Megyei Tükör, 1986. június (19. évfolyam, 4459-4483. szám)
1986-06-02 / 4459. szám
1986. június 2. • Napkelte: 5.34 Napnyugta: 20.54 Eltelt: 153 nap Hátravan: 212 nap • Ma 18 órakor a kézdivásárhelyi Művelődési Ház kistermében a tudományosművelődési egyetem keretében dr. Anghi István tart előadást az esztétikumról a zenében témával. Kedden a kézdivásárhelyi 2-es Ipari Líceumban az egyetemi felvételi felkészítő keretében próbafelvételit tartanak a mértani és a trigonometriai részből, Gábor Rezső és Kovács Antal tanárok irányítása alatt. Az ismeretellenőrző próbára szívesen látnak bárkit, öt feladat megoldására három óra áll a próbálkozók rendelkezésére. Június 4-én rendkívüli Pronoexpressz-húzásra kerül sor, melyen nagy pénzösszegeket, 1300-as Dacia személygépkocsit és kirándulást lehet nyerni Magyarországra. Sepsiszentgyörgy — Művész: MI. AZ ELSŐ VONALBÓL — kétrészes, színes román film. 10. 16 és 19 órától. Sepsiszentgyörgy — Lux: EMLÉKEK A MÚLTBOL — színes mongol film. 10. 17.30 és 19.30 órától. RAJZFILMEK 15 órától. Kézdivásárhely — Május 8. DARCLÉE — színes román film. 10. 16. 17 és 20 órától. Kovászna — Győzelem: TENGERI FARKASOK — színes angol film. 10. 17 és 19 órától. Változékony, többnyire felhős idő várható, villámlásoktól kísért záporokkal. Északkeletről enyhe szél. Legalacsonyabb hőmérsékleti értékek 8 és 11, legmagasabbak 18 és 21 Celsius-fok között. A Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház műsora, a Kor és igazság című színművel a székházban: szerdán P3-bérlet; csütörtökön D2- bérlet; pénteken P1-bérlet; szombaton R-bérlet; vasárnap 16 órakor V-1érlet; 19 órakor K-bérlet. A tobbi előadás 18 órakor kezdődik. Álljon arrébb...! Áll Sepsiszentgyörgyon, a Sehium utca sarkán egy vasból vert villanyoszlop, nosztalgiákat ébresztgetve áll, mert a hajdani kisváros emlékképeit idézi, a mostani, betonoszlop-erdő előttieket, amikor még vaspántokat összetartó vaskos szegecsek fogták maradandóan morokra az efféle huzaltartó alkalmatosságokat, áll. pedig hatalmas ütközetek hegeit hordozza testén, vasbordája törött, fémdereka roggyant a sarki ostrom valamelyikében. Kismamák lépteik felgyorsítva tolják át a gyerekkocsit a Sólyom-sarok járdaszögleténél, és ha valaki kedveli a veszélyhelyzeteket, álljon meg pár pillanatra az oszlop mellett, figyelje meg, hogyan nyújtják nyakuk a kiskocsik, a tizenvalahány tonnás dömperek vezetői, hogy a sarokház és az oszlop közti járdányi résen beláthassák az út- szakaszt, amelyre rá kell kanyarodniuk: egyik-másik, úgy látszik, inkább a járdán venné be a kanyart, mint ahogyan ezt, az oszlop hegeiből ítélve, többen meg is próbálták. Nem az a baj, hogy áll az az oszlop, hanem az, hogy ott áll, ahol áll. A Csíki negyed felé vezető utcák modernizálása óta, a Csíki utca szinte járhatatlan állapota miatt nagyforgalmúvá vált a Sólyom utca eme sarka, veszélyes forgalmi csomóponttá, sok lóerős járművek rohangálnak itt erre-arra és nem kocogó lovacskák eregélnek az Erege utca irányába, mint valaha. Álljon arrébb az útból ezért az az oszlop, mert nemcsak az ember szeme, a kocsi tengelye is megakadhat ebben a nem éppen korszerű póznalátványban. (kispataki) A MEGYEI KÖZSÉG - s lakAsgazdalkodasi vállalattól Szabó Lajos, a vállalat lakásgazdálkodási irodájának vezetője tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy Kovásznán, Baróton és Bodzafordulón is bevezettél a diszpécserszolgálatot, amely Sepsiszentgyörgyön 5, Kézdivásárhelyen pedig 2 esztendeje működik. A vállalat szolgálata lehetővé teszi, hogy a vízhálózat, a kanálisok, a központi fűtést biztosító berendezések, vezetékes, a gáz- és