Háromszék, 2003. január (15. évfolyam, 3751-3773. szám)

2003-01-06 / 3751. szám

­ Elhunyt Dumitru Tinu Közlekedési balesetben életét vesztette szerdán Dumitru Tinu újságíró, az Adevărul című lap igazgató-főszerkesztője, a lapkiadókat tömörítő Román Sajtóklub elnöke. A legtekinté­lyesebbnek tekintett román napilap irányítóját 62 éves korá­ban érte a halál. Az újságíró a Bukarest és Ploieşti közötti országúton Româneşti közelében eddig ismeretlen okok miatt lesodródott gépkocsijával az úttestről. Az autó felfordult, s vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a hely­színen életét vesztette. Az MTI híreinek felhasználásával szerkesztette: Benkő Levente Mádl Ferenc újévi köszöntője A nemzeti és az európai sors egységét hangsúlyozta újévi köszöntőjében Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök, ki­emelve: „Európa újraegyesülése nemzeti újraegyesülésünk esélyét is ígéri.” Felhívta a figyelmet arra, hogy bízni kell benne, és főleg tenni érte, hogy az „európai álom” és a nemzeti­­ célkitűzések az egész magyar­ság javára „többet hozzanak jogban, otthonban, békében és biztonságban, kenyérben, hit­ben, erkölcsi és kulturális felemelkedésben, a gyengébbek szolidáris támogatásában, önbecsülésben és egymásnak sze­­retetében, életünk jobb minőségében”. A hétvége híre! Iliescu és Năstase üzenetei Románia külpolitikai sikereit méltatták, és a társadalom rászo­ruló rétegeinek ígértek segítséget újévi köszöntőikben a román vezetők. Ion Iliescu államfő és Adrian Năstase miniszterelnök immár hagyományosan külön-külön szólt honfitársaihoz. Köszöntőikben mindketten azt emelték ki, hogy az elmúlt év a NATO-ba szóló meghívást, a schengeni vízumkényszer eltörlé­sét és az Európai Unióhoz való csatlakozás dátumának kijelölé­sét hozta Románia számára. „A mai Románia már nem Európa elhagyott sarka az egymással ellenséges birodalmak között. A következő lépés az lesz, hogy Romániában ugyanúgy lehessen dolgozni és keresni, mint Spanyolországban, Németországban vagy Olaszországban” fogalmazott Năstase, aki szerint 2002-ben Románia létezésének új szakaszába lépett. A pápa a békéért II. János Pál pápa az új év első napján határozottan felszó­lította a világhatalmakat és a nemzetközi közösség tagjait, hogy békés eszközökkel szüntessék meg a világbékét fenyegető jelenkori feszültségeket, különösen a Szentföldön dúló vi­szályt. A Szent Péter-bazilika miséjén mondott szentbeszé­dében a katolikus egyházfő általánosan fogalmazva állapította meg: annak ellenére, hogy sorozatosan ismétlődnek a népek békés együttélése elleni merényletek, a békés út lehetséges, sőt, az egyetlen megengedhető. Igazolványkérők Szlovákiában A szlovákiai magyarok 12 százaléka, 59 000 személy igényelte eddig a magyar igazolványt derült ki a CSEMADOK, a Ma­gyar Koalíció Pártja, a cserkészszövetség, a szülői szövetségek és a pedagógusszövetség közös akaratából egy éve létrejött Szövetség a Közös Célokért (SZKC) nevű irodahálózat elmúlt évi tevékenységéről készült közleményből. Az SZKC kiemelte: területi tájékoztató irodáinak hálózata köré időközben jól műkö­dő szervezői hálózat épült ki, aminek köszönhetően leegysze­rűsödött és hozzáférhetőbbé vált a magyar igazolvány kínálta kedvezményekről való tájékozódás lehetősége. Nincs új kedvezménytörvény-tervezet A Határon Túli Magyarok Hivatalában nem készült újabb, módosított szövegtervezet a kedvezménytörvényhez mond­ta pénteken Bálás Tibor, a hivatal sajtóosztályának vezetője az MTI-nek, arra reagálva, hogy a Népszabadság értesülése szerint elkészült új tervezetet Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára december végén átadta a szlovák kormány illetékeseinek. Kovács László külügyminiszter szerint a törvénymódosítás szövege az egyeztetések után készül el, a kormány azt követően összehívja a Magyar Állandó Ér­tekezletet (MÁÉRT), amelyen a határon túli magyar szerveze­tek, valamint a parlamenti pártok egyetértését kérik. Keveset apadt az ukrajnai magyarság A 2001. decemberi népszámlálás most nyilvánosságra hozott adatai szerint Ukrajnában 156,6 ezren vallották magu­kat magyarnak, ami 4 százalékos csökkenést jelent az 1989-es népszámlálás eredményeihez képest, amikor 163,1 ezer volt az ukrajnai magyarok lélekszáma. Kárpátalján, ahol az ukrajnai tömbmagyarság él, a 2001. év végi népszámláláskor 151,5 ez­ren mondták magukat magyar nemzetiségűnek, vagyis 2,7 százalékkal kevesebben, mint 1989-ben akkor 157,1 ezer magyart írtak össze a számlálóbiztosok. 