Megyei Tükör, 1970. február (3. évfolyam, 112-115. szám)

1970-02-14 / 113. szám

FERENCZ S. ISTVÁN téli elégia (Háborús falura a pernye­n) zsibbadt tagjaimra alászáll a béke. Kint a tollafosztó tél s a nyugalom hullatja pelyheit. Pihen a föld, hó alatt az álom, egy kiköltözött szoba magányával takargatlak téged, maradék ifjúságom, öt istentelen télen dermedt eggyé örömünk, öt ködös december horpasztja mellkasom , hó­ szép melleidnek biztos oltalom, öt fehér január sápasztja arcom , így őrzöm az arcod. Szemem világát ellopja öt sovány február : megmaradsz így szépnek . . . öt kemény tél tartott meg, öt nehéz télen tartottál magamnak, öt szigorú tél hűtött mélyre, hogy túléljük ezt a szerelmet . Kettőnk halálát (talán feltámadását ? !)­­ ! Hányszor kell még kitagadjalak a hazugságok paradicsomából . . . Hányszor boncolnak még élve eddigi életem el­ nem­ követett­ bűnei, hányszor fognak még átvilágítani, mint röntgen­sugarak félelmeim, hányszor vágja még föl ereim a sztereotip magány . . . ? Hány halált kell még magamba fogadjak, hány másvilágot kell még kitaláljak, hányszor kell még lemászni a tiltott gyümölcsű fáról, hogy emberré váljak, hogy elmondhassam : Gyűlöllek, akár a halált -mert magához menekít Szeretlek, mint a szabadságot­­ (mit kezdjek vele, mit ?) Áldott légy. Áldott legyen az asszonyok között, aki bűneimbe panasz nélkül költözött. Áldott légy, megáldott légy, te utolsó kenyér. Téged fáj, ha simogat e hitszegő tenyér. Légy áldott, áldott, emberségem zubbogó vére, felhővonulásos létem égi­ kéke. Légy áldott, ki jósággal fizeted a vámot, ha kiontják belőlem vér helyett az ólmot. Légy áldott. Áldott légy. Kő vagy. Csak ők tudnak mellettem így állni. Csend vagy. Visszatértem az tudja így várni. Megadással telítődött pillanat. Árvíz vagy. Padlásra menekülő asszonysírás, jajgatás. Magány vagy. Széthullt család után kiáltó s­lokklokás. Háború vagy. Férj-váró, kedvest­ hívó éhes vágy. Béke vagy. Láz vagy. Ősz vagy. Halálom fogadó vetett ágy. bánatunk. Az hozhat hozzád hasonló titkokat. 6-7 megyei TOKOR Hazahozták, félig meddig suttyómba eldugták a farkasla­ki cserefa tövébe, s mire másod­szorra kaszálták sírja körül a füvet, mint csillag az égen, annyi volt már utóda és előde, cimborája és barátja, minthogy az m­ár csillaghullás iltán lenni szokott. Mi, mostani süvölvényirók, akik annak idején dugva ol­vasták a "jobb családok" köny­vespolcainak mélyéről előke­rülő abaposzlós könyveit, s a Nagy író, a Láthatatlan Em­ber iránti alá/attal ejtettük ki nevét, a földit lis/Ü­ltük ben­ne, s nem csak azért, mert a Nyikó alsó folyása az­ ő emlé­két görgette. Hétszeresen izgalom ezért minden Róla­ valló kortársi megnyilatkozás, baráti emléke-Kovács György párás han­gulatú vallomása, az idei Utunk Évkönyvben, új kedélyeket ka­var fel bennem. Megvallom, nem tudom, de hát honnan is tudtam volna, akkori suttyó- Benczédi Sándor kisplasztikája Faggató GÖDRI FERENC 80 ÉVES Azt is mondhatnám : művész embernek áldozat a ta­nárkodás. Mert minden percével, amit a tanításra föl­dít, művész­ magát rövidíti meg. De ahogy kinyitom a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégium 110. évfordulója al­kalmából rendezett képzőművészeti kiállítás katalógu­sát, s végignézem az ott szereplő nevek lajstromát, azt mondom, hogy Gödri Ferencre nem vonatkozik ez. Mert ő meg tudta valósítani önmagát az utódok neve­lésében. Fel tudta ébreszteni a képességeket, s olyan útravalót adott nekik, ami később is átsegítette őket a nehézségeken.