Hargita, 1969. december (2. évfolyam, 285-309. szám)

1969-12-03 / 286. szám

. (Folytatás az 1. oldalról) Megvették a saját vasukat félmillió lejért! módra derít fényt. S nem utolsó sorban arra a kedvezőtlen légkörre, amely nyomasztóan hat a vállalati tevékenységre, s amely a már említett helytelen gazdálkodási módhoz, a felelősségek elmosódásához vezetett. A vlahicai vasüzem kohója közismerten nem tartozik a legkorszerűbbek közé. Ilyen körülmények között az itt dolgozók felelősségteljes, figyelmes munkavégzése, alapos szakismerete mondhatni döntő tényező. Gyakran előfordul, hogy a salak csapolásánál a vasból is kerül a salak közé. S e mennyiség lehet kisebb vagy nagyobb. Ha azonban a kiöntött salakból kiválasszák a vasat, a kár elkerülhető. Egy részét ugyan a kiöntött vasnak az üzem munkásai összeszedték, a többi a ,,Csáki szalmájává" vált. MAGÁNSZEMÉLYEK ÖSSZESZEDTÉK ÉS ELADTÁK a székelyudvarhelyi vasbegyűjtőnek, amely a vlahicai vállalatnál (tehát az öntöttvas jogos tulajdonosánál !) értékesítette azt. 1968 januárjától ez év szeptemberig a Vlahicai Vasüzem a saját vasának felvásárlására 522 436 lejt költött. Vlahicán egyesek számára valóságos ,,aranybányává" vált a helyi vasas-salak, az elmúlt évben összesen 176 555 lejt inkaszszáltak a begyűjtőből. Ambrus ,»Gergely és Búgya István 1968-ban■tobb mint 17 000 lejt keresett a salakon". Egy egész listát tesz ki az eredeti ,,vasbányászok" névsora. Búgya István ez év első kilenc hónapjában több mint 8500 lejt kapott a vasbegyűjtőtől. Az élelmes értékesítők közül sokan az üzem munkásai. Szabad idejükben gyűjtötték a vasat. Egy pillanatra sem fordult meg fejükben, hogy a salaktemetőben található vas nem őket illeti meg, részben joggal, mert az üzem vezetői szemeláttára, tehát hallgatólagos beleegyezésével folyt az értékesítés. A miénk, a közös tulajdon, fogalmának ferde értelmezését kell látnunk, amikor Ambrus Gergely kijelenti: „amit az üzem alkalmazottai a munkaidő alatt összegyűjtöttek az a vállalaté, de amit kidobtak, az a miénk". Állítja ezt, mert mintegy fedezéket jelent számukra az a tény, hogy az öntvényt a salakkal együtt kidobták. Vagyis az öntvény értékesítésének „bölcsője" az üzem vezetőségének gondatlansága, nemtörődömsége volt. Még egy meggondolkoztató jelenség: a vasgyűjtők között sokan épp a kohászati részleg dolgozói vagy azok hozzátartozói. Tehát, akikre hárult volna a veszteség kiküszöbölése vagy megelőzé i se, azok igyekeztek keresni rajta.* Úgyszintén az ellenőrzés során kiderült, hogy a falak között gyakran lehetett találni csille aljat is. Hogy került ez ide? Hogyan számolták el a csille javításánál ezek értékét? Íme két kérdés, amelyre választ várunk az üzem vezetőségétől. A KAR, NEM CSUPÁN 522 EZER LEJ, amit a saját vasért kifizettek. Ugyanis számolnunk kell az úgynevezett közvetett veszteséggel, amely ez esetben a falak közé került vas önköltségi ára. És ha ezt is figyelembe vesszük a vállalat jövedelmét közel egymillió lejjel rövidítették meg. Felvetődik a kérdés az igazgatóbizottság tudta-e pontosan mi történik, van-e lehetőség a veszteség felszámolására? Igen! De hallgassuk meg NÉMETHI LÁSZLÓ elvtársat, az üzemi pártbizottság titkárának véleményét: „Az igazgató-bizottsági