Megyei Tükör, 1971. február (4. évfolyam, 240-263. szám)
1971-02-26 / 261. szám
NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs beszéde (Folytatás a 2. oldalról) termeléshez, mind pedig tartalékra. Egyes készletek megfelelőek. Mások — amint mondják — még kicsik, de mégis léteznek. Vannak pontos normáink, amelyek alapján kijelöljük a termelőegységek tevékenységi programját. Akkor honnan jönnek mégis közbe fogyatékosságok a termelőfolyamat műszakianyagi ellátásában ? Véleményem szerint a jó műszaki-anyagi ellátás terén a hiányosságok elsősorban abban állnak, hogy nem tartják tiszteletben a szerződéseket, nem szállítják le idejében a termelőegységeknek a más vállalatokkal szerződésileg lekötött anyagokat, alkatrészcsoportokat vagy termékeket. Noha nem akartam egyetlen példát sem felhozni, rá kell mutatnom, hogy a vagonipari fővállalatnak nagy nehézségei voltak a tervfeladatok megvalósításában, mert más vállalatok, amelyekkel kooperációs szerződései voltak, nem szállították le számára idejében a szükséges forgóvázakat. Ilyen helyzetek más termékekkel kapcsolatosan is előadódtak. Márpedig csak a leszerződött termékek haladéktalan, késedelem nélküli leszállításával járulhatunk hozzá a termelés jó megszervezéséhez és menetéhez. A probléma tehát az, hogy rendet kell teremtenünk tervezésünkben, biztosítani kell a szerződéses megrendelések idejében való végrehajtását. Megértem, hogy nehézségeink lehetnek — és olykor vannak — a későn érkező importtermékekkel, noha ebben a tekintetben sem kellene nehézségekbe ütköznünk, mert kiutaltuk és kiutaljuk az importhoz szükséges pénzt. Olykor azonban ezek a behozatalok többe kerülnek, mert nem kötjük meg idejében a szerződőeket. A kitartó, ütemes termelés, a jó mű- Szív-anyagi ellátás fő problémája tehát a körültekintő tervezés, a tökéletes rend bevezetése a vállalatok közötti termékleszállításokban. Úgy vélem, hogy e tekintetben még nagy feladatok hárulnak az Állami Tervbizottság ellátási főosztályára és a minisztériumokra, amíg a fővállalatok jól átveszik egész feladatkörüket. Előfordul, hogy különböző anyagok vagy géprészek leszállítására nem kerül sor idejében még az egyazon fővállalathoz tartozó, tehát ugyanattól a fővállalati igazgatótól függő egységek között sem. Véleményem szerint tehát a fővállalatoknak megkülönböztetett módon kell foglalkozniuk kérdéssel , tegyenek erélyes intézkedéseket, hogy e tekintetben legyen rend, mert ettől függ a normális termelőmunka és jórészt a termékek tulajdonképpeni minősége is. A, fővállalati státusú egységek feladatkörében jelentős helyet kap a termelési terv összeállítása. Amikor hozzálátunk a fővállalatok megszervezéséhez, abból a meggondolásból indultunk ki, hogy a fővállalatnak tulajdonképpen tervjogosultnak kell lennie, természetesen biztosítva, hogy minden egyes vállalata részt vegyen és véleményt mondjon a rá háruló tervfeladatok kijelölésében. A fővállalat az az egység, amellyel a tervezés, a minisztérium, a pénzügyek és összes gazdasági szerveink dolgoznak ! Ebből kiindulva kell meghatároznunk mind a szükséges eszközöket, mind pedig a megfelelő szervezést, hogy a fővállalatok alaposan ismerjék a rendelkezésükre álló termelési kapacitásokat és ezeknek megfelelően, a párt és a kormány által kijelölt általános feladatoknak megfelelően állítsák össze tervüket. Ezzel kapcsolatban a továbbiakban szeretnék kitérni a tervmutatók