­ S életreszólóan jelölte meg számuk­ra , merre kell menniök. 34 évet töltött a Mi­kő rajztermének katedrája mel­lett. Közel négy évtizedet. S azt hiszem, nem volt eb­ből egy nap, amikor prózainak érezte volna az életet. Mindig a szépet kereste, és azt próbálta átplántá­lni tanítványaiba. A széles ajtajú üvegszekrényekkel kö­rülvett terem tele volt kitömött állatokkal, csontváz­emberrel, gipszfigurákkal, egyszóval mindennel, ami a természetábrázolás tanításához szükséges volt. Mert azt tanította mindig Nagy szerelmét, a természetet Amihez szinte­ szinte megszállott módon vonzódott mindig, „Örökké össze voltam nőve vele, imádtam és csodáltam, figyeltem gazdag kimeríthetetlenségét, utol­érhetetlen színpompáját. Ha nem­ volt nálam ecset és paletta, fejben akkor is a színeket kevertem. Mit hogy tudnék kihozni. Mert valahányszor festettem, nem é­­reztem, hogy a természetet másolom, hanem az iránta érzett szeretetem ösztönzött arra, hogy a bennem kel­tett impressziót adjam vissza, és azt vigyem be a ké­peimbe.“ Na Ahogy meséli, mi, egykori diákjai, önfeledten hall­gattuk hangját. Meg tudta eleveníteni az erdők és me­zők rejtelmeit, az állat- és madárvilág nyüzsgő hang­jait, a virágokban és madárdalban mosolygó élet meg­hitt melegségét. A vadász szólt hozzánk, az érzékeny lelkű művész szólt, s tanított a szó varázsával. Mint művészt, néha-néha láttuk a kiállításokon. Képeivel sem hazudtolta meg önmagát. Ugyanaz a természetsze­retet pillantott le róluk, amit emberi megnyilvánulá­saiból ismertünk meg . .. •Mióta nem tanít, e képek által tartja a kapcsolatot ifjúkori diákjaival, városa művészetszerető közvélemé­nyével. Ifjúkori célkitűzéseit folytatja ma is. Vallja ..Engem a múlt nevelt, s semmi kedvem nem volt hogy átnyergeljek egy olyan területre, ahová sem szí­vem, sem lelkem nem vonzott. Tanácstalanul és értel illetlenül álltam a modern törekvések előtt. S most öreg fejjel is valahogy úgy érzem, hogy itt egy pár zseninek kell születnie, aki a festészetet visszavezéreli oda, ahol megszakadt a kapcsolata a természettel.11 Wit. .Amikor 80 éves születésnapja alkalmából kö­szöntjük, tisztelettel hajlunk meg előtte. A természet és az élet szépségeit feltáró lélek előtt. S a tanár előtt, ak­it országos hírű tanítványok nevei dicsérnek... Gazda József ­ GYÁRFÁS GABRIELLA : AZ ESŐ MINDEN NYOMOT ELMOS? A fiú kijött a vízből, ízlelte heve­re­dést. — Hogy lehet, hogy ilyen könnyen ismerkednek az emberek ? — Ez­ megy a legkönnyebben. Egy szó, és már megvan az ismeretség Aztán barátokká válnak Elmondják egy­másnak titkaikat, örömeiket, bá­nataikat Néha a barátság egy egész életre szól, néha .. — És mi a véleményed, a mi ba­rátságunk tartós lesz ? — Erről még nem gondolkoztam (azt várod, hogy én is, mint a többi lány, hasra essem elötted). — Én gondolkoztam.