gyűléseken Pakol Tamás, a beszerzési osztály vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a vasbegyűjtő havonta 50- 60 tonna vasat ad át, amit feltételezhetően magánszemélyektől vásárol fel és kérte az igazgatóbizottságot, hogy foganatosítson intézkedést. El is határoztuk, hogy a vasat összeszedetjük, alkalmazunk egy-két embert. A határozat néhányszor életbe is lépett, de csak napokig. Egyébként a tudományos munkaszervezési tervben is szerepel a probléma megoldása, de gyakorlatilag semmi sem történt, így végül is a saját vasunkat megvettük. Az eljárás mindenképpen elítélendő, hiszen a közvagyonról van szó, amely védelmét törvényeink teszik mindenki számára kötelezővé. Aki megszegi, vagy mellőzi a törvényeket, az viselje is a következményeket". Az üzemben hallani olyan véleményeket, hogy nem rentábilis az összegyűjtéssel foglalkozni. Szerfelett furcsa szemlélet! Magánszemélyeknek rentábilis. De, ha csupán az ezeknek kifizetett összeget áldozták volna rá, akkor is sokkal kevesebbe került volna. S, hogy nem került volna olyan rendkívüli erőfeszítésbe a vas öszszegyűjtése bizonyítja az a tény, hogy a salakban gyakoriak voltak a 80—100 kg-os öntvénydarabok, de találtak 300 kg.-ot is. S még egy sokatmondó tény: október 18 —20 között a „kidobott" öntvény mennyisége 8 000 kilogramm volt, s ebből az üzembe közvetlen csak 1 000 kilogramm jutott vissza. Íme miért tartjuk indokoltnak és megalapozottnak a pénzügyi ellenőrzés azon megállapítását, hogy a vállalat 12 felelős beosztású alkalmazottját mulasztás terheli és ezért a törvényes rendelkezéseknek megfelelően 72 362 lej megtérítésére kötelezik őket. NEM ÉRDEKTELEN egy pillantást vetnünk az értékesítés módjára sem. A magánszemélyek a vasat a vlahicai Vasüzem mérlegén mérték le és a kiállított bizonylat alapján kapták meg annak ellenértékét. A vasbőgyűjtő vállalat (ezesetben maga a megnevezés is ironikussá válik) csupán a számlák kitöltésére korlátozta „begyűjtési" tevékenységét. A bevezetőben említettük, hogy ez esetenként a törvényt sértő eljárásokra is alkalmat adott, nem beszélve arról, hogy olyan öntvényt is átvettek, pontosabban kifizettek, amit a vlahicai Vasüzem gyenge minősége (magas homoktartalom) miatt nem vásárolt meg. No, de térjünk vissza a székelyudvarhelyi vasbegyűjtő tevékenységére. A rendelkezésekkel ellentétben a vlahicai öntvény ellenértékét gyakran egyetlen személynek fizették ki, fiktív elszámolások készültek, így nem véletlen, hogy a belső pénzügyi ellenőrzés folyó év október 6-án 11 000 kilogrammos hiányt állapított meg és elrendelte ennek ellenértéke — 20 000 lej — megtérítését. Ilyen körülmények között már csodálkoznunk sem kell azon, hogy Lajos Ferenc felelősnek nem tűnik fel, hogy Vlahicáról a magánszemélyek gyanúsan jelentős mennyiségű öntvényt adnak át. Ha nem is szolgálati, de becsületbeli kötelessége lett volna figyelmeztetni az illetékeseket. A municípiumi milicián Beiuşanu Mihai hadnagy tájékoztatott arról, hogy a milicia szervek többször is ellenőrzést végeztek, s nemrégiben derült ki, hogy magánszemélyek törvénytelen eredetű rezet értékesítettek itt. A jelenlegi 11 000 kilogrammos hiány és más törvénytelen gyakorlat miatt bűnügyi kivizsgálást végeztek, s a doszárt bűnvádi