1989 óta becsült adatok szerint mintegy 25­30 000 kárpátaljai magyar tele­pült át az anyaországba, és évről évre romlik az ukrajnai ma­gyarság népesedési helyzete. Sepsiszentgyörgyön (folytatás az első oldalról) Az­ új év első szülöttjének a sepsiszentgyörgyi Horváth családban örvendenek: Ádám (képünkön édesanyjával) január elsején reggel 8.15-kor 4,40 kg-os súllyal jött világra. A sürgősségen tegnap délután már az idei 230. beteget fogadták (s közü­lük 54-et beutaltak), de egyetlen agresszió könnyebb sérültjét kivéve „rendes” forgalom volt. A tűzoltósághoz egyetlen (előpataki) hívás futott be ezekben a napokban, az is hamisnak bi­zonyult, útközben fordult vissza a kocsi. A rend­őrségen szintén nem jegyeztek semmi említésre méltót, megtudtuk azonban, hogy két személyt a tiltott időben való petárdázás miatt megbírságol­tak, egyenként négymillió lejjel. ORSZAG-VILAG Meghitt napok Sepsiszéken (folytatás az első oldalról) Kökös. Az óesztendő búcsúz­­sonló szilveszteri­­ 11 bu­­­it tartottak­tatását, az új év köszöntését itt felváltva, hol a református, hol pedig az unitárius gyülekezetek templomaiban szokták megtarta­ni. Idén az unitárius műemlék templomban gyűltek össze a kökösiek. Az óesztendőt I. In­­­ze Zsolt református lelkipásztor bú­csúztatta (Ézs. 38, 1—5), újévi kö­szöntőt mondott I. Józsif Lajos unitárius lelkész (Zsolt. 118, 24 25 és Zsid. 10, 38 39). Kökös az egyetlen olyan település megyénk­ben, ahol meghitt hangulatú ün­nepséggé, élő hagyománnyá ho­nosodott a fiatalok régi rendszer­­béli, erőltetett nagykorúsítása. Nyolc fiatalt köszöntöttek a hiva­talosságok és a jelen levő szülők tudtuk meg a rendezvény szer­vezőjétől, Sánta Edittől. A szóban forgó fiatalok betanulták és bemu­tatták Illyés Gyula hét képből álló, Távétevők című komédiáját. Az előadást ifjúsági bál követte. Sepsi bukszádon faluszil­vesz­tert tartottak a felújított szép mű­velődési otthonban. A szórakoz­tató játékokat és táncszámokat a rendező-szervezők, Orzez Csilla és férje tanította be. Ehhez ha­ Szortá­ban a fiatalok. Volt olyan település is, mint például Andok, ahol sajnos 2002 végén ki­maradt a két évtizedes múltra visszatekintő, szép és bensősé­ges hangulatú óévbúcsúztató­ új­­évköszöntő, mely a református műemlék templom patinás környe­zetében szokott elhangzani. 2001 szilveszterestéjén ugyanis az ese­ményhez nem méltó módon visel­­kedők megzavarták az áhítatos pil­lanatot. A helyiek idén is össze­gyűltek, bíznak abban, hogy ettől az esztendőtől kezdve lehetőség teremtődik újra arra, hogy folytat­ni tudják a helyi hagyományt. Januárban és februárban foly­tatódnak a mi tájainkon a vidéki közművelődési események. Mikó­­újfaluban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművé­szeinek bevonásával Kossuth­­estre készülnek, Szotyorban far­sangjárás lesz a faluban, és ezt követően farsangi kosarasból. Színdarabot és láncszámokat mu­tatnak be a helybeli fiatal háza­sok tájékoztatott a szervező és betanító Rápolti István városi tanácstag, helybeli megyebír." Kovásznán kevesebb volt a vendég Az idegenből érkezett vendégek a szállodák vendéglőiben mulattak. Noha a korábbi években a fürdőváros turisztikai egységei mintegy 1800 2000 szilveszterezőt láttak vendégül, idén 600-nál alig valamivel több sze­mély érkezett a fürdővárosba, őket a Kovászna Turisztikai Rt.