Megyei Tükör, 1969. november (2. évfolyam, 98-102. szám)
1969-11-08 / 99. szám
“ tEONYID MARTINOV alázatból Alázotból vers nem lesz, csak gyalázat, 9 nem segít írni az elövigyázot , 9 ne megvetés alkosson satnya vázat, nem ! Hagyd diktálni az ihlet-szülte lázat ! (Fordította : Jobbágy Károly) ANNA AHMATOVA hiszen tudom Hiszen tudom : van még nyugalmas élet valahol, langyos, tiszta fény alatt... Palánkra dőlve, hosszan elbeszélget a szomszéddal a lány, s egy arra tévedt méh hallja csak a gyengéd szavakat... Mi ünnepélyesen, kínlódva élünk. Találkozások szertartásait végezzük keserűn. Szél ront közébünk, és szánkról félszavakat leszakít. És mégsem adnánk semmiért e várost, mely tündöklött s szenvedett, a könnyű fényt a Néva-jég felett, nap-nem-látta, komor kerteket, a múzsa csendes énekét. (Fordította : Rab Zsuzsa) ALEKSZANDR TVARDOVSZKIJ sétálok, oly könnyű most a kedvem Sétálok. Oly könnyű most a kedvem ! Csillog a rét, az eső elállt. Nevedet sem tudom, ismeretlen elvtársam, sosem látott barát. Hol estél el, és melyik csatában, s mikor vajon, nem is sejthetem. Elestél, hogy éltető hazádban minden szebb és boldogabb legyen. Légy vidám a rét fölött, te pára ! Megyek, bennem élet zakatol. Kezemben egy orgonának ága rezgett, s elvesztettem valahol. Ne bánkódj, elvtársam és barátom, hogy fekszel, s nem tudsz dalolni már, hisz én — örökösöd e világban — sem kérek magamnak más halált. (Fordította : Lothár László) GONG Az október 18-án közölt előzetesben vázoltuk azt a talajt, azt a társadalmi környezetet, mely sajátossá teszi Tömöry családi háromszögét. A mű megértése szükségessé teszi néhány, más természetű viszonyulás vizsgálatát is. A családi háromszög és a Madáchtól idézett végkifejlés szerepeltetése előtérbe hoz egy konvenciót, melynek nem megdöntését, hanem megfejtését célozza a szerző. A alaphelyzet talán egy Páskándi verssel ragadható meg a legtömörebben : Felesége ismerős arany Bányászod lelkét, s újra van. S ha felbukkan a sarkon egy fruska, remegsz, amint egy alkimista, hogy belőle is aranyad legyen, te — istentelen ! (Ismerős arany) Az idézet és a vele jellemzett színmű egy moralistát sejtet. Meggyőződhetünk arról, hogy a felvázolt — de nem teljes mértékben kiépített történet — nem abszurd, amit egyesek úgy nyugtáztak , hogy a dráma „reményteljesen közérthető". Szükség volt-e erre a biztató jelzőre ? Sajnos,, igen, mivel egy furcsa, az irodalom és általában a művészet természetétől teljesen idegen igény kezd ismét terjedni. Ha valaki tollat, ecsetet vagy hegedűt veszít kezébe, nyilván valami közlendője van, vívódásaiban mások részvételére számít. Tömöry például azért tárja elénk a házassági rendszerben kialakult illúziók vitáját, hogy a szerző és a vele együtt meditáló nézők valahogy elkülöníthessék a morálist az immorálistól, melyet az avasodás terminusával nevez. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy valamilyen más módszerrel dolgozik, mint a hagyományos, ugyancsak tévesen realistának kikáltott színjátszás, amit az előadás rendezője így ragadott meg egy költői pillanatában : — Tömöry ebben a drámában a sorok közöttit írta meg ! — a reális cselekvések és dialógusok tudati indítékait és kísérőit. Ismét Páskándihoz kell nunk példáért: — nagyon fordulfurcsa játék. Szegény Vilkár, és adott helyzetben mindkét felesége, Weisskopf úr sorsára jut : szépen, nyílt színen, leemelik az agyboltozatát, hogy megmérjék, mit is érnek a gondolatai, illúziói. Tagadhatatlan tehát az abszurd látásmód hatása is, valamit örökölt tőle. Lényeges különbség, hogy a konvenciót szükségszerűségként fogja fel. Mit rejt Vilkárék agyboltozata ? Szép, de nagyon szegényes gondolatrendszert. A férj tudatából nagyon sokáig hiányzik a feleség értelme. Mint ahogy az előadás folyamán megtudjuk, valamikor létezett, de a jó családi életért , a praktikusság-, a kényelem-, a problémátlanság-, a konvenciók mielőbbi asszimilálásáért, a világ teljes kirekesztéséért folytatott hajszában egy doboz szardíniává degradálódott. Ugyanez következik be az illúzióval is még rövidebb idő alatt, mondhatnék : drámaibban. Kevesebbet is hoz, mindössze 11 frissebb erotikumot. Kezdetben a férfi kormányzójának szerepében tetszeleg, ez is új Vilkár számára. De rosszul játssza ezt a szerepet, kiiktatja a választás lehetőségét, szóba sem jöhet Vilkár másik oldalának , ki nem mondott igazságaiban vállalásai kockázataiban való