Megyei Tükör, 1971. február (4. évfolyam, 240-263. szám)

1971-02-26 / 261. szám

NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs beszéde (Folytatás a 2. oldalról) termeléshez, mind pedig tartalékra. Egyes készletek megfelelőek. Mások — amint mondják — még kicsik, de mégis léteznek. Vannak pontos normáink, a­­melyek alapján kijelöljük a termelő­­egységek tevékenységi programját. Ak­kor honnan jönnek mégis közbe fogya­tékosságok a termelőfolyamat műszaki­­anyagi ellátásában ? Véleményem sze­rint a jó műszaki-anyagi ellátás terén a hiányosságok elsősorban abban áll­nak, hogy nem tartják tiszteletben a szerződéseket, nem szállítják le idejé­ben a termelőegységeknek a más vál­lalatokkal szerződésileg lekötött anya­gokat, alkatrészcsoportokat vagy termé­keket. Noha nem akartam egyetlen pél­dát sem felhozni, rá kell mutatnom, hogy a vagonipari fővállalatnak nagy nehéz­ségei voltak a tervfeladatok megvalósí­tásában, mert más vállalatok, amelyek­kel kooperációs szerződései voltak, nem szállították le számára idejében a szük­séges forgóvázakat. Ilyen helyzetek más termékekkel kapcsolatosan is előadód­tak. Márpedig csak a leszerződött ter­mékek haladéktalan, késedelem nélküli leszállításával járulhatunk hozzá a ter­melés jó megszervezéséhez és meneté­hez.­­ A probléma tehát az, hogy rendet kell teremtenünk tervezésünkben, bizto­sí­tani kell a szerződéses megrendelések idejében való végrehajtását. Megértem, hogy nehézségeink lehetnek — és oly­­kor vannak — a későn érkező import­­termékekkel, noha ebben a tekintetben sem kellene nehézségekbe ütköznünk, mert kiutaltuk és kiutaljuk az import­hoz szükséges pénzt. Olykor azonban ezek a behozatalok többe kerülnek, mert nem kötjük meg idejében a szer­ződő­eket. A kitartó, ütemes termelés, a jó mű- Szí­­v-anyagi ellátás fő problémája tehát a körültekintő tervezés, a tökéletes rend bevezetése a vállalatok közötti ter­mék­leszállításokban. Úgy vélem, hogy e tekintetben még nagy feladatok hárulnak az Állami Tervbizottság ellá­tási főosztályára és a minisztériumokra, amíg a fővállalatok jól átveszik egész feladatkörüket. Előfordul, hogy külön­böző anyagok vagy géprészek leszállí­tására nem kerül sor idejében még az egyazon fővállalathoz tartozó, tehát u­­gyanattól a fővállalati igazgatótól függő egységek között sem. Véleményem sze­rint tehát a fővállalatoknak megkülön­böztetett módon kell foglalkozniuk kérdéssel , tegyenek erélyes intézkedé­­­seket, hogy e tekintetben legyen rend, mert ettől függ a normális termelő­munka és jórészt a termékek tulajdon­­képpeni minősége is. A, fővállalati státusú egységek feladat­körében jelentős helyet kap a termelési terv összeállítása. Amikor hozzálátunk a fővállalatok megszervezéséhez, abból a meggondolásból indultunk ki, hogy a fővállalatnak tulajdonképpen terv­jogo­sultnak kell lennie, természetesen bizto­sítva, hogy minden egyes vállalata részt vegyen és véleményt mondjon a rá há­ruló tervfeladatok kijelölésében. A fő­vállalat az az egység, amellyel a ter­vezés, a minisztérium, a pénzügyek és összes gazdasági szerveink dolgoznak ! Ebből kiindulva kell meghatároznunk mind a szükséges eszközöket, mind pe­dig a megfelelő szervezést, hogy a fő­­vállalatok alaposan ismerjék a rendel­kezésükre álló termelési kapacitásokat és ezeknek megfelelően, a párt és a kormány által kijelölt általános felada­toknak megfelelően állítsák össze ter­vüket. Ezzel kapcsolatban a továbbiakban sze­retnék kitérni a