kérdésére. Természetesen lehet több vagy kevesebb tervmutató, de a termelés minden vezetője, minden fővállalati vezető számára elengedhetetlen, hogy igen sok mutatót ismerjen. Akár beiktatjuk e mutatókat az állami tervbe, akár nem, a fő vállalat nem nélkülözheti ezeket, mint hogy elengedhetetlenül, szükségesek a gazdasági tevékenység tudományos, eredményes vezetésének biztosításához. Lehetséges-e az, hogy valaki ne tudja, mit és kinek termel, milyen választékokat állít elő mind fizikai egységekben, mind pedig értékben ? Lehetséges-e az, hogy valaki ne irányozza elő, honnan és hogyan gondoskodjék a beszerzésről, az előállítandó választékhoz szükséges anyagokról ? Lehetséges-e, hogy valaki ne határozza meg, kivel kooperáljon az illető termék előállításában? Lehetségese, hogy ne tudja, hány munkással valósíthatja meg a tervet, hány mérnökre van szüksége a tervezéshez, hányra a kutatáshoz és a termeléshez? Melyik fővállalati vezető vállalkozhat valóban a gazdasági tevékenység irányítására anélkül, hogy ne ismerné ezeket az alapvető mutatókat ? Valamennyien tudjuk, hogy a termelésben a döntő erő az ember; a terv teljesítése döntő módon attól függ, hogyan biztosítjuk és képezzük ki a szükséges kádereket. Ismeretes, hogy egy mérnök kiképzéséhez öt esztendőre van szükség. A káderszükségletet tehát jóval előbb kell ismerni és előirányozni, mert tudnunk kell, hol képezzük ki ezeket a kádereket, mit kell tennünk e célból. Úgyszintén a szakmunkások képzésénél is tudnunk kell előre, hányra van szükségünk, milyen iskolákat létesítsünk ennek érdekében. Nemcsak egyszerű formaság tehát a pontos mutatók meghatározása a munkaerő biztosításával és felhasználásával kapcsolatban, hanem elengedhetetlenül szükséges dolog a gazdaság hatékony vezetéséhez! Természetesen beszélhetnénk más mutatókról is. Arra gondolunk, hogy a központi tervben valóban kevesebb mutatónk legyen, de korántsem mentesítjük a fővállalatokat attól, hogy rendkívül nagyszámú ilyen mutatóval rendelkezzenek. Nem irányíthatjuk a gazdaságot, a szocialista építési tevékenységet úgy, hogy rábízzuk minden egyes egységre, tetszése szerint járjon el a döntő területen. Mi tervszerűen építünk, és minél céltudatosabban kell elosztanunk a munkaerőt a különböző tevékenységi szektorok között. Ugyanakkor őrködnünk kell ezeknek az erőknek az ésszerű felhasználásán, munkafeltételeket kell teremtenünk az összes dolgozók számára. Ilyen szellemben kell tekintenünk a káderek biztosításának és formálásának kérdését — nem pedig egy plusz vagy mínusz mutatószámnak. Persze, edzések azt mondhatnák, hogy ez több nyilvántartást jelent. Igen, elvtársak ! Éppen ezért törekszünk arra, hogy minél modernebb nyilvántartási rendszert vezessünk be. Használjunk számítógépeket, hogy valóban egyszerűsítve az emberi munkát, idejében jó nyilvántartást készítsünk Ilyen nyilvántartás nélkül nem vezethető a gazdaság! Minden fővállalati vezetőnek vasfegyelmet kell meghonosítania ebben a tekintetben. Kérem a fővállalatok vezetőit, értsék meg, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítaniuk a jó tervezéshez tartozó összes kérdésekre , ne igyekezzenek menekülni ezek alól azzal, hogy „megoldják majd mások". Felmerültek itt egyes pénzügyi kérdések is ; nem akarok túl sokat időzni ezeknél. Mi abból a tényből indulunk ki, hogy a fővállalatnak felelnie kell az alárendelt egységek egész gazdasági-pénzügyi