Háromszék, 2001. június (13. évfolyam, 3273-3298. szám)

2001-06-01 / 3273. szám

4. Ismerjük meg egymást jobban! Két nemzet békés együttélésének alapvető feltétele egymás meg­ismerése, tisztelete. Ez a gondolat lett az alapja két negyedikes step by step osztály, a kolozsvári Gheorghe Lazár Pedagógiai Lí­ceum román és a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola magyar diákjai egyre mélyülő barátságának. Két év alatt négy hétvégét töltöttünk együtt. Ebből két kirándu­lásra futotta Kolozsváron és környékén, és ugyancsak kettőre Sep­­siszentgyörgyön és környékén. Nyáron közös kézművestáborba ké­szülünk Illyefalvára óriási lelkesedéssel. Célunk egymás kultúrá­jának, életterének, szokásainak megismerése, nyelvtanulás, a konk­rét együttélés megtapasztalása volt. A gyermekeket családoknál szállásoltuk el, ahol nemcsak ők, hanem a szülők is rájöhettek, hogy épp olyan gyermek a szentgyörgyi is, mint a kolozsvári. Az anyagiakat a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpont­jától elnyert pályázatból fedezzük, a két legutóbbi kirándulás és a nyári tábor költségei innen kerülnek ki. A Székely Nemzeti Múze­um, a csernátoni Tájmúzeum, a kolozsvári Erdélyi Népművészeti Múzeum megtekintése, a két város műemlékeinek, híres épületei­nek, természeti szépségeinek Szent Anna-tó, belisi gyűjtőtó megismerése hozzájárult egymás hagyományainak jobb megisme­réséhez. Az első találkozáson még szorongó, feszengő gyermeke­ink az elmúlt hét végén csillogó szemmel, boldogan szálltak le Kolozsváron az autóbuszról. Román barátaik már türelmetlenül várták őket, néhányat­ magyar szótárt lóbáltak kezükben. A kö­zös vacsornál azonban már szótár nélkül is jól megértették egymást. Mivel két éve a románnyelv-tanulás konkrét célunk volt, a szentgyörgyiek barátaik csodálkozására egyre folyéko­nyabban és helyesebben beszélnek románul. A találkozások, levélváltások, telefonbeszélgetések során szövődött barátságok a gyermekek­ és szülők között remélhetőleg egyre szilárdabb hidat képeznek majd az előítéletek, gyűlölködések árja fölött. Bedő Magdolna és Balázs Réka tanítónők, Sepsiszentgyörgy Az oldalt szerkesztette: Demeter J. Ildikó Az utca hangja BOLDIZSÁR BÉLA, Kézdivá­­sárhely. Az utóbbi időben nagyon sokat csámcsog a román média azon, hogy megkapjuk-e a státustörvényben terve­zett jogokat. Mindenki, politikusok, új­ságírók, de még papok is félnek, hogy mi lesz ebből. Megyénk egyik ügyvédjétől is lehet hallani, hogy ez így nem jó! Diszkri­minációról beszél, de nem veszi észre, hogy mi, magyarok mekkora kivételezés miatt kesereghetnénk, ha mindent szívre veszünk? Moldávok jöhetnek csak úgy, néhány hívőnek ortodox templomokat húznak fel állami támogatásból, rendőrök­kel rakták teli falvainkat, egyetemről nem is akarnak hallani, és ami még felháborí­­tóbb, olyan személlyel „gazdagodik” a román parlament, akit életfogytig elítéltek, gyilkossággal gyanúsítják, s ki tudja, mi van még a rovásán. Megáll az ember esze, ha végiggondolja, mi mocskot szórnak ránk! Minden emberitől megfosztanának ebben az országban, ahol a megaláztatás, kisemmizés, nyomor a jellemző, s mahol­nap már a levegőt is könyöradomány­­ként kapjuk! Kétezer moldáv tanuló ösz­töndíjat kap nálunk, míg sokgyermekes családok a ruházat hiánya miatt esnek el az iskoláztatástól, néha már az alsó tagozaton. A választási plakátokon pedig továbbra is vigyorognak a politikusok, a polgármes­terek még nem értek rá eltakaríttatni őket. CSILLAG GYULA, Málnásfürdő. 