Megyei Tükör, 1987. május (20. évfolyam, 4743-4767. szám)
1987-05-01 / 4743. szám
1987. május 1. Napkelte : 2>,08 Napnyugta : 20,19 Eltelt : 121 nap Hátravan : 244 nap • Az Államtanács közleménye értelmében május 1- jén. 2-án és 3-án mind a páros, mind a páratlan rendszámú magántulajdonú személygépkocsik közlekedhetnek. • Május 1-én, 2-án, 3-án a megye területén az autóbuszok vasárnapi és ünnepnapi menetrend szerint közlekednek; a folytonos üzemelésű vállalatok és egyéb egységek ingázó» munkásait a szokott menetrend szerint szállítják munkahelyeikre a céljáratok. • A sepsiszentgyörgyi Helyi Szállítási Vállalat május 1—3. között, kedvező időjárás esetén, autóbuszjáratokat indít a négyes kilométerkőhöz és Sugásfürdőre. A••-es kilométerkőhöz a Csíki negyedből indulnak buszok (a központon át). 10 órától kezdve, óránként. Sugásfürdőre az első busz 8 órakor indul a zöldségpiactól, ezután minden órában lesz egy-egy busz. • Május 1-én és 2-án a megyeszékhelyen a szokásos hétköznapi program szerint szolgáltatják a meleg vizet. 3-án marad a vasárnapi program. • Prágába szervez kirándulást augusztus 3—8 között a Megyei Turisztikai Hivatal. Utazás repülővel, tájékoztató részvételi díj 5145 lej, amiből 400 korona a zsebpénz megtudtuk A SEPSISZEIMTGYÜRGYI VASÚT ALI A.M.STOf. Lukáts Ignác, az állomás főnöke tájékoztatott, hogy május elsejével újra forgalomba állítják a következő személyvonatokat: 1008-as (Marosvásárhely — Brassó). Sepsiszemgyörgyről továbbindul 7.5b órakor: 4504-es (Tusnádfürdő — Brassó), a megyeszékhelyről 13.05-kor indul tovább: *503 (Brassó — Csíkszereda). Sepsiszentgyörgyről indul 13.04- kor: 4503 (Brassó — Tusnádfürdő) 8.59 órakor indul tovább Sepsiszentgyörgyről Május elsején és másodikén a berecki 4569-es személyvonat nem közlekedik, május 3- án, vasárnap igen. 9.07 órakor indul Sepsiszentgyörgyről. Nem közlekedik elsején és másodikon a 4570-es számú személyvonat sem (Bereck — Sepsiszentgyörgy). 3-án, Vasárnap igen. Bércekből 11.10- kor indul és 12.54-kor érkezik a megyeszékhelyre. (incze) A sepsiszentgyörgyi meteorológiai állomás tájékoztatása szerint, május 1. és 3. között megyénkben éjszaka és reggel hűvös időre számíthatunk. Az égbolt jobbára derült lesz, délutánra felhősödés lehetséges, eső nélkül. Máj r l-én és 2-án reggel hóharmat is valószínű, erre 3-án már nem kell számítani. Általában gyenge északkeleti szél. A hőmérsékleti értékek nappal 14- 18, éjszaka —2 ési Celsius-fok között alakulnak. Az idő általában tehát kirándulásra alkalmasnak ígérkezik, bár nem árt a szokásosnál melegebben öltözni. Lapunk május 4-én, következő száma hétfőn jelenik meg. q/mozi ~) Sepsiszentgyörgy — Művész: AZ ELVARÁZSOLT DOLLÁR — magyar film. 9. 11. 14. 10. 18 és 20 órától. Sepsiszentgyörgy — Lux : A TÜRKIZ NYAKÉK -román film. 10. 17.30. 19.30 órától. RAJZFILMEK 15 órától. Kézdivásárhely - Május 8. : AZ ELVARÁZSOLT DOLLÁR — magyar film. 10. 16. 18. 20 órától. Kovászna — Győzelem : BIZALOM — román film, 10. 17. 