Háromszék, 2003. június (15. évfolyam, 3873-3897. szám)
2003-06-02 / 3873. szám
BIRKÓZÁS Egy arany-, három ezüstérem Szombaton és vasárnap a Mihai Viteazul Líceum termében mintegy 350 iskolás birkózott az országos bajnoki címekért, érmekért, köztük a Kós Károly ISK birkózói, akiktől előzetesen négy-öt érmet várt a szakvezetés. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a gyerekek aprópénzre váltották a reményt. A három ezüstből legalább egy még lehetett volna arany, hiszen Alexandrescu 3 0-s vezetésről veszített 43-ra... Nyerhettünk volna még egy bronzérmet is, ha Lukács Lucian és Filofte Mihaela jobban odafigyel. Na, ez a mérleg sem rossz. Sok küldöttség elfogadta volna. Mielőtt rátérnénk a dobogósok ismertetésére, hadd dicsérjük meg újdonsült ezüstérmesünket, Purkár Ádámot, aki gyerek korosztályú lévén, az ifjúsági 11-esek között vitt véghez figyelemre méltó bravúrt. A dobogósok: leányok: 38 kg: I. Butunoi C. (Vajdasunyad), 2. Molnár Magda (Kós Károly ISK), 3. Daraban V. (Roman), 40 kg: l. Pogáccan A. (Déva), 2. Trolin G. (Bukarest), 3. Dragán (Déva), 43 kg: l. Velea B. C. (Craiova), 2. Anghei A. (Bukarest), 3. Boros M. (Nagyvárad), 46 kg: l. Gălăţean D. (Tg. Jiu), 2. Spanyol A. (Déva), 3. Sárga A. (Temesvár), 49 kg: 1. Dobre E. (Zsombolya), 2. Resipitu R. (Déva), 3. Rădoi M. (Târgovişte), 52 kg: 1. Stanciu Nicoleta (Kós Károly ISK), 2. Erdei R. .(Nagyvárad), 3. Climente Fr. (Bukarest), 56 kg: Bringhie R. (Nagyvárad), 2. Preda Cr. (Craiova), 3. Toma M. (Roman), 4. Filofte Mihaela (Kós Károly ISK),60 kg: l. Miu A. M. (Bukarest), 2. Mîrza G. (Petrozsény), 3. Coca A. (Resicabánya), 65 kg: l. Paie A. M. (Târgovişte), 2. Dica M. (Bukarest), 3. Costea Cr. (Kolozsvár), 70 kg: l. Mudrag D. (Resicabánya), 2. Dulhac A. (Oneşti), 3. Florian I. (Kolozsvár) fiúk: 42 kg: l. Păulț S. (Déva), 2. Popiianu A. (Déva), 3. Moldovan I. (Zilah), 46 kg: l. Gîjă I. (Konstanca), 2. Iordan C. (Steaua), 3. Oană Cl. (Bukarest), 4. Lukács Lucián (Kós Károly ISK), 50 kg: l. Ivanov G. (Bukarest), 2. Bujor D. (Brassó), 3. Mutin R. (Tg. Jiu), 54 kg: L Mosa A. (Steaua), 2. Lazár Cr. (Vajdahunyad), 3. Atofane M. (Kolozsvár), 58 kg: 1. Cimponeriu V. (Lugos), 2. Pinta G. (Konstanca), 3. Pulan R. (Resicabánya), 63 kg: l. Stefan Gh. (Bukarest), 2. Purkár Ádám (Kós Károly ISK), 3. Savu M. (Bukarest), 69 kg: l. Raica L. (Resicabánya), 2. Dumitru R. (Bukarest), 3. Roşu P. (Brăila), 76 kg: 1. Ötvös S. (Bukarest), 2. Alexandrescu Cătălin (Kós Károly ISK), 3. Safer O. (Resicabanya), 85 kg: 1. Popa Ovidiu (Galae), 2. Vrânceanu E. (Brassó), 3. Tetean A. (Vajdahunyad), 120 kg: 1. Luca M. (Zsombolya), 2. Kajcsa F. (Nagyvárad), 3. Tănăsescu A. (Konstanca). A Kós Károly ISK birkózószakosztálya továbbra is várja a birkózni akaró gyerekeket, az edzések naponta 15—20 óráig zajlanak az iskolaközpont birkózótermében. (oros) Két érem a nemzetközi viadalról A birkózók egy csoportja Tg. Jiun vett részt Románia nemzetközi versenyén. Itt is volt egy külön tét: az ifjúsági világbajnokságon való részvételi jog kiharcolása. Ez egyelőre, úgy tűnik, Ciomneag