Megyei Tükör, 1969. július (2. évfolyam, 79-83. szám)
1969-07-05 / 79. szám
4 HASZNÁLJUK KI AZ ALKALMAS URAKAT Sáros utakon jártunk. Ennek a sok víznek már csak a libák örülnek, mert nem kell a patakit fáradni. Az ozsdolai hegyeken is kikötöttek a felhők, alig lehet látni a temetőn túl erdőnek szaladó 37 hektáros gyümölcsös fasorait. Mojzi Géza és Dáni András brigádosok a székház körül netezgettek, hogyha kisüt a nap, valamit mozdítsanak a szó szerint kátyúba jutott növényápoláson. Ilyenkor nem nehéz összeszedni a felelős embereket. Az agrármérnök, a technikus is csakhamar beleszólott a vontatotban induló beszélgetésbe. Csak a sok eső akadályozta — mondották — a négy szántóföldi brigád munkáját. Az emberek igyekeztek kihasználni a kedvező napokat, s gyakran, már öt órakor munkába állottak. Ismerte mindenki a feladatát. Cukorrépából például 35 árat osztottunk ki egy családnak. Nem volt szükséges a noszogatás. Cserei Rozália csoportfelelős, Ferencz Emília, Erőss Mária, idős Borbáth Jánosné, Tóth Margit, Tarcsi Ágnes, Géza Ágnes, Szabó Lukrécia csoportfelelős, Számson Jánosné, Hosszú Mária, Szabó Gál Erzsébet.. Tóth Anna — sorolták ecsyszuszra. Lehet, hogy, egész névsort kellene lejegyezni, annyi példamutató munkás van Orsdolán. Most inkáb csak nőket emlegetnek. Ebben a szakaszban övék az oroszlánrész. Dáni Andrásból a szakmai büszkeség szólalt meg, amikor kijelenti, hogy a vidéken sincs ilyen szép répa Tíz hektárt kivéve, ahol késtek a vetéssel, természetesen az egveléssel is. Ez az ürömcsepp. Egyesek megbontották az összhangot. Tóth János családi okokból késett a munkával. Kádár Mózes kaszálórészesedés miatt makacskodott és hanyagolta el a kapanyelet . . Ferencz Margit egyedül lévén a sok munka között, nehezen került egyenesbe. Előfordult, hogy egyesek újrakapálták, igazítottál a parcellájukat. Na, nem egyéni kezdeményezésből, hanem mert a vezetőtanács lelkiismereten fogta őket. Az intézkedés segített. Az asszonyok zúgtak — mondják mosolyogva a férfiak, de tisztességesen kapáltak. Ily, mikor nem zúg az asszonynép ? A burgonya rohamosan fejlődött. Első gépi kapálás előtt 200 hektár fejtrágyázást kapott. Kézi szerszám közéje sem fért, csak mindössze 12 hektáron volt rá szükség. Gyomláláskor lehet még a parcellákra merészkedni, s kisebb területeken lókapával. A traktorosokról gyorsan dolgoztak, amit az ellenőrzés javulásának lehet betudni, burgonyabogár még csak gócokban jelentkezett, főleg a Kirláb és Füzeskert dűlőben, ahol az elővetemény is burgonya volt. A Cukorrépánál 110 000, burgonyánál 40 000— 45 000 növénnyel lehet számolni, hektáronként — fejezi be a növényápolási kiértékelőt az agrármérnök. Ami a szervezési kérdéseket illeti, egészségesebb lenne, ha a vezetőtanács fogatos tagjai nem hunynának szemet a munkatársak félrelépései felett, mert a 45 fogat helyes kihasználása Ozsdola gazdálkodásának egyik leglényegesebb kérdése. Éppen, amikor ott jártunk, zajlott le az fogatosokkal egy parázs gyűlés. Az erdő közelsége nemcsak előnyökkel,hanem hátrányokkal is jár. Számon tartják a vaddisznó kondákat 12 .,szervezett“ csorda tarolja a határt. A burgonyából négy hektárt már kitúrtak, teleásták Lövészgödrökkel a silókukorica és heretáblákat. Szabad időben a szarvasok is bedolgoznak, mert 500 gyümölcsfát összetörtek. A múlt évben 115 000 lej kárt becsültek fel a búzavetésterületen. Az ember szívesen dolgozik, ha van értelme olvadta Mojzi Géza —, de a vaddisznóknak ? És érdekes, hogy a gazdaság ismételt panaszára a vadászati felügyelőség még egy megnyugtató átirattal sem válaszolt Úgy látszik ez így természetes, mint az ábécés könyvben. Úr ír, vaddisznó túr, földműves műveli a földet, vadőr