Háromszék, 2010. január (22. évfolyam, 5871-5894. szám)
2010-01-04 / 5871. szám
752. szám Felelős szerkesztő Áros Károly, szerkesztő Tibodi Ferenc SPORTÉLET Mit várunk 2010-től? ÁKOS KÁROLY Egy eléggé tarka esztendőn vagyunk túl. A mélyröptében leledző sportéletünket kétoldalról is megpróbálták holmi hamis ígéretekkel — lényegében alaptalan ígéretekkel, hiszen gazdasági válság idején 40 millió euróba kerülő sportcentrum Sepsiszentgyörgyön történő megépítése egy olyan területen, melynek tulajdonjoga lényegében a mai napig sem tisztázott, ilyen mesékkel AH basa sem szédítette negyven rablóját, vagy ott van a másik, mely egy városi sportklubról szól egy olyan időszakban, mikor tényleg kellene már egy városunkhoz kötődő klub, de nincs sportbázisháttere, mert amit magáénak vall a megálmodó, azon mások sportcentrumot akarnak építeni, ahová létrehoznak majd, feltételezzük, néhány olimpiai központot, hiszen amilyen jól menő klubunk, sportegyesületeink vannak, azoknak egy szerényebb korszerűsítés, felfrissítés is megfelelne — felbokrétázni, hogy legyen, mit néznünk, s ne a valóságra figyeljünk. Elhangzottak a bombasztikus ígéretek, de a cselekvő szándékoknak a leghalványabb jeleit sem véltük felfedezni, így aztán egyre meggyőzőbbé válik az a szólásmondás, hogy „gyertek, tartsatok velem, mert úgysem csinálok semmit.” Csak úgy ne járjanak ezek a „bokrétagyártók”, mint az a rendőr, aki meglátott egy eldobott banánhéjat, s hirtelen a fejéhez kapva, felkiáltott: a fene egye meg, most el fogok esni! Na szóval, értsék már meg az urak — hadd ne mondjam, magas tisztségbe felkent pártkatonák —, a sportot nem szabad besorolni a politika fegyvertárába. A sport mindennapi életünk része kell legyen, de nem úgy, hogy a sporttal köszönő viszonyban sem lévő pártkatonák zászlóvivőjének használjuk! Élni lehet vele, sőt, kell is, de nem úgy, hogy ráépítik a kiadós vacsora után alvásukat megzavaró rémálmaikat. Mert ezt tették az elmúlt években. Ezért is lett még tarkább a 2009-es sportév. Nem álmokra van szükségünk, hanem józanul megfontolt, átgondolt terveken alapuló tettekre. A megyében nincs egy hivatása magaslatán álló sportvezetés — mert a megyei sportigazgatóság nem vezetőszerv, azzal hogy kioszt néhány plecsnit, kupát, diplomát egy-egy rendezvény szervezőinek kérésére, csak apró szolgálatot tesz a sportnak —, ezt ez idáig csak Kézdivásárhely „vette észre”, s ezért is hozta létre a polgármesteri hivatal mellett működő sportirodát! Mit tesz, tett a többi város, élükön a megyeközponttal? Nem csoda, ha sorra elfogynak a sportegyesületek, s amelyek még megmaradtak, csak hibernülnak. Eredményeik mind a teljesítménysport, mind a tömegsport terén nagyon szerények. Klubjaink — az MSC és az ISK-ok — sem jaj, de magasan járnak, az MSC abból él, amit az ország más megyéiből hoz soraiba, az ISK, különösen a szentgyörgyi, saját sportbázisa hiányában csak szenved. Az elmúlt esztendőben alig tudott négy-öt bajnoki címet szerezni. Meg kell értenünk, nincs is akinek dolgoznia, kézilabdában, labdarúgásban, tornában s a többiben sincs biztosítva a folytonosság, mint láttuk, az elmúlt két évben még a női kosárlabdában sem, hiszen a szentgyörgyi játékosok aligalig jutottak szóhoz. Jogos a sokak megfogalmazta kérdés: és akkor kinek is nevelik a sportolókat? Száz szónak is ez a vége: az eddigi tapasztalatok alapján kialakult szerény véleményünk szerint kell egy kezdeményező, dolgos, sporthoz értő és sportot szerető megyei sportvezetés, melléje minden városnak egy, a város sportjával foglalkozó sportiroda, kell minden városban egy-egy városi sportklub (jobb, mint a mai —hangsúlyozom: a mai — KSE), ha akarjuk, hogy sportéletünk zuhanása