eljárás céljából átadták a helyi ügyészségnek. Röviden ennyit a vlahicai salakos öntvény sorsáról, amely másfél év leforgása alatt az üzemnek közel egymillió lej értékű veszteséget jelentett. Több mint időszerű energikus, hatékony intézkedések foganatosítása. S itt jegyeznénk meg, hogy a minisztériumi szerveknek is mielőbb intézkedniük kell. Ugyanis a vlahicai Vasüzemnek hulladékvas átadási terve van. Igen ám, de azt felhasználhatják ők maguk is. Más szóval, mi szükség van ilyen tervre ott, ahol lehetőség van az értékesítésre. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a tervszerűsítés e vadhajtása is hozzájárult a szóban forgó, visszás gyakorlat lábrakapásához. A bevezetőben említettük, hogy a vlahicai Vasüzemben már-már mindennapossá vált a helytelen gazdálkodási mód. Selejt, vasvásárlás, nem gazdaságos kiadások. Ez utóbbiak volumene 1,1 millió lejt tesz ki. (Ha összeadjuk a szóban forgó három tételt, csupán ez év első tíz hónapjában közel 3 millió lej értékű többletkiadással kell számolnunk). Nehezen is lehetett és lehet gátat vetni e kiadásoknak, ha nem lépnek fel kellő eréllyel, ha hiányzik a felelősségre vonás. Többszáz ezer lejnyi fékbér, büntetőkamat, visszautasított áru stb. Elkönyvelték, lehet hogy terveket is kidolgoztak, de az eredmény késett és késik. Reméljük a nem gazdaságos kiadásokért felelős személyekre kirótt 7900 lej büntetés nem „olvad be" a bürokrácia, a helytelenül értelmezett megértés útvesztőibe, s éreztetni fogja hatását a jövőben is. ORSZÁGSZERTE ERŐFESZÍTÉSEKET TESZNEK a gazdasági hatékonyság növelésére, s ezen belül a pazarlás forrásainak kiszikkasztására. Rendkívül időszerű követelmény ez. S nem nézhetjük közömbösen, hogy imitt-amott e források folyammá duzzadjanak. HARGREA 3 Jogi tanácsadó PIÉTER JÁNOS gyergyókilyénfalvi olvasónk arra kér felvilágosítást, hogy mint termelőszövetkezeti tag jogosult-e havi 70 lej öregségi nyugdíjra, ha 1962-től tag ■ ja a helyi termelőszövetkezetnek, amelynél 1965-ig bezárólag minden évben 300 munkanapegységnél többet valósított meg, de a következő évben miután ledolgozott 99 napot, munkaképtelenné vált? Úgyszintén tudni szeretné, hogy kaphat-e utódlási nyugdíjat fia után, aki baleset által 1953-ban elhunyt? 1. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok nyugdíjpénztára Alapszabályzatának megfelelően az öregségi nyugdíj összegének terjedelme csak akkor éri el a havi 70 lejt, ha az illető személy legalább 5 éve tagja a mezőgazdasági termelőszövetkezetnek és minden évben ténylegesen dolgozott a nyugdíjkorhatár eléréséig. A ténylegesen ledolgozott munkaidő fogalma azt jelenti, hogy a szövetkezeti tag megszakítás nélkül megvalósította a nagygyűlés által minden év elején megszabott minimális munkanapegységet. Beszámítandó a ténylegesen ledolgozott munkaidőbe az is, amit a szövetkezeti tag a nyugdíjhatár elérése előtt kórházban, azaz betegszabadságon töltött. A fentiek alapján olvasónk csak abban az esetben jogosult a havi 70 lej öregségi nyugdíjra, ha az 5-ik munkaévében (1966) a termelőszövetkezet nagygyűlése a minimális munkanapegység számát 99 napnál kevesebb időre állapította meg, avagy ha akkor munkaképtelen volt, amit orvosi bizonyítvánnyal kell igazolnia, és még nem érte volt el a nyugdíjkorhatárt. 