legelteti disznóit . . Nagyborosnyón nem esett az eső, amikor ott jártunk. Az Oltárhegyen zümmögtek a méhek a baltacinben, s apatak partján a káposzta-palántáik gyökérverését öntözéssel siettették. A tagság munkakedvével nincsen baj, mert mindössze húsz idegen munkás alkalmazása vált szükségessé a cukorrépában. Pedig kapálnivaló van elég: 172 hektár cukorrépa, 400 hektár burgonya, 100 hektár elitrépa, dugványrépa és mák. A lécfalviak 90 hektár répáját napszámosok alkalmazása nélkül kiegyelték, s szétterülő levelei takarni kezdték a sorközöket. Kisborosnyón, Feldobolyban és Cofalván mindöszsze egy hektár került napszámos kézbe. Mindez jó lenne, ha a cikória munkái nem késtek volna el. A termés kiesését ennél a növénynél sem szabad engedni, s ezzel, reméljük, Herde János alelnök is egyetért. Fazakas István és Kocsis Károly brigádja példaadó ütemben haladt a növényápolással .A munkaerőt megnyirbálja a rélyi lengyár, a brassói üzemek (főleg a cementgyár) és a borosnyói téglagyár, de ezt a gépesítés színvonalának emelésével, jobb munkaszervezéssel, a tagok rendszeresebb munkájával ellensúlyozni lehet. Sajnos, munkacsúcsok idején — burgonyaszedés, cséplés — ismét az idegenek jöhetnek számításba. Mindkét helyen úgy vélekedtek, hogy a termelési terv mutatószámait előreláthatóan teljesíteni fogják. Hogy ez tényleg így is legyen, sok hibát kell kiküszöbölni a gazdaságokban, főleg egyes tagok munka iránti magatartása kell, hogy változzék. Tompa Ernő a javaslatokat intézkedéseknek kell követniök " A termelőszövetkezetek félévi közgyűléseit alapos előkészítő munka előzte meg. A mezőgazdasági igazgatóság és a termelőszövetkezeti szövetség munkatársai támogatták a beszámolók és az intézkedési tervek elkészítését Június folyamán minden gazdaságban kiértékelték a félévi munkát, s az érdeklődés fokát igazolja, hogy tíz gazdaságban , 81 százalékban, harminckilenc gazdaságban 96 százalékban részt vettek a tagság képviselői. Elmaradt a gelencei közgyűlés, ahol kétszer halasztották el a kevés résztvevő, illetve a rossz időjárás miatt. Kellemetlen epizód tarkította a lisznyói gyűlést, ahol egy részeg illetőt ki kellett, utasítani, mert véleménye szerint könyvelő, pénztárnok és más irodai személyzet nem szükséges a gazdaságban. Pálinkagőzös javaslata úgy látszik, nem talált kellő megértésre. Az emtéeszek gyűlésein 453 személy szólott a termelés, és a munkaszervezés időszerű kérdéseiről. Csidófalván kérték, hogy a munkaidő jobb kihasználása céljából a távoli munkahelyekre szállítsák ki idejében a tagokat, mert így a reggeli, tétlen várakozást kiküszöbölhetik. Ugyanakkor javasolták, hogy az öntözőberendezések kihasználását ésszerűbben oldják meg, s ezt az indokolja, hogy Gidófalván van a megye legkiterjedtebb öntözött területe, összesen 473 hektár. Nem mindig volt és nem mindig lesz annyi csapadék, mint a napokban. Egerpatakon, a hegyi legelőkre, itatóvályúk készítését szorgalmazták, mert az hozzájárulna a termeléshez. Ozsdolán vállalták, hogy a X. pártkongresszus tiszteletére kitűnő minőségű növényápolást végeznek, amihez még a munkaüzem gyorsítása is hozzá kell járuljon, mert a június 26-i jelentés szerint, a cukorrépa második kapálásával 19 százalékban (a megyei állag 79 százalék), a burgonya második kapálásával 47 százalékban állottak (megyei átlag 70 százalék). Ozsdolán meggyőződtek a burgonya vegyszeres gyomirtásának előnyeiről is, mert a jövőben nagyobb területen kérték az alkalmazását. A vetésterület eléggé számottevő, több mint 200 hektár. Dálnokon a minőségi munkához ragaszkodó tagok javasolták, hogy a vezetőség tagjaiból, a brigádosokból alakított bizottság vegye át a kapálást, mert egyesek csak elnagyolják