Háromszék, 2010. május (22. évfolyam, 5970-5994. szám)

2010-05-01 / 5970. szám

GAZDASÁGI MAGAZIN CSAK IDŐ KÉRDÉSE A GÖRÖG ÁLLAMVÁLSÁG Mikor indul a tücsök a mezőre? Görögország valószínűleg csődbe megy. Ez talán a legjelentősebb európai esemény a második világháború lezárása óta, ugyanis alapvetően visszafordítja azt a folyamatot, ami Berlin 1945-ös elfoglalása óta meghatározta Európa életét. Elsődleges pénzpiaci látszata ellenére geopo­litikai változásról van szó. Száznyolcvan fokos fordulat abban a láncolatban, amellyel Német­ország lefegyverzésétől fokozatosan jutottunk az európai integráció egyre magasabb szintjére. Ennek az integrációnak a kelet-európai bővítés mellett az egyik utolsó állomása volt az euró lét­rehozása. Lehet, hogy Európa más irányt vesz, és ezt az irányt a hatvanöt éven át visszafogottan viselkedő Németország határozza meg. Pisztoly az asztalon Április elején, az ügy jelentőségéhez képest minimális huzavona után az unió pénzügymi­niszterei megegyeztek abban, hogy „szükség esetén” kiutalnak Görögországnak 30 milliárd eurót, ami mellé elvileg jöhet még valahogy 12—14 milliárd euró az IMF-től. Merthogy az IMF jellemzően fizetésimérleg-krízis, vala­mint az ebből származó devizakrízis elkerülé­sére ad pénzügyi segítséget. Görögországnak viszont nincs saját devizája, de ez itt és most részletkérdés. A lényeg, hogy van pénz a csőd elkerülésére. Pontosabban van is, meg nincs is. Az elviek­ben megállapított segélycsomag egyik feltétele ugyanis az, hogy Görögország ne tudja magát finanszírozni a piacról. De ha ez előfordul ak­kor az ország effektíve csődben van. Tehát az EU úgy segít elkerülni a csődöt, ha előtte csőd­be megy az ország. Ahogy Papandreu minisz­terelnök mondta: ez olyan, mintha most ők le­tettek volna egy pisztolyt az asztalra úgy, hogy minden spekuláns értsen belőle. Aki ugrál, fej­be lövik 30 milliárd euróval, utolsó szeget, amikor a végső fájdalomküszöbig tolja az árfolyamot vagy a kamatszintet, de ez csak akkor okoz összeomlást, ha az ország már nagyon és sokfelé el van adósodva. Ilyenkor a hitelnyújtók menekülőre fogják, és a karámot ledöntő, megvadult méneshez hasonlóan bedön­tik maguk előtt az országot. Ilyenkor a spekulá­ció felgyorsítja az amúgy is elkerülhetetlent. A görög hitelcsomag bejelentése csak pilla­natnyi megnyugvást hozott, a kamatok azóta újabb magasságokba szálltak. Az, hogy Görögország most tíz évre hitelt vegyen fel a piacon­­— azaz tízéves államkötvényt tudjon eladni —, nagyjából évi 7,7 százalékos kamat­ba kerül euróban. Az EU-s hitelsegély elvileg öt százalékon ke­tyegne, sok közgazdász jelezte, hogy ennél maga­sabb kamatot a görög gazdaság nem bírna el. Ez érdekes vélemény, mert ha egy országnak csak idő kérdése, hogy mikor adja be a kulcsot, az egy számjegyű kamat nem is sok. Csőd felé robogó országok simán fizetnek két számjegyű kamatot, persze csak akkor, ha találnak bárkit is, aki ad ne­kik pénzt kölcsön. Papandreu (jobbra): előttem a megmentőm, Merkel (balra) százalékos korrekcióját kell végrehajtani. Nem négyet, tizennégyet. Ha három-öt év alatt el­nyújtva lép ennyit a kormány, az legalább any­­nyi recessziós évet is jelent, ami további költ­ségvetési bevételkiesést és egyéb extra korrek­ciós igényt okoz. Enélkül viszont Görögország adóssága egyre magasabbra kúszik, és egyszer csak összeomlik alatta az ország. A görög kilátástalanság sok esetben erőszakos cselekményekbe torkollik „Spekulánsokból" éltek Ha egy ország saját hibájából nagy bajba ke­rül, és közel áll egy deviza-, illetve finanszírozá­si krízishez, akkor a politikai vezetés zsigerből az ország ellen spekuláló gonosz kis férgekre ken mindent. Sajnos, ilyen kis férgek gyakorlati­lag nem léteznek. Ilyenkor akik korábban oda­vitték a pénzüket, egyszer