte, hogy 2016-ban­­ a harmadik Or­­bán-kabinet kultúráért felelős államtitkárként - Szófiában írta alá a magyar kormány nevében a kínai kulturális miniszterrel közösen a két ország kulturális munkatervét. MTI Kónya István, a Kúria elnökhelyettese (balra) átvette a kinevezéséről szóló dokumentumot Áder János köztársasági elnöktől Budapesten, a Sándor-palotában 2018. július 31-én. Kónya István 2012. augusztus 1-jétől tölti be a Kúria elnök­­helyettesi tisztségét. FOTÓ: MTI, MÁTHÉ ZOLTÁN •» Új elnökhelyettes a Kúrián Fidesz: öncélú politikai akció Budapest. A Fidesz-frakció szerint az ellenzék öncélú politikai akciókhoz akarja fel­használni a devizahiteleseket, amikor viszont az Ország­­gyűlésben csökkenthették volna a bajba jutott családok terheit, akkor nem tették. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja közlemé­nyében Csárdi Antal (LMP) és Varga-Damm Andrea (Jobbik) közös sajtótájékoztatójára reagált, miszerint napokon belül összegyűlhet a szüksé­ges számú képviselői aláírás ahhoz, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésen foglalkoz­zon az ápolási díj és a deviza­hitel-károsultak ügyével. Az ápolási díjjal kapcsolatban azt írták, széleskörű párbeszédet követően ősszel születhet kormánydöntés. mti I­fim­peczu­m­ Ügyvezető Igazgató, felelős kiadó: Fodor István I­stvan.fodoriainform.hu). Tartalomfejlesztési vezető: Forgács Bernadett (bernadett.forgacs@linform.hu). Főszerkesztő: Boros Norbert Inorbert.borosiavna­lo.hu). ** * Értékesítésfejlesztési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.toth@naplo.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-80/442-444 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: reklamaciok­@naplo.hu. • X ** előfizetés díja: egy hónapra 2990 Ft, negyedévre 8760 Ft, fél évre 16 990, egy évre 32 990 Ft. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-52/998-181, telefax: 06-52/525-403, e-mail: hirdetes@naplo.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 H­­­M­ - a hívás az apróhirdetés árát: 500 Ft+áfa (635 Ft)/perc tartalmazza­­, személyesen, vagy Interneten: http://hirdetes.naplo.huTelefax: 06-52/525-410. E-mail: naplo@naplo.hu . fi­ft# ||| Kiadja az Inform Média Lapkiadó Kft. Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Megjelenés száma: 2018/22 Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. /?^V ■ fc­^# Nyomás: Inform Média Lapkiadó Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-1051. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor. (tibor.duboczki@inform.hu) „A kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos MATISZ károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat­kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, tf­orint-audit polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.”

Next