Református gimnázium, Hajdúböszörmény, 1915
„Szemeink hullassanak könnyeket, szempilláink vizet ömlesszenek, mert siralomnak szava hallatszik. Tanítsátok meg lányaitokat a sírásra és egyik asszony a másikat a jajgatásra, mert feljött a halál a mi ablakainkra!“ (Jer. 9, 18—21.) A próféta siralmas szavai illenek ajkainkra: a halál feljött a mi ablakainkra. Az emberirtó háború második esztendeje ismét két kartársat rabolt el falaink és karjaink közül. Marschalkó Gusztáv és Kiss Ernő tiszttársaink felett hullatott könnyeink forrása ismét felfakadt, hogy elsirassuk Gál Jenő és Szálkay Sándor barátainkat, kollegánkat is. Siralmunk cseppjeiben reménysugárok törnek meg: a szivárvány színes képeiben mutatják azt a jobb jövőt, melyért hőseink magukat feláldozták! GÁL JENŐ: A múlt év július 24-én sötét lobogó lengett főgimnáziumunk ormán. Hirdette azt a veszteséget, mely intézetünket a háború kitörése óta már harmadszor sújtja, azt a fájdalmat, mely szívünket át- meg átjárja a kíméletlen halál szűnni nem akaró pusztításainak újabb meg újabb hírére. A szörnyű vihar még egyre zúg,a rombolás folyton tart, elrabolja tőlünk legjobbjainkat, összetöri I. 1*