­­Es ? Tartós lesz..., de ez rajtad is múlik A lány rajzolt a homokba, és nem nézett rá. (Én nem akarok tőled sem­mit.) — Este elmegyünk valahová — tör­te meg a fiú a csendet. — Fontos ez neked? — hangjában keveredett a gúny valamivel. Nem tudta megmagyarázni, nem tudta fel­ismerni azt a valamit. — Életbevágóan — nevetett a fiú. — Azt hittem, tetszeni fog, mint minden szentimentális... lánynak. — Miért nem mondtad, mint min­den libának? A csillagok amúgy sem tetszenek... És ez a módszer már olyan elavult. Tudom, hogy meg akartál csókolni. — Belehaltál volna ? Nem. — A kapu becsukódott. Csend lelt. Csend és sötét. A csilla­­gokat leseperték az égről, a hold elő se bújt. — Eső lesz — fordult meg a fiú, és elindult haza.­­ ..(Esik... Nincs villámlás, nincs dörgés, nincs feszültség , csak eső ... Nem lehet fürödni, csak ülni, tild, és nézni, hogyan mossák el az eresen­­»eh a nyomokat) leV!ft­u­nk könyvet az öle­te Nem tudt Or vas. A belük elfogytak, ° ' megint elfogytak, megint tok­ét, nem értett az. egészből sem. (Vajon most mit csinál ? I­BM 9 a se szere, az. esői : OM.tony. Jó volt vele „Soha Innn­ye­­­reztem ilyen jól magam ■ kor, egy vége már Miért .. ■ «■ ■■■(Esik. . Kincs WJM-ro "itt csörgés, nincs feszültség, , ... Kom lehet semmi, el­ni. Ölni és nézni, /io!7V0" Valón az. esőcseppek a jutmelyik mit csinál most ? E’zios krti. Az.t húrban van. Esel minalj[...tegokl... hitte, én is csak egy esel a csengő lelrázta. rendül koz-Az öreg, akit elkel". va nézett a fiatalembe ; erny.. — Hová mehet ilYes e QtCo. Mi nélkül ? Milyen furcsa­­ ^ ne/a­­mehet benne végbe ! Beállhat az. ernyöm alá. ^1. A - A Hú megálll egy csengetésre lány nyíló" BODOSI ZOLTÁN EMLÉKEK Felaggatott emlékeim az idő rojtosítja . . . Sötét volt - Iszapos csendben a történelem álmodott. Elreszelt nézés a sarokban : árny . . . Nem jó ! Ne szólj ! Állj ! A szó szándéka : halál . . Valahol ablak csörömpöl, sorozatot ad le a szó . . . Rég volt. Fáradt vagyok, pihenj, lásd alusznak a halottak is. Az emlékművön friss koszorút lenget a szél. Bodosi Zoltán 1950. november 3-án született Sepsiszentgyörgyön Víz- és gázszerelő is é­­lát végzett Jelenleg a sepsiszentgyörgy­ épít­kezési vállalat alkalmazottja. oolü­sszeusi útjain Homérosz életéről szinte semmit nem tudunk. Keveset tudtak az antik görögök is. Amit egy részben tréfás versekből, részben prózából álló népkönyv, a Homéroszról és Hészio­­doszról, származásukról és verse­nyükről c­ímen megőrzőn. Minden egyéb legenda, találgatás, következ­tetés. Élt-e egyáltalán ? Egy ember volt vagy kettő? Vagy kettőnél több? Ha élt, valóban vak raph­szódosz volt — mint már Thuküdidész a déloszi Apollónhoz szóló himnusz befejező soraiból következtette — aki lako­mákon hősök és istenek viselt dolgai­ról regélt ? De ő volt-e az Iliász , az Odüsszeia szerzője? Ha igen, me­lyiké, hisz alapos érvek alapján a két művet két különböző szerző al­kotásának tételezik. Homérosz, függetlenül a körülötte virágzó roppant mennyiségű iroda­lomtól, ma is, félig-meddig legenda. Jobban ismerjük hőseit, a bátor Ak­­hilleuszt, vagy a ravasz Odüsszeuszt, mint őt. Van tehát egy halhatatlan mű, s mögé posztuláljuk az embert, gyűjtőnévként, aki a bárdok hős­mondáiból, zseniálisan, az ún. ..pro homerikus" alkotások felhasználásá­val, az ősi akháj és ion hagyományok segítségével, a görög nagyeposzt megteremtette. A gyakorlattal élve, fogalommá mag­aszt­osítva a nevet, ezt az ismerősen­ ismeretlen mű­teremtőt nevezzük : Homérosznak.