2000. november 1-jén Lada gépkocsimmal Kézdiszentlélekre utaztam, mikor hátulról elgázolt egy másik Lada. Azonnal kihív­tuk a kézdivásárhelyi forgalmisokat, ők megtették a magukét, s a kiállított papírok alapján folyamodtam a sepsiszentgyörgyi Unita biztosítótársasághoz, ahol a kollé­ga biztosíttatta be kocsiját. Követeléseik szerint tetettem rendbe az autóm, mindent törvényes és szabályos okmányokkal végeztem, és azokat már decemberben le­adtam. Kártérítési költségeim 1 875 000 lejre rúgnak, amit a híres román német biztosítótársaság máig sem fizetett ki, pe­dig egyéb kiadásaim is voltak: javítás, be­szerzés, telefonálgatás, ide-oda szaladgá­lás, intézkedés stb. Ha még a féléves inf­lációt is hozzáveszem, ez további 506 250 lej. Az Unita saját érdekében felkért és felhatalmazott, hogy autóbiztosításo­kat toborozzak neki. Csakhogy én erre nem vagyok hajlandó! Nem rosszindu­latból mondom, de nem ártana, ha az illetékes hatóságok is betekintenének az Unkához. DÁV­ID ÁRPÁD, Málnásfürdő. Az RMDSZ elmúlt négyévi munkáját értékel­ve úgy­­vélem, hogy minden dicséretet megérdemelnek az egyszerű tagok fegyel­mezett magatartásukért, szilárd egységü­kért. A központi vezetőség azonban gyen­gén politizált, és bár felesküdött, hogy harcolni fog az erdélyi magyarságért, eb­ből kompromisszum és halogatás lett, na­gyon kevés eredménnyel. Köszönet ezért is, de elég volt a megértésből. Olyan ve­zetőségre van szükségünk, amely az es­küjét betartja, vagy ha nem tudja, kivonul a kormányból. Elsőrendű kötelessége a mindenkori RMDSZ-vezetésnek, hogy a magyarságot összetartsa, a platformokat egyesítse, amíg nemzeti jogainkat vissza nem kapjuk. Minden magyarnak az RMDSZ-ben a helye, kizárósdit nem sza­bad játszani! Melyik kisebbségi szervezet­ből zárnak ki tagokat politikai nézeteik miatt? Engedjenek bizonyítani másokat is, így helyes, így igazságos és így demokra­tikus. Azt is szeretném tudni, hogy a hon­atyák fizetésemelésekor a mi képviselő­ink miért nem szavaztak a törvény ellen? A nagy­ fizetés miatt felejtették el érdeke­inket? PAKUCS ETELKA, Nagyborosnyó. Dunántúli koraiamról nagyon gazdag él­ményekkel tértem haza. Több alkalommal is részt vettem a nyugdíjasklubok és idősek Életet az éveknek c. országos rendezvényén. A székelyeket képviselve Nagyatádon, Dombóvár-Gúnárosfürdőn, Fehérváron (melynek egyik klubjában öt éve tisztelet­beli tag vagyok), Balatonkenesén jártam, díszoklevél és emléktárgyak gazdagítot­tak. Mindenütt első helyen ünnepelték az anyák napját, így nyugdíjasként is érdemes élni, ezen élmények adnak erőt, kedvet a még hátralevő idő eltöltéséhez. BOKOR JÁNOS, Sepsiszent­­györgy. Négy éve lakom a V. Goldis utca 26. szám alatt, s azóta ázik a fürdőszo­bám is. Már a régi lakóbizottságot is kértem a helyzet orvoslására, de ez nem történt meg. Most az új elnököt és a bi­zottsági tagokat is megkértem, és több­szöri vizsgálódás után meg is ígérték, hogy intézkedni fognak. Intézkedtek úgy, hogy most meg jobban azok, és mikor szóltam, hogy az elnök jöjjön, és nézze meg, azt felelte, ő kifizetett 350 000 lejt a javításra. De ha nem azt csináltatta meg, amit kellett volna, és maradt minden a régiben?! UGRON JÁNOS, Sepsiszentgyörgy. Úton-útfélen hallani véleményeket az idén avatott Szent György-szoborról, ha ugyan­azt szobornak lehet minősíteni. Egyesek szerint „bődületes”, ocsmány munka, mások szerint gúnyt űztek a lovagból. A fenti véleménymondókhoz magam is csatlakozom, mert az egész olyan, mint egy cirkuszi mutatvány, a városközpont szégyene. Kimondottan groteszk mű ez, nem csoda, hogy már megjelentek a róla szóló viccek