Hajónapló, 2002 (7. évfolyam, 1-6. szám)

2002 / 1. szám

1­­ PROLÓGUS - Csányi János 2 ► A VÉSZMADÁR 3 MOHÁCSIÁDÁK 8 BÁRKA-MONTREAL CHAT - Mohácsi testvérek 12 POLITIKA ÉS/VAGY SZÍNHÁZ 20 KARIZMA - Tasnádi István 21 MERT EZ ÍGY VAN... - Verebes István 22 SZUBJEKTÍV EMLÉKEZET - Falussy Lilla 24 PRÓBAKÖPÉSEK 25 ► FEHÉR BABÁK - Cseh Tamás 26 ► BELÉPŐKÁRTYA - Kardos Róbert 30 - HAZATÉRÉS 32 1965 33 PINTÉRRŐL 37 AHOGY A ZENE... - Garbarek 38 OTTHON - Balázs, Czintos, Szikszói 40 MAGZATVÍZ - Kovács Lajos 42 ► JANCSÓ KÓDEX - Helmeczy Hedvig 46 - HAT SZEREPLŐ SZERZŐT KERES 47 - SUMMARY + ► BÁRKAKRÓNIKA + ► FIRKÁLÁSOK - Spiró György + ► NAPLÓNAPLÓ - Deres Péter Szerkesztő Bérczes László Lapterv Szabó Ádám [Brothers in Arts] Nyomtatás Mester nyomda Kiadó Bárka Józsefvárosi Színházi Kht. Postacím 1082 Budapest, Üllői út 82. Telefon 210 5740 (fax is): 303 6506 Felelős kiadó Csányi János E-mail noe@barka.hu Honlap www.barka.hu A Hajónapló következő száma 2002 márciusában jelenik meg ISSN 1416-7417 ►köszönet Mindig jófiú akartam lenni. Ez nyilván valamiféle megfelelési kényszer nálam (no lám, a falusi gyerek), vagy egyszerűen csak azért, mert nem értem - sosem is értettem - a gyűlöletet. Nem tudok gyűlölni, és nem tudok haragot tartani sem. Kamaszkoromban, ideáim megfogalmazásának kezdetén azt hittem, ha én nem ártok senkinek, nekem sem fog ártani senki. Később pedig azt, hogy a gonoszság nem létezik. Az ember alapvetően jó, s ha nem, hát nem tud róla. Úgy éreztem, mindenkinek az a dolga, hogy hasznára váljon a világnak, hiszen egymásból vagyunk. Ahogy helyet foglaltam a testületi ülésen, mintha egyfajta ítélethirdetésre ültem volna be. Tudtam én (csak nem értettem), hogy igazgatót fognak választani egy olyan színházba, mely öt éve még nem létezett, de valahogy mégsem ez volt a döntő számomra. Ugyanis tudtam, hogy most visszafelé is eldől minden, ítéletet mondanak arról, ami az alapítás időszakában történt. Mérlegre teszik, ami a vezetésemmel létrejött, és ami elveszett. A Bárka olyan vár, aminek felépüléséhez és megerősítéséhez be kel­lett falazni embereket. Feleségeket, szerelmeket, barátokat, bajtár­sakat. Ha innen nézem, a Bárka alapítása valóságos háború. Voltak, akik önként hoztak áldozatot, és voltak, akik észre se vették, hogy a vesztükbe rohannak. A létrehozás átalakított, megváltoztatott min­dannyiunkat. A Bárka a sorsunk része lett. Bárki megkérdezheti, hogy törvényszerű volt-e mindez. Én azt kérdezem, fel lehet-e tenni ezeket a kérdéseket. Tény, hogy nem voltak feltételek. Színházat ugyanis nem lehet „csinálni". A színház­­ „lesz". Színházat tömeg vagy uralkodó épít, nem közemberek. Ezért q a Bárka alapítása az első pillanattól paradox vállalkozás volt. $\ Hiányzott ugyanis a kor szelleme. Erőből és erővel, ugyanakkor ^ naivitással és hittel kellett megcsinálni azt, ami lényegét tekintve ■§ természetes és szabad. Persze senki se gondolja, hogy volt választá­sunk. Az első pillanattól csak igen és nem között lehetett választani. Vállalás vagy feladás. Hit vagy kiábrándulás. Odaadás vagy gyűlölet. Kezdettől ez vett körül minket. A Bárka a káoszból nőtt ki, így születése is szélsőséges érzelmekkel teli. Valójában ilyennek gondo­lok minden őstörténetet. Persze színházat csinálni a semmiből­ tett. A vélemény kinyilvánítása egy olyan történelmi korban, mely az újrakezdések, a nyers energiák, a primitív ösztönök időszaka. Amelynek forgatagából és sodrásából nem látunk, és nem is látszódunk ki. Viszont amelyre később csak ezeken a tetteken keresztül néznek az emberek. Konszolidálni. Ez a szó jár mostanában a fejemben. Lezárni, magunk mögött hagyni végre a küzdelmeket. A létrehozás kényszerű sáncait. Lezárni a kétségeket. A Bárka van, és előttünk öt év. Megváltoztak a feladataink. Megváltozott a helyzet. Konszolidálni kell, és kiteljesíteni azokat a lehetőségeket, amiért egyáltalán érdemes volt az előző öt évet végigcsinálni. Amiért elvállaltuk e szín­ház létrehozását. Konszolidálni azt, amiért évek óta vagyunk. Mindig azt gondoltam, csak választás kérdése, mivé leszünk. A kérdés az: mikor, mit és hogyan teszek. Mi az én feladatom. Azonosságot keresek a változó lehetőségek között. Minden percben, órában eldől valami. Minden pillanat megelőző döntéseink eredménye. Van-e szabadság abban, hogy választunk, vagy minket választanak a megszületésre váró helyzetek? Évek óta szél­sőséges pólusok között mozgok. Olyan történetekben, amelyek csak végletes szenvedéllyel megközelíthetők. Siker és kudarc. Bukás és győzelem. Vajon azért, mert ilyen vagyok? Kovács Lajos tegnap azt mondta nekem: azért kedves, mert sebezhetőnek érez, de a döntő pillanatokban mégis... és hirtelen egy erőteljes, egyenes mozdulattal a magasba emelte föl a kezét. Csak ültem és néztem. Az isten áldjon meg, Lajos testvér! Megmutattad a hitemet. 2002. február 1. Ma 36 éves vagyok. Most ennyi. Köszönöm. Prológus

Next