2. Utódlási nyugdíj csak akkor folyósítandó, amikor az elhunyt nyugdíjas volt, illetve az elhalálozása idején megfelelt valamely nyugdíj megállapítás feltételeinek. Úgyszintén, még szükséges az is, hogy a hátramaradt családtag elérje a nyugdíjhatárt, ne legyen alkalmazásban és ne gyakoroljon magánjellegű foglalkozást, vagy más okból kifolyólag munkaképtelen legyen. Mivel olvasónk levelében nem közölt részletes adatokat, nem áll módunkban pontos választ adni. SZILÁGYI LAJOS gyergyószárhegyi lakos azt kérdezi, hogy a vállalatok, intézmények, szocialista szervezetek, szövetkezeti egységek és néptanácsok mellett működő bírói tanácsok kötelesek-e munkaviszály esetén az ügyet alaposan kivizsgálni akkor is, ha a panaszos fél nem jelenik meg a tárgyaláson, és amennyiben igen, és felületesen jártak el, lehet-e pert indítani azok tagjai ellen a felmerülő károk megtérítése céljából? A bírói tanácsok hatáskörébe tartozik többek között a munkaviszályok tárgyalása is, kivéve eegyes kategóriájú ügyeket, amelyekben csak az igazságügyi avagy más szervek illetékesek eljárni, így például, a munkaszerződés felbontása ellen irányuló előterjesztések megoldásában nem a bírói tanács, hanem a bíróság illetékes. A bírói tanácsok a felek kérésére avagy hivatalból beszerzhetnek bármilyen bizonyítékokat, amely az ügy érdemi megoldásához szükséges. Hivatásuknál fogva kötelesek a munkaviszályok részletes kivizsgálására és olyan határozat hozatalára, amely tükrözi a valóságot. Ez a kötelezettségük fennáll olyankor is, amikor a panaszos fél nem jelenik meg a tárgyaláson. Az érdekelt személyek jelenléte a tárgyaláson viszont azért ajánlatos, mert ők ismerik a legjobban az ügy tárgyát, annak tisztázását elősegítő bizonyítékokat és körülményeket, amelyekről sokszor a bírói tanács más úton nem is szerezhet tudomást Az a tény, hogy a bírói tanács tagjai felületesen jártak el és alaptalan határozatot hoztak, nem vonja maga után azt, hogy ezek bűnügyileg vagy anyagilag felelősséggel tartozzanak az érdekelttel szemben a felmerült károk miatt, feltéve, ha nem állapítható meg terhükre fondorlatosság. Lévén erkölcsi felelősségről szó, más természetű intézkedések foganatosítása merül fel. Fontos tudni azt, hogy amenynyiben a munkaviszály értéke meghaladja az 1000 lejt, vagy annak tárgya pénzben fel nem értékelendő, a bírói tanács határozata ellen panaszt lehet benyújtani a területileg illetékes bírósághoz. A panaszt a határozat kihirdetésétől vagy közlésétől számítva 15 napon belül kell letenni. Ha a munkaviszály tárgyának értéke nem haladja meg az 1000 lejt, a bírói tanács határozata jogerős. Az ilyen határozatot a szakszervezeti bizottság vagy a szocialista egység revíziós bizottsága kérésére a bírói tanács köteles felülvizsgálni. Ez utóbbi határozat megtámadható az ügyész által. PUSKÁS VILMOS jogász Patrolea egy ideig a gyűrűvel játszott, a követ csodálta. —* Okosan dolgozott, folytatta ő, nagyon okosan. Még nem volt ilyen esetem. Az ön segítsége nélkül nem fogtam volna meg, vigasztalt a főfelügyelő. — Jó, jó, az én segítségemmel, vagy anélkül, de hogy fogta meg? Patrolea rágyújtott egy ,,marosira". — Meg akart lógni az országból. Egy barátja autójával Borsig jutott