Hargita, 1971. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-26 / 47. szám

2. OLDAL HARGITA A megfelelően elő­ségű és egészséges gumókat, a tőtávol­ H­ ARGITA MEGYE kies tájai az állattenyésztés mellett kitűnő természeti feltételeket biztosítanak a burgonyának, s nem cso­da, ha megyénket az ország burgonyatermesztő övezetei kö­zött első helyen emlegetik, s nem csoda, ha a hargitai burgo­nya országos hírnévnek örvend, a pityóka ugyanakkor kenyeret biztosít ezer és ezer családnak. Mit is jelent a burgonya Hargita megye gazdasági életében ? A szavak helyett beszéljenek a számok. Évente átlag 22 000 hektáron ter­mesztjük, és ebből 11 000 hektár a mezőgazdasági termelőszövetke­zeteké. Az 1971-es termelési évben 352 000 tonna termést irányoztunk elő, ami megfelel 16 000 kg-os hektáronkénti átlaghozamnak. Az állami köz­pontosított alapra 120,7 ezer tonna burgonyát biztosítunk, melyből csak a termelőszövetkezetekre 63 ezer tonna élelmezési és 27 ezer tonna vető­magburgonya átadása hárul. A termelőszövetkezetekben a burgonyával elfoglalt terület az össz­­szántóföld 13,4 százalékát teszi ki. Ugyanakkor a növénytermesztés glo­bális értékének 26,3 százalékát képviseli. A több mint kétszáz éves hagyomány, a kedvező értékesítési felté­telek, az új ösztönző javadalmazási formák és az anyagi feltételek biz­tosítása — mint azt pártunk szeretett főtitkára, Nicolae Ceauşescu elv­társ 1970. november 23-i expozéjában kifejtette, hozzá fog járulni, hogy burgonyával beültetett földjeinken megyénk szorgalmas földművesei, a legmodernebb technológiával, egyre nagyobb terméseredményeket érjenek el, és ne csak Tusnádon vagy Gyergyószentmiklóson beszéljünk 20 ezer kilón felüli hektáronkénti átlaghozamról, hanem valamennyi ter­melőszövetkezetünkben. Ennek biztosítéka pártunk és kormányunk messzemenő anyagi segít­sége és gondoskodása, amelynek eredményeként a jelenlegi ötéves tervben több ezer hektár áradásnak kitett terület válik bő termő szán­tófölddé, újabb és újabb géptípusokat adnak át a termelőknek, növe­kedni fog az egy hektárra számított műtrágya, növényvédő és más vegyszerek mennyisége, bővül a szakemberhálózat. Ezek mind olyan tényezők, amelyek dolgozó földműveseink szorgalmával párosulva ki­logrammok, tonnák ezreiben fognak testet ölteni. Eltökélt szándékunk a burgonyatermesztés foko­zása, az mtsz-tagság élet­­színvonalának emelése, jobb minőségű, nagyobb termés biztosítása nemzetgazdasá­gunknak A BURGONYATERMESZTÉS­NÉL FELHASZNÁLT MŰTRÁGYA­­MENNYISÉG MTSZ-EINKBEN Év 1969 1970 tonna össze­sen 4357 4670 HEKTÁRONKÉNTI HATÓR­­ANYAG 1969 100 kg 1970 107,5 kg A MEGYÉNKBEN TERMESZ­TETT BURGONYAFAJTÁK SZÁZALÉKOS RÉSZARÁNYA Ostora9 Urgenta 15 Carpatin1 Desiree5 Colina4 Măgura2 Firsak4 Ora3 Merkur 57 1939 1970 13000 hektár 22000 hektár Gépek százai, szorgos kezek tízezrei gyűjtik kosarakba, zsákokba az értékes termést, el­végezve egyúttal a vá­­logatást is, hogy e­­gyetlen beteg gumó se kerüljön tárolásra. A régebbi típusú pergetők és E 649-es szedőgépek mellett me­gyénk burgonyaföldjein megje­lentek a nagyteljesítményű CRC 2-es kombájnok is, amelyek hoz­zájárulnak a termelékenység növekedéséhez, a kézi munka,­erő felszabadulásához. A burgonya alaposan és jól előkészített talajt igényel. Szántás után műtrágyázás és többszöri tárcsá­zás következik mindaddig, amíg megfelelően felaprózódik a talaj. A tervszámok megvalósításához ren­delkezésünkre állanak a gépi eszközök (burgonyaültetőgépek, kultivátorok, burgonyaszedő gépek­ és kombájnok), a talaj táperejének utánpótlásához szükséges természetes és műtrágyák, 3200 hektárra ele­gendő gyomirtószer és ezenkívül a kívánalmaknak megfelelő mennyiségű vegyszer a betegségek és kár­tevők leküzdésére. készített talajba gépek segítségével 62-70 centiméteres sortávolságra ültet­jük a kitűnő minő­séget úgy határoz­zuk meg, hogy ké­sei fajtáknál 45-50 ezer, korai és fél­korai fajtáknál 58- 60 ezer tő jusson hektáronként. A burgonya szereti a kapát. Az ültetést követő egy vagy kétszeri boronálás után gépi sarabolás, és két-háromszori töltögetés biztosít megfelelő termő­ágyat. A tövek közötti kézi gyomirtó kapálás elengedhetetlen. A gyomok el­leni védekezés hatékony eszköze a vegyszer, amelyet nemcsak permetezőgé­pekkel, hanem helikopterek és repülőgépek segítségével szórunk ki. Ültetés után, a burgonya kikelése előtt alkalmazzuk a gyomirtókat. A kultúrákat ugyancsak vegyszerekkel óvjuk a kártevőktől és a betegségektől.­­ MEGYÉNK BURGONYÁVAL BEÜLTETETT TERÜLETE A burgonya tonnáinak ezreit kell tárolni vetőmagként vagy a fo­gyasztás szükségleteinek kielégítésére. A pincék mellett bevált tárolá­si módszer a vermelés. Alapvető feltétel viszont az elővermelés, vagy­is a burgonyát ideiglenes vermekben helyezzük el, ahol két hétig tart­juk gyékénnyel letakarva (első kép), majd átválogatás után végleges vermekbe helyezzük (második kép). A vermek takarását, szellőzését, hő­mérsékletét és levegőjének nedvességtartalmát következetesen ellenő­rizzük. 1971. FEBRUÁR 26. PÉNTEK

Next