Háromszék, 2007. október (19. évfolyam, 5191-5217. szám)

2007-10-01 / 5191. szám

KÖZELET da hétvége hírei­­ Kilenc kilométer autópálya Borbély László fejlesztési miniszter szombaton Temes­váron kijelentette, intenzíven dolgoznak az észak-erdélyi au­tópálya építésén, és év végéig körülbelül kilenc kilométer készül el. Borbély szerint a sztrádaépítés napi költségei kö­rülbelül egymillió euróra rúgnak. Az idei kilenc kilométeres szakaszt követően jövőre további negyven kilométeres részt kellene átadni — hangsúlyozta.­­ A tárcavezető ugyanakkor azt is elmondta, jövőre hetven úszómedence építését kezdik meg, az országos projekt értéke 120 millió euró. „Tíz nagy medencét építünk bármilyen verseny megszervezésére, ezer férőhellyel a közönség számára, húsz kisebbet, szintén verse­nyekre, négyszáz férőhellyel, illetve negyven kisebb meden­cét” — mondta Borbély László. A miniszter szerint még nem dőlt el, egy-egy városban milyen medencét építenek. Gyengült a lej Három hónap alatt —július elejétől — mintegy hat száza­lékot vesztett értékéből a lej az euróval szemben, és ez idő alatt bekövetkezett árfolyamromlása évek óta a legnagyobb — hívják fel a figyelmet pénzügyi elemzők, akik szerint ezt az infláció felgyorsulása és az ország folyó fizetési mérlegé­nek növekvő hiánya okozza. Az év első hét hónapjára az már elérte a kilencmilliárd eurót. Az ország költségvetési hiánya rekordnagyságúra nőtt a múlt hónap, azaz szeptember végé­re, nem véletlen, hogy az IMF figyelmeztette Romániát, hogy egyre sérülékenyebbnek tűnik a globális gazdasági lassulás közepette. A lej a feltörekvő országok devizái iránti növekvő bizonytalanságban egyre sebezhetőbb. Választások Ukrajnában Viktor Juscsenko ukrán elnök tegnap ismételten megígér­te, hogy az általa vezetett „narancsszínű erők” el fogják is­merni a vasárnapi előrehozott parlamenti választások ered­ményét, bármi legyen is az. Az államfő reggel a Kijev köz­pontjában levő, Függetlenség téri szakszervezeti székházban adta le szavazatát felesége és első házasságából származó leg­idősebb lánya társaságban. Az eseményen csak a sajtó egy része jelent meg, hívei egyáltalán nem. Viktor Janukovics kormányfő óriási sajtóérdeklődés mellett egy szovjet időket idéző kultúrházban adta le szavazatát. Az eseményen megje­lent néhány tucatnyi híve is. Szavazatának leadása után nyi­latkozva nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy hatalmon levő pártja, a Régiók Pártja mi­lyen eredményt ér el. Arra a kérdésre, hogy kivel lép koalíci­óra, szűkszavúan annyit mondott: ma a választók döntik el, hogy milyen legyen a koalíció. Merkel az újraegyesítés utáni gondokról Az egykori NDK-hoz tartozó keleti tartományok újjáépí­tésében elért eredményeket méltatta szokásos hét végi videó­üzenetében Angela Merkel német kancellár. Merkel ugyan­akkor hangsúlyozta, hogy az öt keleti tartomány továbbra is súlyos gazdasági gondokkal küszködik, s ezek sorában első helyen a munkanélküliséget említette. Utalt arra, hogy a munkanélküliek száma mintegy kétszerese a nyugati tarto­mányok hasonló mutatójának, s a munkahelyteremtés ér­dekében a szövetségi kormány további segítségét ígérte. Angela Merkel úgy ítélte meg, hogy tizenhét évvel a német egység helyreállítása után jelentős eredményeket sikerült el­érni a keleti rész újjáépítésében. „Nagy utat tettünk meg” — fogalmazott az évforduló előestéjén a kancellár, hangoztatva egyidejűleg, hogy még jelentős problémákat kell leküzdeni. Brit konzervatívok kongresszusa Választási találgatások közepette — és a legfrissebb ki­mutatások szerint is jelentős támogatottsági hátrányban — gyülekeztek tegnap Blackpoolban a brit Konzervatív Párt küldöttei az éves tory kongresszusra. A rendezvényen részt vesz Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A hivatalosan ma kezdődő kong­resszus előtt David Cameron, az ellenzéki konzervatívok ve­zére és miniszterelnök-jelöltje a BBC tévé tegnapi politikai magazinműsorában felszólította Gordon Brown miniszterel­nököt az előrehozott választások kiírására, mert szerinte Brownnak — aki a nyár elején vette át a kormányfői tisztsé­get Tony Blairtől — nincs saját választói felhatalmazása. Az MTI és a Mediafax híreinek felhaszn­álásával szerkesztette: Mézes László Érted szól a dal Tovább gyarapodott az az összeg, amely Kisgyörgy Benjámin ős­sejtbeültetésének anyagi támogatásához szükséges. Az elvártnál lé­nyegesen kevesebben voltak kíváncsiak Zalatnay Saroltára, pedig a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség és az Erdélyi Rendez­vényszervező Iroda mindent megtett a segélyakció sikeréért. A sztár­vendégen