Megyei Tükör, 1989. január (22. évfolyam, 5262-5286. szám)
1989-01-03 / 5262. szám
c Kellemes a SZÍNHÁZ a Az egyik táncos kézen gyalogolt be színpadra. Hogy miért? A lábait pihenteti — így válaszolt, a világ legtermészetesebb hangján, a játékvezető. Alaphangok egy humoros-zenés összeállításhoz, melynek, lévén szilveszteri kabaréról van szó, elsődleges célja végül is a neveltetés és a szórakoztatás, nem is képzelhetünk el jobb ötletet. Feje tetejére állított képeket vártunk és kaptunk a mintegy háromórás műsorban. Érdekes módon, visszatapsolás nem volt, mint máskor szokott, mégis, nyugodtan kijelenthetjük, leírhatjuk: az utóbbi évek legsikeresebb humoros-zenés összeállítását köszönthetjük a mostaniban. Persze, azért azt nem feledjük, a legkomolyabb irodalmi alkotások közé oda tartoznak a humoros, szatirikus írások, s e jellemzőjük még inkább kidomborodik, ha megjelenítve látjuk őket, előttünk peregnek le az események, a csetléseinket-botlásainkat színészek ismétlik el, talán jobban mint mi szoktuk az életben. Mert üvegátvevőt mi még nem ütöttünk fejbe bepókhálósodott háromnegyedessel. Még azt sem, aki eléggé hányaveti módon szokta visszautasítani a cipekedő klienseket. Ez viszont, a színpadbéli, roppant előzékeny, udvarias, nyájas, ügyfélszerető, bármilyen üres üvegért valósággal reszkető kereskedő, s mégis megkapja a magáét. Csakhogy az üveges peleinek legyen igaza. Miért is akar ez az átvevő más lenni, mint a társai? Tömény meglepetés volt számunkra az idei zenei egyveleg. Nem számítottunk arra, hogy végre azok kapnak kezükbe mikrofont, akik tudnak is énekelni. Nyilván, azért egy-két nagy hiányzó volt ezen a téren, de akik énekben szóltak hozzánk, valóban szépen, kedvesen, jó hangon tették ezt A zenekar egyébként máskor is meggyőző volt, s az ő saját szerzeményeiket szívesen ünnepeltük. Most is ezt tettük, őszintén. Az azonban már külön lapra írandó, ahogyan a zenét és a táncot ez alkalommal sikerült szervesen eggyé forrasztani, megkapó és látványos mozaikkockák peregtek le a nézők előtt, s az egész műsor megkomponálásában végeredményben ez jelentette az egyik legnagyobb újítást: a fiatalítás valóban szemrevalóan és vonzóan sikerült. Hála a tánckarnak — nevezhetjük ■ így is azt a hat tehetséges fiút és lányt —, a fiatalításból jutott a körítésbe is, mert nem egyszerűen csak kísérői voltak ők a zeneszámoknak — mutatványaik ugyanis akár önállóan is megállnák helyüket —, hanem a játék során szinte mindig jelen voltak. díszleteket mozgattak, kávét, pezsgőt ők szolgáltak fel, tapasztalhattuk. jelenlétük a máshoz szokott hivatásosokat is felvillanyozta. Az énekszámok a lassú, andalító, fátyolszerű daloktól a kemény rock pergő, dinamikus, felkavaró ritmusáig terjeszkedtek, tehát mindenkinek nyújtanak nekivalót, hozzáillőt, fiatalnak és őszhajúaknak egyaránt. Nos, a zenei műfajoknál maradva: tetszett, szórakoztatott a kis keretjátékkal megtoldott, körbevett népdal- és nótacsokor. Amit még feltétlenül ki kell emelnünk: ez a szilveszteri műsor kiváló csapatmunka. Hozzá méltó díszletet tervezett Ribinschi Mircoa — valóban gyönyörű szalonban játszódott a Humorszalon. A belevalót, mármint a humorszalon tartalmát Dali Sándor