tevékenységéért. A költségvetés, a bank és a termelőegységek közötti összekötő kapocs a fővállalat ; a fővállalatnak kell vezetnie a nyereségek általános nyilvántartását, befizetni azokat a költségvetés számára, függetlenül attól, hogy hol valósítják meg ezeket a nyereségeket. A fővállalatnak ismernie kell és nyomon kell követnie a pénzügyi mutatókat, tudnia kell, hogy a keretében működő összes egységek hogyan valósítják meg a nyereségeket és a többi mutatókat ; a fővállalat központosítja az e mutatók megvalósításában elért eredményeket, és a fővállalat rendelkezésére történnek az összes felosztások, megállapítva, hogy mi marad a vállalatoknál és a fővállalatnál, s mi az, amit be kell fizetni a költségvetésbe, a törvényes előírásoknak megfelelően. Meg kell majd vizsgálnunk számos, itt elhangzott javaslatot arra vonatkozóan, hogy maradjanak a fővállalatok rendelkezésére egyes alapok, de újrafelosztva ezeket és biztosítva a felhasználásuk és elköltésük egységes ellenőrzését éppen annak érdekében, hogy erősítsük ezeknek az egységeknek a szerepét és feladatkörét a gazdasági tevékenység vezetésében. A beruházások tekintetében egyébként az a helyzet, hogy bizonyos esetektől eltekintve, a legtöbb beruházást a fővállalat útján eszközöljük. Igaz, hogy ez bizonyos kötelezettségekkel jár, de sohasem mondunk le erről a rendszerről, sem az illető ellenőrzésről. A fővállalatoknak ma joguk van 30 millióig terjedő beruházásokat véleményezni, természetesen az érvényben lévő törvényeknek megfelelően. De megteheti-e valaki, amikor beruházási munkát realizál, hogy lemondjon egy terv összeállításáról, vagy, hogy az illető tervet ne terjessze be véleményezésre és ellenőrzésre ? Senki sem tarthat igényt ilyesmire ! Más dolog viszont, esetleg egyszerűsíteni a beruházás megvalósításának egyes fázisait, ahogyan egyébként egyes fővállalatok cselekedtek, amikor maguk dolgozták ki a tervet és az általános terv keretében végrehajtották az illető munkálatokat, anélkül, hogy a fővállalaton kívüli tervezőket, sőt építőket vettek volna igénybe. Véleményünk szerint ez célszerű gyakorlat, ajánlottuk és ajánljuk is. Megállapítottuk, hogy ezek a fővállalatok számos nagy munkálatot csaknem 50 százalékkal olcsóbban hajtottak végre, mintha az Ipari Építkezések Minisztériumának egyébként általában jól, de igen drágán dolgozó szakvállalatai realizálták volna őket. Következésképpen, az ilyen feladatkör és feladatok a fővállalatokra tartoznak, s azokat a gazdaságunkat vezérlő törvényeknek és általános normáknak megfelelően meg kell erősítenünk. Néhány elvtárs joggal vetette fel itt a fővállalati státusú egységek jobb, közvetlen együttműködésének problémáját. A szerződésekről szóló törvény maga is előirányozza a fővállalatok — mind az egyházok minisztériumhoz, mind pedig a különböző minisztériumokhoz tartozó fővállalatok szoros együttműködését és állandó kapcsolatát, hogy együttesen határozzák el, hogyan oldanak meg bizonyos problémákat, beleértve egyes gazdasági objektumok megvalósításában való együttműködést is. Az ipari fővállalatok fontos feladata biztosítani a káderek felkészítését és szakismereteik rendszeres felfrissítését. Egyébként ez utóbbival kapcsolatban vita alá bocsátott törvény kifejezetten előírja a fővállalatoknak ezt a kötelezettségét. Érthető, hogy a fővállalatoknak egyaránt gondoskodniuk kell a szakmunkások képzéséről és