megálljon. Aztán kellenek sportlétesítmények — a kézdivásárhelyi pályaépítő láz is alább hagyott —, amíg újakat építenek, a régieket kell ember elé valóvá varázsolni, kell legyen mindenik városunknak egy jól átgondolt gazdasági hátteret, emberanyagot, lakossági igényt figyelembe vevő, kivitelezhető elképzelése, terve, stratégiája, ha így jobb. Kellenek megyeszerte lelkes, a sportért élni-halni tudó testnevelők, edzők, vezetők, sportemberek, akik fáradságot nem ismerve dolgoznak is a sportért. Nem a sport üzleti lehetőségeit kémlelik, hanem a munkában rejlő örömet keresik, a gyerekek, fiatalok kifejezésre juttatott igényeit helyezik mindennapjaik előterébe. Természetesen, megfelelő motivációval a háttérben. És még valami: Egyetemünk van! Ezt sporttéren is kamatoztatni kellene. Okosan, politikamentesen. A téli olimpiát, a nyári labdarúgó-világbajnokságot lekéstük, így aztán abszolút semlegesekként nyugodtan, távolról figyelhetjük, de a nyáron sor kerül az I. Ifjúsági Olimpiára Szingapúrban (aug. 14—26.), kíváncsian várjuk, lesze-e Kovászna megyei fiatal a hazánkat képviselő küldöttségben. És arra is kíváncsiak leszünk, hogy hány Kovászna megyei szerepel majd a világ- és Európa-bajnokságokon, hogy hány érmesünk lesz, és hány országos bajnoki címet szerzünk, hány országos csúcsot döntünk... Mert ahogy annak idején Kalith Attila bácsi, a kézdivásárhelyi atlétikai iskola mestere mondotta: szép dolog a bajnoki cím, de melléje bajnoki címek kellenek, a bajnoki címek mellé országos csúcsok illenek, a bajnoki címek, országos csúcsok mellé nagy nemzetközi sikerek dukálnak... Túl igényesnek tűnünk? Lehet. De amikor egyre magasabbra helyezzük sportmozgalmunk mércéjét, csak azt akarjuk, hogy végre használjuk ki gyerekeink tehetségét, s olyan sportéletet teremtsünk, mely méltó kicsiny megyénk nagyjaihoz! Mert függetlenül attól, hogy hol és kinek, kiknek a vezérletével — itt hadd jegyezzük meg: ha mindenkori vezetőink képesek lettek volna megteremteni a feltételeket, nem mentek volna el máshová szerencsét próbálni hat-, hétévesen, vagy érettségi után fértek fel sportpályafutásuk csúcsára, ők itt születtek, ezen a tájon, s ők élhetnek bárhol, akkor is a mieink maradnak, a mi népünk rátermettségét, szorgalmát, munkaszeretetét, kitartását bizonyítják, igazolják! Ideje már, hogy megtanuljunk élni e nép istenadta tehetségével! Az első igazán nagy lépés e téren 2010 legyen! TÉLISPORTOK A Világkupáért Északi összetett. A németországi Oberhofban folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A síugrást a finn Janne Ryymänen nyerte meg az amerikai Spillane és honfitársa, az összetett világkupa tavalyi győztese, Anssi Koivuranta előtt. Az idei éllovas francia Lamy Chappuis csak a hatodik, míg a szombati győztes finn Hannu Männinen a tizenhetedik helyről vágott neki a tíz kilométeres sífutótávnak. A rajt után a vezető hármas el tudott húzni a többiektől. A táv harmadánál viszont az amerikai Spillane robbantott, és több mint húsz másodperces előnyt harcolt ki a többiekkel szemben, akikhez viszont felzárkózott Lamy Chappuis. A táv kétharmadánál Spillane előnye már csaknem ötven másodperc volt. Az amerikai végül teljesen kiengedve is félperces előnnyel szerezte meg első világkupasikerét: Johnny Spillane (amerikai) 28:13,3 p, 2. Gottwaldow (osztrák) 28:44,1 p, 3. Kircheisen (német) 28:52,4 p. Az összetett állása: 1. Jason Lamy Chappuis (francia) 647 p., 2. Tino Edelmann (német) 462 p., 3. Felxi Gottwaldow (osztrák) 383 pont. Alpesi sí. Horvátország fővárosában, Zágrábban női műlesiklófutamot rendeztek. A győzelmet a francia Sandrine Aubert szerezte meg parádés második futamának köszönhetően, megelőzve az első futamban győztes osztrák Kathrin Zettelt. 