terv­mutatók kérdésére. Természetesen­­ lehet több vagy keve­sebb tervmutató, de a termelés minden­ vezetője, minden fővállalati vezető szá­mára elengedhetetlen, hogy igen sok mu­tatót ismerjen. Akár beiktatjuk e muta­tókat az állami tervbe, akár nem, a fő vállalat nem nélkülözheti ezeket, mint hogy elengedhetetlenül, szükségesek a gazdasági tevékenység tudományos, eredményes vezetésének biztosításához. Lehetséges-e az, hogy valaki ne tudja, mit és kinek termel, milyen választéko­kat állít elő mind fizikai egységekben, mind pedig értékben ? Lehetséges-e az, hogy valaki ne irányozza elő, honnan és hogyan gondoskodjék a beszerzésről, az előállítandó választékhoz szükséges a­­nyagokról ? Lehetséges-e, hogy valaki ne határozza meg, kivel kooperáljon az illető termék előállításában? Lehetséges­­e, hogy ne tudja, hány munkással való­síthatja meg a tervet, hány mérnökre van szüksége a tervezéshez, hányra a kutatáshoz és a termeléshez? Melyik fővállalati vezető vállalkozhat valóban a gazdasági tevékenység irányítására anélkül, hogy ne ismerné ezeket az alap­vető mutatókat ? Valamennyien tudjuk, hogy a terme­lésben a döntő erő az ember; a terv teljesítése döntő módon attól függ, ho­gyan biztosítjuk és képezzük ki a szük­séges kádereket. Ismeretes, hogy egy mérnök kiképzéséhez öt esztendőre van szükség. A káderszükségletet tehát jóval előbb kell ismerni és előirányozni, mert tudnunk kell, hol képezzük ki ezeket a kádereket, mit kell tennünk e célból. Úgyszintén a szakmunkások képzésénél is tudnunk kell előre, hányra van szük­ségünk, milyen iskolákat létesít­sünk ennek érdekében. Nemcsak egysze­rű formaság tehát a pontos mutatók meg­határozása a munkaerő biztosításával és felhasználásával kapcsolatban, hanem elengedhetetlenül szükséges dolog a gazdaság hatékony vezetéséhez! Természetesen beszélhetnénk más mu­tatókról is. Arra gondolunk, hogy a központi tervben valóban kevesebb mutatónk legyen, de korántsem mente­sítjük a fővállalatokat attól, hogy rend­kívül nagyszámú ilyen mutatóval ren­delkezzenek. Nem irányíthatjuk a gaz­daságot, a szocialista építési tevékeny­séget úgy, hogy rábízzuk minden egyes egységre, tetszése szerint járjon el a döntő területen. Mi tervszerűen építünk, és minél céltudatosabban kell eloszta­nunk a munkaerőt a különböző tevé­kenységi szektorok között. Ugyanakkor őrködnünk kell ezeknek az erőknek az­ ésszerű felhasználásán, munkafeltétele­­ket kell teremtenünk az összes dolgozók számára. Ilyen szellemben kell tekinte­nünk a káderek biztosításának és for­málásának kérdését — nem pedig egy plusz vagy mínusz mutatószámnak. Persze, ed­zések azt mondhatnák, hogy ez több nyilv­ántartást jelent. Igen, elv­társak ! Éppen ezért törekszünk arra, hogy minél modernebb nyilvántartási rendszert vezessünk be. Használjunk szá­mítógépeket, hogy valóban egyszerűsít­ve az emberi munkát, idejében jó nyil­­vántartást készítsünk Ilyen nyilvántar­tás nélkül nem vezethető a gazdaság! Minden fővállalati vezetőnek vasfegyel­met kell meghonosítania ebben a tekin­tetben. Kérem a fővállalatok vezetőit, értsék meg, hogy megkülönböztetett fi­gyelmet kell fordítaniuk a jó tervezés­­hez tartozó összes kérdésekre ,­ ne igye­­kezzenek menekülni ezek alól azzal, hogy „megoldják majd mások". Felmerültek itt egyes pénzügyi kérdé­sek is ; nem akarok túl sokat időzni ezek­nél. Mi abból a tényből indulunk ki, hogy a fővállalatnak felelnie kell az alá­rendelt egységek egész gazdasági-pénz­ügyi