a növényápolást, azokkal újra el kell végeztetni. Szárazajtán elhanyagolják a gyümölcsösök ápolását, pedig így nehezen térül meg a jövedelem emelését célzó befektetés. A fogatosok saját számlájukra gazdálkodnak a zöldtakarmányból, amit ha nem is akarunk lopkodásnak nevezni, de mindenesetre sok kárral jár. Javasolták egy fogat beszervezését a takarmány szállítására, s a takarmány szervezett kiosztását, ami mindenesetre jobban talál egy termelőszövetkezet takarm,ínygazdálkodásához. Több gazdaságban említették a mezőgazdasági-gépesítési vállalatok munkáinak minőségét. Nincsenek megelégedve egyes traktorosokkal Ozsdolán, Nagybaconban, Árapatakon, Kőváron, Csanátonban, Polyánban, Kézdivásárhelyen. A részlegvezetők alaposabban ellenőrizzék a felsorolt gazdaságokban a gépészeket, mert a szántóföldi brigádosoknak sok vesződséget okoznak, s a termelés érdekei is tökéletesebb munkát igényelnek Dálnokon előrelátóan a kalászosok betakarítására gondolva már most szorgalmazzák a szalmaprések cserealkatrész-ellátásának jobb megszervezését, mert az egész szalmatermésre szükség van, abból semmi sem szabad géphiba miatt elpusztuljon. Árkoson javasolták, hogy a gazdaság vezetősége tartson szorosabb kapcsolatot a tagsággal, és többször ellenőrizzék a munkát. Általában a növényápolás, pillangós- és természetes szénacsinálás, a legeltetés megszervezése, az állatvásárlások kérdése, a gabonabelsikarítás előkészítése, a nyugdíjügyek rendezése, a növényvédelem megszervezése foglalkoztatta a közgyűlések résztvevőit. Az elhangzott javaslatokat — amennyiben a gazdaságok fejlődését, a termelés színvonalának emelését szolgálják — gyakorlatilag is meg kell valósítani Ez a vezetőtanácsok egyik legfontosabb tennivalója, mert így növekedik a tekintélyük, csak így lesz szorosabb a tömegekkel való kapcsolat így lehet érvényt szerezni az MTIZ-ek belső demokráciájának. Németh József, a termelőszövetkezetek megyei szövetségének elnöke megyei TÜRÖK NÖVÉNYÁPOLÁS, PILLANGÓS TAKARMÁNY NÖVÉNYEK ÉS KASZÁLÓK LEKASZÁLÁSA SZÁZALÉKBAN, TAKARMÁNYOZOTT TEHENENKÉNT! TEJHOZAM LITERBEN Burgonya Here Cukorrépakapilás lucerna Kaszáló Tejhozam kapalás kaszálás III. ,vm 1. 1. 1. Nagyajta 100 83 50 top 100 100 KM 100 73 3 5 5 2 2. 3. Szárazajta Egerpatak 100 100 95 5,3 4. Árapatak Árkos 100 top 86 8,4 6. Barót 90 91 931 5,4 7. Nagybaczm top 81 100 5,5 69 8. Boton 91 88 87 9. Bükszád 100 top5 4,9 10. Bibanfalva top 89 283 14 5,8 11. Bodok top 100 100 1,2 12. 13. Nagyborosny Barát, ,so 95 100 83 100 100 92 100 5,6 8,7 14. Bardóc 100 top 90 5,4 15. Szilkatolna 100 53 100 100 15 7,5 16. 17. Köpec Csernáton 100 100 100 100 100 83 3 11 7 8 18. Kökös 100 top 100 1003 8,7 19. 20. Kilyén Kovászna top 100 88 86 100 71 100 100 23 2 4,4 21. Dalnok 39 100 92 5,8 22. Észlelnek 100 33 71 1004 23. Budófalva top 69 100 45 6,6 24. Éleleme 100 53 100 100 5,4 25 Hídvég top 50 73 100 4 8 26. Illy,falva 95 40 98 793 6.4 6 27. Lemhény 78 74 1004 6,6 28. Lisznyó 51 36 4 3,4 29. Nyújtod top 48 92 165 10,1 30. Málnás 98 59 1003 6,5 31. Martonfalva top 44 88 1004 7,7 32. Kézdialmis top 47 78 1007 5,7 33. Mikóújfalu too 663 5,6 34. Maksa 100 1 IK) IO0 100 5,4 • 35. Ozsdoir~ 70 71 864 4.7 36. Uzon 99 67 100 ‘HI7 9 8 37. Papok-100 .— —•. too3 6 38. Kővár too 100 1005 5,3 39. Pólyán 100 100 100 5,3 40. Réty top 91 100 6,4 41. Sepsiszentgyirgy 100 1(H) 100 100 307 42. Szentiván 84 100 1002 6.7 43. Szentlélk 100 1(H) 100 14 8,5 44. Tamásiak a top 1(H) 9.3 1(H) 1 1 4,7 45. Kézdivásárhely 101 100 /73 9 46. Torja 97 100 873 5,8 47. Köröspatak 84— 1(H) 100 5,6 48. Vargyas 30 100 919 5 49. /ágon top 72 100 100— 5 50. /ab.,la 100— 6,1 Megyei állag 93 32 Mb 884 6,3 II. évfolyam 70. szám