Háromszék, 2006. szeptember (18. évfolyam, 4863-4888. szám)

2006-09-01 / 4863. szám

JANKÓ ANNA, Kézdivásárhely. Na­gyon vártuk az idei nyarat, mivel mertük hinni, hogy a polgármesteri hivatal eleget tesz ígéretének, és végre a Barabás Mik­lós utcával is történik valami. Mennyire naivak voltunk, pedig megszokhattuk volna, hogy nagyon ostoba az, aki még ígérni sem tud... így maradtunk ismét hoppon, a jövő évi költségvetést várva, hátha abba majd mi is beleférünk, hiszen városunkban talán már egyetlen utca sem maradt javítatlan, ha már a Fehérmartok alá is aszfaltszőnyeg kerül... Mennyire jól fogna a mi utcánknak is egy keresztapa — úgy, bukaresti módra... F. ILDIKÓ, Sepsiszentgyörgy. Felhá­borító módon bánt el a kisvállalkozókkal az áramszolgáltató. Mivel júniustól válto­zott a kifizetési módszer — hazaküldik a számlát —, az átállás bonyodalmakat oko­zott, és egy csomó mérgelődést az ügyfe­leknek. Az első postázott számlát ugyan­is nem kaptam meg, és mivel pontos fize­tő vagyok, bemen­tem a pénztárhoz ér­deklődni, kétszer is. Mind a kétszer ugyan­azt a választ kaptam: nem adják ki a szám­lát, mert hazaküldték. Aztán megjött a kö­vetkező hónapra, el is mentem, ki is fizet­tem, senki egy szóval nem figyelmeztetett arra, hogy valami hátralékom van. De két nap múlva kaptam egy levelet, hogy meg­szakítják az áramot a júniusi elmaradás miatt. Rohanok a pénztárhoz, ott már sor­ban álltak a sorstársaim, egy órát kellett várakoznom a hármas ablaknál azért, hogy átküldjenek a heteshez, mert az ilyesmit ott intézik. Felirat, eligazítás persze se­hol... Mindegy, beálltam a másik sorba, ott töltöttem másfél órát, a hölgy beismer­te a cég tévedését — nem is őt okolom, csoda, hogy bírja, ami ott van, hiszen min­denki nagyon ideges, és a panaszok ren­dezése mellett a szerződéskötés is rá há­rul, ezért halad olyan lassan az ügyinté­zés­­, kiadta a számlát, és visszaküldött a hármas ablakhoz, mert ott kell fizetni, persze, újabb hosszú sorban állással. Pe­dig volt olyan vállalkozó, aki oda sem jött, csak benézett, és elmenekült... SOHÁR TIBOR, Sepsiszentgyörgy. A Testvériség utca 2-es tömbháza előt­ti három oszlopon egyetlen szál körte sem ég, pedig tavalyelőtt javították, tették üzemképessé a vonalat, működött is egy ideig. A B lépcsőház lakói kérik a város közvilágításáért felelős személyeket, hogy intézkedjenek érdekükben, mert a sötétség leple alatt sok mindent el lehet követni, száradó ing lopásától a földszin­ten lakók nyugalmának zavarásáig. BARABÁS ÉVA, Sepsiszentgyörgy. Rettenetes mennyiségű vizet számláz ki nekünk a Grigore Bălan úti lakótársulás 2003 óta: havi 60—70—80 köbméternyi fogyasztást, de egyszer még 100 köbmé­ter is volt. Egy ideig különféle okokból valóban elmaradtunk a közköltség kifi­zetésével, de azóta már törlesztünk ren­desen, csak hát nem bírjuk utolérni ma­gunkat, ha mindig ekkora összegeket ír­nak a terhünkre. Gondolom, a lépcsőház minden veszteségét mi fizetjük, de nem engedik, hogy mi is saját vízórát szerel­tessünk, amíg adósságunk van. Ez most már a bünetőkama­­tokkal 46 millióra rúg, és ilyen körül­mények között nem tudjuk csökkenteni, csak növelni. A héten már a prefektus úrnál is voltam kihallgatáson, mert saját erőnkből nem tudjuk kezelni ezt a hely­zetet. KOVÁCS MIHAELA, Bölön. Augusz­tus 30-án hét gyermekkel elbicikliztünk a köpeci öregotthonba, ahol nagy lelkese­déssel, örömmel fogadtak, bár nem is vol­tunk bejelentkezve. A kis csapat a borús idő ellenére is nagy lendülettel indult a betervezett túrára, amelyhez a kerékpáro­kat a polgármesteri hivatal biztosította. Az út jó hangulatban telt, megcsodáltuk az otthon épületét, berendezését. Érkezésünk híre odavonzotta a 2008-ig ott lakó hat idős embert, elbeszélgettünk velük és gondo­zóikkal, s megígértük, hogy visszatérünk. Azt hiszem, mindannyian a saját öregje­inkre gondoltunk, hiszen régi közmondás, hogy akinek nincs öregje, az vegyen ma­gának... Kirándulásunk mottója a követ­kező volt: a múlt megőrzése a jövendő ér­dekében a jelen feladatai közé tartozik. Az