tevékenységéért. A költségvetés, a bank és a termelőegységek közötti ös­­­szekötő kapocs a főv­állalat ; a főv­álla­­latnak kell vezetnie a nyereségek álta­lános nyilvántartását, befizetni azokat a költségvetés számára, függetlenül attól, hogy hol valósítják meg ezeket a nyeresé­geket. A fővállalatnak ismernie kell és nyomon kell követnie a pénzügyi muta­tókat, tudnia kell, hogy a keretében mű­ködő összes egységek hogyan valósítják meg a nyereségeket és a többi mutató­kat ; a fővállalat központosítja az e mu­tatók megvalósításában elért eredménye­ket, és a fővállalat rendelkezésére tör­ténnek az összes felosztások, megállapít­va, hogy mi marad a vállalatoknál és a fővállalatnál, s mi az, amit be kell fizet­­ni a költségvetésbe, a törvényes előírá­soknak megfelelően. Meg kell majd vizsgálnunk számos, itt el­hangzott javaslatot arra vonatkozóan, hogy maradjanak a fővállalatok rendel­kezésére egyes alapok, de újrafelosztva ezeket és biztosítva a felhasználásuk és elköltésük egységes ellenőrzését éppen annak érdekében, hogy erősítsük ezek­nek az egységeknek a szerepét és fel­adatkörét a gazdasági tevékenység ve­­zetésében. A beruházások tekintetében egyébként az a helyzet, hogy bizonyos esetektől el­tekintve, a legtöbb beruházást a fővál­lalat útján eszközöljük. Igaz, hogy ez bi­zonyos kötelezettségekkel jár, de soha­sem mondunk le erről a rendszerről, sem az illető ellenőrzésről. A fővállalatoknak ma joguk van 30 millióig terjedő beru­házásokat véleményezni, természetesen az érvényben lévő törvényeknek megfe­lelően. De megteheti-e valaki, amikor beruházási munkát realizál, hogy le­mondjon egy terv összeállításáról, vagy, hogy az illető tervet ne terjessze be vé­leményezésre és ellenőrzésre ? Senki sem tarthat igényt ilyesmire ! Más dolog viszont, esetleg egyszerűsíteni a beruhá­zás megvalósításának egyes fázisait, a­­hogyan egyébként egyes fővállalatok cselekedtek, amikor maguk dolgozták ki a tervet és az általános terv keretében végrehajtották az illető munkálatokat, anélkül, hogy a fővállalaton kívüli ter­vezőket, sőt építőket vettek volna igény­be. Véleményünk szerint ez célszerű gyakorlat, ajánlottuk és ajánljuk is. Megállapítottuk, hogy ezek a fővállala­­tok számos nagy munkálatot csaknem 50 százalékkal olcsóbban hajtottak vég­re, mintha az Ipari Építkezések Minisz­tériumának egyébként általában jól, de igen drágán dolgozó szakvállalatai realizálták volna őket. Következéskép­pen, az ilyen feladatkör és feladatok a fővállalatokra tartoznak, s azokat a gazdaságunkat vezérlő törvényeknek és általános normáknak megfelelően meg kell erősítenünk. Néhány elvtárs joggal vetette fel itt a fővállalati státusú egységek jobb, köz­vetlen együttműködésének problémáját. A szerződésekről szóló törvény maga is előirányozza a fővállalatok — mind az egyházok minisztériumhoz, mind pedig a különböző minisztériumokhoz tartozó fő­­vállalatok­­ szoros együttműködését és állandó kapcsolatát, hogy együttesen ha­tározzák el, hogyan oldanak meg bizo­­nyos problémákat, beleértve egyes gaz­dasági objektumok megvalósításában­­­ való együttműködést is. Az ipari fővállalatok fontos feladata biztosítani a káderek felkészítését és szakismereteik rendszeres felfrissítését. Egyébként ez utóbbival kapcsolatban vi­ta alá bocsátott törvény kifejezetten előírja a fővállalatoknak ezt a kötele­zettségét. Érthető, hogy a fővállalatok­nak egyaránt gondoskodniuk kell a szak­munkások képzéséről és termelési