Hargita, 1976. október (9. évfolyam, 126-152. szám)
1976-10-31 / 152. szám
nagyvilág AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉS MUNKÁLATAI EGYESÜLT NEMZETEK. (Agerpres). Az ENSZ-közgyűlés plenáris ülése folytatja vitáját a dél-afrikai rezsim apartheid-politikájáról. A felszólalók hangsúlyozták, hogy ez a politika összeférhetetlen a mai világ realitásaival, a tagállamok többségének az új nemzetközi politikai rend meghonosításáért tett erőfeszítéseivel. Az emberi méltóságot semmibe vevő apartheid-politika - hangoztatta Gheorghe Aurel, országunk képviselője - növekvő veszélyt jelent Afrika és az egész világ békéjére. Országunk képviselője ugyanakkor elítélte azt a tényt, hogy Dél-Afrikában és Namíbiában fokozzák és általánosítják ezt az embertelen politikát, s a dél-afrikai nép akarata ellenére bantusztánokat létesítenek. * AZ ENSZ-közgyűlés politikai és biztonsági bizottsága befejezte vitáját Az erőszaknak a nemzetközi kapcsolatokból való kiküszöbölésére vonatkozó világszerződés megkötése című napirendi pontról. A bizottság elfogadta a Szovjetunió által kezdeményezett és 18 szocialista és el nem kötelezett állam, köztük Románia által előterjesztett határozattervezetet. A dokumentumot 94 szavazattal, 2 ellenszavazattal és 35 tartózkodással fogadták el. A határozat felhívja a tagállamokat, hogy folytassák a szerződéstervezet és a vitán előterjesztett javaslatok megvizsgálását. LIBANONI HELYZETKÉP BEIRAT. (Agerpres). Hozzávetőleg 100 személy vesztette életét vagy sebesült meg pénteken a beiruti demarkációs vonal mentén kiújult harcokban. A főváros délkeleti elővárosában páncélkocsikat és 155 mm kaliberű ágyúkat vetettek be a harcba — írja a France Presse. Amint az AP közli, Elias Sarkis elnök utasításokat adott a Libanonban állomásozó arabközi erőknek, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket az összes frontokon a kairói tűzszüneti egyezmény alkalmazására és fenntartására. A hírügynökség szerint a falangista vezetők nem fogadták el az utasítást. Bejelentették, hogy az arabközi erőknek nem szabad behatolniuk a Beirúttól északra fekvő, általuk ellenőrzött övezetbe, mivel nem őket terheli a felelősség az utóbbi napokban előadódott incidensekért. * Szombaton általában betartották a tűzszünetet Libanonban, ahol várják az újabb arab békefenntartó erők megérkezését. A szombatra virradó éjszaka azonban szórványos lövöldözésre és ágyúzásra került sor Beirut központjában és déli külvárosaiban. Az Arab Liga erőinek szóvivője szerint azonban szombat délelőtt megszűntek az incidensek. ... Pattogó katonazene szakította félbe valamennyi thaiföldi tévé- és rádióállomás rendes műsorát ; csak a felszólító módban fogalmazott hivatalos híradások tartottak rövid szünetet az indulók több órás folyamában — az alkotmányos kormány megdöntéséről, a katonai karhatalom rendelkezéseiről szóló közlemények. A távoli délkelet-ázsiai ország negyvenmilliós lakossága így értesült október 6-án arról, hogy három évi, demokratikusabb irányzatú civil kormányzás után, államcsíny révén, ismét visszatért a szélsőjobboldali katonai uralom 1973 októberében hatalmas diák- és munkástüntetések söpörték el az évtizedek óta hatalmon lévő katonai diktatúrát, mely hosszú időn át az indokínai népek elleni háború szolgálatába