Megyei Tükör, 1971. október (4. évfolyam, 448-474. szám)
1971-10-01 / 448. szám
(folytatás az első oldalról) létében állandóan tanácskozzon az anyagi és szellemi javak létrehozóival, új látóhatárokat, új távlatokat nyisson a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom remtésének útján való megtehatadásunk előtt. Mindezek fényében került sor a tegnapi munkalátogatásra is, ami módot nyújtott arra, hogy felmérjék, milyen eredményeket értek el az oktatásnak az élettel, a termeléssel való összekapcsolására adott útmutatások teljesítésében, a műhelyiskolák tevékenységében, abban, hogy az egész iskolahálózatot a munka igazi amfiteátrumaivá változtassák és a legmagasabb szinten fejlesszék tovább az oktatást. S ezt annál is inkább, mert az idei tanévben az RKP KB Titkársága úgy határozott, hogy az iskolákat, minden fokon, konkrétan és közvetlenül támogassák azok az ipari, mezőgazdasági, fogyasztási szövetkezeti és kisipari szövetkezeti termelési egységek, amelyeknek feladatuk ellátni az iskolaműhelyeket gépekkel, felszerelésekkel, készülékekkel, szerszámokkal, s feladatuk ugyanakkor sítani a szakmai-műszaki biztotámogatást is. Íme, milyen széles körű és nagyszerű feladat áll oktatásunk előtt annak érdekében, hogy az iskolákban és a líceumokban az ifjúságot a munka szellemében neveljék, hogy az ifjúság bármely területen alkalmas legyen a munkára, s megértse, hogy minden, a társadalom számára hasznos munka tiszteletre méltó. A párt- és államvezetők látogatása a Giurgiului úti energetikai ipari líceumban kezdődik. Mint ismeretes, ezek a szakiskolák jól meghatározott szerepet töltenek be az általános iskola utáni oktatási rendszerünkben, mert elsősorban itt képezik ki a középfokú kádereket nemzetgazdaságunk összes ágai számára. Ezek az iskolák, amelyekben a fiatalok az érettségi bizonyítvánnyal egyidejűleg konkrét szakmai képesítést nyernek, nagy elismerésnek örvendenek a tanulók részéről, amit az is bizonyít, hogy egyre nagyobb számban jelentkeznek a felvételi versenyvizsgákon. E szaklíceumok első végzettjei, akik e nyáron már a termelésben dolgoztak, munkájukkal bebizonyították ennek az oktatási formának a hatékonyságát. A líceum bejárata előtt Nicolae Ceaușescu elvtársat Octavian Groza, villamosenergia-ipari miniszter, a tanszemélyzet és nagyszámú tanuló fogadja ; lelkes éljenzés közepette virágokat nyújtanak át a párt főtitkárának. Az épület homlokzatán hatalmas pannó felirata hirdeti : „Üdvözöljük körünkben, szeretett Nicolae Ceaușescu elvtárs !“ Alexandru Moșu tanár, a líceum igazgatója tájékoztatja a vendégeket az általa vezetett intézmény tevékenységéről. Megemlíti, hogy a líceum nappali és esti tanfolyamain jelenleg 768 növendék tanul, felkészülnek arra, hogy a hő- és villamosenergetika kiválóan képzett munkásai és technikusai legyenek. A tavaly végzett első évjárat termelőmunkát végez szakosított egységekben, köztük az Energoreparatii vállalatban, villamos központokban, hozzáértésről és illetékességről tesznek tanúságot. Azt is elmondja, hogy a végzettek közül tizenhatan főiskolán tanulnak, hogy mérnöki és almérnöki képesítést szerezzenek. Ezután kerül sor a tanműhelyek, laboratóriumok és műszaki kabinetek megtekintésére : ezek felszerelése részben az iskola védnökétől, az Energomontal vállalattól, másrészt önellátásból származik, azáltal, hogy az iskolában állították elő a növendékek gyakorlómunkájához szükséges felszereléseket, megtakarítva több mint 300 000 lejt. A tanulók a tanszemélyzet hozzáértő irányításával és közvetlenül a termelésben dolgozó mérnökök és technikusok vezetésével sajátítják el az ismereteket. A felsősök azokban a vállalatokban tökéletesítik mesterségbeli tudásukat, ahol tanulmányaik végeztével fognak dolgozni, s így alaposabban megismerhetik a technológiai folyamatot. A tanulók gyakorlati