elő­léptetéséről, valamint a szükséges kö­­­zép- és felsőfokú végzettségű káderek biztosításáról. Természetesen mindebben figyelembe kell venni az általános sza­bályokat. Tanácskozásunkon néhány ja­vaslat hangzott el arról, hogy a különböző funkciókba történő előléptetéseknél ad­­junk néha mentesítést a törvényes ren­delkezések alól. Ez egy rendkívüli ko­moly megfontolást igénylő probléma. Fi­gyelembe kell vennünk, hogy a terme­lési gyakornokságra vonatkozó törvé­nyeink egységesek az egész gazdaság számára; ha belemennénk a mentesítések­be, ez azt jelentené, hogy nem oldjuk meg kellőképpen ezt a kérdést, lehető­­séget adunk arra, hogy egyes esetekben az előléptetések ne a gazdasági szükség­leteknek megfelelően történjenek, vis­­­szaélések és indokolatlan előnyben ré­szesítések adódjanak elő ezen a téren. Valóban van egy probléma, amelyet tanulmányozunk és amelyet kielégítően meg kell oldanunk, nevezetesen az, hogy mestereket nevezünk ki a nagy szak­tudású munkások soraiból. Mi általában 18 és 21 éves fiatalokat küldünk a meg­felelő tanfolyamok elvégzése után a mesterképző iskolákba, olyanokat, akik nehezen tudják irányítani a termelést, mert előzőleg nem rendelkeztek munká­sokként a szükséges gyakorlattal. Felül kell vizsgálnunk ezt a törvényt, terme­lési gyakorlattal rendelkező embereket kell kiválasztanunk a mesteriskolákba, s gondoskodnunk kell megfelelő kikép­zésükről ahhoz, hogy rendelkezzenek a termelés szervezői és vezetői számára szükséges ismeretekkel. Természetesen, ott, ahol ez szükségesnek mutatkozik, esetenként meg kell engednünk, hogy olykor nagy szaktudású munkásokat ne­vezzenek ki mesterekké, hogy aztán időközben elvégezzék a megfelelő tan­folyamokat, amelyeket egyébként min­den vállalatban megszerveztünk,­­ti fel­merülnek más aspektusok is — a bére­zéssel, az érdekeltséggel összefüggés­ben —, ezeket azonban külön megvizs­gáljuk, hogy minél jobban oldjuk meg ezt a problémát. Igaz, hogy mi megálla­pítottunk bizonyos korrelációt a tarifa szerinti bér tekintetében, de nincs elég jól megoldva az a probléma, hogy­ a mester jövedelmét szorosabban egybe­kapcsoljuk a vezetése alatt álló termelő osztály vagy­­ műhely által elért ered­ményekkel. Tanulmányoznunk kell ezt a kérdést és megfelelően meg kell ol­danunk. De ebből kiindulva, nem terjeszthet­jük ki ezeket a mentesítéseket mérnö­kökre, kutatókra stb., csak az illető ka­tegóriák számára törvényesen előírt ha­tárok keretében és esetekben. Ma mégis van megfelelő számú felső- és közép­fokú káder, és nem mondhatnánk, hogy nem tudjuk ellátni az összes szektoro­kat megfelelő szolgálati idejű emberek­kel. Természetesen vannak egyes kis kivételek is, amikor, esetenként, megad­ják a szükséges hozzájárulást. Általá­ban azonban ma abban a helyzetben va­gyunk, hogy elmondhatjuk, nem szüksé­ges a törvényes előírásoktól való elté­résekhez folyamodni egyes szektorok káderszükségleteinek fedezéséért. A továbbiakban szeretném felhívni a figyelmet egy olyan kérdésre, amelyet rendkívül fontosnak tartok. Arról van szó, hogy a fővállalatok vezetőségeinek gondot kell fordítaniuk a dolgozók szo­ciális problémáira, munka- és életkörül­ményeik javítására. Természetesen van­nak szervezetek, amelyek nagy szerepet töltenek be ebben a tekintetben , de a fővállalatoknak, vezetőségeiknek is be­hatóan figyelemmel kell kísérniük, hogy megvalósuljanak a jövedelmek növelé­sére vonatkozó előirányzatok, javulja­nak a munkafeltételek, hogy