Dianának sikerült, aki megnyerte súlycsoportját. A másik nagy esélyes, Keresztes Róbert, sajnos, megsérült, és nem tudta folytatni a küzdelmet. Birkózóink Tg. Jiu-i mérlege: egy arany (Ciomneag Diana, 44 kg), egy bronzérem (Bront Dániel, 60 kg) és egy negyedik hely (Dragomir Sorin, 120 kg). Soha rosszabb ne legyen! (ros) Romániai magyarok a küzdőtéren Székelykeresztúron rendezték meg a romániai magyar birkózók versenyét a Magyar Birkózószövetség közreműködésével. A súlycsoportonként első három helyezett részt vehet a magyar bajnokságban. Az ünnepélyes keretek között megrendezett első ilyen viadal a szentgyörgyi birkózók nagy sikerét hozta: valamennyi szőnyegre lépett birkózónk dobogón végzett. Gyerekek: 1. helyezettek: Üveges Csaba (35 kg), Buksa Bukur (45 kg), 2. helyezettek: Buksa Róbert (29 kg), Csortán Lóránt (42 kg). ifjúságiak: 1. helyezettek: Balázs Botond (58 kg), Hatos Szabolcs (63 kg), Szilágyi István (76 kg), 3. helyezett: Pál András (58 kg). Felnőttek: 1 helyezettek: Kertész Dávid (60 kg), László Csaba (74 kg). Valamennyiüknek gratulálunk! (-os) 2003. JÚNIUS 2. ATLÉTIKA A Mikes Kelemen Líceum atlétika katedrájának szervezésében került sorra a gyermeknapi vetélkedő, melyen a város kis atlétái vettek részt. Négy számban adtak számot felkészültségükről: 50 m: fiúk: 1. Vîlcu Ştefan (MVL) 8.21 mp, 2. Arsenie Claudia (MKL) 8.27 mp, 3. Soós Attila (MVL) 8,35 kg, leányok: 1. Kodolányi Réka (VJÁI) 8,31 mp, 2. Ruta Anamaria (MVL) 8,33 mp, 3. Spielmann Kinga (VJÁI) helyből távol: Diák: 1. Szőke Márius (MVL) 1,83 m, 2. Préda Szabolcs(MKL) 1,82 m, 3. Kari Róbert (VJÁI) 1,81 m, leányok: 1. Kolumbán Andrea, Kodolányi Eszter, Kodolányi Réka, Szabó Kinga (mind VJÁI) 1,70—1,70 m kislabdadobás: fiúk: 1. Szőke Marius 33,00 m, 2. Arsenie Claudiu 32,80 m, 3. Dénes Gábor (6-os sz. Á. I.) 32,00 m, leányok: 1. Kodolányi Eszter 29,34 m, 2. Kodolányi Réka 27,40 m, 3. Bana Izabella (VJÁI) 19,10 m 600 m, fiúk: 1. Szőke Marius 2:03.6 p, 2. Bajka Tibor (MKL) 2:05.3 p, 3. Arsenie Claudiu 2:05.6 p, leányok: 1. Kodolányi Eszter 2:13.7 p, 2. Kodolányi Réka 2:16.8 p, 3. Szabó Kinga 2:17.0 p. Gyermeknapi vetélkedő Körzeti bajnokság Hét megye atlétái vettek részt az országos gyermek I. bajnokság Szentgyörgyön megrendezett körzeti szakaszán. A rendezői feladatokat a megyei atlétikai szövetség látta el. Eredmények: 60 m: fiúk: Chişcă Ştefan (Jászváros) 7,7 mp... 3. Igyártó Arnold (Mikes K. L.) 8,5 mp. Leányok: 1. Ionescu Andrea (Jászváros) 8.3 mp... 3. Seretély Ada (Mikes K. L.) 8.7 mp, távolugrás:fiúk: 1. Ígyártó Arnold 4,70 m, 2. Molnár Zoltán (Mikes K. L.) 4,60 m, leányok: 1. Serestély Ada 4,52 m, kislahikalobázs: fiúk: 1. Ungvári Zsolt (Mikes K. L.) 59,15 m... 3. Molnár Zoltán 48,33 m, leányok: 1. Stoian Silvia (Mikes K. L ) 39,10 m... 3. Kodolányi Eszter (Mikes K. L.) 35,42 m, 1000 m, fiúk: 1. Lupu Lukcian (Fălticeni) 3:03.5 p, leányok: 1. Kovács Barabás Tímea (Mikes K. L.) 3:27.8 p... Futószámokban az első hét, technikai számokban az első négy szerezte meg az országos döntő részvételi jogát. Országos bajnokságok A fővárosban rendezték