villanyhálózat esetleges meghibásodásait a lakók bejelenthessék a vállalatnak, így lehetőség nyílik a gyorsabb közbelépésre. A szolgálat ugyanakkor tájékoztatást is nyújthat a lakosságnak, és itt jegyzik be a telefonon kért javításokat is. A szolgálat telefonszámai a következők: Sepsiszentgyörgyon: 15393. Kézdivásárhelyen: 61060. Kovásznán: 40919. Balóton: 77319. Bodzafordulón: 70624. Éjjel-nappal, egyfolytában lehet hívni. (meze) illektnt AHOL LAZA AZ ELLENŐRZÉS, ott laza a fegyelem, s ahol laza a fegyelem, ott hamar sor kerül kihágásra, amely a közvagyon megdézsmálásában, esetünkben vállalati érték magáncélokra való használásában jut kifejezésre. Mert csak a laza ellenőrzés tehette lehetővé, hogy pénteken a kora délutáni órákban a Böjte Elemér vezette 16 tonnás billenőkocsit (34—B—4919) a közúti ellenőrző szervek Lugásfürdő felé haladtában igazoltathatták. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a bukaresti bányaipari építő-szerelő tröszt kőröspataki építőtelepének gépkocsi vezetője, a telep egyik építőmestere és még három munkatársuk egy kis kirándulásra indult a csekély tizenhat tonnással a csodaszép nyári délutánon. S mindennek tetejébe a sofőrnél három, kitöltetlen fuvarlevelet is találtak. Ezek után egymás után tolulnak fel a nyilvánvaló kérdések: hogyan lehetséges, hogy az arra illetékesek nem tudják, merre ,,kódorognak“ a 16 tonnások, hogyan számolt volna el a gépkocsivezető erre a magáncélra tett útra elpazarolt üzemanyaggal, hogyan lehetséges, hogy fehér fuvarlevelekkel közlekedhet a gépkocsivezető? A telep vezetői, reméljük, megtalálják rájuk a helyes választ. (Orsi) 20.00 Híradó: 20.20 Tudományos-technikai kilátó: Nem konvencionális energiahordozók: Újdonságok az orvostudományban: 20.35 Nárujai virágok — Anca Áron riportja: 20.45 Folklórkincs: 21.00 Hódító Vilmos — nemzetközi koprodukcióban készült folytatásos játékfilm, utolsó rész: 21 50 Híradó. loto-pruno A 2-es LOTTÓ vasárnapi húzásának nyerőszámai I. 57 63 28 65 II. 14 73 46 40 III. 2 45 50 66 Köszöntő KISS KÁLMÁNNAK. Sepsiszentgyörgyre. 60. születésnapjára jó egészséget, sok boldog nyugdíjas évet kívánnak munkatársai. SCHILL ERZSÉBETNEK. Sepsiszentgyörgyre, nyugdíjba vonulása alkalmából jó egészséget, hosszú életet kívánnak férje, gyermekei, menye és vejei, nyolc unokája. Zhzsiang tartományban megépült az első kínai mobilis naperőmű — jelenti az Új Kína. A 30 négyzetmétert elfoglaló berendezésnek szilíciummal működő áramfejlesztője van, amely elegendő villamos energiát szolgáltat a helybeliek háztartási szükségleteinek fedezéséhez. Egy speciális ,,raktározó“ rendszer biztosítja az erőmű működését borús időben is. A berendelés szétszerelhető, és minden további nélkül a szükségletek által megkívánt helyre szállítható. ★ Zalei Yamani szaudita kőolajipari miniszter az OPEC legutóbbi rendkívüli miniszteri összejövetele után a Le Figaro című francia napilapnak adott interjúban sötét képet festett a világ energetikai helyzetéről. Az összejövetel elé terjesztett tanulmány szerint, amely előrevetíti a termelés és a szükségletek alakulását az évszázad végéig, a kőolajfogyasztás 2000-ben napi 53 millió barrel lesz. Ugyanakkor Kanada, az USA, Mexikó és az északitengeri országok össztartalékai 66 milliárd barrelt fognak kitenni. Az OPEC kistermelői — Algéria, Ecuador, Nilgéria, Gabon, Venezuela — a következő évszázad elején már csak 57,5 milliárd hordónyi tartalékkal rendelkeznek majd. EGZOTIKUM A sepsiszentgyörgyi Törekvés kisipari szövetkezet a Február 16. és Kórház utca kereszteződésénél, a volt könyvkötészet helyiségében, főleg megyeszékhely gyermekei állatkedvelő