Háromszék, 2004. május (16. évfolyam, 4151-4175. szám)
2004-05-03 / 4151. szám
ty ^xi* ^.. _ 11c ti o 1 9port Felelős szerkesztő: Áros Károly 482. szám Az idén 92. születésnapját ünneplő Kézdivásárhelyi Sport Egyesület 2001-es újralakítása után történelmének egy újabb fontos állomásához érkezett most, amikor megjelent Múltját, Jelenét és Jövőjét bemutató monográfia. A KSE életének két állomását, az 1912. szeptember 15-én Múltat, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal 1959-ig tartott, majd a rendszerváltás után 1990-ben kezdődő Jelent információkban és képekben is gazdagon bemutató KSE-történet nemcsak az említettekben merül ki, hiszen egy lehetséges képet rajzol az egyesület jövőjéről is. Ezelőtt három évvel Csatlós Mihály Levente vezetésével az egyesület megtette az első lépéseket egy biztató jövő irányában. A munkát 2002 januárjától tovább folytattuk, és mára már elmondhatjuk, hogy Kézdivásárhely egy jól működő sportegyesületet tudhat magáénak, amelyben minden sportolni kívánó polgár törvényes, szervezett keretek között hódolhat kedvenc sportágának. A város vezetőségével vállvetve továbbra is mindent megteszünk a sportélet fejlesztésének érdekében, ezt kitűnően illusztrálják a közönség rendelkezésére álló modern sportlétesítmények. A Sinkovits-pálya mellett épülő, 1200 férőhelyes sportcsarnok is ennek egy újabb bizonyítéka. Rendkívüli fontosnak tartjuk, hogy a KSE alternatívát tudjon kínálni a rohanó világunkban mindinkább egészségtelen életmódot folytató lakosság számára, lehetőséget biztosítva egy fiatal, egészséges generáció felnevelésére. Az újraalakult KSE talán legnagyobb eredményének tekinthetjük, hogy minden szakosztályban sok az aktívan tevékenykedő fiatal. Ez az igazi eredmény, amit nem gólokban, pontokban és másodpercekben lehet lemérni. Reméljük, hogy ezekből a fiatalokból sikerül majd olyan sportolókat nevelni, mint a könyv hasábjairól ránk tekintő Soós József, Kovács Ödön és Kalith Attila. A nagyon kemény, hosszas és türelmes munka előbb-utóbb meg fogja hozni a várt eredményt, és eljön az az idő, amikor a KSE eredményei, közismert sikerei tiszteletet fognak parancsolni az erdélyi sportéletben. Lehet, hogy egy újabb évszázad eltelte után egy újabb könyvet írnak, amely a mai KSE-ről szól. Remélem, hogy ezt a klubot a szeretet, az együvé tartozás érzése táplálja a sikerekben és balsikerekben egyaránt. Derzsi Gyula A KSE monográfiája elé ASZTALITENISZ Munteanu Zsolt a Top 12-ben A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub női és férfi kézilabdacsapata is A-osztályos fordulót játszott a KSE lentjében. A leányok Slatina ellen álltak asztalhoz, és 9 8 arányú vereséget szenvedtek (a csapat pontjait Szász 4, Mátyás 3 valamint a Szász Mátyás páros szerezte), a fiúk viszont 11 6-ra legyőzték Turnu Severin együttesét (a pontokat Bedő 3, Boris, Turóczy 3, Munteanu 2 szerezte). A hét végén Bazámban került sor a serdülők országos bajnokságának döntőjére, ezen pedig Munteanu Zsolt az előkelő 12. helyen zárt, s ezzel biztosította helyét a Top 12 mezőnyében. (lociom) ATINI FOCI Nagy Mózes-kupa A 23. forduló: Secuiana Korol 5 0, Cupidon Valvex 9 2, Tanács Nagy Mózes 3 -1, Scobar—Amidex 3 2. A 24. forduló: Cupidon NagyMózes, AmidexI Tanács -Valvex, Secuiana Scobar. (lochom) 1. Scobar 23 152 3 66 54 47 2. Cupidon 23 143 6 89—55 45 3. Amidex 23 124 7 85—69 40 4. Nagy M. 23 107 6 67...50 37 5. Tanács 239 311 61—68 30 6. Secuiana 237 4 12 56 -68 25 7. Valvex 235 6 12 71 -89 21 8. Korol 235 117 40 -76 16 A rangsor: 2004. MÁJUS 3. Húszpontos a Mikósokk előnye A 24. forduló: Romtelecom Novo 3 1 (gólszerzők: Radu 2, Pavel, ill. Miklós), Goldimi-Scobar—Deky SC 3 1 (Páll 2, Rancz, ill. Szabó), Bertis King’s 3 0 (a pályán 