19 órától. Az Energetikai Hálózatot Üzemeltető és Karbantartó Megyei Vállalat Kovászna város és a környező helységek tóinak villamosenergia-fogyasztudomására hozza, hogy 1987. május 3-án 8 és 16 óra között a transzformátorállomás és az berendezéseinél elosztóhálózat beütemezett munkálatok elvégzésének idején az áramszolgáltatás szünetel. Rendezvények május 1-én és 2-án MÁJUS 1-ÉN Sepsiszentgyörgyön a 1-es kilométerkőnél 10 órakor kezdődik a népünnepély, amelyen Tisztelet a pártnak, hazának, népnek címmel a megyeszékhely műkedvelő művészei műsort mutatnak be. Fellépnek a Szakszervezetek Művelődési Háza, a Municípiumi Művelődési Ház, a gépgyár, a Villamos Berendezéseket és Villanymotorokat Gyártó Vállalat, az Olt Textilipari Vállalat, a Malom- és Sütőipari Vállalat, valamint a Szorgalom és Fa-Fém szövetkezet és a szépmezői Állami Mezőgazdasági Vállalat műkedvelői A központi parkban könyvelosztó vállalat könyva standot nyit, ugyanitt fúvószenével szórakoztatják a közönséget. 19 órától a Municípiumi Művelődési Házban szórakoztatókulturális est. 17 órától a Dózsa György munkásklubban Májusi ünnep címmel irodalmi-zenés összeállítás, amelyet szórakoztató művelődési est követ. Az előadást rossz idő esetén a Szakszervezetek Művelődési Házában tartják.) Kézdivásárhelyen 11 órától a S’ortyogónál a Mechanikai Vállalat, a Fakitermelő és -Szállító Vállalat, a szigetelőgyár és a vegyeskereskedelmi vállalat műkedvelői tartanak szabadtéri előadást. Kovásznán a Tündérvölgyben ugyancsak 11 órakor kezdődik a műsor, amelyet a Textil és Építők szövetkezet, az 1-es számú Általános Iskola és az Ipari Líceum, valamint a városi művelődési ház csoportjai és egyéni előadói tartanak. 18 órától a városi klubban művelődési-szórakoztató est. Baróton a Malomkertben 10 órakor a város gazdasági egységei és intézményei műkedvelői lépnek színre. 17 órakor a városi klubban szórakoztató-művelődési est a fiataloknak. Bodzafordulón a kempingnél 13 órakor kezdődik előadás a Megéneklünk. Románia fesztivál helybeli díjazottjai közreműködésével, a városi művelődési házban 16 órakor hazafias versműsor, amelyet szórakoztató est követ. mi KISZ-bizottság rendezésében a város fiatal műkedvelői részvételével. 17 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában és a Dózsa Györgyi munkásklubban kulturális estek a szórakoztatófiataloknak, a Municípiumi Művelődési Házban ugyancsak 17 órakor zenehallgatás fiataloknak. Kézdivásárhelyen a Fortyogónál 11 órától műsor a város fiataljainak előadásában, este a művelődési házban ifjúsági szórakoztató-művelődédési est. Kovásznán a városi klubban 17 órától tartanak ifjúsági estet Baróton 17 órától a városi művelődési házban az ifjúság napja alkalmából szerveznek műsort a Megéneklünk. Románia fesztivál fiatal kitüntetettjei részvételével. Bodzafordulón a városi művelődési házban 18 órától ifjúsági műsoros est. SPORTRENDEZVÉNYEK Sepsiszentgyörgyön május elsején, 10 órai kezdettel tartják meg a Május 1. mérkőzéseit; az Electro Kupa pályáján női kézilabda, az MSC pályán férfi kézilabda, a Sportcsarnokban minifoci. Május 2-án a Május 2. Kupa mérkőzései: 10 órától a textillíceumnál női kézilabda. a szövetkezeti iskolánál férfi kézilabda. a Matematika- Fizika Líceumnál minifoci. 