Háromszék, 2008. december (20. évfolyam, 5546-5568. szám)

2008-12-02 / 5546. szám

3 2008. december 2., kedd SEPSISZENTGYÖRGY Csendes választások FARKAS RÉKA Sepsiszentgyörgyön és környékén zökkenőmentesen, visszaélések és konfliktusok nélkül zajlott a vasárnapi sza­vazás. A megyei választási irodához egyetlen kampány­­csendsértési észrevétel érkezett, a függetlenként induló Szilágyi Sándor szombaton jelezte, a magyarországi Duna Tévé és ATV kampánycsendet sértett, mert a nap folyamán többször közvetítették az RMDSZ választási műsorait. Külföldi tévéadókról lévén szó, a megyei hatóság hárította illetékességét, így a Központi Választási Irodához, illetve az Országos Audiovizuális Tanácshoz küldték a feljelentést. Napközben Sepsiszentgyőr- rabbak közül kevesen vették a gyön jóformán nem is volt érezhető, hogy választásokat tartanak, a város megszokott vasárnapját élte. A szavazó­körzetek közül sem volt na­gyobb forgalom, ezúttal nem kellett sorba állniuk azoknak, akik állampolgári jogukkal kí­vántak élni. Gyors tájékozó­dásunk során egyértelműen tükröződött, elsősorban az idősebb korosztály tartotta fontosnak a szavazást, a fiata­láradságot, hogy az urnák elé járuljanak. Vasárnap este a sepsiszent­györgyi illetőségű jelöltek a megyei RMDSZ-székházban várták ,a párhuzamos szava­zatszámlálás eredményeit. Az alacsony részvétel miatt nem volt fergeteges győzelmi han­gulat, de optimistán figyelték a beérkező szavazatokat, ame­lyek éjfél körül már körvona­lazták az egyértelmű sikert. ERDŐVIDÉK Kiegyenlített eredmények HECSER LÁSZLÓ Erdővidéken a függetlenek néhány településen nyerni tudtak, vagy szoros eredményt értek el az RMDSZ jelöltjeivel szemben, de összességében nézve alulmaradtak. A legnagyobb meglepe­tést a székelyszáldobosi cigány közösség fegyelmezett voksolása jelentette, ahol a 197 szavazatot szerző Márton Árpádot nem Ötvös Mózes, hanem a roma párt képviselőjelöltje követte. Az ér­vénytelen szavazatok száma nem haladta meg az előző választások átlagát, de például Magyar kormányban hatvanat kellett különböző okok miatt megsemmisíteni. Az egyik baráti szavazókör­zet szétválasztását követően nem három, hanem négy körzetet ala­kítottak ki, ezért a zömében a Szabadság utcában lakók a Gaál Mózes Általános Iskola diák­dombi épületében adhatták le szavazatukat. Mint a város jegy­zőjétől, Dombi Réka Hildától megtudtuk, azért volt szükség az új körzet létrehozására, mert az egyik, meghaladta a maximáli­san besorolható választópolgá­rok számát. Báróz 7599 szavazópolgára közül 2273 ment el szavazni, ami azt jelenti, hogy mindössze a város 29,91 százaléka tartotta fontosnak, hogy véleményt nyil­vánítson. Albert Álmos szenátor­jelölt 1122, Szilágyi Sándor Róbert 920 voksot gyűjtött be a négy baráti körzetben és a város­hoz tartozó öt faluban. Albert Álmosnak legnagyobb különb­séggel a felsőrákosi körzetben sikerült nyernie, ahol 152—50 arányban utasította maga mögé a független jelöltet. Szilágyi Sándor Róbertnek legnagyobb szavazóbázisa Bibarcfalván volt, ahol 151—62 arányban győzött. Szilágyi mellett szavazott még Bodos (75—42) és a diákdombi körzet (144—138), szoros volt az eredmény a Cimbora Óvodában (187—207) és a ba­ráti kultúrházi (137—158) kör­zetben is. Márton Árpád képvi­selőjelölt szinte mindegyik kör­zetben nagy fölénnyel nyert, míg Ötvös Mózesnek csak Bodosban (65—47) sikerült győznie, illet­ve Bibarcfalván (96—98) szoros eredményt elérnie. Bardocon, Baconban, Nagy­­ajtán és Vargyason Albert Álmos és Márton Árpád könnyűszerrel nyert, Szilágyi Sándor Róbertnek és Ötvös Mózesnek legjobb esetben is csak a tisztes helytál­lásra futotta. Szilágyi az általa elért eredményt az adott helyzet­hez képest jónak ítéli. Mint mondotta, a baráti szoros ered­mény mutatja, hogy ahol nem RMDSZ-es polgármesterek vannak hivatalban, a független jelölteknek is esélyük van a győ­zelemre. Eredményét