­­Nyelvezete szerint Homérosz a kis­­ázsiai Kinosz környékén élhetett i.e. a VIII. században. Két nagy művé­ben a letünőben lévő görög hőskor megörökítő­je volt. Az Iliász az i.e. XIII—XII. századbeli, Trója elleni rabló háború 51 napját örökíti meg, a régi nemzetiségi arisztokrácia még eleven hagyományként csillogó dicső­ségét idézve. A másik hősköltemény mely a modern ember számára izgalmasabb, olvasmány és képlete­sebb jelzésrendszer­­ arról szól, hogyan tért haza a tízéves ostrom után Odüsszeus/ Ithakába, mi történt távollétében, és mit talált otthon. Roppant régi dolgok ezek, mégis a 2700 esztendős műnek el nem múló hatása van. Miben rejlik e hatás? Abban, ami bűvölete minden való­ban nagy alkotásnak ! Igazságszomjú­­ság, páratlanul mély ember- és lélek­­ismeret, árnyalatokig hű, gazdagon motivált jellemfestés, tapasztalatok­ból leszűrt iróniával és áhítattal átjárt bölcsesség; az a realista képi megjelenítés, mely összemarkol­va emberek és istenek világát az események tudatos rostálásával az előzmények és követ­kezményeik bra­vúros összetűzésével és sűrítésével képes egy ,hol volt, hol nem volt“­­világot élőként, felidézni. És mivel — hol áradva hol hömpölyögve nagy energiákat termelő költészetről van szó, meg kell említenünk a homéroszi nyelvet is, mely sajátosan összeöntött szavakból, kifejezésekből áll, tízszer, százszor előfordulókból, megismétlőn­dókból : az­ állandó jelzők ábrázo­lási eszközként­­ rögzítik a jellem­zéseket. A harminckétezer homéroszi sorból nem egészen százat közlünk. Az öl­döklő c­.alkakat mesterien festő költő, szívből fakadt rajongással a békés, terem­tő munkát és szórakozást írja le, a Smit anyagot, a Héphaisztosz ková­csolta c­sodálatos pajzsot az élő je­lenetekkel szinte lelkessé elevenítve. A homéroszi mű ismerőinek az újra­­olvasáshoz, az ezután ismerkedőknek a megismeréshez szeretnénk kedvet adni. Veress Dániel ÖRÖK HELLÁSZ iitliliilleiis/ pajzsa Iliász, XVIII. ének, 478-519, 540-571, 590-606 sorok És legelőször erős pajzsot kalapált ki az üllőn, dúsan díszítette, reá hármas karimát tett, fényeset és ragyogót, s ráfűzte a szíjat ezüstből, ötrétű lett végül a pajzs, és jártas eszével Héphaisztosz sok-sok gyönyörű képet kalapált rá. Ráremekelte a földet, rá az eget meg a tengert és a sosem pihenő napot is meg a szép teleholdat. S minden csillagot is, mely az ég peremét koszoruzza, Óriónt s a Fiastyúkot, meg a Hüaszokat mind, velük a Medvét is - más néven híva Szekér ez - mint forog egyhelyben, míg Óriónt lesi egyre, s egymaga nem fürdik csak meg soha Ókeánoszban. Két szép várost is remekelt ki a pajzson az isten, földi halandókét , egyben lakodalmakat ültek, s házukból a menyasszonyokat fáklyák tüze mellett végig a városon át, sok nászdalt zengve, vezették. Örvénylő táncban perdültek az ifjak , a lantok és fuvolák harsány szava szólt , de az asszonyok álltak, mind a saját tornáca előtt bámult a menetre. Míg a piactéren sokaság állt, pörlekedés folyt : meggyilkolt ember vérdíja fölött civakodtak ketten : az egyikük esküdözött, azt mondta a népnek, mind kifizette ; tagadta a másik , mit se kapott még. Mindketten kívánták, hogy tanú döntsön a perben. Mindkettőt bíztatta a nép, két pártra szakadtak : jártak a hírnökök és intették csöndre a népet ; ültek a sima, csiszolt köveken szent körben a vének , botját tartották