állította országa — katonai támaszpontokkal behálózott — félmillió négyzetkilométeres területét, sőt közvetlenül is részt vállalt a Vietnam elleni harcokban. Thamon Kittikacom bukott diktátor külföldi száműzetésbe menekült a népharag elől. Érthető felháborodást keltett Bangkokban ez év szeptemberében a hír : a három éve menesztett diktátor visszatért az országba, állítólag mint hitbuzgó budhista szerzetes... Munkások, diákok tüntettek ismét az utcákon, követelték a nyomasztó múltra emlékeztető Kittikacorn sürgős kiutasítását. Kihasználva a kormány pillanatnyi ingatagságát, egy diáktüntetés ürügyén fegyveres beavatkozásra szánták el magukat a szélsőjobboldali katonai körök, provokátor huligán csoportokat, rendőri karhatalmat, majd a hadsereg alakulatait is felhasználva céljaikra. Az államcsíny élén Sangad Chalawyoo tábornok állott, a megdöntött alkotmányos kor -------------------------------------------------------------mány volt hadügyminiszte re. A katonai puccs szándék KOLPOLITIKAI KILÁTÓben is csakhamar kifejezésre juttatta. Szerinte „a thaiföldi népnek még meg kell tanulnia, hogy mi a demokrácia". S, hogy ezt milyen eszközökkel óhajtják megvalósítani — tanúsítják az államcsínyt követő események. A diákmozgalmak vérbefojtása után — melynek során 26 fiatalt meggyilkoltak, 118-at megsebesítettek, több mint 3000-et letartóztattak — bezárták az összes egyetemeket, sőt az elemi- és középiskolákban is beszüntették a tanítást... Statáriumot rendeltek el, felfüggesztették az alkotmányt, feloszlatták a parlamentet, betiltották valamennyi (számszerűtt 57) politikai párt tevékenységét. A megtorló intézkedések elsősorban a baloldali erők ellen irányulnak. Az új katonai rezsim valóságos hajtóvadászatot indított „kommunista veszély“ címén. Napirenden vannak a házkutatások, kihallgatások, meghurcoltatások, letartóztatások. „Rövid idő alatt emberekezreit, sőt tízezreit vették őrizetbe önkényes módon Bangkokban és a tartományokban azzal a ködös váddal, hogy veszélyt jelentenek az új rezsim számára“ — tudósított a UPI. A „kommunista veszélytől fenyegetett övezetté“ nyilvánított területeken a katonai parancsnokság minden ítélet nélkül letartóztathat és korlátlan időre bebörtönözhet bárkit, kénye-kedve szerint. A „rend és biztonság“ nevében a hadsereg „átnevelési központoknak“ nevezett koncentrációs táborokban fogva tarthatja „zavarkeltéssel" vádolt bármely ellenfelét. Hajsza folyik a szubverzívnek minősített irodalom ellen is. Rendőrök, jobboldali szervezetek tagjai feldúlják, kifosztják a könyvesboltokat, a könyvtárakat, szerkesztőségeket ; könyvmáglyák füstje fasiszta módszerekre emlékeztet. Az antidemokratikus intézkedések sorát, a diktatúra gépezetét a katonai hatóságok sietve „civil egyenruhába“ öltöztették, a kommunistaellenes nézeteiről ismert bangkoki jogász, Thanin Kramchien miniszterelnöksége alatt. A polgárinak minősített új kormány négy kulcspozíciója katonai kézbe került. Az államcsíny szervező Chalangoo ebben a kabinetben is megőrzi a hadügyi tárcát. A hadsereg külön tanácsbizottságot állított a civil kormányfő mellé, többek között a „biztonsági kérdések“ ellenőrzésére. Az új miniszterelnök első nyilatkozataiban is igyekszik híven szolgálni a... látszatot. Programja céljaként vallja „a demokráciához való visszatérést“. Ez viszont — bejelentése szerint is — elég hosszú időt vesz igénybe : legkevesebb 12—16 évet... Addig maradnak a koncentrációs táborok, a terrors tömegek jogfosztottsága, mert az új rezsim szerint — ugyancsak a miniszterelnök szavait idézve — jelenleg „a thaiföldi népnek nem lehet megadni azokat a demokratikus szabadságjogokat, amivel a múltban rendelkezett !