azért is jó­nak véli, mert a szövetség kam­pányra költött pénzéhez képest neki csak fillérek álltak rendel­kezésére, így az általa kapott voksok értékesebbek, hiteleseb­bek, hiszen az embereket nem csillogással, hanem valódi üze­nettel sikerült megszólítania Kovásznán az RMDSZ jelöltjei győztek BODOR JÁNOS A korábbi választásokhoz képest Kovásznán is lényege­sen alacsony volt a részvétel. A hivatalos választási jegyzé­kek szerint 9783 polgárt vár­tak a szavazásra, ám csak 2971-en, azaz a választópol­gárok 30,38 százaléka jelent meg az urnáknál. A megjelen­tekből 2840-en (95,59 %) sza­vaztak érvényesen. Az érvé­nyes szavazatok 56,21 száza­lékát Bokor Tibor szenátorje­­lölt, 54,93 százalékát pedig Molnár Gábor képviselőjelölt szerezte meg. A többi szava­zaton a szenátorjelöltek ese­tében öt, a képviselőjelöltek esetében pedig 23 román je­lölt osztozkodik. Ilyen kicsi lappal takarózni... Még kies megyénkben is győzött az RMDSZ, ahol vezető aktivis­tái szerint a szövetséghez ellenségesen viszonyuló sajtó, jelesen a Háromszék nevet viselő újság miatt a választók az illendőnél ala­csonyabb számban jelentek meg az urnák előtt. Takács Csaba kampányfőnök első, vasárnap késő esti, Transindexnek adott nyi­latkozata adta meg a hangot a vádaskodáshoz, igaz, ő még a me­gyei szervezet eredménytelen munkájáról is szót ejtett, de ahogy telt az idő, a helyi potentátok vették át a szót. Tamás Sándor, Bokor Tibor, Márton Árpád, Albert Almos, akik mértéket nem ismerve pocskondiáztak bennünket. Ilyen nagy, győzedelmes és fontos politikusoknak ily kis lappal takarózni, mint a Háromszék, enyhén szólva nevetséges, ki is lóg a (ló)lábuk. Főképp azok után, hogy jó ideje az égadta világon min­dent megtettek, hogy újságunkat gazdaságilag és politikailag egyaránt lejárassák. Néhány hónappal ezelőtt, a helyhatósági vá­lasztások alatt ellopták fejlécünket, egy hónappal ezelőtt bejelentet­ték, hogy december 15-én kilakoltatnak székházunkból, bő négy hét­tel ezelőtt Takács Csaba úgy találta, pártlap vagyunk, az MPP lapja, s emiatt — okoskodott — még reklámközlésre sem méltatják újsá­gunkat. Nos, ezek után számon kérni, hogy lapunk nem volt fóruma az RMDSZ siker­kampányának, különös és főképp hazug. A lap az RMDSZ összes megmozdulását közzétette, az országos hírek közt szerepelt Markóék minden fontosabb nyilatkozata, s ráadásul ingyen és bérmentve hat teljes újságoldalon minden háromszéki RMDSZ-es és független magyar jelöltet megszólaltattunk Hogy szürkék jelleg­telenek voltak a megye gazdasági fejlődéséről, az autonómiáról vagy az oktatásügyről elmondott szavaik talán mégsem a mi hibánk És az sem a Háromszék vétke, hogy az RMDSZ a demokrácia összes szabályát felrúgva, enyhén szólva közösségidegen jelöltek­kel állt elő az idei általános választásokon. S mintha mindez nem lenne elég az emberek elriasztásához, jött az egy hónapos fantáziátlan, szürke kampány, melyen a korona a Sepsiszentgyörgyön üres terem előtt tartott Bródy-koncert. Minthogy minden kampányrendezvényükről hírt adtunk, ezt is in­gyen és bérmentve meghirdethették volna lapunkban. Nem tették, dacból, haragból. És nem mi bőgtünk le, s nem is Bródy. Sajnos, a megye politikusai miközben bennünket el- és kiátkoz­nak, nem veszik észre, hogy az elmúlt tizennyolc évben elveszítették választóik felét, hogy a távolmaradást protest-szavazatoknak kelle­ne tekinteniük, míg a független jelöltekre leadott néhány ezer voks a pluralizmus után kiált. Kár, hogy a választások utáni győzelmi mámor évek óta elnyomja az RMDSZ-ben az őszinte számvetést és az önelemzést. Simó Erzsébet JEGYZET FELSŐ-HÁROMSZÉK Legtöbben Kurtapatakon szavaztak SOCHOM ISTVÁN Felső-Háromszéken a szavazásra jogosult állampolgá­rok harmincöt százaléka vett részt a vasárnapi parla­menti választásokon. Vidéken valamivel nagyobb volt a szavazókedv, Kézdiszék községeiben harminchét száza­lékos volt