termelési előléptetéséről, valamint a szükséges közép- és felsőfokú végzettségű káderek biztosításáról. Természetesen mindebben figyelembe kell venni az általános szabályokat. Tanácskozásunkon néhány javaslat hangzott el arról, hogy a különböző funkciókba történő előléptetéseknél adjunk néha mentesítést a törvényes rendelkezések alól. Ez egy rendkívüli komoly megfontolást igénylő probléma. Figyelembe kell vennünk, hogy a termelési gyakornokságra vonatkozó törvényeink egységesek az egész gazdaság számára; ha belemennénk a mentesítésekbe, ez azt jelentené, hogy nem oldjuk meg kellőképpen ezt a kérdést, lehetőséget adunk arra, hogy egyes esetekben az előléptetések ne a gazdasági szükségleteknek megfelelően történjenek, visszaélések és indokolatlan előnyben részesítések adódjanak elő ezen a téren. Valóban van egy probléma, amelyet tanulmányozunk és amelyet kielégítően meg kell oldanunk, nevezetesen az, hogy mestereket nevezünk ki a nagy szaktudású munkások soraiból. Mi általában 18 és 21 éves fiatalokat küldünk a megfelelő tanfolyamok elvégzése után a mesterképző iskolákba, olyanokat, akik nehezen tudják irányítani a termelést, mert előzőleg nem rendelkeztek munkásokként a szükséges gyakorlattal. Felül kell vizsgálnunk ezt a törvényt, termelési gyakorlattal rendelkező embereket kell kiválasztanunk a mesteriskolákba, s gondoskodnunk kell megfelelő kiképzésükről ahhoz, hogy rendelkezzenek a termelés szervezői és vezetői számára szükséges ismeretekkel. Természetesen, ott, ahol ez szükségesnek mutatkozik, esetenként meg kell engednünk, hogy olykor nagy szaktudású munkásokat nevezzenek ki mesterekké, hogy aztán időközben elvégezzék a megfelelő tanfolyamokat, amelyeket egyébként minden vállalatban megszerveztünk,ti felmerülnek más aspektusok is — a bérezéssel, az érdekeltséggel összefüggésben —, ezeket azonban külön megvizsgáljuk, hogy minél jobban oldjuk meg ezt a problémát. Igaz, hogy mi megállapítottunk bizonyos korrelációt a tarifa szerinti bér tekintetében, de nincs elég jól megoldva az a probléma, hogy a mester jövedelmét szorosabban egybekapcsoljuk a vezetése alatt álló termelő osztály vagy műhely által elért eredményekkel. Tanulmányoznunk kell ezt a kérdést és megfelelően meg kell oldanunk. De ebből kiindulva, nem terjeszthetjük ki ezeket a mentesítéseket mérnökökre, kutatókra stb., csak az illető kategóriák számára törvényesen előírt határok keretében és esetekben. Ma mégis van megfelelő számú felső- és középfokú káder, és nem mondhatnánk, hogy nem tudjuk ellátni az összes szektorokat megfelelő szolgálati idejű emberekkel. Természetesen vannak egyes kis kivételek is, amikor, esetenként, megadják a szükséges hozzájárulást. Általában azonban ma abban a helyzetben vagyunk, hogy elmondhatjuk, nem szükséges a törvényes előírásoktól való eltérésekhez folyamodni egyes szektorok káderszükségleteinek fedezéséért. A továbbiakban szeretném felhívni a figyelmet egy olyan kérdésre, amelyet rendkívül fontosnak tartok. Arról van szó, hogy a fővállalatok vezetőségeinek gondot kell fordítaniuk a dolgozók szociális problémáira, munka- és életkörülményeik javítására. Természetesen vannak szervezetek, amelyek nagy szerepet töltenek be ebben a tekintetben , de a fővállalatoknak, vezetőségeiknek is behatóan figyelemmel kell kísérniük, hogy megvalósuljanak a jövedelmek növelésére vonatkozó előirányzatok, javuljanak a munkafeltételek, hogy