Megyei Tükör, 1982. szeptember (15. évfolyam, 3298-3323. szám)
1982-09-01 / 3298. szám
i('(* 1982. szeptember 1. Napkelte: 6,38 Napnyugta: 19,53 Eltelt: 244 nap Hátravan: 121 nap • 1939-ben, ezen a napon a hitlerista Németország hadserege átlépi a lengyel határt; a második világháború kitörésének napja. • 150 éve, 1832-ben Kolozsváron született VERES FERENC fényképész, feltaláló. 1852-ben nyitott műtermet szülővárosában. Kezdetben Kornis Zsigmonddal közösen a jód-bróm-ezüst eljárással kísérletezett, majd rájött az email-emulzió nyitjára s a fényképes kerámia előállítására égetőkemencét rendezett be. 1881-ben a kolozsvári egyetemen a fényképészet előadója lett. Ugyanebben az évben színes fényképezéssel is kezdett foglalkozni. 1884-ben színes diapozitivokról másolatokat készített. Az 1889-i párizsi világkiállításon bemutatott találmányát nagy elismeréssel fogadták. Szerkesztette és kiadta a Fényképészeti Lapok című folyóiratot, mely 1882-tól 1888-ig jelent meg Kolozsvárott. Erdély legszebb vidékeiről és nevezetes személyiségeiről számos készített, s felvételeit az képet Erdélyi Múzeumnak adományozta. Fő műve: Fényképészeti álomképek (Kolozsvár, 1887). Irodalom: Orbán Lajos: A színes fényképezés kolozsvári úttörője (Korunk, 1959). (Megh. Kolozsvárt, 1916. ápr. 3-án.) • 1891-ben halt meg BALIAGI MÓR nyelvtudós, szótáríró. Pápán, filozófiát, a pesti Nagyváradon egyetemen matematikát tanult, Párizsban mérnöki tanulmányokat folytatott. A szabadságharc alatt honvéd kapitány, Görgey, illetve Aulich mellett táborkari fogalmazó és hadelnöki titkár. Világos után internálták, a tanárságtól eltiltották. Kzs-idoroson földet bérelt és gazdálkodott. 1851 után kecskeméti, illetve bp.-i tanár nyugdíjazásáig. Jelentős tevékenységet fejtett ki a nyelvészet terén. Fő műve: A magyar nyelv teljes szótára (I—II., Pest, 1866—73). (Szül. Ignácon, 1815. márc. 18-án.) 1929. szeptember 1-én indult a sepsiszentgyörgyi DÉLKELET című politikai és társadalmi hetilap. Célul tűzte ki Háromszék és a Brassó megyei Hétfalu, majd Csík megye közügyi és irodalmi kérdéseinek ápolását. Megszűnt 1932-ben, Ami biztos, az biztos ! A központi festéküzlet elárusítói arról panaszkodnak, hogy a vásárlók körében csaknem szenvedéllyé vált az áru csomagolásának fölhasogatása, az árura vonatkozó információk tapasztalati beszerzése. Hiába írja azon a festéken, hogy festék, meg hogy kék, a vásárló a saját szemével és ujjbegyével is szeretne meggyőződni arról, hogy mindez valóban így van-e. A festéknek, persze, nem nagyon árt mindez, azaz minősége nem változik, de vannak termékek, mint például a marószóda, melynél az eredeti csomagolás felhasítása a minőség kárára is megy. A kíváncsiskodókat követő, komolyabb szándékú vásárlók azonban már nem veszik meg felhasogatott csomagolású termékeket, s emiatt az elárusíatók kénytelenek újracsomagolni őket, s így ha a vevői kíváncsiság az eddigi ütemben folytatódik, tán arra sem juthat majd idejük, hogy az árura vonatkozó információkat a vevővel közöljék. Az önkényes információszerzést kiküszöbölendő az elárusítók azt tervezik, hogy a különböző festékanyagokból üvegecskékben közszemlére is tesznek bizonyos mennyiséget. Abban a reményben, hogy a pusztításnak végre-valaha'-a tán vége szakad. r. b. A Művészeti Népiskola az 1982—83-as tanévre a következő szakokra várja I. éves növendékek jelentkezését: zene , kórusvezetés, ének, zongora, hegedű, brácsa, nagybőgő, akkordeon, gitár, cimbalom, dob, szakszofon, klarinét, trombita, színjátszás, rendezés, bábszínház, rigmusbrigád, irodalmi összeállítás; képzőművészet ; díszítőművészeti osztály; kirendelt osztályok: Csernáton — népi faragás; Köröspatak: népi