3 1), Bodok Dio-Sim 3 4 (Nagy, Diaconu, Rétyi, ill. Farkas 2, Vojkus), Mikósokk Cora 7 1 (Bodor, Mátyás 2, Tóth, Fodor, Péter 2, ill. Buceceanu), Skála Atletik 2 (Vass, ill. Várza, Kiss), Petrom IGO 2 6 (Stoica, Luka, ill. Bolocan, Cristache 3, Csepciuc 2). A 25. forduló: King’s Goldimi-Scobar, Dio-Simi Cora Skála, Deky SC Mikósokk, Novo Pctrom, Romtelecom Bodok. IGO, Atletik 1. Mikósokk 24230 1 117 25 70 2. Dio-Sim 24 162 6 87 59 50 3. Bertis 24 151 8 80-56 46 4. Bodok 24 143 7 66 48 45 5. Cora 24 117 6 60 -53 40 6. Romtelecom 24 12 111 79 74 37 7. G.Scobar 24 11 112 74 73 34 8. Skála 24 104 10 53-57 34 9. IGO 24 10 311 60 55 33 10. Pctrom 249 213 58 77 29 1 I. Deky 249 2 13 67 94 29 12. Atletik 246 513 56 83 23 13. Novo 243 318 51-94 12 14. King’s 242 022 32-936 KÉZILABDA Az országos döntőn a helyük Az általános iskolák országos kézilabda-bajnokságának elődöntőjén (Székelyudvarhelyen) szerepelt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum csapata mint Kovászna megye bajnoka. Az együttes három győzelemmel, azaz százszázalékos teljesítménnyel biztosította helyét az országos döntőn, melyre június 31. között Alexandrián kerül sor. Az együttes legyőzte Segesvárt 33 13-ra, Székelyudvarhelyt 34 16-ra, Kolozsvárt 40 17-re. (dévai) SAKK Ma kezdődik a Tavasz Kupaviadal az A-csoportban Ma 17 órakor a megyei sportigazgatóság gyűléstermében megkezdődik az A-értékcsoport sorrendben XI. Tavaszi Kupa-viadala. Részt vehetnek a mesterjelöltek és az első osztályú minősítéssel rendelkező sakkozók. Ha nem neveznek legalább 12-en, akkor az alsóbb kategóriából fogják kiegészíteni a mezőnyt. A nevezési díj 20 000 lej Május 8-án Kézdivásárhelyen a KSE-napok égisze alatt nagyszabású sakkviadalra kerül sor — reggel 8 órai kezdéssel — a Vigadóban. Egyéni és csapatversenyt szerveznek több mint tizenkét város sakkozóinak részvételével. A nevezési díj: 30 000 lej. Farkas József ATLÉTIKA Öt bajnoki cím Ünnepélyes keretek — úgy, ahogy meg kell rendezni egy sportversenyt — között rendezték meg a belügyminisztérium idei atlétika- és országos mezeifutó-bajnokságát. Könnyű nekik — hallom a megjegyzést —, katonák, van fegyelem... így igaz, akárcsak az is, hogy tudták is, hogy mit, miért és hogyan. Hinni merjük, tanult a megyei szövetség, mely szép számban képviseltette magát, hiszen besegített a bíráskodásba. Ahhoz viszont nem kell katonának lenni, hogy gyorsan, pontosan számítógépre vigyék az eredményeket, és emailen elküldjék minden szerkesztőségbe úgy, ahogy e bajnokság szervezői tették! Ebből is tanulhatnak a mi versenyszervezőink (minden tiszteletünk a kivételeknek — pl. a tornaversenyek, a jégkorongmérkőzések rendezőinek). Na de térjünk vissza a bajnokságra. Kovászna megye képviselői remekül szerepeltek, nem kevesebb, mint öt bajnoki címet nyertek, Buzsi Andrea, „Háromszék Gazellája” ahogy felettesei nevezték — és Maghiar Adrian két-két aranyérmet szerzett. A jó szereplést bizonyítja a csapatversenyben elért második hely. Gratulálunk! A győztesek és a Kovászna megyeiek eredményei: férfiak: 100 m, sorkatonák, tanulók, főiskolások: 1. Codruz Valentin (Rendőr-akadémia) 11,51 mp, 100 m, +35 év: 1. Stanciu Marian (Galac megye) 12,39 mp... 8. Ciobanu Radu (Kovászna megye) 13,64 mp, 100 m, -35 év: 1. Zgubea Florin (IGPF) 11,64 m... 12. Alexandru Titi (Kovászna megye) 12,82 m, 1500 m (sorkatonák, tanulók, főiskolások): 1. Costache Dan (Rendőr-akadémia) 4:16,24 p, 1500 m, +35 év: 1. Niculescu Ovidiu (Gorj) 3:59,91 p... 4. Bortis Gavril (Kovászna megye) 4:42,75 p, 1500 m, -35 év: 1. Maghiar Adrian (Kovászna megye) 3:56,36 p... 7. Buceleanu Loránd (Kovászna megye) 5:13,05 p, 1500 m, sorkatonák, tanulók, főiiskolások: 1. Costache Dan (Rendőr-akadémia) 4:16,24 