osztozás. Új élettartalom nem alakulhat ki, visszatér az érzések elbanalizálódásának, jelzésekké redukálódásának folyamata. Ilyen körülmények között lesz visszatérése szükségszerűség. Nem vette el a cselekvés szabadságát, emléke többet ér Zitánál. Képes, éppen saját maga megméretése folytán, rendre visszaépíteni az előzményeket, még azokat is, melyek nem vele kapcsolatban történtek. Igazi élettárssá válik, sőt a gyermek vállalásával megerősíti az új helyzetet. Visszatérése több, mint a közismert lélektani tétel érvényesülése : nemcsak egy új érzelmi élmény, hanem egy új, dialektikusan kialakult minőség. A cselekvést és a helyzetet jellemző tudati indítékról és kísérő jelenségekről beszéltünk, vagyis a gondolati világ közvetlen feltárásáról. Ez egyben sajátos formanyelvet eredményez. Már többen megírták például, hogy Samuel Beckett megjelenése óta (jelenleg Nobel-díjas) egészen más értékskálát kell találni a színpadi jelenségek megítélésére. Egyesek bele is nyugodtak a szokványos színpadi megelevenítésen csekt újabb érvágásba, és azt is kezdték elviselni (a közönség egy része külön örvend ennek), hogy a nagy eszméket ezentúl nem tételesen fejtik ki ravaszul ide-oda beszőtt expozék formájában. A GODOT leghíresebb replikája : „Estragon — Nos, induljunk ? Vladimir — igen, induljunk. / Nem mozdulnak /“. Beckett felismerése Brâncuși szobraira emlékeztet a nézőnek kell gondolkoznia, neki kell megfogalmaznia a számára üdvözítő eszméket. A dráma megteremti a meditáció állapotát, betáplálja a szükséges tényeket, helyzeteket, viszonyulásokat. Ezután nem mehet úgy haza, tegyük fel, mint a vendéglőből, ahol a fogyasztáson kívül mindent elvégeztek helyette. A problémát saját magának kell megoldania. A sajátosan a banálisra formált szövegek épp azt területet elevenítik fel, melyen az író tettenérte embertársait — a helyzetek, tények, viszonyulások kiválasztása és elrendezése önmagában is igazságok és eszmék felfedezését jelenti. Lehet, hogy rövid időn belül a mai groteszkre, parabolára, tragikomikus sokkhatásokra vagy az értelmetlenre vadászó értelmezések tragikus ízléstelenségeknek fognak tűnni. Kiss Attila rendező munkájában éppen az az érték, az újszerű, hogy halálosan komolyan vette a darab minden sorát, és képes volt a gondolati terek fluktuációjának rögzítésére. Sajátos poézist teremtett az árnyékok kezelésével. A szereplők közötti kapcsolatot az illúzióteremtőn keresztül valósította meg, az árnyékok, a párhuzam, ellentét vagy az egyensúly pillanatait lepték meg. A stúdió egy új játékstílus bölcsőjévé vált, mely épp a spekulatív úton összefércelt megelevenítgetés légkörét lúgozta ki. A szereplők sokszor pont az ellentétét csinálták annak, amit „színpadikig’ elvártunk tőlük — ezzel döbbentett rá, hogy az emberi viszonyulások nem jönnek létre olyan olcsón, talán éppen az volt a póz, amit eddig láttunk hasonló helyzetekben. A szereplők munkáját elsősorban Molnár Gizella értékelve alakítását kell kiemelnünk. Rendkívül komplex folyamatot érzékeltet. Kezdetben egy teljesen kiürült viszony szürkeségét hordja a vállán. Előnytelen helyzetben van, még azt is mástól tudjuk meg, hogy miként jutott ide. A második részben egy asszony katarzisát játssza le, anélkül, hogy közvetlenül szembeszáll,.r.tnn valamelyik ellenfelével. És végül tisztán, a gondolatok logikájával új helyzetet, új minőséget épít fel. A tények masszivitásával, dísztelen szépségével hat. Borbáth Ottilia, ez a mű belső paradoxona, egy árnyalattal konkrétabb személyt elevenít meg — a reálissá vált illúziót. Elsősorban a pillanatok megérzését értékelhetjük alakításában. Megérzését, nem megjátszását. Ez bőven elég ahhoz, hogy érzékeltesse az illúzió szegénységét, összeomlását. Csergőffy László alakítása problematikusat!). Vilkár a szabadságra ítélt ember, aki azonban csak konvenciók között válogathat. Alkata predesztinálja erre. Gyenge ember, éppen úgy újratermeli a megszokást, mint illúziói. Lázadozásait el lehet intézni egy jó irányból jött replikával : „mindent túlkomplikálsz“. Csergőffy rendkívül jól érzékeltette a szerepnek ezt a vonatkozását. Adósunk maradt viszont a szabadság, az illúzióteremtés momentumaival. Árnyalatokra gondolok, melyek Molnár Gizella közelébe hozhatták volna, melyek felerősítették volna a belső ellentét mindkét oldalát. Sieliránszky István KÉSZEN VETT ÉLET dr. BORTNYIK GYÖRGY felvétele I II. évfolyam 99.szám