17 órától az MSC stadionban a B-osztályba való jutásért a Bukaresti Electromagnetica és a Pitesti-i Electromotor női kézilabdacsapatok mérkőznek. Május 3-án 10 órától a MSC stadionban a felnőtt és junior egyéni atlétikai bajnokság megyei szakasza. Kézdivásárhelyen május elsején 10 órakor az 1-es számú Ipari Líceumnál asztalitenisz. Május 1. Kupa, amelyet szórakoztató sportjátékok követnek. Kovásznán másodikon az Akarat sportklubnál 10 órakor Május 2. Kupa — minifoci, a Fenyő sportkomplexumnál teniszverseny. Május 3-án a labdarúgópályán 15.30 órakor felnőtt és ifi labdarúgó megyei bajnoksági mérkőzés. Baróton május 1-én 10 órától a sportbázisnál teke-, tenisz- és minifoci-versenyek, másodikon 11 órától az Ipari Líceumnál asztaliteniszverseny. Bodzafordulón május 2-án 11 órától a kempingnél. Május 1 Kupa: mezei futóverseny, atlétika és asztalitenisz. MÁJUS 2-ÁN Sepsiszentgyörgyön a 1-es kilométerkőnél 10 órai kezdettel a KISZ megalakulása 65 évfordulója tiszteletére rendezett műsor a municípiu A gyógyszertárak nyitvatartása Május 1—3. között a megyében a következő gyógyszertárak teljesítenek szolgálatot: Sepsiszentgyörgyön mindhárom napon a Gábor Áron téri 83-as gyógyszertár lesz nyitva 8—13 és 16—20 óra között; ugyanez látja el az éjszakai ügyeletet is, este 8-tól reggel 8 óráig. . Kézdivásárhelyen az 52-es számú gyógyszertár tart nyitva mindhárom napon. 7—13 óráig. Kovásznán elsején a 90-es gyógyszertár 8 -12 vait otthoni szolgálatban. 2-án 9—13 óra között nyitva. 3-án 9—12 óra között otthoni szolgálat. (Az otthoni szolgálat idején a gyógyszerészt lakásán kell felkeresni, címét kifüggesztik.) Baróton a 86-os számú egység elsején és harmadikén 8— 14 óra között otthoni szolgálatot teljesít, másodikén 9— 14 óráig nyitva tart. Bodzafordulón mindhárom napon a 11-es számú gyógyszertár tart otthoni ügyeletet. 8—14 óráig. Az orvosi ellátás május 1—3. között Május 1—3. között a megyeszékhelyen az orvosi ellátást a Megyei Kórház biztosítja a következők szerint — általános orvosi ügyelet, felnőtteknek: 8—19 óra között a Megyei Poliklinika 30-as számú belgyógyászati rendelőjében, éjszaka a szokásos sürgősségi ügyelet a sürgősségi osztályon: — általános-orvosi ügyelet, gyermekeknek: 8-19 óra között a Megyei Poliklinika 43-as számú rendelőjében. Éjszaka a gyerekosztályon az ügyeletes orvoshoz lehet fordulni: — általános-orvosi sürgősségi ügyelet a vállalatok dolgozói részére, akik ezekben a napokban dolgoznak, a két vállalati orvosi rendelőt kereshetik fel 8—17 óra között. — szakorvosi sürgősségi ügyelet: a Megyei Kórház osztályain ügyeletes szakorvosok biztosítják; — a beteggondozást naponta 8—19 óra között a felnőtteknek a Megyei Poliklinika 30-as számú szobájában, gyermekeknek a 43-as számú szobában biztosítanák. Éjszaka ezt a kórház sürgősségi osztálya és a mentőszolgálat látja el. A mentőállomás a 16-os telefonszámon hívható. TÖLTSÖN EGY KELLEMES NAPOT ! — a 4-es kilométerkőnél — Élőpatak felé — a Vadász csárdánál — az Örkönél — az Olt partján A Szomcrja, Vadász, Stadion és Olt vendéglők május 1-én, 2-án és minden vasárnap gazdag választékot biztosítanak . Minden alkalommal 10—18 óráig állunk fogyasztóink rendelkezésére. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sepsiszentgyörgy. Sajtó utca 8/A. Telefon: 11504, 11210 és 11190 , 163-as és 284-es belső. Készült a sepsiszentgyörgyi nyomdában. Telefon: 11774. ívnak a halak Megkezdődött a horgásztilalom. elnéptelenedtek a vízpartok, ívnak, illetve, ahogyan a tájnyelvben itt-ott használatos, vívnak a halak, csakugyan vívnak, bódult nászuk a sekély vizekben, vízlocsogtató mozgásuk messsziről jelzi hollétüket, s ilyenkor mindig akad, aki nem tud ellenállni a látvány csábításának, a halhús meg ikra ínycsiklandó ízének, és a sekély