1. Sandrine Aubert (francia) 2:00,36 p, 2. Kathrin Zettel (osztrák) +0,43 mp, 3. Susanne Riesch (német) +0,74 mp. Az összetett állása: 1. Maria Riesch (német) 599 p., 2. Lindsay Vonn(amerikai) 594 p., 3. Kathrin Zettel (osztrák) 569 p. (o) KOSÁRLABDA Új időpont Az eredetileg meghirdetett időponttal ellentétben nem csütörtökön, hanem szerdán este hét órától kerül sor a Sepsi BC és a Zaragoza közötti Európa-kupabeli mérkőzésre. A találkozónak a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok ad otthont. Mint ismeretes, a szentgyörgyiek harmadikként jutottak be a legjobb 32 együttes közé, vendégeik pedig három győzelemmel és egy vereséggel csoportjuk éllovasaként harcolták ki a tizenhatoddöntőbe való jutást. Csütörtökön az Aradi ICIM-nek és a Târgoviştánek is folytatódik a nemzetközi szereplése. Az aradi lányok a franciaországi USO Mondeville-t látják vendégül, a román bajnok pedig a szlovák Ruzomberok otthonába látogat el. (tibodi) LABDARÚGÁS Sorsoltak a 2010-es világbajnokság döntőtornájára Sorsolták a dél-afrikai világbajnokság döntőtornájának csoportjait. íme: A-csoport: Dél-Afrika, Mexikó, Uruguay, Franciaország B-csoport: Argentína, Nigéria, Dél-Korea, Görögország C-csoport: Anglia, Egyesült Államok, Algéria, Szlovénia D-csoport: Németország, Ausztrália, Szerbia, Ghána E-csoport: Hollandia, Dánia, Japán, Kamerun T-csoport: Olaszország, Paraguay, Új-Zéland, Szlovákia G-csoport: Brazília, Észak-Korea, Elefántcsontpart, Portugália H-csoport: Spanyolország, Svájc, Honduras, Chile. Nos, uraim, kezdődhet az esélylatolgatás, a tippelés. Jó szórakozást. (a) TEREMLABDARÚGÁS Holnap érkezik az új edző TIBODI FERENC A Sepsiszentgyörgyi FC vezetőségétől származó információk szerint kedden érkezik meg együttesünk új trénere. Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, az élvonalbeli csapatunk december közepén szerződtette le a portugál José Alberto Gerardo Rosát, aki a 2004—2005-ös idényben a többszörös román bajnokot, a CIP Devát is irányította. Az új edző mellé négy portugál játékos is érkezik a hét folyamán, közülük ketten korábban már játszottak a Marosvásárhelyi City’US-nál. Az új szerzemények között van egy kapus és három játékos: Cristiano António Moreira Macedo Costa — hálóőr/1988-ban született; Paulo Nuno Costa Pinto — mezőnyjátékos/1983-ban született (ők már megfordultak a román bajnokságban); Rui Filipe Alves Pereira — mezőnyjátékos/1984-ben született és Rui Eduardo Alves Faria — mezőnyjátékos 1987-ben született (mindketten a portugál másodligából érkeznek hozzánk). Csapatunktól tudjuk, hogy január 31-én a Concordia Chiajna elleni mérkőzéssel rajtol el a 2009—2010-es idény második fele, addig előreláthatóan lesznek felkészülési mérkőzések is (a Brassó, a Székelyudvarhely, s talán a KSE), de ezek időpontjai még egyelőre ismeretlenek. Korcsolyaoktatás A sepsiszentgyörgyi Királypingvinek HC mától korcsolyaoktatást indít a kis stadionbeli korcsolyapályán naponta 16.30—18 óra között. Az érdeklődőknek az oktatásért nem kell fizetniük semmit, a pályahasználat viszont személyenként 5 lejbe kerül. (1) Demeter Hanna és Domokos Réka Svájcban A svájci Teneróban nemzetközi tornán vesz részt az U 15-ös román válogatott soraiban a KSE két játékosával, Demeter Hannával és Domokos Rékával. Az első mérkőzésén kikapott Belgiumtól, az eredmény: 69—84. Demeter Hanna 6 pontot szerzett. Következett Svájc U 18-as válogatottja, mely 83—49-re győzte le válogatottunkat. Két vereség után jöhetett a győzelem: Románia— Svájc U 16-os csapata 80—64. A román csapat legeredményesebb játékosai: Răileanu 24, Dumitrache 12, Demeter 12, Gherle 10 ponttal. (Lénárt)