munkáját szolgáló műszaki alap fejlesztésének kilátásairól szólva, az iskolaigazgató tájékoztatja a vendégeket, hogy hő- és villamosenergetikai gyakorlótér épül, amelyre feltétlenül szükség van a növendékek szakképzésében. A párt- és államvezetők az iskolaműhelyekben tett látogatás során érdeklődnek, hogy min dolgoznak a tanulók ? A vendéglátók, elmondják, hogy egy pontosan meghatározott munkaterv alapján számos olyan alkatrészen dolgoznak, amelyre a termelőegységeknek szükségük van ; motorforgórészeket tekercselnek, gépeket javítanak stb. A párt főtitkára értékeli az eddigi eredményeket és javasolja, hogy a műhelyeket kizárólag olyan gépekkel és felszerelésekkel lássák el, amilyeneket a szakvállalatok használnak, hogy a tanulók a valóságos követelményeknek megfelelő szakképesítést szerezhessenek. AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ÉS LÍCEUMOK FŐ FELADATA SZERVESEN ÖSSZEHANGOLNI AZ ÁLTALÁNOS KULTURÁLIS ISMERETEKET A TERMELÉSI GYAKORLAT ÁS Az idei tanév új és sokat ígérő körülmények között kezdődött meg az általános iskolákban és az általános műveltséget nyújtó líceumokban. Ezeknek az iskoláknak a tanulói a széles körű általános kulturális ismeretek mellett kötelező módon műszaki-termelési ismereteket is el kell hogy sajátítsanak, mert ez a követelmény magából az életből, társadalmunk anyagi termelési alapjának, a tudománynak és technikának a lendületes fejlődéséből fakad. Ma már elképzelhetetlen a konkrét munkától elszakadt oktatás : az elméleti ismeretek csak konkrét munkában ellenőrizhetők le, ma a dolgok és jelenségek tágabb megértésére van szükség, nagy jártasság kell. Az említett iskolák közül elsőnek a Gheorghe Șincai líceumba látogattak el. A párt- és államvezetők találkozása a tanügyi káderekkel módot nyújt arra, hogy röviden áttekintsék a jövő évben 80 éves fennállását ünneplő líceum történetét. A líceum jelenlegi tanárai, akiknek többsége hazánk szocialista építésének éveiben szerezte meg képesítését, folytatják az iskola múltbeli neves tanárainak hagyományait. Odaadással és szenvedéllyel oltják bele a növendékekbe alapos és sokoldalú ismereteiket, s az ifjúságot a lángoló hazafiság, a szocializmus magasztos eszméinek szellemében nevelik. A párt- és államvezetők Victor Petre professzor, az iskola igazgatója és Emilia Ciuraru tanárnő, a pártbizottság titkára kíséretében megtekintik a tanműhelyeket, amelyek az idei tanévben kezdték meg működésüket. Először azonban megmutatják a vendégeknek a fizikai és kémiai laboratóriumokat, ahol a tanulók és a tanárok már szorgalmasan tevékenykednek. A kitűnően felszerelt laboratóriumok megkönnyítik e két tantárgy kísérleti alapon történő elsajátítását. Különösen nagy érdeklődést kelt az audió-vizuális laboratórium, amelyben főként idegen nyelveket tanulnak. Ezt a laboratóriumot, amelyet hat, külön magnetofonnal, fülkagylókkal, egy tökéletes hangszigetelésű tanterembe rendeztek be, a líceum tanárai tervezték és állították elő saját eszközökkel. Az audió-vizuális előadási módszer rendkívül hatékonynak bizonyult, éppen ezért az Oktatásügyi Minisztérium nagy súlyt helyez elterjesztésére és általános bevezetésére. Szorgalmas munka folyik a lakatosműhelyekben és az elektrotechnikai szerszámgépek műhelyében is. A védőöltözetben dolgozó iskolások tanáraik felügyelete alatt dolgoznak a szerszámgépeknél és esztergáknál, s egy valóságos termelési osztály benyomását keltik. Az iskola szorosan együttműködik az Autobuzul vállalattal, amely hozzájárult az iskolaműhelyek felszereléséhez szerszámgépekkel, és lehetővé teszi azt is, hogy a végzős növendékek műhelyóráikat magában a termelési folyamatban végezhessék. Kint, az udvaron növendékek csoportja, szintén a termelőmunka-óra keretében, kőművesmunkát végzett. A műhelyek, akárcsak a fizikai munka tantermeiben végzett gyakorlati