oldalt szerkeszti: Demeter J. Ildikó Az utca hangja 4 Látogatóban a szülőföldön Régi elgondolásunkat váltottuk valóra 2006. augusztus elején: felkerestük azokat a helységeket, ahol Hollanda elődeinknek ki­sebb vagy nagyobb vízimalmai voltak. Tengerentúlról érkezett unokatestvérem­mel régi kereszt- és házassági levelekkel, fényképezőgéppel, diktafonnal felszerelve indultunk útnak. Milyen szép ez a hegyek­kel körülölelt Háromszéki medence... érde­mes figyelni rá... nekem édesanyát adott ez a vidék, mondja unokatestvérem, én meg itt születtem. Irány Felsőcsernáton. Üknagyapánk lemhényi fejfájára ez volt felvésve: Cser­­nátoni Hollanda János. Gazdagon felszerelt és patyolattiszta Csernátonban a falumúze­um. Aki ide ellátogat, nemcsak szellemi, hanem lelki táplálékot is kap. A Hollandák innen származnak, ma is számtalan Hollanda nevű él a községben — tájékoztat a múzeum gondnoka. A temetőben is nézelődünk, elég gyakran előfordul a nevük. Amikor a Hollanda-féle pálinkafőzde felé vettük utunkat, valóságos felhőszakadás zúdult a vidékre. Ikavárát is meg szerettük volna nézni, de vissza kellett fordulnunk. A patak vészesen rohant lefelé. Azt találgattuk, vajon ez a patak táplálta-e azokat az árkokat, ahol a malmokat felépítették, egy régi összeírás szerint 1876 és 1896 között 26-ot itt Felsőcsernátonban. Volt-e köztük Hollanda-malom vagy Hollanda nevezetű molnár? Kézdivásárhelyen a Céltörténeti Múze­umban nem őriznek a malmokkal, molnárok­kal kapcsolatos tárgyi emlékeket. Nem ta­láltunk a molnárok céhládájára, zászlójára és egyéb kellékeikre. Nem tömörültek volna céhekbe?... Meglehet. Annyit megtudtunk, hogy 1800 második felében azokban a fal­vakban, ahol Hollanda-malmokról tudtunk, hány molnár működött: Eresztevényben 2, Cófalván 1, Nyújtódon 2, Lemhényben 21; Imecsfalvát nem említik. Eresztevényben a falu legöregebb em­beréhez kérezkedtünk be. Emlékszik két ma­lomra a falu alsó felében. Hollanda molnár itt vette feleségül Kakas Ágnes kis­asszonyt. Maksán a Kakas családok után érdeklődünk, így jutunk el Kakas Zoltán néprajzkutató édesanyjának a székely épít­kezés jegyeit viselő házához. Következő állomásunk Cófalva, állítólag itt is volt Hollanda-malom, innen ment vol­na üknagyapánk Lemhénybe. Maradunk inkább annál, amit biztosan tudunk: Cófalván Szakács Istvánnak volt vízimalma, feleséget Lemhényben választott: Molnár leányát, Hollanda Rózát. Szakács István nemcsak ügyes molnár, hanem igen jó gaz­dálkodó hírében állt. Nagy ereje és jó hu­mora is volt, így mesélték falustársai. Meg­történt, hogy a malom ajtajában egy zsák liszttel a vállán és annak tetejében mosoly­gó feleségével jelent meg az őrlelésre jöttek ámulatára. Nem volt könnyű a molnár mun­kája, főleg télen, amikor jeget kellett vágni. Ma már szinte lehetetlennek tűnik, de há­rom Hollanda leány: Julianna, Rozália és Mária 36 gyermeknek adott életet... A két Szakács fiú előbb Cófalván molnárkodott, majd Imecsfalván telepedett le. Ott élő rokonaikkal számba vettük az ot­tani malmok helyeit: vannak még épületek, de azok inkább gazdasági jellegűek, melyek a malmokhoz tartoztak. Az egyik Szakács­malom leégett, bejáratánál kiszáradt körtefa áll letört ággal. A hajdani vízimalmocskák sorsának jelképéül, Imecsfalváról Nyújtódra mentünk. A nyujtódi malom a Hollanda Mihályé volt, itt született 9 gyermeke, akik­nek gyermekei közül maradtak egy páran a községben is. A malom már nincs meg, de egy festményen megörökítették. Lemhényben, illetve Alsólemhényben a főút mellett volt a Hollandok ikermalma, egy kis utcácska vezetett oda. Nehéz ráismerni, minden le van bontva, de a diófák még meg­vannak, legalábbis egy részük. Legtöbbet nagyanyám, Sigmondné Hollanda Julianna őrölt a malomban, legtöbbször éjjel, nappal a háztartást kellett vezetnie. Minden na­gyobb ünnepkor dédink egy kemence ci­­pócskát süttetett, amit egyik ma is élő uno­kájának kellett elhordoznia szegényebb em­berekhez. 