Hajónapló, 2000 (5. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 1. szám
V. éviolyam 1. szám r------------------------------------------------------------ Nádasdy Ádám FÁBÓL VASKARIKA avagy kacsacsőrű emlős Péntek Megjelenik a horizonton. Mit horizonton, leül közvetlenül mellém a klubban. A premier előtt mutatta be valaki, magas, sovány, pattanásos. Fröccsöket iszik. Napszemüveg van rajta, pedig nincs se nyár, se nappal, sötét és hideg éjszaka van. Rühellem a napszemüveget mint műfajt. Ráadásul kifejti, hogy rózsaszín is van neki, ezt már sokallom, mások is ülnek az asztalnál, nem fogok előttük rábólintani egy rózsaszín napszemüvegre, csak azért, mert a srác érdekes. „Hát a napszemüvegnek is van határa" - mondom hangosan. Megsértődik, pedig hajtott rendesen, mit mondjak, nehéz neki élenállni. De különben is, mit csináljak vele? Folyton beszélgetni akar, komoly témákról, olyanokat mond, amikre csak lemondóan mosolyogni lehet egy már enyhén berúgott, de annál intellektuálisabb asztaltársaságban. Hogy őszerinte a művészet csakis őszinte lehet, különben nem ér semmit. Meg hogy a legnehezebb magát a semmit megjeleníteni, nemaz? És várja a választ. Édes kisfiam, gondolom magamban. Tényleg a fiam lehetne mellőle az ágyból, nem mintha nem lett volna jó, hanem... Nem tudom. Függőleges helyzetre vágyom. Meg hogy visszamenve a szobába, ott lássam az ágyban. Tényleg ott van. Nekiülök a fordítás következő adagjának. Mai angol darab, de versben van írva, és japán kabuki-szüzsét dolgoz föl. Fából vaskarika. Kacsacsőrű emlős. Péntek Ez állandóan alszik. Nem lehet, hogy vérszegény? Kiskoromban az egyik bátyámnak volt vérszegénysége, és vasat kellett szednie. Én nagyon csodálkoztam ezen, és azt hittem, hogy a nagypapa szerszámosládájából adnak majd neki szöget, csavart, vagy olyan fényes pici háromszögeket, amiket az ablak üvegtáblája mellé vert a nagypapa iszonyú gonddal, hogy be ne törjön a tábla. Magán az üvegen csúsztatta a kalapácsot: azt magyarázta, hogy éppen így nem törik el az üveg, ha szorosan egymáson csúsznak. Ritka volt akkoriban az ablaküveg, minden ritka volt, és ha betört, iszonyú patáliát csaptak. Volt olyan ablak, amelyben két darabból volt az üveg. Mit tud ez erről? Hajónapló Szombat Lehet, hogy nincs is neki rózsaszín, csak látta valahol egy kirakatban? Azt is mondta tegnap a klubban: „Légy szíves, vegyél engem komolyan." Ettől bezsongtam, ilyet mondani! Hogy nem fél ilyet mondani. Azt ígérte, eljön ma este. A haja is festve van, vagyis inkább volt, vagyis csak szőkítve, kissé, és már kopik is le a szőkítés. Szóval férfias jelenség. Vasárnap Reggelit kell adnom. Nem mondta ugyan, hogy kér, sőt valójában azt mondta, hogy nem kér, de egy fiatal embernek igenis enni kell. Mozogni akarok a konyhában, pontosabban ki akarok jönni Szombat Vagy csak egyszerűen lusta? De amikor érdekli valami, akkor villámsebes, szétveti az energia. Rohan. Hadar. Vásárol. Eszik. Szeret. Féllábon állva, egy szál gatyában olvas a szoba közepén szellőztetés közben, mert megakadt a szeme egy érdekes cikken. Váltogatja a lábait, mert fázik a talpa, de ki nem menne egy papucsért. Pedig adtam neki papucsot, a kedvenc barna papucsomat, míg én egy ellenszenves keletnémet szandálból átalakított, süllyesztett parafatalpat hordok azóta, amibe beleragad a lábam. Túl nagy áldozatot hozok érte. Vasárnap Megvan, hüllő! Azok viselkednek így. Hosszú, dermedt, alvásszerű periódusok, melyek során elveszítik önálló testhőmérsékletüket (ez is ijesztően le tud hűlni alvás közbeni), azután viszont villámsebes mozdulatok, hajszálpontos célzás, százszázalékos találati arány. Hüllőnek fogom szólítani. Erre tett kísérleteimet jól fogadja. Hétfő áll a tükör előtt a fürdőszobában, és nyomkodja a pattanásait; amikor meglát, bűntudatosan abbahagyja, erre mint a Pavlov kutyája, reflexszerűen fölveszem a korholó szülő szerepét: „Hagyod békén?! Majd jól elmérgesedik!" A hányinger kerülget, de nem attól, hogy nyomkodja a pofáját (bár utána lilás foltok maradnak rajta), nyomkodhatja, szabad ember. Hanem attól, hogy miket mondok. Hogy általában is milyen könnyen jönnek belőlem a „Megmostad a kezed, mielőtt...?", a „Visszatetted a helyére a...?" valamint a „Nem fogjuk fölöslegesen..." kezdetű mondatok. Amire csak annyit kérdez: „Hogy állsz a Yoshitsuguval?" Kedd Visszament G.-be, ahol főiskolára jár. Első a kötelesség. Ezt nem ő mondta, hanem én, mikor indult az állomásra, elkerekedett szemekkel nézett rám, hogy lehet ilyen hülyeséget mondani. Kivágnak, ha túl sokat hiányzom, ezt te nem érted, a miénk az egy nagyon konzervatív intézmény. „Ugyan, kötelesség" - legyint. Nem is legyint, csak elnéz a fejem fölött. Olyan magas, hogy el tud nézni a fejem fölött, de a „kötelesség" szó mintha hiányozna a szótárából. Pedig én tényleg úgy gondolom, hogy első a kötelesség, bár ezzel a Yoshitsuguval kicsit nagyon rémesen borzasztóan elmaradtam, no de rág is belülről rendesen a lelki. (A lelki, így mondja Hüllő, lelkim volt miatta, azt mondja). Ő meg beleszarik a 6.-i főiskolába, talán joggal, az mégse a Bárka Színház, melynek most dolgozom, éjjel-nappal, hanem valami kvázi felsőoktatási paraintézmény. (Folytatás a 41. oldalon.)