munka, kivívják az elismerést. A párt főtitkára arra buzdítja a tanerőket, szorgalmazzák továbbra is az általános, elméleti ismeretek egybekapcsolását a gyakorlati munkával. Tanácsolja továbbá, hogy létesítsenek modern elgondolású társadalomtudományi kabinetet, amelynek segítségével a tanulók elsajátíthatják a tudományos szocializmust, a politikai gazdaságtant, a történelmet és a marxista-leninista filozófiát. A véleménycsere során javasolt megoldások e fontos és tekintélyes tanintézet korszerűsítésére és kibővítésére irányulnak. A Matei Basarab líceum tőszomszédságában, a Bajor Haiducul utcában a vendégek megtekintik a lakatos-, szőnyegszövő-, szabó-, elektrotechnikai-, konfekció- és kötöttáru-, asztalos-, kézi megmunkáló-iskolaműhelyeket. Itt vérzik gyakorlómunkájukat a szektorbeli összes általános műveltséget nyújtó líceumok tanulói. A szektor valamennyi vállalata hozzájárult e műhelyek felszereléséhez. Emil Stancu, Gheorghe Șova és Virgiliu Pop tanárok kíséretében a vendégek meglátogatják a munkatermeket, ahol éppen a 39. számú líceum növendékei tartják gyakorló óráikat. A gyermekek ügyesen forgatják a szerszámokat, a készülékeket. A szőnyegszövő műhelyben — ahol megállapodás alapján dolgoznak a Munca şi Arta szövetkezet részére — megcsodálják a fiatal lányok rátermettségét : termékeik rendkívül szépek, minőségük kifogástalan. A lányok saját kezűleg szőtt szép szőnyeggel ajándékozzák meg a párt főtitkárát. A konfekcióműhelyben gyermekruhák zeket a kisipari készülnek. E szövetkezetek útján juttatják a piacra. Az elektrotechnikai ben a Steagul Roșu műhelytehergépkocsikhoz szükséges alkatrészek, az asztalosműhelyben székek, a mechanikai műhelyben a Timpuri Noi motorjainak egyes alkatrészei készülnek. Egyébként a műhelyt a Timpuri Noi látta el szerszámgépekkel. A Dimitrie Cantemir líceum fővárosunk másik híres iskolája. A párt főtitkárát és a többi párt- és államvezetőt itt is, akárcsak az energetikai líceumban, a Gheorghe Șincai líceumban, vagy a Matei Basarab mellett működő iskolaműhely-komplexumban, meleg lelkesedéssel fogadják, kifejezésre juttatva a tanulók és a tantestület szeretetét és háláját a párt és annak főtitkára iránt. Ütemesen hangzik fel a Ceaușescu—RKP jelszó. A munkalátogatás ünnepi hangulatú. Ileana Teodorescu tanárnő a kémialaboratóriumba kíséri a vendégeket. A helyiség tágas, jól felszerelt, a vegytanórák minden előírt kísérletét végre lehet hajtani, a tanulók önállóan elvégezhetik az összes kötelessző kísérleteket. két A líceumban nyolc év óta fizikai és matematikai különosztályt indítottak be, s minthogy a kezdeményezés eredményesnek bizonyult, rövidesen egy kémiai különosztályt is létesítenek. A párt főtitkára javasolja az oktatásügyi miniszternek, intézkedjen, hogy állítsák össze az iskolai laboratóriumok felszerelésének korszerűsítési tervét. Ebbe az akcióba kötelező módon be kell vonni a műszaki főiskolákat, a kutatóintézeteket és vállalatokat. Hasonlóan jó között — kitűnően körülmények felszerelt • laboratóriumokban — sajátítják el a tanulók a fizikát és a természettudományokat a Cantemir líceumban. A természettudományokkal kapcsolatban a főtitkár arra kéri a tanárokat, hogy tegyenek fokozott erőfeszítést az előadás modernizálására. A természetben vényszerűségek uralkodó térjobb megértéséhez a biológia, az anatómia stb. oktatásában alkalmazott ábrázoló módszereket élénk, aplikatív módszerekkel kell helyettesíteni, amelyben a gyakorlati ábrázolás túlsúlyban legyen. Jó benyomást keltenek a villamossági szerelőműhelyek, a lakatosműhelyek, a kötödék. A Dimitrie líceumban végeznek Cantemir ’ gyakorlómunkát a Spiru Haret és a 10. számú líceum tanulói is. Az itteni műhelyek nagy bukaresti vállalatok, köztük az Automatizálási elemgyár, az Electrobobinatul, a piperai faipari kombinát stb. védnöksége alatt