mind a székelyek, mind a románok között. Elképzelhető, hogy a városunkba látogató idegeneknek, turistáknak milyen megdöbbentő látvány lesz: röhögni fognak rajta, főleg azok,­akik ismerik Szent György lovag legendáját. Ha a városvezetőség azért tette közszemlére a szoborterveket, hogy a lakosság vé­leményt mondjon róla, miért nem vették ezt figyelembe, hiszen tudomásom szerint más makett kapta a legtöbb szavazatot? Miért választották ezt a rusnyaságot, amelyről azóta bebizonyosodott, hogy a nagyszámú közönségnek egyáltalán nem tetszik? Ez a fémlemez tákolmány elég sokba került, és vajon hány évtizedig marad ott? Kit terhel ezért a felelősség? A legjobb az lenne, ha eltüntetnék (van rá példa, Nagyszebenben épp a lakosság felháborodása miatt távolítottak el egy szobrot), és egy szebb szobrot állítanának városunk védőszentjének, az anyagi vesz­teséget pedig azok állják, akik ezt a hatalmas hibát elkövették. NYÍLT TÉR In memóriám Kelemen Ferenc Amikor 1941 -ben megkapta a SAS-behívót, kiment a kertbe, és zokog­va sírt... Negyvennyolc órán belül köteles volt bevonulni... Már az első bevetésnél elesett. Meghalt a HAZÁÉRT és EURÓPÁÉRT! Ő ezt nem tudta. Nem kapott Krád­y-csapatkeresetet. Csizmadiasegéd volt Sepsiszentgyörgyön. Nagyborosnyóról származott. Tudott róla még valaki??? I. J., Marosvásárhely Alapítványi tervek és nosztalgiajuniális Bölönben Örvendetes eseményt szeretnék az érintettek és főleg a bölöni lakosok tudomására hozni. Nagyon remélem, hogy törekvéseink felkarolókra, anya­gi vagy szellemi támogatókra találnak. 1990-ben megalakult és a törvényszé­ken bejegyeztetett a Bölöni Farkas Sándor Alapítvány, melynek első, és azt hiszem, mindeddig utolsó tevé­kenysége is a falu nagy szülöttje bronzszobrának elkészíttetése és a róla elnevezett tér rendbeszedése volt. Sajnos (és itt nem kritizálni akarok), az alapítvány működése leállt, gyakorlatilag megszűnt. Ezt próbáljuk újraéleszteni. Idén tisztújító közgyűlést hívtunk össze, és új vezetőséget választottunk.­­­­ Fő törekvésünk, hogy megpróbál­juk sínre állítani, működőképessé ten­ni ezt a kulturális alapítványt. Konk­rét célunk előteremteni a Bölöni Far­kas szülőházának megvásárlásához szükséges­ anyagiakat. A házban falu­múzeumot szeretnénk működtetni, hogy meg tudjuk őrizni és ismertetni az új generációkkal községünk nép­rajzi, szellemi értékeit. Ugyanakkor szeretnénk egy kulturális informáci­ós központot alapítani megfelelő felszereléssel. E cél érdekében meg­pályázok az Illyés Alapítvány által kiírt 1500 USD-t. Tehát terveink vannak, viszont jó néven veszünk, köszönettel nyugtázunk minden segítséget. És itt elsősorban nem anyagiakra gondolok: nagyon szívesen fogadjuk a már mű­ködő, jól menő alapítványok tanácsait, útmutatásait. Mert az igazat megvallva nem sok tapasztalatunk van ilyen téren. Az alapítvány június 3-án nosztal­­giajellegű juniálist szervez Bölönben, melyre szeretettel elvár minden elszár­mazott bölönit is. Az ünnepségek prog­ramjában szerepel egy nosztalgia minifoci-mérkőzés, az 1986-ban leját­szott első bajnokság döntőjének az új­rajátszása a Veterán és a Jebe csapatai­­között. Ezért kérünk mindenkit, aki e csa­patok tagja volt, hogy június 3-án a megfelelő felszerelésben jelentkezzék. Ugyanakkor megkérjük a Bölöni Len­dület labdarúgócsapat azon tagjait, akik a ’70-es években képviselték a közsé­get a megyei bajnokságon, jelenjenek meg ők is a majálison, hogy ha már lab­darúgásból kevesebbet is, de lelkese­désből és odaadásból példát mutathas­sunk a mai fiataloknak. Utána természe­tesen