Megyei Tükör, 1980. augusztus (13. évfolyam, 2652-2677. szám)

1980-08-01 / 2652. szám

Némelyek pusztítják, mások védelmezik A környezetvédelem általában — de különösen az erdők esetében közkincset szándékszik megóvni. mindig kör­nyezetünk — s az erdők — a szó szo­ros értelmében közvagyon. Ennek el­lenére a magánérdek, még a csoport­­érdek is ellentétbe kerülhet a legtá­gabb értelemben vett közérdekkel és távlati meggondolással, amelyeket oly tisztán fogalmaztak meg a pártdoku­mentumok: kötelesek vagyunk meg­őrizni a környezetet, természeti kin­cseinket saját magunk és a következő nemzedékek számára. Jelen esetben ezt a csoportérdeket a ké­t vásárhelyi fakiterm­elő vállalat különben teljesen érthető­ magatartása példázza. E vállalat, hogy tervét tel­jesít­hesse, nagy „fogyasztója“ az erdőnek. Eddig minden rendben, a kérdés csak az, melyik erdőnek? Ez viszont a me­gyei Erdészeti Felügyelőségen múlik, hiszen ez az intézmény jelöli ki a vá­gásra, ritkításra kerülő erdőparcellákat. Mit gondol az olvasó, hol jelölte ki? Po­tosan az egyik legismertebb, leglá­togatottabb gyógyüdülőhelyünkön, igái­vá­g­áson. rv az ügy tisztázása végett adjunk szót az illető parcellák védel­mezőinek és pusztítóinak. A Megyei Turisztikai Hivatal átiratá­ban a következőket olvashatjuk: „Ki­szállásunk és ellenőrzésünk alkalmával megállapítottuk, hogy a bálványosi ás­ványvízforrásokat védő erdőövezeten belül a kézdivásárhelyi fakitermelő vállalat vágásokat és ritkításokat vé­­g­z, míg a Csiszárfürdő fölötti r­­szon az erdő tarvágásra van kijelölve. Ezt a jelzést láttuk a 43, 47, 35, 33, 34 és 32-es parcellán, holott a tarvágást tilt­ja a­z 1974-es vízvédelmi törvény és a­z 1973-as környezetvédelmi el­ből figyelmükbe ajánljuk az törvény. 5218. szám alatt Önöknél iktatott dokumen­tációt ,amelyet a rri­gyei néptanács jóváhagyott, és amelyben közöltük fürdőhelyek vízvédelmének határait a a következőképpen: a kézdivásárhelyi erdőkerületben parkerdőnek minősül a 46. 45. 47. 44, 43, 42. 41. 40, 38, 39, 37 30 31. 32, 33, 35. 31-es parcella, mmg a seps­z­entgyörgyi erdőkerületben a 31. 32, 30. 33. 36 és 18-as parcella a­­melyet az Erdőgazdálkodási Mi­nisztérium 932/1978. VI. 16-i rendelete is megerősített és fel­hívja figyelmünket e területek vé­delmére. Kérjük, vizsgálják felül az általunk megállapított helyzetet és en­nek értelmében módosítani az 1980-ra és 1981-re szóló termelést a bálványosi védőövezetben. Hasonló jelenség megelőzésére említjük meg, hogy a sepsiszentgyörgyi erdőkerületben, Su­­gásfürdő környékén szintén parkerdő­nek nyilvánították a 16, 17, 18, 19, 20 és 21-es parcellákat. Várjuk az Önök válaszát az itt jelzett ügyben, felsőbb szerveinknek jelenthessük hogy helyzet alakulását.“ Aláírja a hivatal a főnöke, Dara Tudor és hidrogeológusa, Kisgyörgy Zoltán. Az Erdészeti Felügyelőség válaszá­ban a következőket olvashatjuk: „A bálványosi hidrológiai medence vízvé­delmének ügyében az Önök tudomásá­ra hozzuk, hogy erdőgazdálkodási szempontból is védett területnek szá­­mít, abban a mértékben, ahogyan önök kijelölték. Az ebben a térségben levő erdő védőerdőnek számít, az első cso­porthoz tartozik és mint ilyent kezel­jük. Az idén megkezdett kitermelési munkák, amelyeket a kézdivásárhelyi fakitermelő vállalat végez, ritkítások, s ezek nem befolyásolják a jövőben az erdő szerepét. 