felnőttei számára új egységet nyit meg ma reggel 8 órakor. Az Egzotikum nevet viselő üzletben a díszállatokat, madarakat és halakat kedvelők és tartók népes serege vásárolhat állatot, eledelt, olyan berendezéseket és felszereléseket, amelyek a tartáshoz szükségesek: akváriumokat, kalitkákat ésegyebeket. Ugyanakkor díszmadarakat, díszhalakat és berendezéseket, többek között horgászfelszerelést, horgokat is felvásárolnak és újra forgalomba hoznak. Az Egzotikum naponta 8— 13.30 és 16—19.30, szombaton pedig 8—13.30 óra között tart nyitva. r (meze) Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, rokon. SZEBENI MIHÁLYNÉ, született Dézsi Zsuzsanna, nagyajtai lakos, életének 79. évében elhunyt. Temetése ma 14 órakor lesz a családi háztól az unitárius temetőbe. Ezen értesítés gyászjelentőül is szolgál. A gyászoló család Mély fájdalommal közöljük, hogy a még élni akaró, drága, jó férj, édesapa, nagyapa, testvér, sógor, rokon és barát, idős ZSIGMOND ÁRPÁD, nagybaconi lakos, hosszas, de türelemmel viselt szenvedés után, május 31-én, életének 80., házasságának 51. évében ,csendesen elhunyt. Beteg teste, fájó lelke örökre megpihent. Emberi, baráti szeretete, jóságos szíve és fáradhatatlan, munkás élete emlék marad. Temetése 1986. június 2-án, délután 16 órakor lesz a családi háztól, a református temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SUGÁR FERENCNÉ, szül. Fülöp Emma, vargyasi lakos. 86 éves korában, hosszas betegség után elhunyt. Temetése június 3-án 15 lilakor ,a vargyasi unitárius temetőben. Gyászoló család " A SEPSISZENTGYÖRGYI IPARI ÁRUCIKKEKET FORGALMAZÓ ÁLLAMI KERESKEDELMI VÁLLALAT A lakosság tudomására hozza, hogy az előző évekhez hasonlóan, június hónaptól kezdve a szilárd fűtőanyag eladása beütemezés alapján történik, a következő lerakatoknál: Sepsiszentgyörgy — Uzoni út 4. szám Kézdivásárhely — Állomás utca 57. szám Kovászna — Alsópáva utca 37. szám Barót — Stadion utca 4. szám Bodzaforduló — Állomás utca 6. szám A megyei néptanács 395 1975-ös határozata értelmében a vásárolt összfűtőanyag összetétele városon és falun egyaránt a következő: — tűzifa (vegyesen A, B, C, D, E osztály és hulladék) — 50% — szén (lignit, tojásszén) — 50 % A beütemezést ez év november 30-ig végzik a vásárló tartózkodási helyéhez legközelebb levő lerakatban, ahol egyébként a megfelelő névsorok is megtalálhatók. Ugyanakkor felhívjuk a szocialista egységek figyelmét, hogy a kiutalt tüzelőanyag-mennyiséget november 30-ig kötelesek felvenni. Bővebb felvilágosítás naponta 8—15 óra között a fűtőanyag-lerakatoknál. SEPSISZENTGYÖRGYI IPARI ÁRUCIKKEKET FORGALMAZÓ ÁLLAMI KERESKEDELMI VÁLLALAT az Uzoni úti építőanyag-lerakatánál a következő árucikkeket kínálja: — gipsz 1,50 lej kg — kerámiakocka 6,21 lejdarab — azbesztcementlap 73,50 lej darab — ajtók, ablakok 330—173 lej között darabja — tölgy- és bükkparketta, különböző méretben 82—123 lej között négyzetmétere — kályhacsempe 16 lej — cement 2,50 lej kg — oltatlan mész 1,20 lej kg — kaolin 0,65 lej kg — bükklapok 150 lej négyzetméter — préselt lemez 21 lej négyzetméter — kátránypapír 8,25 lej négyzetméter Az építőanyag-raktár naponta 7—15 óra között tart nyitva. A MEZŐGAZDASÁG ÉS ÉLELMISZERIPAR Kovászna megyei szakosított vállalata SÜRGŐSEN / tj, gjai — főkönyvelőt — KÉT ELSŐ KÖNYVELŐT Alkalmazás és javadalmazás a 12 1971-es törvény alapján. Bővebb felvilágosítással a 16175-ös telefonon szolgálnak. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sepsiszentgyörgy, Sajtó utca 8.* Telefon: 1 15 04, 1 12 10 és 11100 - 163-as és 284-es belső. Készült a sepsiszentgyörgyi nyomdában. Telefon: 1 17 74.