“ ... Bangkokban időnként új rádióállomás jelentkezik az éter hullámain. Illegális adóállomás. Tájékoztat, buzdít, harcra szólít. Az újjászülető baloldali ellenállási mozgalom nevében. Papp Dezső TELEX • Ried nemzetközi vásárvárosban megkezdődtek a Román Kultúra Napjai. A kultúrnapok alkalmából rendezett kiállításon gyakorlati bemutatókat tartanak az osztrák piacon igen keresett ARO-240 terepjáró gépkocsival. A szakszervezetek követeléseinek teljesítésével kapcsolatos megállapodást követően Portugáliában véget ért a cipőipari dolgozók sztrájkja — közli az ANOP hírügynökség ( A nyugat-németországi Tübingenben több mint 12.000 egyetemi hallgató és diák tüntetett, követelve a hatóságoktól, hogy ne vonják meg a politikai jogokat a diákságtól. • A dél-afrikai kisebbségi kormány törvénytervezetet terjesztett jóváhagyás végett a parlament elé egy újabb bantusztán, Bophathswana „függetlenné“ nyilvánításáról. Hatalmas tűz ütött ki Szakata japán városban. Több mint 450 épület a lángok martaléka lett. Kilenc személy megsebesült. A Buenos Aires-i kikötő csaknem 9000 dokkmunkása tiltakozó akciót bontakoztatott ki a kormány ama elhatározása miatt, hogy letartóztatja a villamossági szektorban három héttel ezelőtt kirobbant sztrájk vezetőit. A Reuter szerint az akció nyomán a kikötői tevékenység üteme kétharmaddal csökken. A spanyol rendőrség pénteken délután feloszlatta az ellenzéki pártok többségét magában tömörítő demokratikus koordonáció értekezletét. Több résztvevőt letartóztattak. Az olasz kormány bejelentette, hogy a líra nemzetközi árfolyamának csökkenése következtében felemeli egész sor tüzelőanyag árát. 1976. október 31. VASÁRNAP A Nap kel : 6,51-kor, nyugszik : 17,06-kor. A Hold kel : 13,58-kor, nyugszik : 0,19-kor. Az évből eltelt 305 nap, hátra van még 61. TELEVÍZIÓ VASÁRNAP 8,30 Műsorismertetés. 8,40 Pioníroknak. 9,35 A szelíden. 10,00 Faluműsor. 11,45 A zene örömei. 12,30 A haza védelmében. .13,00 Telex. 13,05 Vasárnapi album. 14,30 Labdarúgás : Craiovai Universitatea - Bihar FC - közvetítés Craiováról. 16,50 A tengerek titkai - folytatásos film (XVII.). 17,40 A dicsőség útján — ifjúsági vetélkedő. 19,00 Gyermekeknek. 19,30 Híradó. 20,00 E föld balladája : A tîrgoviştei székvár. 20,30 Francia játékfilm : Az akaratlan hamisító. 22,00 24 óra. 22,10 Sport. HÉTFŐ 16,00 Tévéiskola. 16,30 Magyar nyelvű adás. 19,00 Utazás a föld körül — Algéria ma. 19,25 1001 este. 19,30 Híradó. 20,00 Irodalmi-zenés összeállítás. 22,20 Gazdasági szemle 21,20 A játékos - folytatásos film (II. rész). 