harsányszavu hírnökeiknek, fel-felemelkedtek, s felváltva ítéltek a bottal. Köztük a kör közepén két tiszta talentum arany volt, annak díjául, ki a leghelyesebben ítél majd. Míg két hadsereg állt ragyogó fegyverben a másik város előtt körben , szándékuk kétfelé oszlott : vagy feldúlni egészen, vagy két részre szakítva osztani fel, mit a hőn szeretett város fala őriz. Várbeli nem hajlik, titkon vértet vesz a lesre. Sok szeretett feleség, kicsi gyermek védte a bástyát, és az elaggottak velük álltak föl hadi rendbe , ők pedig indultak : vezetőjük Arész és Athéné volt , mindketten aranyból, színarany öltözetükben, fegyveresen ; mindkettő szép magas és ragyogó volt, mint csak az égi lakók , s apróbb volt mind a halandó. Mintha csak éltek volna, aként harcoltak a pajzson, s úgy húzták el az elhulltak tetemét egymástól. Szép puha szántót is remekelt, televény laza földet, széleset és hármas­ szántásút , rajta a barmot hajtották a vetők, jártak velük erre meg arra, s valahányszor fordulván pereméhez elértek, mézédes borral teli korsót tett a kezükbe egy társuk, s megfordultak, ki ki ment a barázdán, mind vágyott a hatalmas ugar pereméhez elérni. Az feketéllt hátul, valamint a valódi puhult föld, bárha aranyból volt bámulnivalón remekelve. Rengő búzamezőt is formált , rajta a béres nép aratott, éles sarlót lendítve kezében : egyoldalt a csomók hullottak rendben a földre, ott meg a kévekötők fűzték kévékbe kötéllel. Három kévekötő kötözött, hátrább meg a markot kisgyerekek szedték, tele öllel hordva szüntelen nyújtották a nyalábot ; csöndben tartva a pálcát állt a király a barázda fölött, örvendve szivében. Távol a tölgyfa alatt híradók lakomát kerítettek , áldoztak nagy tulkot, s mind körülötte sürögtek ; étket főztek a nők, betehintve a haszinó lisztet. Majd szőlőskertet remekelt, dús fürttel a tőkén, tiszta aranyból volt , feketén függöttek a fürtök , és a karók sorban meredeztek, mind szinezüstből. Körbe zománcból árkot vont, a sövényt pedig ónból készítette : csak egy ösvény vezetett a karók közt , rajta a fürge szedők jártak fel-alá, szüretelve. Szép szüzek s velük viruló gyengédszívű ifjak mézizó szólót hordoztak jól font kosarakban. Víg csapatuk közepén fiú állt, csengőszavú lanton játszott édesen , és a kinosz gyönyörű dala zendült vékony kis hangján , amazok meg ütemben emelték lábukat, és ahogyan dala szólt, kurjantva szökelltek. Táncteret is remekelt Héphaisztosz, a nagynevű Santo, éppen olyant, amilyent készített Daidalosz egykor szépfürtű Ariodnénak nagy Knósszosz ölében. Szép eladó lányok viruló ifjakkal a téren táncaikat járták körben, kezük egybefonódott , könnyűszövésű gyolcsot hordtak a lányok, az ifjak jólszőtt drága khitónt, mind csillámlott az olajtól ; szép koszorút hordoztak a táncban mind a leányok, míg a legények arany kardot, s kardszijuk ezüst volt. Meg-megperdültek, jól értve a táncot, a lábuk könnyen emelték, mint ha korongját, mely tenyerébe jól illik, fazekas próbálja ki, perdül-e várjon , máskor meg sorokat képeztek, s szembe szökelltek. Nagy tömeg állta körül vágykeltő táncukat, és mind ott mulatoztak, míg közepettük az isteni dalnok lantszava szólt , és két bukfences táncos a körben­­ejtett örvénylő forgással a lant ütemére. Devecseri Gábor fordítása II. évfolyam 113.szám

Next