p, távolugrás,+35 év: 1. Radu Sorin (Bukarest) 5,92 m... Stupu Marian (Kovászna megye) 5,38 m, távolugrás, -35 év: 1. Condurache Dániel (Vaslui megye) 6,22 m... 11. Paiu Marius (Kovászna megye) 5,00 m, távolugrás (sorkatonák, tanulók, főiskolások): 1. Stan Bogdan (Drăgășani) 6,17 m, gránátdobás, -35 év: 1. Alexandru Marian (Kovászna megye) 78,90 m, gránátdobás, +35 év: 1. Ariciu Ioan (Brassó megye) 72,50 m... 5. Illyés Tibor (Kovászna megye) 58,58 m, mezei futás: 3000 m: 1. Adam Constantin (Neamţ megye), 4000 m: 1. Niculescu Ovidiu (Gorj megye), 6000 m,35 év: 1. Maghiar Adrian (Kovászna megye), 1500 m (sorkatonák, tanulók, főiskolások): 1. Mihu Dan (Drăgăşani). Nők, 60 m: 1. Buzsi Andrea (Kovászna megye) 8,78 mp, 800 m: 1. Marin Hilda (Máramaros megye) 2:46,01 p, távolugrás: 1. Prioteasa Viorica (Bukarest) 4,80 m... 7. Iancu Nicoleta (Kovászna megye) 3,62 m, mezei futás, 2000 m: 1. Buzsi Andrea (Kovászna megye). Csapatverseny: 1. Bukarest, 2. Kovászna megye, 3. IGCPM I. 3 A kormányhatározat még életben van! 2003. március 13-án —félretéve minden babonát — fogadta el a kormány a Mozgás az egészségért című programot, természetesen, nem a kisujjából szopva, hanem az érintett minisztériumok javaslatára. A program szerint minden sportlétesítményt (mindegy, kinek a tulajdonában van ez) hetente legalább háromszor két órára át kell engedni a lakosságnak aktív kikapcsolódásra, az uszodákban ingyenes tanfolyamokat kell szervezni az óvodások számára, és megfizethetőt bárkinek, aki kéri, szintén ingyen vagy mérsékelt áron, ahol a domborzat lehetővé teszi, tanfolyamokat kell szervezni a téli sportok elsajátítására. És ekkor még nem szidtam a versenyek rendezéséről, arról a program támasztotta igényről, hogy ne maradjon egyetlen hétvégénk se tömegsportrendezvény nélkül. A program világos! De vajon sportvezetésünk felső fórumának is? Kérdezzük, mert hét végi sportrendezvényeinken nem ,,tolongnak" a programban előírt tömegrendezvények! Kérdezzük, mert megyénk sportlétesítményeinek órarendjében sehol sem láttunk ilyent, hogy ,,x., y. napon ettől eddig tömegsport"... Feltételezzük, ellenőrizték — gépkocsija van a hivatalnak, tehát nem volt nehéz a mozgás —, hogy Baráttól Bodzafordulóig, Kézdivásárhelytől Kovásznál,sőt Sepsiszentgyörgyig működtek-e a sportlétesítmények, hány ingyenes és hány fizetett tanfolyamot szerveztek vagy szervezett a hivatal (gondoljuk, szervezniük csak szabad!) az uszodában, a sugásfürdői sípályán, hány hét végi tömegrendezvény színhelye volt volt külön-külön mindenik város, s ezekből hány született a hivatal kezdeményezésével, fáradozásával. Elvégre a hivatal,, irányít és vezet" — szokták mondani, valahányszor pénzt kértek az egyesületek (most már nem kérnek, csak fizetnek)... S ha nincs, mit irányítania és vezetnie, akkor szervez, hogy legyen, mit irányítania és vezetnie... Kérdeztük mindezeket, mert Pultunkkal a kormány nem vonta vissza határozatát, tehát az ma is életben van. Ráadásul a közgyűlésen elfogadott tevékenységi terve is lázas tenni akarásról szólt... Mi viszont sem a Szent György-napok kavalkádja előtt, sem az azt követő első hétvégén nem tapasztaltuk sportvezetésünk ilyen irányú törekvését. Nem várjuk el, hogy minden kezdeményező, szervezőkészségét erre a programra, erre a tevékenységi tervre ,,áldozza", de legalább időnként, hébe-hóba mutogassa magát, próbálja azt a látszatot kelteni, hogy megértette a kormány programját, magáévá tette azt, és betartja a tervben megfogalmazott saját ígéreteit! Legalább most, 2004-ben, a sport általi nevelés évében, az olimpiai játékok esztendejében! Ha a kormánypárt képviselői sem teljesítik lelkes odaadással pártjuk programját, amár kitől várjuk el? De kitől? (Nagymohai) Periszkóp