flikkenezés, sörözés és tánc is lesz, és tudom, hogy e csapatok ebben sem voltak utolsók. Vajda Dénes, Bölöni Farkas Sándor Alapítvány A kutyafáját! Felháborodott férfi telefonál a szerkesztőségbe: leült egy ital­­kimérés szabad ég alá kirakott asztalához valamit meginni, s a tulaj kutyája a lába mellé piszkolt. Mikor ezt szóvá tette, a „patron” vállat vont, mondván: Jól tette! Mármint a kutya. Éppen minden riporter kinn van terepen, a fotósunk is, így nem tudunk azonnal odamenni, de valamit tennünk kell, ezért hívjuk a közegészségügyet, a tisztiorvosi szolgálatot. A főnöknő már tud a dologról - - emberünk nem hagy­ta magát, bejelentést tett -, s in­tézkedett is, kiküldte a területi fel­ügyelőt. Újabb telefon, s megtud­juk, hogy a felügyelő azonnal ki­szállt. Megtalálta a kutyát, meg­találta a „produktumot” - a ma­gabiztos tulaj és személyzete egyáltalán nem tartotta fontosnak a „bűnjel” eltüntetését, hiszen is­merik ezt az országot!­s, a főnö­köt viszont nem, még majd vissza kell mennie, hogy beszéljen vele (azóta sem sikerült!). Azt is elmondja azonban, hogy az „ő vo­nalukon” nem tud, mit tenni, a közegészségügyi törvényekben sehol sem szerepel, hogy egy vendéglőben a kutya nem ibri­­kálhat a fogyasztó lába mellé. Punktum. Kérdőjellé merevedünk, s gondolkodni kezdünk, hogyan tovább? Hoppá! Megvan! Ha „em­berileg” nem lehet az ügyben lépni, próbáljunk meg „kutyailag”. Telefon az állategészségügyhöz. Bingó! A 2000-ben a 605-össel módosított 1993. évi 497-es kormányhatározat alapján az állategészség­ügyi felügyelőség, amely, mint tudjuk, az állati eredetű, emberi fo­gyasztásra szánt termékek higiéniájának ellenőrzésével, így a köz­­étkeztetési egységekkel is foglalkozik, s 2 millió lejre bírságolhatja a tisztaság ellen vétőt, s ha azután sem „tér jó útra”, akár be is zárathatja a kocsmát. Most egyelőre a helyszíni szemle alapján figyelmeztették a tulajdonost. Hogy eredmény nélkül, arról magam is meggyőződtem:az incidens után egy héttel is élt a német juhász a bódé mellett. Nos, a történetnek több tanulsága is van. A legfontosabb az: nem kell mindent eltűntünk, de ahhoz, hogy változzék is valami, felelősség­teljes állampolgárként lennünk kell érte. Jelen esetben a­ fogyasztó bejelentést tett, szóban. De ez csak fél lépés. Az igazi az lett volna, ha írásban teszi le a bejelentést, mert az már más elbírálás alá esik, annak nyoma van. Azt el kell intézni, és elintézéséről írásos beszámolót ten­ni a felettesnek. Nem lehet eltussol­ni. Követhető. Igaz, hogy a sajtó­hoz fordult, az ügynek nyilvános­ságot adott, lehetőséget, hogy a ta­nulságokat a közvélemény elé tár­juk. A másik tanulság: a törvény ha­lott szó, ha nem követeljük ki betar­tását s annak ellenőrzését. A har­madik: jó lenne, ha a tanács nem húzná-halasztaná tovább a kutya­tartással kapcsolatos határozatának meghozatalát. Mindenki a kóbor ku­tyákról beszél, közben azt elfelejt­jük, hogy egyre többen tartanak házi kedvencet, de csak nagyon kevesen tudnak vele beilleszkedni a társadalomba, úgy élni együtt a többi emberrel, hogy ne zavarjanak másokat. Azt hiszik, ha van egy státusszimbólumuk mert a fajkutya azzá vált , mindenki más köte­les előttük hasra vágódni, s azt tesznek, amit akarnak. Pedig ezzel csak emberi pitiségüket bizonyítják. Valószínű, hogy a szóban forgó, bárnak feltitulált műintézmény tulajdonosának fogalma sem volt, mit jelent a szó, amivel intézményét elnevezte. Pedig így, a történések tükrében telitalálat, mondhatjuk: szánalmasan kisszerű. Páljános Mária 2001. JÚNIUS 1.

Next