kívül fellépett még az Evidence, a Ritmo del Flamenco, Eli, a Lucasso együttes, valamint Vitos Imola hastáncos. (a. t.) Vízvezetés Gelencén JOCHOM ISTVÁN A gelencei önkormányzat júliusi ülésén tizenöt évre bérbe adta a vízhálózatot a Gelentcén bejegyzett Tec­oszer cégnek. Gelence 2004-ben nyerte meg a megye leg­szebb községe címet, így került első helyre a megyei tanács falvak vízvezetését megcélzó listáján. A munkának 2004. május 27-én fogtak neki, és 2006 júliusában adták át. Huszonnyolc kilométer fővezetéket fektet­tek le, több mint negyven utcai kutat és nyolc tűzcsapot szereltek fel. Gelence határában, a hilibi út közelében négy kutat fúrtak, de ket­tőt helyeztek üzembe, ezek hozama egyelőre elégséges. A két gyűjtőmedence 450 000, il­letve 250 000 literes, ahonnan szabadeséssel érkezik a víz a faluba. A régi, egyre rosszabb állapotú vízvezetéket idővel felszámolják. Az új hálózatot a magáncég működteti, mely a rácsatlakoztatást is megkezdte. Eddig kö­zel háromszáz család kérvényezte a vezeté­kes ivóvizet, melynek köbmétere 2,52 lej. Futja még útjavításra VÁRY (). PÉTER A Sepsiszentgyörgy költségvetésében felszabadult 400 000 lejből még futja valamennyi utcajavításra idén, s talán még lesz több pénz is a célra — közölte Albert Almos polgármester. Az év elején tervezetthez képest az Állomás negyedi román katona szobra - közismert ne­vén a Bronz Béla — mögötti utcaszakasz aszfaltozására is jutott, következik a Dózsa György utca egy szakasza, ahol a városi közüzem kicserélte a vízvezetékeket, s most a csatornalefolyókat emelik, hogy hozzáfoghassanak az aszfaltozáshoz. Az útjavítók az Ág utca újraszőnyegeté­­sét kezdik meg aztán a Császár Bálint-kereszteződéstől végig, illetve a Strand és az 1918. December 1. utcai tömbházak közti, jelenleg tankakadálynak bátran nevez­hető parkolót aszfaltozzák. A városnak lenne még 800 000 leje, amit a bankkölcsönből spórolt meg, ha si­kerül meggyőzni a hitelező intézményt, hogy ugyancsak útjavításra használják fel, de más helyen, akkor idén még jókora útfelületet lehetne felújítani — mondta a polgár­­mester. Amúgy 2004 tavaszától mostanáig Sepsiszent­­györgyön mintegy 17 kilométernyi utcára került új asz­faltszőnyeg, ennek legnagyobb része tavaly és idén, amióta bankkölcsönhöz is folyamodott a város. ff Őszi mustra a piacon Harmadik alkalommal szervezett Őszi mustra néven kirakóvásárt a Tega Rt. Sepsiszentgyörgyön a hét végén. A központi piac színfoltját jelentette, hogy szombaton és vasárnap a Kankalin vendéglő előtti teret árus sátrak foglalták el. A rendezvényt Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. igazgatója, Albert Almos polgármes­ter és újdonsült szenátorunk, Szabó Ilona nyitotta meg. Közreműködött a városi művelődési ház Fenyőcske néptáncegyüttese és a Mikes Kelemen Főgimnázium negyedikes tanulóiból alakult Kenderkóc együttes. SZEKERES ATTILA Batthyány-klub nyílt Sepsiszentgyörgyön (folytatás az első oldalról) A péntek délutáni-esti avatóünnepsé­gen Bereczki Kinga, az Amőba Alapítvány elnöke, az oktatási központ vezetője el­mondta, hármas öröm számára a megnyi­tó. Egyrészt gróf Batthyány Lajos emléke előtt tisztelegnek, másrészt több szervezet összefogá­sának eredményét tükrözi a megvalósítás, illetve olyan lehetőség nyílik az ifjúság­nak, melynek keretében ci­vilizált körülmények között kapcsolódhat ki úgy, hogy közben hasznosan tölti el idejét. Demeter János, a me­gyei tanács elnöke bátor dolognak nevezte, hogy Batthyányról nevezték el az ifjúsági klubot. Berencsi Attila, a Vay Ádám Hon­védség és Társadalom Berencsi Attila Baráti Kör elnöke azt hangsúlyozta, hogy a mai ifjúságnak szüksége van eszményképre, s az éppen a névadó Batthyány Lajos lehet. Füstös Tibor, a sepsiszentgyörgyi Rotary Klub soros elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy legyünk méltóak a névadó szellemi örökségéhez és hűségesek székely ha­gyományainkhoz. Kónya Ádám művelő­­déstörténész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója gróf Batthyány Lajos emlékét idézte fel, kiemelve azt a jellemvonását, melyet Benedek Elek fo­galmazott meg fiához írt végrendeletében: állj, fiam, mindig a gyengébb oldalá­ra, az erősebb oldalán iitéz­kedni nem virtus. Az ünnepélyes megnyi­tón közreműködtek a bras­sói Áprily Lajos és Grigo­­re Moisil főgimnáziumok GTP-programos tanulói, s bemutatkoztak a sepsiszent­györgyi Székely Mikó Kol­légium, Református Kollé­gium és Mikes Kelemen Főgimnázium diákjaiból alakult, az ifjúsági klubot kihasználó első csoport tagjai, és Füstös Tibor leleplezi a névtáblát A SZERZŐ FELVÉTELE 2007. októ­berfő­n.

Next