vízbe gázolva, villával, szigonnyal pusztítja az ívó halat. A barbár cselekedet, a természet ellen elkövetett egyik legsúlyosabb vétség, a 12/ 1974-es törvény is ezért helyez kemény büntetéseket kilátásba : három hónaptól két év börtönbüntetésre ítélhető az, aki ívás idején bármilyen módszerrel halat fog, vagy a természetes ívóhelyeken az ikrát elpusztítja, erdei patakok vízfolyását eltéríti, hogy a szárazon maradt halakat kifoghassa. Ha mindez éjszaka történik, és kettőnél több személy követi el, a büntetés 1—4 év lehet. A pusztítás megelőzése érdekében a Vadászok és Sporthorgászok Megyei Egyesülete a tilalom időszakára önkén ..es sporthorgászokat toboroz, a besenyői víztározóra az ívó halak védelmére — két-három egyesületi tagot mindennapra. Feliratkozni az egyesület titkárságán, személyesen vagy az 1 31 65-ös telefonszámon lehet (erdösil Részvétnyilvánítás A municípiumi pártbizottság és néptanács munkaközössége őszinte részvétét fejezi ki, s együttérzéséről biztosítja a gyászoló családot RICHTER SÁNDOR mérnök elhunyta alkalmából. A Kézdivásárhelyi Keményítőgyár munkaközössége őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak. RICHTER SÁNDOR, volt munkatársuk elhunyta alkalmából. A Műanyagfeldolgozó Vállalat munkaközössége mélységes fájdalmát fejezi ki RICHTER SÁNDOR elhunyta alkalmából. Vállalatunk igazgatójának korai halála mindannyiunkat megrendített. A gyászoló család fájdalmában osztozunk és őszinte részvétünket fejezzük ki. A Kovászna Megyei Tejfeldolgozó Vállalat munkaközössége. őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak, volt igazgatójuk, RICHTER SÁNDOR elhunyta alkalmából. (1103.) A sepsiszentgyörgyi 2-es számú Általános Iskola munkaközössége nevében őszinte részvétünket fejezzük ki Ördög Magdolna kolléganőnknek édesapja, id. FAZAKAS KÁROLY hirtelen elhunyta alkalmából, kinek temetése szombaton 15 órakor lesz. teveJ MÁJUS 1., PÉNTEK 11.00 Híradó: Május 1., 11.10 Hazafias vers- és dalműsor: 11.25 Tavaszi hangverseny: a gyermekkórus, a rádiótelevízió szimfonikus zenekara a Madrigal kórus és a Ciprian Porumbescu zeneakadémia kórusának közreműködésével, karvezetők: Eugenia Vacárescu-Necula, Aurel Grigoraș, Marin Constantin; 11.55 A Sahia filmstúdió rajzfilm-bemutatója; 12.05 Térzene a hadsereg fúvószenekarának eladásában; 12.20 A munka ünnepe tiszteletére — riport; 12.35 Népi muzsika; 13.00 Telex; 13.05 Májusi album: Térzene; Vers és dal Mircea Dăscăliuc. Adriana Moga. Mihaela Oancea és a Choralis együttes közreműködésével: Cipriar. Porumbescu májusi indulójá nak története: A népi hangszerek mesterei: Constantin Gherghina és Constantin Mîndrișteanu hangszeres párbeszéde: Könnyűzene Adrian Dominescu és Loredana Groza közreműködésével; Új utcák Bukarestben: Népszerű dalok: Rajzfilmek; Carmen Radulescu énekel: A Madrigál kórus Tévésport: népszerű számaiból; Rövid színház: dalszínház fényei: És kezdetben volt a zene... Dumitru Fărcaș: A film csodálatos világa; A haza szépségei; Angela Similea énekel; Kívánságműsor: 17.50 Eugenia Moldoveanu, Silvia Voinea, Bianca Ionescu műsora: 18.15 Románia új arca a jelenkor képzőművészeinek alkotásain: 18.30 A pionírok ünnepi műsora május 1. tiszteletére: 18.43 Román könnyűzene: 19.00 Híradó: 19.20 Május fényei — dokumentumfilm: 19.35 Ünnepi műsor: 22.00 Híradó: 2.10 Felejthetetlen dallamok