-hez tartozó Őzike és Kovászna szállókban, vala­mint a Fenyő és Héphaisztosz szállók­ban fogadták. A négy-öt napra szóló szilveszteri kínálat ára mintegy 7,5 mil­lióba került személyenként, legkeve­sebbet, 2 750 000 lejt az egyetemisták­nak kellett fizetniük, utóbbiak mint­egy 160-an a Kovászna Szállóban töltöttek hatnapos szilveszteri vaká­ciót. Szilveszterkor éjféltájt a fiatalok a központ szállodák előtti térre igyekeztek, ahol egyre sűrűbben ropogtak a pe­(folytatás az első oldalról) járdák, röpködtek a kisebb-nagyobb fényszóró rakéták. Éjfél előtt tíz perc­cel megszólaltak a város templomai­nak a harangjai is. Szervezett tűzijáték ugyan nem volt, ám éjfélkor látványos pirotechnikai parádé örvendeztette meg az ünneplőket. Az óévbúcsúzta­tás felszabadult pillanataiban minde­nütt, ahol szilveszterező csoportok voltak utcákon, tereken, udvarokon, tömbházi erkélyeken , az ünneplő polgárok magántűzijátékot tartottak, és mindenki gyönyörködhetett a szín­pompás káprázatban. Egy órakor, a magyarországi időszámítás szerinti esztendőfordulón néhány helyen újra felvillantak a rakéták fényei, megszó­laltak a petárdák, és elénekelték nem­zeti imánkat. Amúgy az­­ünnepek békében, rend­zavarás nélkül zajlottak, így a rendőr­ségnek nem akadt sok dolga. Az év első három napjában egy hajtási jogosít­ványt vettek el, és egy-két családi per­patvarba kellett beavatkozniuk. Mint Emil Ciu­rea, a helyi rendőrség pa­rancsnoka tájékoztatott, minden eset­ben a túlzott szeszesital-fogyasztás miatt kellett intézkedniük. A mentőszol­gálatnál is viszonylag nyugalom volt, a hirtelen időjárás-változás hatására csupán egypár szívbeteget kellett kór­házba szállítani. A városi kórház sür­gősségén szilveszterkor és elsején dr. Mihaela Tăbăcaru, illetve dr. Egyed Berta teljesített szolgálatot, ezalatt ve­­segörccsel, gyomor- és mandulagyul­ladással, asztmás krízissel, magas vér­nyomással, allergiás tünetekkel és túl­zott szeszesital-fogyasztás következté­ben szenvedett sérülésekkel fordultak az emberek orvoshoz. Felső-Háromszéken csend volt (folytatás az első oldalról) A mentőket december 3­1 -én Gelencére riasztották, ahonnan egy szülő nőt szállítottak Kézdire, s szintén aznap a céhes város és Csernáton közötti közúti baleset áldozatát szállították kórházba. A gépkocsivezető szívprobléma mi­att rosszul lett, átkerült az ellenke­ző sávra, majd fának ütközött. Ha­bár a személygépkocsi nagyon összetört, az 54 éves Szász Gyula kisebb sérülésekkel megúszta. 4 Január elsején két alkoholmérge­zés miatt riasztották a mentőket. 4 A vendéglők, akárcsak az előző években, óévbúcsúztatót, szil­veszteri mulatságot szerveztek, ahol felső-háromszékiek mellett sepsiszentgyörgyi és brassói, il­letve az anyaországból érkezett vendégek búcsúztatták együtt a 2002-es évet. A Kézdivásárhelyen többek között a Bujdosó, az Idol, a Rózsa és a Klub vendéglő, vala­mint az Apor Péter Iskolaközpont szervezett szilveszteri mulatságot. Bálványoson a Best Western International Szállodában és a Daragus Kft. két egységében ke­rült sor közös szilveszterezésre. A céhes város ifjúsága és az újgaz­dagok egy része a Bálványos­­fürdőn, a Katrosában, illetve Ozs­­dolán és Almásréten levő magán­villákban ünnepelt. Felső-Háromszék első újszü­löttjét december 31-ről január el­sejére virradó éjszaka, 1 óra 20 perckor első gyermekként a húsz­éves gerincei Székely Tünde End­re hozta világra. Laura súlya 2900 gramm, hossza pedig 53 cm. A második gyermeket, Gergely Jenifer Anasztáziát január elsején reggel 8.20 órakor a tizenhat éves szentkatolnai Gergely Csilla szül­te meg. Súlya 3100 gramm. A har­madik újszülött, a csernátoni Imre Renáta január másodikén 18.25 órakor született 2800 grammal. A negyedik gyermek, a kézdivásár­­helyi Jakab Anita január 3-án 8 órakor született tájékoztatott a kézdivásárhelyi kórház újszülött­osztályának vezetője, dr. Katona Judit főorvos. Az elmúlt eszten­dőben Felső-Háromszéken 528 gyermek született. AZ ÉV ELSŐ SZÜLÖTTJEI Kovásznán Az új esztendő első huszon­négy órájá­ban a ko­­vásznai szü­lészeten két gyermek született. Az első újszü­lött, Romeo Nicolae Ju­dele január 1-jén 14.50 órakor érke­zett, a 2900 g­r­a­m­m­o­s kisfiú édes­anyja a ko­vásznai Ju- Romeo és édesanyja dele Mátria­ Magdolna. Ugyanaznap 19.40 órakor született Jancsi­ Márta, a 2950 grammos kislány édesanyja a kurtapataki Jancsi­ Mária. Mindkét újszülött első gyermek a Judele, illetve Jancsó családban, az első születésénél Bede Mária, a másodiknál Anca Vâlcu nővér bábáskodott. Kép és szöveg: Bodor János 2003. JANUÁR 6.

Next