a jelenlét az urnáknál, míg Kézdivásárhelyen a felnőtt lakosság alig harminc százaléka vett részt a sza­vazáson. A céhes város 17 650 sza­vazati joggal rendelkező pol­gára tizenhárom választási körzetben adhatta le voksát. A legmagasabb részvételt a templomozás előtt és után jegyezték,­ele a délutáni tele­fonos, e-mailes és drótpostás mozgósításnak köszönhető­en 18 óra után is sokan járul­tak az urnák elé. Megyénkben 93 százalékos részvétellel Kurtapatak került első hely­re, ahol 223 szavazásra jogo­sult lakosból 207-en szavaz­tak. Az RMDSZ megyei kampánystábja egy hízott disznót ígért annak a falu­nak, ahol a legmagasabb lesz a voksolási jelenlét. Több olyan kézdiszéki kisebb tele­pülés is volt, ahol vasárnap a szavazóknak több mint fele adta le voksát, ellenpélda­­ Ozsdola, ahol az egyik sza­vazókörzetben 19 óráig a vá­lasztóknak csupán 19,64 százaléka voksolt. A kampány a rendellenes­,­ségektől, kisebb incidensek­től sem volt mentes. A szoká­sos plakáttépés most sem ma­radt el, tény és való, hogy mindkét tábor részéről léte­zett plakátoló és plakáttépő csoport. Szombatra virradóra, hajlani öt óra körül Kézdi­­vásárhelyen vitába keveredett Olosz Gergely és Rákosi János kampánystábja. Mind­két csapat a másikat vádolta plakáttépéssel. A helyszínre érkező Rákosi János veréssel fenyegette, majd egy gépko­csinak taszította Olosz Sza­bolcsok Gergely öccsét, Markó Béla egyik tanácsadó­ját. Két baseballütő is előke­rült. A tömegverekedést a rendőrség gyors közbelépése akadályozta meg. Vasárnap a független képviselőjelölt több kisebb választási rendellenes­séget is tapasztalt Bereckben és Lemhényben, amiket je­lentett is, de a kivizsgálás so­rán nem tapasztaltak válasz­tási csalást. RÖVIDEN : Törvénytelenül fizettük a parkolási díjat Ez idáig törvényes alap nélkül vették el a parkolási díjat mind­azoktól, akik a sepsiszentgyörgyi Korzón az idén kialakított par­kolóhelyeken állították meg járműveiket. A város fizetéses par­kolóinak működtetésére­­vonatkozó önkormányzati határozatot ugyanis csak a november 27-i ülésen módosította a képviselő­­testület, a Tamási Áron Színházzal és a Székely Mikó Kollégiummal szemben levő megállóhelyet a fizetéses parkolók sorába avanzsálva. Hogy törvénytelenül fizették idáig a parkolási díjat mindazok, akik az Erzsébet park alsó felén álltak meg, azt Antal Árpád András polgármester is elismerte, „a normális az volna, hogy mindenkinek visszaadják a megállásonkénti egy­le­teket”, mondta, hozzátéve: az ügyet meg kell vizsgálnia. (vip) A szeretet jegyében Első alkalommal rendeznek Sepsiszentgyörgyön olyan egész napos rendezvénysorozatot a fogyatékkal élő személyek számára, amelynek kezdeményezői, szervezői, kivitelezői sorában nem csak ennek a hátrányos helyzetű kategóriának a civil szervezeteit talál­juk meg, hanem szülők, fiatal fogyatékosok, az egyház és az ön­­kormányzat szociális bizottsága is bekapcsolódott. A holnapi prog­ram (részletesen lapunk 12. oldalán) mindazoknak szól, akik ma­guk is valamilyen módon akadályoztatottak tanulásban, munka­végzésben, a mindennapok megélésében, de várják a legszélesebb érdeklődő közönséget is. A fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott programok jelmondata: A szeretet jegy­ében. (fekete) Megnyitották a kórház régi bejáratát Nemrég ismét megnyitották a járóbetegek és látogatók szá­mára a kézdivásárhelyi kórház Vasút utca felőli régi bejáratát. A kaput személyzethiányra hivatkozva a kórház vezetősége a tavasszal felszámolta, csak a Gyarak utca felőli főbejáratot lehetett használni, ami a másfél kilométeres kerülő miatt a la­kosság felháborodását váltotta ki. Rácz Károly polgármester az­ októberi tanácsülésen bejelentette, a panaszt orvosolják. A megnyílt régi bejárathoz kapusfülkét állítottak, és az önkor­mányzat polgárőrökkel biztosítja mindennap 8 és 16 óra kö­zött a kapusszolgálatot. (Sochom)

Next