volna. Szökését aprólékosan készítette elő. Nyugatra lógni, tőke nélkül ma, kész öngyilkosság. Ionel Răduţ orvos nem akart öngyilkos lenni. Megvolt ez a gyűrű, és még más ékszerei is voltak, de valutát akart, dollárokat, befektetés nélkül. Fölvette a kapcsolatot Agachival és ötezer dollárt kölcsönzött tőle. Az uzsorás beleegyezett: háromezer dollárt kölcsönzött neki, ezerrel kevesebbet, mint a zálog értéke. Ezelőtt két héttel kötötték meg az üzletet. Úgy egyeztek meg, hogy ma adja viszsza a kölcsönt s még ötszáz dollárt, a kamatot. Ugyanakkor a zálogot is vissza akarta szerezni. Ma délelőtt elment az órásüzletbe. Aggódott, hogy Agachinak nem lesz már meg a gyűrűje. Agachi, a becsületes uzsorás, megmutatta neki. Sőt, azt is megmutatta, hogy hol van a rejtekhelye. A mellényzsebben. Az orvos cukorkával kínálta meg, olyannal, amilyet ő is vett. íme, itt vannak. Koffeint tartalmaznak és üdítő hatásuk van. Azután Ionel Răduț távozott, azzal, hogy később visszatér, hozza a dollárokat és visszakapja a gyűrűt. Betartotta a szavát, elvette a gyűrűt a maga jelenlétében, és elment... — Semmit se értek! — Ma reggel maga után mentem. A gyilkos, szó se róla, megfelelő napot választott ki, hogy tervét véghezvigye. Április elseje, a tréfák napja... igazán, még nem volt ilyen esetem! Készakarva küldtem önt előre, mert arra gondoltam : csak két eshetőség van: egy, tréfáról van szó, kettő, szó se lehet tréfáról. Az utolsó eshetőségnél kötöttem ki. Gondoltam: az aki telefonált, kiváncsi lesz, hogy mi történik Agachi üzletében 11 óra körül: eljön a rendőrség vagy nem? Nem tévedtem. Lesben álltam... így fedeztem föl Ionel Răduţ orvost. Türelmetlenül várta a pillanatot, a szemben levő könyvesbolt mellett. Amikor látta, hogy összegyűl a tömeg, megértette, hogy itt az ideje, hogy „véletlenül" megjelenjék. A tömegbe vegyült, sőt, mi több, segített önnek! Én is közelebb kerültem. Az ablakhoz lapultam. Nem vett észre? Onnan figyeltem mindent. Megkérte, hogy gyújtsa meg a villanyt, igaz? Abban a pillanatban lopta el a gyűrűt. Amikor rátette a kezét a gyűrűre és a dollárokra, elhúzta a csíkot. Csakhogy kint én vártam. — Igen, de Agachi pont tizenkettőkor halt meg! Ez hogy történhetett? — Hja, fiatalember, hát ez a gyilkos érdeme. Megmérgezte. Az ő specialitása a toxikológia. Olyan cukorkával kínálta meg Agachit, melyet ő készített, de amelyben lassú hatású méreg van. Mindent milliméterre osztott be, 50-kor adta oda a cukorkát. Negyed tizenegykor telefonált. Pont tizenkettőkor, Agachi haldoklik... Hogy erre az eredményre juthasson, Ionel Răduț orvos megmérgezte a negyed öszszes macskáit. — S ha nem vesszük komolyan a telefonhívást? ' ■ — Ő úgyis megjelent volna Agachinál és elvette volna azálogot. Ebben az esetben az uzsorás nem egy rendőr jelenlétében halt volna meg, hanem egy olyan orvos jelenlétében, aki ugyanaznap elttűnt volna az országból. Érti? — Miért választotta a gyilkosság színhelyéül az órásműhelyt? — Nézze fiatalember, a gyilkos tökéletesen cselekedett. Otthon Agachinál sohase sikerült volna meggyilkolnia és kirabolnia ■ őt. Mert Agachi, mint minden uzsorás, amikor esteledik bezárkózik a házba és az Istennek se nyit ajtót! Érti? Patrolea kacagni kezdett. A kacagásból