meg az iskolások idei országos bajnokságának döntőjét, melyen részt vettek az Sepsiszentgyörgyi MSC kettős leigazolással rendelkező versenyzői is. A bajnokság egyúttal válogatónak is számított az előttünk álló ifjúsági világ- és Európa-bajnokságra. Valamennyi MSC-s atléta sikerrel zárta a viadalt, érmet szerzett, van, aki kettőt is, túl a bajnokságon pedig sikerrel tette meg az első lépést a világbajnokság (Szabó Marianna és Patru Ştefan), illetve az Európabajnokság (Irimie Cristinel, Ionaşcu Marcel) felé. Most pedig nézzük eredményeiket: fiúk: 1500 m: 1. Irimie Cristinel (MSC— Galae) 3:54.30 p, 5000 m, ...2. Irimie Cristinel 14:44.50 p, 3000 m akadály: 1. Patru Ştefan (MSC - Drăgăşani) 9:03.52 p országos ifi II-es csúcs, 2. Ionaşcu Marcel (MSC Bârlad) 9:20, leányok: 5000 m: 1. Szabó Marianna (MSC Medgyes) 16:50.06 p. Fogarasi Károly AUTÓSPORT Motorzúgás Bálványoson És nem is akármilyen, hiszen az országos hegyi gyorsasági bajnokság harmadik és negyedik futamán részt vevő járgányok verték fel a völgy, az erdő csendjét. Ott voltak a mieink is, de sajnos a szerencse elpártolt tőlük. Puskás Zoli technikai hiba miatt nem tudott elindulni, Liszmann Robi pedig elindult, de menet közben kirepült a pályáról. Szerencsére megúszták sérülés nélkül. Az eredmények: III. futam: N-kategória: 1. Iliescu Sorin (Bukarest, Mitsubishi EVO), 2. Graef Günthe (Brassó, Mitsubishi EVO 5), 3. Runcan Marius (Brassó)... Ebből a kategóriából szállt ki Liszmann, s nem indult el Puskás. A-kategória: 1. Ciufrilă Constantin (Auto Corex, Ford Escort). H-kategória: 1. Andronic Paul (Auto Technica, Lancia Proto). IV. futam: N-kategória: 1. Iliescu Sorin, 2. Graef Günther, 3. Runcan Marius, A kategória: 1. Ciufrilă Constantin, H-kategória: Toma Dorin (Atlanta House Rt., BMW M3). Felelős szerkesztő: Áros Károly Autógyorsulási megyei bajnokság A Barót-napok rendezvénysorozatába iktatták be a megyei vetélkedő soron lévő futamát. A dobogósok: motorkerékpár: 1. Ciciuc Romulus (Kolozsvár, Honda 500), 2. Farkas Tibor (Barót, Honda 700), 3. Bihari Edömér (Nagyajta, Kawasaki 600). Autók: A-kategória: 1. Cseke Sándor (Bárót, Dacia SupeRNova), 2. Boldizsár Béla (Sepsiszentgyörgy, VW Golf), 3. Trinfa László (Erdőlybe, Dacia 1300) B-kategória: 1. Pescaru Ion (Sepsiszentgyörgy, VW Golf), 2. Balázs Sándor (Sepsiszentgyörgy, VW Golf), 3. Kolumbán Ferenc (Bárót, Toyota Corolla) open: 1. Holman Attila (Bárót, BMW 320), 2. Holman István (Bárót, BMW 320), 3. Tacher Albert (Nagybánya, Opel Astra). (mohai) 3 „Szél fúratlan nem indultg A tegnap teraszomra szállt egy gerle, s azzal állt elő, hogy a rekettyésben csak feketerigóul szabad csicseregni. És még sárgarigóul sem, csak feketerigóul. Ne kérdezzem, hogy mién, jó, ha tudom, a rekettyésbe még nem jutott el a madarak nyelvtörvénye, mely kimondja, hogy lehet csipogni, kelepelni, károgni, trillázni.... És jó, ha tudom azt is, azért olyan kihalt, olyan néptelen a rekettyés, mert nem járnak oda a gerlék, a verebek, a galambok, a fülemülék s a többi madár. Nem járnak oda még ünnepnapokon sem, ezért szegényes, ezért