Háromszék, 2005. március (17. évfolyam, 4405-4429. szám)

2005-03-01 / 4405. szám

( Az MTI és a Mediafax híreinek felhasználásával) Belpolitikai szerkesztő: Páljános Mária Külpolitikai szerkesztő: Simó Erzsébet 2 OSTOBA EMBEREK ostoba dolgokat művelnek — írja kommentárjában az Arab News Gyurcsány Ferenc kijelentésére reagálva. A Nem engedjük meg Magyaror­szágnak, hogy ennyivel megússza című cikkben — ame­lyet az al-Dzsazíra internetes kiadása is átvett — a kom­mentátor megjegyzi, hogy az ostobaság veszélyes lehet, ezért azonnal meg kell állítani. A szaúdi lap szerint a nagykövetek visszahívása csak az első lé­pés, de nem elégséges intézkedés, ezért erőt, katonai és gazdasági erőt kell alkalmazni, hiszen ez bevett gyakorlat a különböző nemzetek között. ,,Ha az ostobaságot beszélők nem fizetnek meg drágán, akkor még felmerülhet a gyanú, hogy titkolnivalónk van, vagy hogy tényleg terroristák vagyunk" —jegyzi meg kommentárja végén az Arab News. PÉNZ AZ ÖNKORMÁNYZATOKNAK. Kilenc száza­lékkal több adó marad helyben a kormány utolsó döntése értelmében, hogy az önkormányzatok a 16 százalékos egy­séges adókulcs bevezetése miatti kieséseket pótolni tud­ják. Ennek ellenére március folyamán költségvetés-módo­sításra is sor kerül (Cotidianul) HALASZTÁST KÉRNEK. Az Európa Parlament kon­zervatív szárnyainak egyes tagjai kérik Románia csatlako­zásának elhalasztáséit egy évvel a hatalmas és ellenőrizhe­tetlen korrupció miatt — írja az Adevărul. MÉG EGY MAGYAR. A 28 éves Borbély Károlyt nevezte ki a miniszterelnök az Országos Ifjúsági Hatóság elnökévé. (Adevărul) MARAD A MINISZTER. Az Európa Parlament Monica Macovei igazságügy-miniszter pártját fogta a Ion Ţiriac iparmágnás fia ügyében kirobbant vitáiban, ami­kor a hiúságukban megsértett bukaresti ügyészek zöme a miniszter asszony menesztését kérte. Kiállt a civil társa­dalom is Macovei mellett. (Adevărul) Hírsaláta A korrupció fenyegeti a biztonságot­ ­ Traian Basescu elnök első ízben, vett részt a Legfelsőbb­­ Biztonsági Tanács ülésén, s ez alkalommal kijelentette, hogy a magas szintű korrupció az öt első tényező között van, amelyek a nemzetbiztonságot veszélyeztetik, a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek és a konfliktushelyzetek mellett. Az ülésen az államelnök a nyugati politikusoknak is üzent: arra kérte azokat, akik a romániai korrupcióról beszélnek, ezentúl ne tegyék nagy általánosságban, hanem nevezzék nevükön a korruptakat. Jelenleg az egyik legfontosabb tennivaló megakadályozni, hogy a régi politikai klientúrát újjal cseréljék fel. Ezért a védelmi tanács elhatározta, hogy egyetlen, közpénzeket felhasználó szerződést se lehessen odaítélni versenytár­gyalás nélkül, még akkor sem, ha azt a törvény megengedi. Egy másik lépés azon cégek bankszámlájának befagyasz­tása, amelyek tartoznak az államkasszának. Már eddig 500 cég bankszámláját fagyasztották be. A védelmi tanács azt is leszögezte, hogy nem utolsósorban az ország biztonságát a rossz kormányzás is fenyegeti. Belföld 80 millió eurós hitel Romániának Az Európai Beruházási Bank (EBI) összesen mintegy 80 millió euró értékben két visszatérítendő kölcsönt ad Romá­niának szociális programok finanszírozására. A hitelegyez­ményeket tegnap írta alá a kormány székházában Ionuţ Popescu pénzügyminiszter és Wolfgang Roth, az EBI alel­­nöke. Az első, 12,5 millió euró értékű szerződés a legtöbb 150 000 lakosú kis- és középméretű város infrastrukturális fejlesztési programjára vonatkozik, amelynek keretében az ország 15 megyéjében korszerűsítik az ivóvíz- és szenny­vízhálózatot. A második, 66,4 millió euró értékű hitelegyez­­mény az egészségügyi fejlesztési tervezet finanszírozását támogatja, amelynek keretében korszerű berendezésekkel látják el a szülészeteket és kórházak sürgősségi osztályait. A hitelek lejárati ideje 25 év, ötéves kegyelmi időszakkal. Még van tennivaló Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa tegnap kije­lentette, bízik abban, hogy Románia idejében, április 25-én aláírhatja a csatlakozási szerződést. Rehn, miután találkozott Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszterrel, elmondta, Ro­mániában még sok a tennivaló, a külügyminiszterrel pedig főként az igazságügyi