tevékenykednek. Az elektronikai szerelőműhelyben, amelynek védnöke az Electronica üzem, belföldi gyártmányú rádiókészülékekhez gyártanak alkatrészeket és pótalkatrészeket. Jelen van az Electronica üzem igazgatója, C. Faur mérnök is, aki elégedett a gyakorlatukat végző munkájával, a még iskolások szerény, de reális az iskolások támogatással, amit nyújtanak a vezetése alatt álló üzemnek. INNEN INDULT EL A FELHÍVÁS : MINDEN ISKOLÁS VEGYEN RÉSZT A HAZAFIAs tevékenységben. A gépkocsisor a Ștefan cel Mare útról begördül a Republici sugárútra, méter hosszúságban Több száz iskolai egyenruhás fiatalok irányítják a forgalmat : a 10. számú és az 36. számú általános iskolák pionírjai. Az ő iskolájuk a látogatás következő állomása. Az iskola bejáratához vezető út két oldalán felsorakozott diákok és tanárok élénken tapsolnak, éljeneznek, énekelnek. Az iskola kórusa, amely a fővárosi pionírkórusok közötti verseny első díjasa, a következő szövegű dallal fogadják a vendégeket: Bine ați yenit în a noastră scumpă școală Noi vă primim toți cu /îmbete și flori Vă așteptăm cu mare bucurie Să ne trăiți iubiți conducători Idéztük a dal szövegét, mert egyszerű szavainak erős érzelmi telítettsége jól kifejezi a tanulók és a tanítók háláját szocialista hazánk és vezetői iránt, azokért a nagyszerű munka- és tanulási körülményekért, amelyeket számukra, s minden iskola számára teremtettek. Drăgoi Corina pionír, őrs parancsnok ünnepélyes komolysággal tesz jelentést Nicolae Ceaușescu elvtársnak. Beszámol mindazokról az eredményekről, amelyeket az 36. számú általános iskola pionírjai és tanulói a nyári hazafias munkában elértek. Elmondta, hogy az ország összes pionírjaihoz és iskolásaihoz intézett felhívásukra, amelyben javasolták, hogy a vakáció utolsó hetét mindenütt fordítsák hazafias , több mint 2 millió munkára, azzal válaszolt, hogy iskolás részt vett a begyűjtési kampányban, a helységszépítési akciókban, vagy más közös érdekű munkában. A pártfőtitkár megöleli a kis pionírlányt, majd gratulál a kezdeményezésükhöz tanulóknak s eddigi eredményeikhez. Elena Vasiliu tanárnő, az iskola igazgatója, ezután bemutatja a vendégeknek az iskolaműhelyeket : a kárpitos-, kézimunka-, műanyag , szövő és elektrotechnikai műhelyt. A párt- és államvezetők itt is figyelmesen megnézik a tanulók hozzáértésről és tehetségről valló munkáit. Újból hangsúlyozzák az iskolaműhelyek hatékonyságáit és fontosságát az elmélet és gyakorlat összehangolása szempontjából az általános iskolákban. A kézimunkaműhelyben a fehér köpenyes kislányok szorgalmasan dolgoznak a hímzéseken, népviseleteken, babákon, amelyeket az iskola jó eredménnyel értékesít. A lányok virággal és különböző, általuk készített tárggyal ajándékozzák meg a párt főtitkárát. Az asztalos. és kötőműhely, a természetrajz- és a fizikalaboratórium jól fel van szerelve, de mindegyik túlságosan kicsi. Ezért javasolják, hogy az iskolai típustervek vegyék figyelembe az iskolaműhelyek szükségleteit. Az 56. számú iskolában felmerülő műhely-kérdések megoldására a tantestület vállalja, hogy a lakosság támogatásával és a lebontott épületek anyagának újrafelhasználásával új épületet emel az iskolaműhely számára. A SZAKMAI ISKOLACSOPORTOK VALÓSÁGOS TERmelővállalatok• Új ötéves tervünk egyik alapvető feladata a szakmai oktatás tökéletesítése, a szakmunkások és a műszaki káderek felkészültségi színvonalának emelése. Éppen ezért fejlődik olyan gyors ütemben a nagy ipari vállalatok és a gazdasági minisztériumok mellett kiépült szakmai és műszaki oktatási hálózat. A vállalatok mellett új iskolacsoportok létesültek, a meglévők bővültek, s a követelményeknek megfelelően nőtt a szakmai oktatás műszaki alapja. (folytatása a 3. oldalon) NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs munkalátogatása a főváros különböző fokozatú iskoláiban