minél jobban valóra váljanak az ezeket a feltételeket biztosító intézkedések és más szociális jellegű előirányzatok. Azt akarjuk, hogy ebben az ötéves tervben a mai 27 000 bölcsődei férőhelytől eljussunk a 80—100 000-ig; ez segíteni fog a probléma jó megoldásában. Több gyermekotthon lesz, úgyszintén jelentős számú helyet létesítünk ifjúsági otthonokban. Előirányozzuk megfelelő, a dolgozók szükségleteivel és igényeivel arányban álló kantinok szervezését. Számos előirányzatunk van más szociális érdekű problémák megoldásával kapcsolatban, de ezekre már utaltam. Ami a lakásokat illeti, tudják, hogy 500 000 lakás építését irányoztuk elő, s ezt valószínűleg túlszárnyaljuk ; már most kiegészítettük a fővárosi lakásépítési tervet 15 000 lakással. Ha komolyan foglalkozni fogunk mindezeknek az előirányzatoknak idejében való teljesítésével, számottevő haladást érünk el sok olyan kérdés megoldásában, amelyben ma még vannak bizonyos nehézségeink. Természetesen nem mondhatjuk azt, hogy öt éven belül teljesen megoldjuk a lakáskérdést, mert az igények ezen a téren növekednek, olyan emberek, akik ma szerényebb házban laknak, holnap feltétlenül nagyobbá akarnak költözni, ami természetes is; sok időnek kell eltelnie, amíg elmondhatjuk, olyan lakásállományt biztosítottunk, amely mindenki kívánsága szerint kielégíti az összes igényeket. De ilyen vonatkozású előirányzatainkat nyomon kell követni, és példásan meg kell valósítani. Úgy vélem, tekintetbe kell vennünk, számos, itt elhangzott javaslatot a fővállalatoknak biztosítandó alapokra és anyagi eszközökre vonatkozóan, hogy ilyen szociális jellegű előirányzatokat — lakások, bölcsődék, kantinok, otthonok — valósíthassanak meg, gondoskodva így az alkalmazottak és az illető vállalat szorosabb kapcsolatáról. Amint a 23 August alkalmazottainak közgyűlésén is mondottam, lakásokat fogunk szétosztani a vállalatok útján is, a bölcsődék, otthonok hálózatának fejlesztésével és más, szociális jellegű intézkedésekkel elérjük, hogy az alkalmazottak jobban ragaszkodjanak a vállalathoz, ahol dolgoznak. Olyan tényező lesz tehát ez,,, amely voltaképpen erősíteni fogja a vállalatok szerepét, kapcsolatukat a dolgozók tömegével. Ebből a szempontból úgy vélem, helyes újból megvizsgálni és bővíteni a fővállalatok és a vállalatok feladatkörét. Nem beszéltem minisztériumokról, mert róluk más alkalmakkor is szó esett. Világos azonban, hogy a gazdasági fővállalatok és vállalatok feladatkörének bővülésével együtt módosul a minisztériumok mai szerepe is. A minisztériumoknak le kell mondaniuk számos múltbeli gyakorlatról, amikor az összes problémák megoldásával foglakoztak, s e kérdések nagy részét át kell engedniük az új gazdasági szervezeteknek, hogy ezek feleljenek majd értük. Ezzel szemben a minisztériumoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az általános vezetés kérdéseire, ezek egységes megoldására mindazon szektorokban, amelyekkel foglalkoznak, llyképpen a minisztériumok valóban perspektivikus képet nyerhetnek, nagyobb figyelmet fordíthatnak az új bevezetésének, a kutatás egységes megszervezésének a problémáira, az illető ágazatok általános vezetési kérdéseinek a megoldására. A szerint az elgondolás szerint, amelyről eddig beszéltem, igen nagy mértékben megnövekedik a fővállalatok és a vállalatok feladatköre. De nem szeretném, ha valakinek az lenne a benyomá(Folytatása a 4. oldalon)