reform és a korrupció elleni harc kér­déseiről tárgyalt. „A kezdet bátorító, azt bizonyítja, hogy az új kormány nagyon komolyan veszi ezt a kérdést, és stratégiákat dolgozott ki, amelyeknek azonban rövid időn belül konkrét eredményt kell hozniuk” mondta a bővíté­si biztos. Rehn emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizott­ság februártól novemberig monitorizálja a kötelezettségek teljesítését, Románia felkészültségéről pedig részletes je­lentés készül. Rehn és Ungureanu a versenypolitikákról, az állami támogatásokról, valamint környezetvédelmi kér­désekről is tárgyalt. Az agrárminiszter készen áll a tárgyalásokra Németh Imre, az agrártárca vezetője készen áll a végső tárgyalásra a Budapesten demonstráló gazdákkal, akár a megállapodás szintjén is — jelentette ki László Boglár kor­mányszóvivő tegnap újságírók előtt. Mint mondta, a szak­tárca arra vár, hogy a gazdák reagáljanak a hozzájuk eljut­tatott megállapodás-tervezetre, amelynek szakmai részle­teiről a minisztérium szakértői készek tovább tárgyalni az érintettekkel. A kormányszóvivő elmondta: eddig 156 000 gazda kapta meg a területalapú támogatást, és ez mint­egy 2,5 millió hektár földterületet érintve 30 milliárd fo­rint kifizetését jelenti. Szavai szerint a kormány úgy értéke­li, hogy a tervezet szakmai természetű, az agrártársaságok egészét érintő, ugyanakkor az adófizetők érdekeit is szem előtt tartó megoldási javaslatot tartalmaz. Ez is egy ügynöklista Hatalmas botrányt kavart Magyaroroszágon a hét végén az internetre feltett ügynöklis­ta. A budapesti levéltár koráb­bi főigazgatója szerint az emlí­tett „lista” olyan, mintha a Né­meth Miklós leköszönő kor­mányfő által készíttetett és a hivatalba lépő Antal­ József­nek átadott „ügynöklista” len­ne, de mégsem az. Varga Lász­ló erről tegnap nyilatkozott. Megítélése szerint a világhá­lóra felkerült, 219 nevet tartal­mazó „ügynöklistát" is 1989 novembere körül állíthatták össze, ahogy a Németh Mik­lós által készíttetett listát. Az Antall-kormány titkosszolgá­latokat felügyelő tárca nélküli miniszterének­­több ügynöklis­táról is tudomása volt 1990-ben és a ’90-es évek elején. Gálszécsy András elmondta: beosztásából adódóan a 43 fős listától kezdve a százfősig több­féle anyag megfordult a kezé­ben. „Volt olyan, amin csak munkásőrök voltak (...), és vol­tak mindenféle ügynökök, or­szággyűlési képviselők is raj­tuk" - közölte. A tegnap meg­jelent országos napilapokban, illetve az elektronikus sajtóban többen reagáltak azok közül, akik szerepelnek a 219 nevet tartalmazó „ügynöklistán”. Az álnévvel egy amerikai honla­pon nyilvánosságra hozott lis­ta állítólag a rendszerváltás idején készült. Az azon szerep­lők közül néhány­an beismer­ték, hogy aláírtak együttműkö­dési nyilatkozatot, többen vi­szont felháborodva visszauta­sították, hogy a nevüket össze­függésbe hozták a titkosszol­gálatokkal. Kenedi János történész, a téma kutatója forráskritikai szempontból úgy ítélte meg: a lista az MSZP megalakulása előtt készült, feltehetőleg az MSZMP három állambizton­sági reformterve közül az egyik csatolmánya lehetett, .1989 nyárutójáról. A történész szerint a dokumentumokat bi­zonyosan nem az 1990 júniu­sában hivatalba lépő Antall József miniszterelnöknek állí­tották össze. A lista Kenedi János szerint sokkal inkább tü­krözi Grósz Károly félelmeit az MSZMP összeomlásától, mint az egyházak iránt fogé­kony Németh Miklós minisz­terelnök nézeteit. A szakértő szerint azért szerepel a listán aránytalanul sok egyházi mél­tóság, mert a „fehérterror” visszatérésével fenyegetőző Grósz Károly a történelmi egy­házak restaurációjával is ijesztgette a rendszerváltó közvéleményt. Csökkentik a kompenzált gyógyszerek számát Az egészségügyi minisztérium véglegesítette az ártámoga­­tott gyógyszerek március végétől érvényes jegyzékét. A pénzhi­ány miatt csökkentették a támogatott gyószerek számát, és le­mondtak a tavaly év végén tett két kedvezményről is, például a nyugdíjasok gyógyszerének 90 százalékos támogatásáról. Az új gyógyszerjegyzék 113 olyan gyógyszert tartalmaz, amelyeket 80 százalékban támogatnak, 117 új gyógyszert, amelyeket 40 száza­lékban támogatnak, az ingyengyógyszerek jegyzékén pedig 150 név szerepel. A