faragás; Bodzaforduló — rigmusbrigád. Beiratkozásokat szeptember 1—10. között fogadnak el az iskola titkárságán: Szabadság tér 9. szám, 135 65-ös telefon. Változékony, esős időre számíthatunk, nappal 17 és 21, éjszaka pedig 7 és 11 Celsiusfok közti hőmérsékletre és megélénkülő északkeleti szélre. Sepsiszentgyörgy — Művész : BOSZORKÁNYOK AZ ÉGEN — színes szovjet film 9, 14, 16, órától. — AZ ANGYALOK FÖLDJÉN — magyar film 11, 18, 20 órától. Kézdivásárhely — Május 8. : ZSOLDOSOK CSAPDÁJA — színes román film 10, 16, 18, 20 órától. Kovászna — Győzelem : TESS — kétrészes, színes angol film 10, 16, 19 órától. Barát : KODJAK BUDAPESTEN — színes magyar film, 20 órától. A VÁROS STRANDJÁN gyerekek számára 6 lej egy belépőjegy. Hogy — normális körülmények között — sok ez, vagy kevés, arról is vitatkozni lehet. De a sepsiszentgyörgyi strandon a körülmények messzemenően nem normálisak. Múlt vasárnap például a gyerek-medence vize a szennyezettség olyan fokát érte el, hogy az legfennebb egy bivalyborjú számára lett volna javallható. Nem csoda hát, hogy a szülők igyekeznek távol tartani gyerekeiket a medencétől, csupán néhány felügyelet nélküli apróság élt a lehetőséggel. A strandidényből remélhetőleg maradt még néhány napunk. nem ártana kérdőre vonni azokat, akik szerint a lejért a szennyvíz is megteszi. b. b. 16,00 Telex; 16,05 Stadion; 16,45 A Föld körül — vietnami dokumentumfilm; 17,05 Pronoexpressz-húzás; 17,10 A nők világa; 17,50 Ezeregy este; 18,00 Műsorzárás; 20,00 Híradó; 20,25 A jó dálkodásért; 20,45 helységgázFilmmúzeum: 12 dühös ember — amerikai játékfilm Rendezte: Sidney Lumet. Szereposztás: Henry Fonda, Lee J. Cobb, Ed. Bengley, E. G .Marshall, Jack Warden, Martin Balsam, John Fiedler, Jack Klugman, Edward Binns, Joseph Sweener; 22,20 Híradó. II. műsor ; 20.00 Híradó; 20,25 A főváros közlekedési híradója; 20,40 A román kórusművészet gyöngyszemei; 20,55 A főváros gazdasági élete; 21,25 Dzsessz a nagyvilágban; 22,20 Híradó. 9,00 — 11,00: Gyermekek és nevelőik órája. Szerkeszti Zágoni Olga. Életutak. András Zoltán mérnökkel Székely Raymond beszélget. Könnyűzene. Grieg: Zongoraverseny. Előadja Szvjatoszlav Richter és a moszkvai Filharmónia szimfonikus zenekara. Vezényel Kirill Kondrasin. 16,00— 17,00: Hangos híradó. Hangraforgó. Szerkeszti Keszy Sarmath Vera. marosvasarhely 11.00 — 13,00: Hírek, tudósítások. Lehár-keringők. Olvastuk, hallottuk. Kamarazene. Mai falu, mai emberek. A szántás és vetés elsőrendű feladat most a mezőn. Kezdeményezések és eredmények az önellátásban — gernyeszegi riport. Felsütött a nap sugara — folklórműsor. Ismerjük meg az ország törvényeit: A néptanácsok, a szocialista egységek és a lakosság kötelezettségei a helységgazdálkodás, helységszépítés és tisztaság terén. Filmslágerek. Honpolgári felelősséggel. Amikor a lakók közömbössége súlyos mulasztásokhoz vezet — marosvásárhelyi riport. Zene. 17.00 — 18.00: Hírek, tudósítások. Salamon Kálmán és népi zenekara felvételeiből. Irodalmi és művészeti napló: A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház műsorrendjéről. A fiatal költészet forradalmisága. Szeptember 2-án, csütörtökön délután korakor DUDÁS ANTAL sepsiszentgyörgyi képzőművész festményeiből nyílik kiállítás a Sepsiszentgyörgyi Megyei Kórház dísztermében. A fiatal művész ez alkalommal legfrissebb, vegyes technikával készült munkáit állítja ki. Rock I. i Vízszintes: 1. A dzsessz-rock-funky-irányzat kimagasló tehetségű dobosa (Killy). Panamában született. Egy ötven másodperces közjátékban ötven dobon dolgozik; 7. New Yorkban született 1939-ben (Neil). Karrierje a többségétől alapvetően eltérő módon indult, hiszen klasszikus zongoraművésznek készült. Váratlanul hátat