köhögés lett... Ha ennek az ügynek az egyes akta-papírjai nem az április elsejei dátumot viselnék, ma is inkább azt hinném, hogy egy furcsa tréfa volt csupán. . KÖVETKEZIK: PIK NYOMOZÓ HALÁLA Haralamb Zincă M ki kik (Călin Musceleanu ezredes füzetéből) (Folytatás az 1. oldalról) nem egészen kilenc, a gyergyószentmiklósi 8,1, a maroshévízi pedig 3,5 százalékban. Mind a négy városban többet vásároltak tehát, a legtöbbet azonban a megyeközpontban. És, hogy ezek a mutatók kialakuljanak, természetes, hogy a tavalyinál több árura volt szükség. Próbáljuk most levonni a következtetéseket. TÖBBET VÁSÁROL EGY CSALÁD CSÍKSZEREDÁBAN? A kérdésre nyilvánvalóan igennel kellene válaszolni, ha a statisztika bűvös könyvének összehajtása után a valóságot csupán a számok tükrében képzelnők el. Hogy mennyire másként fest az igazság, az nagyon sokan tudjuk, vásárlóként pedig saját „bőrünkön érezzük" a szó legszorosabb értelmében is. Ugyanis nem egyszer történt meg, hogy különböző harisnyákat, nadrágokat stb. keresve, telt zsebbel és üres kézzel távoztunk Csíkszereda üzleteiből, hogy majd csak Gyergyóban vagy Udvarhelyen ... És reményünk nem egyszer be is igazolódott. Mindez annak ellenére, hogy a legtöbbet szereztek be és adtak el Csíkszeredában. A „találós kérdés" megfejtéséhez némi támpontot nyújt egy másik statisztika: a vasúti és az autóbuszszállítási vállalat adatai szerint nem egy nyári napon hétezer (!) ember távozott a megyeközpontból. Aki pedig elment, az minden bizonnyal előbb meg is érkezett. És ha mindehhez hozzászámítjuk a saját közlekedési eszközeiken érkező turisták, kirándulók, hivatalos ügyekben érkezők tömegét, azonnal világossá válik, hogy időszakonként nyolc-kilenc ezerre tehető azok száma, akik nem csíkszeredaiak ugyan, de pénzükért történetesen itt vásárolnak szalámit, kenyeret, vajat, pulóvert, szupraelásztik nadrágot vagy éppen szövetet, selymet stb. Ezek az adatok, valamint a megyeközpont lakosságának ugrásszerű növekedése — gondolom — beszédesen bizonyítja, hogy mégsem a Csíkszeredát vásárló „kielégíthetetlensége", mint inkább az áruellátás körül van a baj. Még akkor is, ha a statisztika szerint igazán nem panaszkodhatna senki sem. De nemcsak a számokkal való „takarózás“ ellen emelhetünk kifogásokat. A Nemzeti Bank nem kevesebb mint két millió lej hitelt folyósított a Csíkszeredai kereskedelmi hálózat kisgépesítési alapokból történő korszerűsítésére, bővítésére. Ebből a jelentős öszszegből azonban az első három évnegyedben mindössze 534 ezer lejt költöttek el. Vajon melyik vállalkozó lenne ennyire bőkezű az ajánlatok, a hitelek „visszautasításában"? Vagy talán egyszerűen nem volt szükség a többi másfél millió lejre? Az illetékesek válaszával, miszerint „nem tudtuk elkölteni", semmiképpen sem érthetünk egyet, üzleteinkben ugyanis szinte állandó a sorállás; a zsúfoltság sokszor akkora, hogy a vásárlók egy — és nem is jelentéktelen — része inkább lemond a beszerzésről. Anélkül, hogy a sorbanállás nem mindig áruhiány miatti, hanem tömeglélektani okairól értekeznénk, szóvá kell tennünk a városi és megyei néptanács, valamint a megyeközpont más intézményeinek illetékességét — avagy huzavonáját, nemtörődömségét — a Csíkszeredai kereskedelmi hálózat jelenlegi