1981-re ugyancsak ritkítási céllal jelölték meg a fákat a Csiszárfürdő fölötti 32-es, 33-as és 35- ös parcellákon, nem pedig tarvágásra. Mégis, az ellenőrzésünk azt mutatta, hogy a jelzések igen sürűek és nem tartják tiszteletben azokat az előíráso­kat, am­elyek ilyen területen a kiter­melésre vonatkoznak. Következéskép­pen semmisnek nyilvánítottuk a 32-es parcella jelzéseit, amelyből a jövőben csak kidőlt, vagy kihalt fákat termel­nek ki. A többi parcellákon is újra je­­leztetjük a kivágandó fákat, hogy az erdő betölthesse vízvédelmi szerepét és látványa is kifogástalan legyen. Részünkről az a kérésünk, hogy Önök is intézkedjenek annak érdek­­ben, hogy az erdőben ne rakjanak le­v­e me­tet, s így tartsák tiszteletben a­z 1973- as törvényt, valamint az erdészeti elő­írásokat“. Aláírja Sárkány Árpád, fő­felügyelő. Ezt a levélváltást nem azzal a céllal közöltük, hogy most döntsünk, a két fél közül ítélőbíróként melyiknek van igaza. Nem az itt az ér­dekes, mennyire károsította az eddigi vágás a bálványosi for­rásokat. Csak annyit akarunk ezzel bemutatni, hogyan kerekednek felül a csoportérdekek az általános ér­dekeken. Különösen abban az e­e­tben, ha nem­ lépnek fel ellenük. Mert eb­ben az esetben is mi történhetett vol­na, ha idejében nem történik meg ez a (dicséretes) tiltakozás? Akik a ki­vágandó fákat megjelölték, vajon nem gondoltak a törvény előírásaira? Nem ismerték a megyei néptanácsnak bálványosi erdők védő szerepéről ho­­­zott határozatát sem? Az itt közreadott írás (és nemcsak rz, hanem a cikksorozat egésze) azt a törekvést szolgálja, hogy nagyon ko­molyan felhívjuk a figyelmet a termé­szet, a környezet védelmének életbe­vágó fontosságára. Arra, hogy minden olyan lépést ,amely a természetet, a környezetünket befolyásolja, kétszer gondoljunk meg, mielőtt megtennénk. drágán ioan, NEMES ZOLTÁN MEGYEI TÜKÖR Munkasikerekre mozgósító szemléltető propaganda (folytatás az első oldalról) tása, fejés, az állatok átadása, átvétele az éjjeli és nappali gondozók között, a tejtermelési terv gondozókra kiszá­­mítva. A szemléltetés bevált, hatékony esz­közei a fali- és szatirikus újságok is, amelyekből a községben, a falvakban és a különböző munkahelyeken össze­sen 13 van. A szerkesztő bizottságok kezdeményező, újító szellemére vall, hogy az utóbbi időben egyre hatéko­nyabban használják a fényképeket. Kö­vessétek Kocsis János, Venczel Fe­renc, Kelemen Mihály és mások pél­dáit, akik az istállórend szigorú be­tartásával több száz liter tejjel szár­nyalták túl az előirányzatot — olvas­hatjuk egy ilyen fényképpel készített közlésben. Természetesen, a pozitív eredmé­nyekkel egy időben nem mulasztjuk el, hogy a szatirikus újságokon ugyancsak rövid tudósításokban bírálják a káros jelenségeket, a még e­­lőforduló fegyelmezetlenséget, mi­nőségileg selejtes munkát, a civilizált magatartás szabályainak megsértőit, a szocialista törvényesség megszegőit és más hasonlókat. Tudatában vagyunk, hogy a szem­léltetés eredményessége mindenek­előtt a munka iránti helyes magatarth* tásban, a tervezett gazdasági mutatók maradéktalan teljesítésében ölt testetf** E célból a pártbizottság úgy irányít­ja a vizuális propagandával foglalko­zó kollektívát, szerkesztő bizottságokat, hogy állandó jelleggel a legjobb mód­szerek megtalálására, hasznosítására törekedjenek, hogy a tömegpol­tikai ne­velés e formái, eszkö­z­t a mai és hol­napi feladatok példás teljesítésére, túl­szárnyalására mozgósítsanak, elősegít­sék az új emberre jellemző erkölcsi normák, elvek érvényre juttatását. A beruházástól a fűszerig (folytatás az első oldalról) szeripari szállításokra Szakosított Vál­lalat illetékes abban, hogy a húsipar­nak szállítóeszközöket biztosítson. Mió­ta átvette ezt a megbízatást, sok pa­nasz van rá. Néhány ezek közül: a megrendelt hűtókocsik gépkocsivezetői nem jelentkeznek a megszabott időben a