fordított a klasszikus pályának, könnyűzenét szerzett és énekelt; 12. Fedők; 14. Nem híve a haladásnak; 15. Ferde tornyáról világhírű; 16. Vissza szolmizációs hang; 18. Ennék; 21. TZ; 22. Magyar sakk-nagymester; 24. Fejedelmi fejdísz; 25. Vajon kiváltó?; 27. Bács-Kiskun megye’egyik településéről való; 29. TN; 30. KOK; 31. Az alkotó menedzserek legnagyobb hírnevet szerzett képviselője (Giorgio), 1979-ben Oscar-díjat kap az Éjféli express című film zenéjéért ; 33. Hélium és kén vegyj.; 34. Román ember; 36. Fel..., megmozgatta a folyadékot; 37. Az; 38. Szótlanul elgondolkozva; 41. Becézett Mária; 42. BR ; 43. Halogatom; 45. Nátrium ; 46. Rövid férfikabát; 43. Bizonyít; 49. Drótkötél ; 52. A country-muzsika higgadt hangú énekes-szerzője, aki számos nagy slágerrel ajándékozta meg a műfaj híveit (James); 53. 1971-ben az USA első számú country férfiénekese. Vigyetek haza, országutak című dala mindmáig az egyik legszebb country-sláger. Függőleges: 1. Szén és bor; 2. OOP; Európai nép tagjai; 4. Vér; 53. Alma...; 6. Mozgó rész; 7 SAF; 8. Volt — latinul; 9. Vitéz, hős; 10. Nyújtana; 11. Kijutottam; 13. Vesszőből font szállítóeszközöm; 17. Glasgowban született (Philip Leitch), dalainak témái a gyermekek, a virágok, a fák, a nap, hold, a varázslat, a misztikum a és a régi mondák; 19. A hetvenes évek közepe után az USA-ban kialakult rockzene west-coast stílusának jeles képviselője, amely szerepet vállal a 80-as jelentős évek progresszív muzsikájában is; 20. Az Avarage White Stand mellett a második fehér bőrű brit soul-együttes volt ; 22. Magyar festő (István); 23. Csík ... község Hargita megyében; 26. Vígjáték; 27. ZM: 23. Tegnap — románul; 32. Nyugati vállalatforma; 33. Város Ukrajnában; 35. Kilincsel; 39. Puha; 40. Vissza : az oxigén módosulata; 42. Svájci kanton és város; 44. Spanyol arab- 46. ZDE; 47. Hazai vívónő (Ana); 50. Vissza: a dúr skála első hangja; 51. DR. TÖRÖK Sándor gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagyapa, testvér és rokon. id. ANDRÁS DÉNES, volt illyefalvi molnár, életének 69. évében, augusztus 30-án hirtelen elhunyt. Az illyefalvi családi háztól szeptember 1-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a református temetőben. A gyászoló család (1824.) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó fiú, BOROS JÁNOS DEZSŐ 22 éves korában 1982. augusztus 30-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése szeptember 2-án, csütörtökön délután fél 4 órakor lesz a szentkatolnai temetőben. Szülei és testvérei ELVESZETT Elvesztettem Soós Petru névre kiállított 4091/8. IV. 1902 számú kukorica-kiutalásomat. Semmisnek nyilvánítom. (4819) Héthónapos gyermek mellé gondozónőt keresek. Lenin negyed Dália utca 1., 12-es tömbház, D. lépcsőház, 12-es lakrész. (4831.) az umm SZESZIPARI VÁLLALAT (Uzon Gábor Áron utca 95 szám) tíz osztályt végzett akik 1982. szeptember 13-ig nem lépték túl a 19. életévüket, amikor megkezdődik az oktatás a galaci iskolában, ahol kiképzik őket élelmiszeripari berendezések kezelőjének az Uzonban épülő új keményítőgyárhoz. Felvilágosítással a vállalat székhelyén szolgálnak, az 1 39 90, 1 39 91 és 1 39 92. telefonszámon is. A GÉPEKET ÉS GÉPKOCSIALKATRÉSZEKET GYÁRTÓ VÁLLALAT Sepsiszentgyörgy, Brassói út 3—5. szám szakmunkásokat a következő szakmákban : kovácsokat - hőkezelőket , valamint a szakképzetlen munkásokat a hőkezelő és kovácsműhelybe. Részletes felvilágosítással a személyzeti osztályon szolgálnak. Telefonszám : 1 47 90, 1 55 90/1109. Szerkes/töség és kiadnii van: Sepsiszentgyörgy, Sajtó utca 8/A Telefon. Serkes/tőség : I 15 04., I U 10. és I 11 90 — 163-a., és 281 os be se készült a sepsiszentgyörgyi nyomdában. Telefon: 117 71.