állapotáért. Mert nem lehet elfogadni, tétlenül szemlélni, hogy egyes intézmények a kereskedelmi felület rovására terjeszkedjenek vagy próbáljanak segíteni ugyancsak szűkös helyzetükön éppen a város központi részein. Hogy csak egy-két példát említsünk: nyilvánvaló, hogy a sporthorgász- és vadászegyesületnek is szüksége van irodahelyiségre, az üzlethálózat mostani viszonyai azonban megkérdőjelezik, hogy erre éppen a Virág utca egy eléggé tágas helyiségében. Az sem vitás, hogy állategészségügyi gyógyszertár is kell, de vajon éppen a központban, ahol annyira zsúfoltak az üzletek, s a vendégek szinte „kinézik" egymást a cukrászdás asztalok mellől? Hát még, ha ez a gyógyszertár csak a hét bizonyos napjain van nyitva. A közeljövőben nem egy helyiség szabadul fel a megyeközpontban. Jelenleg a múzeum költözik, nemsokára a nyomda is. Mielőtt a versenyfutás elkezdődne a megüresedő helyiségekért, fontolóra kellene venni, kinek és mire lennének legalkalmasabbak ezek a helyiségek. Hogy fél év vagy egy év múlva ne kelljen újból átalakítani, berendezni, elköltözni, mint azt nem egyszer tapasztaltuk. De ez a felsorolás távolról sem teljes. A város"vezető szerveinek feladata figyelembe venni a többi lehetőségeket is, hogy egyszers mindenkorra felszámolódjanak a Cafe- Tutun-szerű, minősíthetetlen kereskedelmi egységek, s végre olyan üzletekhez jussanak a csíkszeredaiak, amelyek egy idegenforgalmi nevezetességű megyeszékhelyhez valóban méltóak lehetnek. Megyénk kereskedelmi vállalatai a számok, tényektükrében A székelykeresztúri lenfeldolgozó üzem részleges látképe Forgalmas a gyimesközéploki községi áruház I ÚJ KÖNYVEK Akszjonov, Vaszilij Félúton a Hold felé. Elbeszélések. Válogatta és fordította Domokos Géza. Horizont. (216 oldal. Ara fűzve 5,50, kötve 10,50 lej) . Amenda, Alfréd Eroica. For- dította Sárközy Olga. (656 oldal. Ára fűzve 19,50, kötve 23 lej). Arisztotelész Poétika. Fordította Sarkady János. A bevezető tanulmányt írta és a jegyzeteket összeállította Szabó György. (108 oldal. Ara kötve 4 lej). Cseke Gábor Elveszett birtokok. Versek. (132 oldal. Ára kötve 11 lej). Dürrenmatt, Friedrich Görög férfi, görög nőt keres. Komédia prózában. Fordította B. Fejér Gizella. Mini-Horizont. (168 oldal, Ara kötve 7,75 lej). Holló Ernő Téli készülődés. Versek. (144 oldal, Ára fűzve 5,75 lej). Jánky Béla Ezüstember tánca. Versek. (104 oldal Ára kötve 9,25 lej). Kazinczy Ferenc Fogságom naplója. Bevezetéssel ellátta Jancsó Elemér. Magyar Klaszszikusok. (184 oldal. Ára fűzve 4,75, kötve 8 lej). P. Lengyel József Kigyóút. Novellák. Az előszót Veress Zoltán írta. Forrás (168 oldal. Ára fűzve 4 lej). Saint-Simon Az európai társadalom újjászervezéséről — Új kereszténység. Fordította és a bevezető tanulmányt rta Jordáky Lajos. (176 oldal. Ára kötve 5 lej). Schuster, Paul öt liter cujka. I—II. kötet. Fordította B. Fejér Gizella. (804 oldal. A két kötet ára fűzve 22, kötve 29 lej). Stahl, Henriette Yvonne A fény határán innen. Regény. Fordította Szőcs Ráchel. (352 oldal. Ára fűzve 10, kötve 13,50 lej). IS Szemlér Ferenc A mirigy esztendeje. Regény (280 oldal. Ára fűzve 8, kötve 11,50 lej). Veress Dániel Mikes. Történeti dráma két részben, utójátékkal. (108 oldal. Ára kötve 6,25 lej).