vállalatnál; olyan gépkocsivezetőket küldenek, akiket nem képeztek ki e­­lőzetesen a hússzállításra (míg a vál­lalattól átvett gépkocsivezetőket más munkákra osztják be); ha időközben adódó nyersanyaghiány miatt a fuvart huszonnégy órával a szállítás időpont­ja előtt lemondják, nem fogadja el a lemondást az említett vállalat, és meg­fordítva, ha váratlanul nyersanyag ér­kezik és járműre lenne szükség, a hu­szonnégy órával azelőtt letett rendelést nem veszik figyelembe; a járművek piszkosak, nem hússzállításra vonatko­zó előírásoknak megfelelően előkészít­ve érkeznek (nem tisztázott, kinek a feladata a hűtókocsik fertőtlenítése). Lett volna tehát megbeszélnivaló bő­ven, ezért tűnt fel, hogy a vállalat a közgyűlésre meghívott képviselője tá­vol maradt. És most a minőség kérdése A vál­lalat képviselői büszkék arra, hogy az idén egyetlen termék­tételt sem utasí­tottak vissza, de elismerik, hogy ter­mékeik lehetnének jobb minőségűek is, gondosabban elkészítettek. Hiszen a végső minőségi ellenőr maga a fogyasz­tó és az is minősítést jelent, ha egy bizonyos terméket nagyon keresnek, és az is, h­a egy másikat következetesen elkerülnek. Megyénkben nem keresik például az olcsó hentesárut — amely azért olcsó, mert kisebb a tápértéke —, amelynek a minősége kívánnivalót hagy maga után. Amint egyik felszólaló mon­dotta, nem érdem az, ha a rossznál jobbat termel a vállalat. Az év második félévében tehát nagy­ feladatok hárulnak a vállalat vezető­­­­ségére, a dolgozók tanácsára, minden dolgozóra a tőlük függő kérdések meg­oldásában és a felsőbb fórumoktól füg­gőek megsürgetésében. Kapásból kira­gadjuk a sepsiszentgyörgyi vágóhíd le­maradt beruházási munkálatait, a mi­nőség kérdését, az egészségügyi rendel­kezések szigorú betartásának ellenőrzé­sét, a szerződéskötések útjából az aka­dályok elhárítását. Aratók között Kökoszfn (folytatás az első oldalról) Muntyán József és Orbók Sándor bá­csit, Pl­ugor Mihály farm vezető cso­portját. Mintegy 59 hektárnyi ez a Közép­láb dűlő, s már öt hektárnyit kaszált ez a derék csoport. Nyomukban jön­nek majd a kombájnok, amelyek majd fölszedik, kicsépelik a levágott gabo­nát, s folytatják az aratást bennebb, ahol a gabona megmaradt a lábán. Ezalatt a Feketeügy menti dűlőn kombájnosok az őszi árpával birkóznak. a György Illés Béla is megérkezett a na­pokban Buzáu megyéből, ma beál­lha­tott ő is társai mellé, Vujkus Mihál­­­lyal. Molnár Leventével és Ambarus Lajossal együtt siettette saját portáján is az árpa aratását. Bende János fő­mérnök és Pl­ugor Tamás elnök sze­rint eddig harminc hektárnyi a leara­­­­tott gabona­terü­let, s a gazdaság mag­tárában hatvan tonnányi a kitisztított termés. Sajnos, a délutáni órákban a derék aratók igyekezetét ismét eső szakítot­ta meg. Az örökös eső, amely ezen a nyáron állandó kísérője minden me­zei műveletnek... Ha jók az emberek Nem túl beszédes ember Szilágyi István. Leg­alábbis nekem olyannak tűnik, aki többször is megrágja amit mondani akar. Lehet, neki van igaza, világosabb, érthetőbb így a beszéd. Amit meg akarok tőle tudni, azt amúgy is megtudom. S be­segít még a párálló feketekávé is, amit úgy ne­gyed nyolc körül tesz elém a kinti irodában dolgozó titkárnő. Most azt is le kellene írnom, hol is ta­lálható a Megyei Építő-Szerelő Vállalat hármas számú építőtelepének központja. Maga a telep fel­ér akár egy kisebb vállalattal is, legalábbis ami a munkálatok mennyiségét illeti, bizonyára igen. — Jó embereink vannak — ezzel indul a be­szélgetés, s lényegében benne is van ebb­en a rö­vidke mondatban mindaz, amiről a továbbiakban is faggattam a munkatelep vezető­ mérnökét. — Példának hadd idézzem, hogy nálunk a munkaidő­­kihasználás mutatója elég magas, megközelítette az első félévben a kilencvenhét százalékot. Sok gyárénál jobb, magasabb ez a szám, s erre büsz­kék vagyunk. Kiváló szakemberek dolgoznak a szereléssel, annak ellené­re is jó szakemberek, hogy néhanapján elmarasztalóan beszélnek rólunk. Egy férfi kopog be az ajtón. Két fiatalember kéri felvételét a vállalathoz, magyarázza. Egyelőre viszont nem tudják felvenni, mert nincs hely. A­­míg Barótról el nem megy a másik kettő, akik el­készülődnek, ezt a kettőt sem tudjuk felvenni. A mérnök elkapja csodálkozó tekintetem. Hogyne csodálkoznék: azt hiszem, ilyen régóta nem volt, hogy az építőkhöz ne vegyenek fel önként jelent­kező szakembereket. • Mi jelenleg nagyon jól állunk szakemberek­kel. Az igazság az, hogy az építészet is kezd me­nés szakma lenni, ezt jól érezzük, s azon is le tud­juk mérni, hogy jóval kevesebb a fegyelmezetlen­ség, a rendetlenség. Ezt vállalati pártbizottsági titkárként is mondhatom, tehát az egész vállalat­ra vonatkoztathatom. Aki nem ismeri közelebbről az építők munká­ját, az azt hiheti, még mindig a hagyományos szakmák a meghatározóak. Pedig régóta betörtek már a korszerű eljárások az építkezésbe, s a gé­pészek, a szerelők is főszereplőkké léptek elő. A betonelemek egyre szélesebb körű alkalmazása a vizesek, villanyosok, gázosok és más szerelők mun­kájában, a velük szemben támasztott igényekben is nagy változásokat idéztek elő. — Szerteágazó a mi tevékenységünk. A telep négyszázhuszonöt embere sokfelé dolgozik, Barót­­tól Bodzafordulóig, Sepsiszentgyörgytől Kézdivá­­sárhelyig m­nndenütt ott vagyunk, ahol lakótöm­böket építenek, s ahol villanyt, vizet, gázt kell ve­zetni, fűtőtesteket beszerelni. Jókora műhelyünk is van, szerelési előmunkálatokat is végzünk, hogy megkönnyítsük az építkezést, lerövidítsük az épí­tési időt. Hadd áruljam el, hogy ide mindenki szí­vesen menne, mert nagyon jól megy itt a munka, s jól is lehet keresni. Egyébként, a keresettel nincs is baj nálunk, kijön mindenkinek a számítása. Másoktól tudom, hogy Szilágyi mérnökkel jól ki lehet jönni. Talán azért is, mert ismeri, nagyon közelről ismeri az építkezés ábécéjét, munkásként kezdte annak idején, s szorgalmának köszönheti, hogy most mérnökként irányíthatja félezernyi em­ber munkáját. — Tizennégy esztendős voltam, amikor ismer­kedni kezdtem a szakmával. Magán­iparosnál be­tonkockákat öntöttünk, nagyon kellett húzni, hogy elégedettek legyenek velem. Aztán lassan arra is rájöttem, hogy érdemes tanulni, érdemes alapo­sabban betekinteni az építészeti szakmába. Kétke­zi munkásként dolgoztam hosszú ideig, egyszerű szakmunkásként, volt is annyi munkánk, hogy sokszor alig bírtuk. Aztán letettem a mesterit, Ko­lozsváron most is jóleső érzéssel nézem azokat az épületeket, ahol magam is dolgoztam. Később a főiskolára is beiratkoztam, esti tagozaton nyom­tam le azt a pár évet. Ide, Sepsiszentgyörgyre het­­venháromban kerültem. Eleinte úgy­­ számítottuk, hogy csak két esztendőt maradunk, visszamegyünk abba a városba, ahol árván neki­vágtam az élet­nek, de itt ragadtunk, idevalósi személyazonos­ságiunk van. Ez azt jelenti, hogy szentgyörgyiek lettünk. Büszke vagyok arra, hogy az én irányí­tásommal épült fel a megyei kórház, s itt fenn, a Szemerja negyedben jó néhány magasépület. Amit most végzek, az is érdekes munka, sok figyelmet, türelmet követel. Ám ha jó emb­ereink vannak, a mérnöknek is jóval könnyebb a dolga. Közben mások is jönnek, tanácsokat kérnek, útmutatásra várnak. A munka megszokott medré­be Lépett. PÉTER SÁNDOR

Next