minél job­ban valóra váljanak az ezeket a felté­teleket biztosító intézkedések és más szociális jellegű előirányzatok. Azt akarjuk, hogy ebben az­ ötéves tervben a mai 27 000 bölcsődei férőhely­től eljussunk a 80—100 000-ig; ez segí­teni fog a probléma jó megoldásában. Több gyermekotthon lesz, úgyszintén jelentős számú helyet létesítünk ifjú­sági otthonokban. Előirányozzuk megfe­lelő, a dolgozók szükségleteivel és igé­nyeivel arányban álló kantinok szerve­zését. Számos előirányzatunk van más szociális érdekű problémák megoldásá­val kapcsolatban, de ezekre már utal­tam. Ami a lakásokat illeti, tudják, hogy 500 000 lakás építését irányoztuk elő, s ezt valószínűleg túlszárnyaljuk ; már most kiegészítettük a fővárosi lakásépí­tési tervet 15 000 lakással. Ha komo­lyan foglalkozni fogunk mindezeknek az előirányzatoknak idejében való teljesí­tésével, számottevő haladást érünk el sok olyan kérdés megoldásában, amely­ben ma még vannak bizonyos nehézsé­geink. Természetesen nem mondhatjuk azt, hogy öt éven belül teljesen megold­juk a lakáskérdést, mert az igények ezen a téren növekednek, olyan embe­rek, akik ma szerényebb házban laknak, holnap feltétlenül nagyobbá akarnak költözni, ami természetes is; sok idő­nek kell eltelnie, amíg elmondhat­juk, olyan lakásállományt biztosí­tottunk, amely mindenki kíván­sága szerint kielégíti az összes igénye­ket. De ilyen vonatkozású előirányza­tainkat nyomon kell követni, és példá­san meg kell valósítani. Úgy vélem, tekintetbe kell vennünk, számos, itt elhangzott javaslatot a fő­vállalatoknak biztosítandó alapokra és anyagi eszközökre vonatkozóan, hogy ilyen szociális jellegű előirányzatokat — lakások, bölcsődék, kantinok, ottho­nok — valósíthassanak meg, gondos­kodva így az alkalmazottak és az illető vállalat szorosabb kapcsolatáról. Amint a 23 August alkalmazottainak közgyű­lésén is mondottam, lakásokat fogunk szétosztani a vállalatok útján is, a böl­csődék, otthonok hálózatának fejleszté­sével és más, szociális jellegű intézke­désekkel elérjük, hogy az alkalmazottak jobban ragaszkodjanak a vállalathoz, ahol dolgoznak. Olyan tényező lesz te­hát ez,,, amely voltaképpen erősíteni fogja a vállalatok szerepét, kapcsolatu­kat a dolgozók tömegével. Ebből a szempontból úgy vélem, helyes újból megvizsgálni és bővíteni a fővállalatok és a vállalatok feladatkörét. Nem beszéltem minisztériumokról, mert róluk más alkalmakkor is szó e­­sett. Világos azonban, hogy a gazdasági fővállalatok és vállalatok feladatköré­nek bővülésével együtt módosul a mi­nisztériumok mai szerepe is. A minisz­tériumoknak le kell mondaniuk számos múltbeli gyakorlatról, amikor az összes problémák megoldásával foglakoztak, s e kérdések nagy részét át kell enged­niük az új gazdasági szervezeteknek, hogy ezek feleljenek majd értük. Ezzel szemben a minisztériumoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az általános vezetés kérdéseire, ezek egységes meg­oldására mindazon szektorokban, ame­lyekkel foglalkoznak, llyképpen a mi­nisztériumok valóban perspektivikus ké­pet nyerhetnek, nagyobb figyelmet for­díthatnak az új bevezetésének, a kuta­tás egységes megszervezésének a prob­lémáira, az­ illető ágazatok általános ve­zetési kérdéseinek a megoldására. A szerint az elgondolás szerint, amely­ről eddig beszéltem, igen nagy mérték­ben megnövekedik a fővállalatok és a vállalatok feladatköre. De nem szeret­ném, ha valakinek az lenne a benyomá­(Folytatása a 4. oldalon)

Next