egyhangú, unalmas ott minden ünnep... Apropó, ünnep. Az őskori görögök minden sikerüket, győzelmüket sportversennyel is megünnepelték. Ilyenkor versenyre kellek egymással futásban, dárdadobásban, kocsihajtásban... Egy’ ilyen győzelemnek voltam a fültanúja, amikor a megye sportigazgatója a Mozgás az egészségért című kormányprogramról beszélt, és kijelentette, hogy ettől kezdve minden második (!!!) héten nagyon megerőltette magáit, amikor a kormányprogram arról szól, hogy hetente legalább háromszor két órára át kell engedni a lakosságnak aktív kikapcsolódásra, tehát sportolásra a sportlétesítményeket... — sportversenyt szervez. Ünnepet, ha így jobb, mert először is győzelemnek tekinthető az, hogy egyáltalán megszületett a kormányprogram, a győzelmet pedig ógörög márdra illik megünnepelni — az igazgató jól gondolta — egy-két hetenként (legalább) megrendezésre kerülő versenysorozattal. Az elsőn ott voltam. Eltelt két hét, s mentem a másodikra. Hiába, mert az elmaradt. A harmadik hét végén, hogy elkerüljem az üresjáratot, hát felcsengettem az igazgatót, s érdeklődtem. Mi lesz a kéthetenkéntre ígért versenysorozattal? Mert egy már elmaradt!... Mindenről próbált beszélni az igazgató úr, csak éppen az esedékes sportrendezvényéről nem szólt egy árva szék sem. Na szóval, van kormányhatározat, de nincs végrehajtó, kivitelező! Hogy, jól hallottam? Nincs pénz!? ...Házi finggal hog’ akarnak tojást festeni?... Van valami, de az kell az év végi csinnadrattákon oly divatossá vált flancolásra! Az az érzésem, hogy amikor az igazgató beígérte azt a kéthetente megrendezésre kerülő versenysorozatot, az ígéret helyett jobban tette volna, ha ezzel áll elő: Gyer- tek velem, én sem megyek sehová! A minap visszaszállít teraszomra a gerle, de vele jött a pátija is, eg’ marék friss hírt hoztak. Azt ígérte Császár Mihály, közelebbről hazajön, s felépíti a Kisstadion leégett lelátóiját, dísztribünjét, s itt fogja újra életre hívni a szétvert férfi kézilabdát... A fedett uszodában kipróbálták a medencét, feltöltötték, de reggelre újra elfolyt a vize, s elöntötte az orosz piacot és a műjgépályáit... Szándékosan tették, hogy elmossák végre a jégkorongot... Farkát billegetve érkezett egy szarka, s rázendített: — Eladják az FC-t! Eladják az ÉC-t!... — Mit tudsz, te, szarka? — így a gerle. — Helyébe kihozzák a Traktort! ...Mire a blokk fölött tovaszálló varjú: Kár, kár! ...A fenyőfa sűrű ágai közül kiszólt a pinty: — A kézdivásárhelyiek példájára megmozdultak a barátiak és a kovásznaiak. Előbbiek eladják a Technikáit, utóbbiak a Pokolsári, s C-osztályos csapatot vesznek. — Csoda jó lesz! — veszi át a szót a fenyére végét várni vércse. — Futballnegye leszünk, mint voltunk egykor, amikor minden városunknak volt egy-egy C-osztályos csapata — Szentgyörgynek kettő — és egy B-osztályos. Mondtam is akkor. ..O, tempóra'’, azaz, akarom mondani. ..Állj meg, idő!"...Ha akkor rám hallgatott volna, most nem kellene kósza híreket fuvaroznom. De teszem, mert tudom az, hogy szél fúvatlan nem indul. De nem ám, legfeljebb bedöglik a fúvókája. (Nagymohai) Periszkóp