1947-ben még működött a malom, aztán szabályozták a Lemhény vizét, és a malmok víz nélkül maradtak. Felsőlem­­hényben még működtek egy darabig, de aztán akkora adót róttak ki, hogy lehetetlen volt fenntartani. „Mit vétettek nektek ezek a malmocskák? — támadt fiára Amália nagy­anyám... — mekkora adóval sújtjátok?” Pénzügyminiszter fiának, Luka Lászlónak a periratában ez állt: megkárosította a nem­zetgazdaságot, lecsökkentette országszer­te a malmok adóját. A Hollanda-malomban nagy volt a for­galom, ők inkább a lemhényi, alsólemhényi gazdáknak őröltek, de Felsőlemhényben ezek a malmok szolgálták ki a környező fal­vakat. Bogdán mérnök úr szerint Felsőlem­hényben a Feketeügy és a fűrészek mű­ködtek. A malomkövet szigorúan Csíkszent­királyból hozták, annak a minőségében bíztak. Szép, egészséges lovakat tartottak, és jó szekereket, mert ezekkel szállították a gabonát és a lisztet. Mindenik molnárnak 3—4 hektár földje is volt, erdőben sem szűkölködtek... meg tudták építeni a maguk malmát, és a malomkertekben nagyon sok gyümölcsfa volt. Legálisan vagy titokban egy-egy malomban pálinkát is főztek. Maradt is ebből egy kis dalocska: Nem őröl­nek pálinkát / Nem biza, nem. / Nem a csóré nyavalyát / De biza, de. A malomárkok olyan tiszták voltak, hogy a vizükből főztek. Mosakodni is onnan me­rítettek. A mérnök úr nagybátyjának is volt malma. Róla mesélték, hogy egy nagy cseb­ret megtöltetett vízzel, telerakta gyógynö­vényekkel és illatos füvekkel, és abban áz­­tatgatta magát, amikor kedve kerekedett. A lemhényi polgármester mondta, hogy lenne egy malom, amit üzembe lehetne he­lyezni. Nem rossz gondolat, turisztikai ér­dekesség is lehetne. Lemhénynek nincs fi­gyelemre méltó műemléke... malma viszont volt elég! Talán sokan szívesen megnéznék egy vidám malmocska működését, ha ott szalonnát lehetne sütni, vagy a kemencé­ben illatos cipócskák sülnének ordával vagy szilvalekvárral, úgy „molnárné-módra”. Ha úgy döntenének, hogy tényleg beindí­tanák azt a malmot, előbb nézzék meg Ojtozban a Rózsa Janka asszony létesítményét , mert tenni valamit csak úgy érdemes. Ha már Szé­kelyföld a Székelyföld, meg kell adni a módját, hogy büszkék is lehessünk rá. Sigmond Eliz, Marosvásárhely Utoljára a gyógyszertárak előtt láttunk ekkora sort Sepsiszentgyörgyön, most azonban nem az egészségük, hanem a zsebük, illetve az alacsony nyitási árak miatt tolonganak az emberek az újonnan nyílt szakáruház kapujánál. Vannak, akik szerint az olcsóbb tévékészülékért vagy tész­takavaróért való gyúródás is csak szegénységünk szomorú jele, míg mások a nyugaton már bevett reklámárakon, ha úgy tetszik, fogyasztói társadalommá való alakulásunkon örvendeznek... Albert Levente felvétele SEGÉLYKÉRÉS Egy kislány szeme világáért A szerkesztőség segítségét kérve szeretnénk felhívást in­tézni azon nagylelkű szemé­lyek, intézmények és alapítvá­nyok felé, akik hajlandóak len­nének anyagi segítséget nyúj­tani CSUTAK HERMINA más­fél éves zabolai kislány gyógy­kezeléséhez. Herminát hat és fél hónapos kora óta a budapesti Semmelwies Egyetem Szemé­szeti Klinikáján (1083 Buda­pest, Tömő u. 25—29. szám, telefon: 1 210 0280/1673) keze­lik mindkét oldali retinopathia prematurorum miatt. Már több műtéten esett át, amelynek költ­ségeit a Segítő Jobb Alapít­vány, valamint a család önerő­ből fedezte. Sajnos, mára már mindkét „pénztárca” teljesen kiürült. A kezelőorvosok szerint — akiknek ezúttal is köszönet és hála — minden esély megvan arra, hogy a kislány visszanyer­je látását, vagyis újabb műtéti beavatkozások után, három­éves korára 1,50 méter távol­ságra elláthat. Tudva azt, hogy minden ember legnagyobb kincse a szeme világa, kérek minden jó­­akaratú embert, segítsük Her­minát, hogy megláthassa ő is ezt a csodálatos világot és az érte mindent feláldozó család­ját. Pénzbeli segítségeket a kö­vetkező bankszámlákra lehet eljuttatni: Csutak Matild (édesanyja neve) R014RZBR0000060008208572 — forint R020RZBRU000060008208561 — lej Postacím: Csutak Matild, 527190, Zăbala, str. Major nr. 503,jud. COVASNA. Telefon: 0267/375 296 vagy 0267/375 489. Előzékeny tiszteletettel G. A. M., Zabola. NYÍLT TÉR 2006. SZEPTEMBER 1.

Next