jegyzéket az egészségügyi minisztérium honlap­ján tették közzé, a következő napokban vitára bocsátják. ORSZAG-VILAG Egyetlen ígéretet sem tartottak be Áder János, a Fidesz frakcióvezetője tegnap a parla­mentben azt mondta, a kormány egyetlen mezőgazdaság­gal kapcsolatos ígéretét sem tartotta be, és az eddig kötött megállapodásokat is felrúgta, míg Herényi Károly (MDF) kijelentette, hogy a kormány a mezőgazdaság támogatásá­nak kérdésében megbukott. A fideszes politikus bírálta a földművelésügyi miniszter megállapodás-tervezetét, amely szerint a 2005-ös területalapú támogatási kérelem benyúj­tási határidejét követő harminc napon belül a mezőgazda­­sági hivatal igazolást ad ki a kérelem rögzítéséről, és nem pénzt fizet ki. „Az ilyen és ehhez hasonló mondatok vilá­gosan bizonyítják Németh Imre tökéletes alkalmatlanságát” — fordult a miniszterelnökhöz. Hangsúlyozta: a magyar gazdák követelése jogos, mert a kormány minden ígéretét megszegte, és ugyan Gyurcsány Ferenc bátor kormányzást ígért, mégis megfutamodik a gazdákkal való tárgyalástól. Bugár Béla elfogadhatatlannak tartja Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke Magyarország és a határon túli magyarok kapcsolatáról nyi­latkozva elfogadhatatlannak nevezte a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc módszerét. Bugár a budapesti nemzetpoli­­tikáról szólva megerősítette: pártja a magyar kormánytól már megkapta az ezzel kapcsolatos jogszabályok tervezetét, ame­lyekről az MKP elnöksége tárgyal, egyszersmind kijelöli a párt budapesti szakértői egyeztetésekre delegálandó embereit. Mi­vel Avarkeszi Dezső bevándorlási, letelepedési és honosítási ügyekben illetékes magyar kormánybiztos múlt héten jelezte, hogy a március elejére tervezett szakértői egyeztetéseken a magyar kormány az autonómia ügyében is ki kívánja kérni a határon túliak véleményét. Bugár azt mondta: pártja szíve­sebben tárgyalna az együttműködés lehetőségéről. Szavai szerint: „nem biztos ugyanis, hogy nekünk arra a retorikára kell hangolódnunk, amelyet a magyar miniszterelnök az auto­nómiával kapcsolatban alkalmazott”. Száznál több halott Öngyilkos merénylet következtében 115 ember vesztette éle­tét, 148 pedig megsebesült I Hillában. Ez volt a legvéresebb­­ merénylet azóta, hogy az Egye- ■ sült Államok vezette koalíció 2003 áprilisában megbuktatta Szaddám Huszein iraki diktátort és rendszerét. A merénylő fél tízkor hajtott a robbanóanyaggal töltött autóval a városházához közeli klinikánál sorban álló emberek közé. A kórház egy forgal­mas piaci negyedben fekszik, ezért ránthatott magával a halálba oly sok embert, köztük sok nőt és gyermeket az öngyilkos teno­ri­sta. A kórház előtt olyanok álltak sorba, akik az államigazgatás­ban vagy a biztonsági erőknél való elhelyezkedésükhöz akartak orvosi igazolást kérni. Külföld Fokozott együttműködésre bírni Iránt Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia­ügynökség vezetője tegnapi nyilatkozatában az eddiginél hatékonyabb együttműködésre sürgette Iránt. Az egyip­tomi diplomata a nukleáris ügyekben illetékes ENSZ-szerv kormányzótanácsának bécsi ülése előtt nyilatkozott újság­íróknak. Elismerte, hogy történt előrelépés az állítólagos titkos iráni atomprogram nyoma utáni kutatásban, közölte ugyanakkor: arra fogja kérni az irániakat, hogy az eddiginél tevékenyebben működjenek együtt. Szíriai kurdok fogták el Szaddám féltestvérét Bagdadi kormányfor­rások szerint Szíriai kur­dok fogták el Szíria terü­letén Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktá­tor egyik féltestvérét és a Baasz Párt 29 volt ve­zetőjét. Magas rangú iraki tisztségviselők teg­napi közlése szerint a Szíriai kurdok az iraki ha­tár közelében fekvő el- Haszakéban vették őri­zetbe Szabaávi Ibrahim al-Haszán at-Tikrítit, aki Szaddám tanácsosa is volt, és azzal gyanúsít­ják, hogy a diktátor el­űzése után felkelőket Fogságban Szabaávi Ibrahim pénzelt. Ehhez azonban minden bizonnyal szükségük volt a szíriai kormány jóvá­hagyására, mert a szíriai kurdok minden tevékenységét Da­maszkusz szigorúan ellenőrzi. A foglyokat ezután az iraki biztonsági egységek a többnemzetiségű haderővel együtt­működve az észak-iraki kurd területen vették át. 2005. MÁRCIUS 1.

Next