22,15 24 óra. MOZI Csíkszeredai Transzilvánia: Pintea. Színes román film. Csíkszeredai Hargita: A manhattani fogoly. Színes, szélesvásznú amerikai film. Székelyudvarhelyi Olympia : Én és a kedves nagynénikém!. Színes csehszlovák film. Székelyudvarhelyi Homoród : És üdvözöld a fecskéket... Színes csehszlovák film. Gyergyószentmiklósi Miorita: A fehér, a sárga, a fekete. Színes, olasz-francianémet film. Küs és „Duplatáska". Színes szovjet film. Balánbányai Bányász: A virágok magányossága. Színes román film. Toplicai Coliman: Kalózok a földalattin. Szélesvásznú amerikai film. Székelykeresztúri Művészet: Piros almák. Színes román film. Tusnádfürdői Olt: Tiszta bolond ! Színes francia film. Borszéki Forrás : Pintea. Színes, szélesvásznú román film. Vlahicai Vasmunkás : Dauria (ill. rész). Színes szovjet film. Galócási Fenyő : Forró napok. Színes román film. Ditrói Maros : Találkozás a régi mecsetnél. Szélesvásznú szovjet film. Csomafalvi Művészet : Fehér Agyar. Színes olasz-spanyol film. Parajdi filmszínház: Srülés a mélybe. Színes amerikai film. RENDEZVÉNYEK Őszi vásár Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. Nagymennyiségű zöldség és gyümölcs áll ma a vásárlók rendelkezésére a két város piacain. Az állami és szövetkezeti kereskedelem ugyanakkor meleg ételeket, friss sülteket, hűsítő italokat, sört, tésztaféléket is árusít. A vásárlók egyben különféle ruházati, háztartási cikkek között is válogathatnak. • Ma délután a gyergyószentmiklósi Gyilkostó kisipari termelőszövetkezet a helybeli Szakszervezetek Művelődési Házában, tájékoztató jellegű, őszi-téli divatbemutatót tart. Eltérített repülőgép PRÁGA (Agerpres). A CTK hírügynökség jelenti, hogy október 28-án eltérítettek egy Prágából Bratislavába készülő IL—18-as csehszlovák utasszállító gépet és a müncheni repülőtéren kényszerítették leszállásra. A gépet Rudolf Becvar csehszlovák állampolgár, visszaeső bűnöző térítette el, akit a hatóságok egy október 21-én elkövetett gyilkosságért köröztek. Amint a CTK jelenti, a gép október 29-én tért vissza Prágába mind a 105 utassal és egész személyzetével. A Csehszlovák SZK kérte az NSZK hatóságaitól Rudolf Becvart kiadatását, hogy bíróság elé állíthassák. SPORT 2 Az A-osztályú labdarúgó-bajnokságban a fővárosi köztársasági stadionban tegnap lejátszott Temesvári Politehnica - Progresul mérkőzés a vendégcsapat 2-0 (1-0) arányú győzelmével ért véget. Az UTA saját otthonában ugyancsak 2-0 (1-0) arány-, ban győzte le a Sportul Sudenţesc együttesét. A labdarúgó-világbajnokság afrikai selejtezője keretében Egyiptom csapata Kairóban 3-0 arányban legyőzte Etiópia válogatottját. A visszavágóra november 14- én kerül sor Addisz Abebában. Tbilisziben a rögbi Európa-bajnokság B-csoportja keretében a Szovjetunió válogatottja 72—0 (28—0) arányban győzött Svédország csapata ellen. # ,,A város legjobb sakkozója". A Megyei Testnevelési és Sporttanács mellett működő sakk-bizottság érdekes versenyt hirdet ,,a város legjobb sakkozója" cím elnyeréséért, amelyen részt vehet e sportág minden Csíkszeredái kedvelője, versenyzői minősítésétől függetlenül, mivel a versenyt svájci rendszer szerint bonyolítják le. Benevezéseket közvetlenül a Sporttanácsnál, levelezőlapon, vagy a 11772-es telefoonon fogadnak el november 10-ig. SZERKESZTŐBIZOTTSÁG : ALBERT ANTAL (főszerkesztő) BORBÉLY LÁSZLÓ, KOLOZSI MÁRTON (felelős szerkesztőségi titkár), MOLNOS ZOLTÁN, ZÖLD LAJOS * ÉV SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Csíkszereda, Petőfi utca 65 szám. Telefon 13633. 12189. 11606 — 147 belső Nyomatott a Csíkszereda! nyomda körforgó gépén November 7 utca 35 szám. Telefon: 11066 (du 11899)