ütlötte ki, a szöveget ő írta és állította össze (nagyrészt saját kútfőjéből), a zenét Csiky Csaba hordta össze (magából is kimuzsikált valamit). A fiatalokat Könczey Árpád táncoltatta be a színre, lehet, ő tanította meg kézen is jam! táncosait, stz egészet aztán, jó érzékkel és mindenre rálátó szemmel ragasztotta össze egyetlen műsorba Balnah Andrá is. PÉTER Sándor Rozsnyai Júlia és László Károly 1989. JANUÁR 3. Napkelte: 7,52 Napnyugta: 10,48 Eltelt: 3 nap Hátravan: 362 nap .da táncház a szakszervezetek művelődési és alkotási központjában. 16.30 órára a gyermekeket várják. 17.30 órától téli táncház. Színházunk magyar tagozata és a Villamos Berendezéseket és Villanymotorokat Gyártó Vállalat tánccsoportja holnap 19 órától a megyeszékhelyen bemutatja a Párkereső című kétrészes táncjátékot. A magyar tagozat folytatja a Humorszalon című vidámzenés-táncos műsorának előadásait is. A megyeszékhelyen január 5-én és január 7- én 19 órakor, valamint január 8-án 16 és 19 órakor tartanak előadást. Marcel Achard A bolond lány című bűnügyi játékát a municípiumban január 6-án 19 órától a P3-bérletesek tekinthetik meg. ezt az előadást január 7-én 19 órától a zăbalai közönségnek játsszák. A román tagozat bérletes előadásban játssza a megyeszékhely közönségének Peter Karvas Șapte martori című művét. Január 5-én 18 órától az I., január 6-án 18 órától a II., január 7-én 18 órától a III.- és január 8-án 18 órától a IV.-bérleteseket várják a Stúdióteremb ■ 61. Gheorghe — Művész: TITKOS SZÁLLÍTMÁNY — km i m. 9. 11. 16. 18 és 20 Sf. Gheorghe — Lux: A VIROMETE CSALÁD -kétrészes román film, 10 16 és 19 óra il RAJZFILMEK 15 órától. lg. Secuiesc — Május 8: rendkívüli küldetés - koreai film 10. 16. 18 és 20 órától. • Covasna — Győzelem: A SZERELEM KÁPRÁZATA — szovjet film. 10 17 és 18 Az év sportolói Mint minden esztendőben, 1988-ban is a megyei sporttanács értékelve az esztendő eredményeit, sikereit, megválasztotta a megye legjobb tíz sportolóját. Íme a rangsor: 1. ANTAL LÁSZLÓ (IMASA) — gyorskorcsolyázó, országos bajnok, többszörös válogatott; 2. AMBRUS ERZSÉBET (Kereskedelem) — kosárlabdázó, a román ifjúsági válogatott oszlopos tagja; 3. STEFAN LUCIAN (Tirgu Secuiesci Vasas) — gokartversenyző, országos bajnok, többszörös válogatott; 4. RÁDULY ANNAMÁRIA (MSC) — kézilabdázó, az ifjúsági válogatott tagja; 5. TEMPFLI BEÁTA (Baraolt) — atléta, országos iskolásbajnok és ifjúsági ezüstérmes diszkoszvetésben; 6. TOMPA CSABA (Elektro) — terepmotoros, az országos egyéni bajnokság ezüstérmese, a csapatverseny negyedik helyezettje, többszörös válogatott; 7. GYÖRGY ATTILA (Tirgu Secuiesci Vasas) — gokartversenyző, az országos bajnokság ezüstérmese és többszörös válogatott; 8. KÁROLY FLORIN (Sfintu Gheorghe-i ISK) — atléta, több országos verseny győztese, ezüst- és bronzérmese, atlétikai sportunk egyik legnagyobb reménysége; 9. GOMBÓCZ MIKLÓS (MSC) — atléta, az országos terembajnokság 4—5. helyezettje, az atlétikai válogatott keret tagja; 10. BODOR ISTVÁN (Elektro) — labdarúgó, a sportág egyik nagy tehetsége, bizonyítás előtt álló reménysége. Valamennyiüknek gratulálunk! Hideg idő, változó felhőzet várható. Gyenge keleti szél fúj. A hőmérséklet legmagasabb értékei —4 és —2, a legalacsonyabbak —10 és —7 Celsius fok között váltakoznak. Helyenként köd- és jégkéregképződés lehetséges. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS JANUÁR HÓRA A meteorológiai és hidrológiai intézet előrejelzése szerint 1989. januárjában a hónapra jellemző hőmérsékleti átlagokat fogják kiárnni, kivéve rövidebb ideig a hegyvidékeket. Január 1 — 16. között nedves, hűvös időre számíthatunk, az égbolt borult lesz, az ország középső és északi részében havazásra, más vidékeken esőre számíthatunk. A szél rövidebb időszakokra megerősödhet az ország déli és északi megyéiben, a hegyvidékeken erősebb viharokra, hófúvásokra is sor kerülhet. A legalacsonyabb hőmérsékleti határértékek —8 és 2, a legmagasabbak —5 és 5 Celsius-fok között váltakozhatnak. A hónap első harmadában az ország részén rövidebb északnyugati időszakokra a hőmérő higanyszála —15 Celsius-fok alá is süllyedhet. Január 11—20. között Hideg, fagyos időre kell számítanunk, főleg az éjszaka folyamán, valamint a hajnali, kora reggeli órákban, elsősorban az ország északi felében. Közben havazás is lehetséges. Az említett időszak közepétől a hőmérséklet fokozatosan emelkedni fog, de hűvös, nedves lesz az idő, a csapadék elsősorban eső formájában hull. A legalacsonyabb hőmérséklet —14 és —4, a legmagasabb -6 és —4 Celsiusfok között* váltakozik. Ettől eltérhet az északnyugati rész időjárása, ott hidegebb lesz, megtörténhet, hogy —25 Celsius-fokot mutatnak majd a hőmérők. Január utolsó harmadában borult lesz az égbolt, nedves időre, esőre, havas esőre kell számítanunk. A hegyvidéken havazás a valószínűbb. Az ország északi, nyugati és kelei részén, valamint a hegyvidékeken viharos széllökések lehetnek, vagy rövid, de erős viharok. A hőmérséklet minimum —8 és —2, maximum —2 és 8 Celsius-fok között váltakozhat. A ködképződés az egész hónapra jellemző időjárási jelenség lesz. Comandați tel v-MIKÓ Nimród felvétele) 19.00 Híradó; 19.20 A román nép erejének, alkotó képességének jelei; 19.40 A forradalmi hazafiság , a szocialista kultúra ereje; 19.55 Napirenden a nemzetgazdaságban; 20.15 Tévészínház: Constantin Munteanu: Emlékeink Virágai; szereplők: Șerban Ionescu, Mircea Grețu, Diana Lupescu, Dana Dogaru, Rodica Negrea, Valentin Ürítéseit. Petre Moraru, Dinu Manolache, Valentin Teodosiu, Constantin Drăgănescu, Zoe Bălan, rendezte Eugen Todoran; 21,35 A haza szépségei: Tengerszemek a hegyekben — dokumentumfilm; 21,50 Híradó. A LOTTÓ szilveszteri rendkívüli húzásának nyerőszámai 263490748966235236 >85534024274932314733 48692047442365581790 7388664801385215327 24407761395004651318 735479 26221 7254 85324 8503359 2312823 9102057156058118683 371221442453 4891716 488 254872260314139 24788225 3593386 929 23153361844 1451155 brateși mezőgazdasági termelőszövetkezet pártbizottsága és vezető tanácsa az új év alkalmával erőt, egészséget, élményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván a termelőszövetkezet minden egyes dolgozójának. Készült a Sfintu Gheorghe-i nyomdában. Telefon: 11774 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sfintu Gheorghe. Sajtó utca 8/A. Telefon: 11501, 11310 és 11190 - 163-as és 284-es belső.