eljutnak arra a pontra, hogy elég volt, és inkább hazamenekítenek min­dent, mielőtt csődbe megy az adós. Ekkor a fen­ti „spekuláns” abbahagyja az ország melletti spekulációt, búcsút int, és visszatér az otthon biztonságos unalmába. Ez most a görögöknél a helyzet. Az persze előfordul, hogy a koporsóba a klasszikus spekulatív tevékenység veri bele az Mi hozza az összeomlást? Görögország államadóssága tavaly év végén a bruttó hazai össztermék 113 százaléka volt. A költségvetési hiány nagyjából 13 százalékra rú­gott 2009-ben, és a görög kormány nagyrészt adóemelésből (illetve a „beszedés hatékonyságá­nak növeléséből”) idén le akarja tornázni a hi­ányt kilenc százalék alá. Ez, ugye, automatiku­san 120 százalék fölé nyomná az adósságot. Összehasonlításul: 2006-ban Magyarországon csak egy kicsit volt több a hiány, mint amit most a görögök ambiciózusan beterveztek. Ráadásul a görög pénzügyminisztérium abban az álomvi­lágban él, hogy egy négy százalékpontos meg­szorítás 2010-ben mindössze félszázalékos gaz­dasági visszaesést fog okozni, pedig kevés olyan országot láttunk, ahol ekkora költségvetési kor­rekciót recesszió nélkül meg lehetett úszni. Ennél rosszabb hírek is vannak. Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben kihozott egy adósságfenntarthatósági jelentést, amiben arra a következtetésre jutott: ahhoz, hogy Görögor­szág államadóssága ne legyen robbanásszerűen növekvő pályán, a költségvetésben a GDP 14 Támogató: Cia corvinus Két év kaparás Mivel az induló adósság nagy, a potenciális gazdasági növekedés meg rendkívül kicsi, a nagy költségvetési hiány miatt pedig a lejárato­kon felüli folyó finanszírozási igény is magas, ez az összeomlás nem a távoli jövő problémája, hanem alkalmasint a következő egy-két évé. 2010 második, harmadik és negyedik negyed­évében a GDP tizenegy százalékának megfelelő lejáratot (lejáró államkötvényt) kell megújítani, amihez hozzájön a (elvileg) kilenc százalékos hiány. 2011-ben a bruttó hazai össztermék ti­zenhat százalékát meghaladó lejáratot és ka­matfizetést kellene újragörgetni, valamint — ha a terveknek hinni lehet— 5,6 százaléknyi folyó túlköltekezést, azaz mindkét évben egyenként a GDP húsz (összesen tehát 40) százalékának megfelelő pénzt kell összetarhálni a tőkepiacon. Ha ez nem, vagy csak részben sikerül, akkor lépnek be az eurózóna tagországai, valamint az IMF által összedobott pénz, de az összesen is „csak” 17—18 százalék. A görög adósságot há­romnegyed részben eddig sem a hazai megtaka­rítók, hanem külföldiek finanszírozták, és ők most igyekeznek az országot elkerülni. Honnan jön össze a pénz, egyelőre senki sem tudja. Van persze példa rá, hogy egy ország ennél magasabb adósságszinttel is működik. Ilyen Japán, ahol most a GDP 200 százaléka az állam­­adósság mértéke. Japánban azonban — Görögországgal ellentétben — a privát szektor megtakarításai olyan nagyok, hogy külföldi tőke bevonása nélkül is képesek maguk előtt görgetni a lejáró adósságot, sőt, a költségvetés folyó hiá­nyát is finanszírozni tudják. A görög adósság há­romnegyedét viszont a külföldiek torkán kellett Mi is a csőd? A görög költségvetés kiadásainak nagyjából egyötöde megy adósságszolgálatra. A csőd az, amikor ebből az egyötödből nem fizet ki valamit az állam. Ha a maradék négyötödből nem fizet ki valamit (béreket vagy az egészségügy beszállítóinak számláit stb.), az még nem csőd. Sőt, igazából annak sem kell megtörténnie, hogy esedékes adósság törlesztése maradjon el, az is csődesemény, ha bejelenti a kormány, hogy majd jövőre nem fog fizetni, és ezzel egy időben az összes jövőben lejáró államkötvény helyett ad egy olyant, ami később jár le. A csőd lényege, hogy a hitelezők nem jutnak akkor és úgy a pénzükhöz, ahogy az eredeti feltételek között járna nekik. A leggyakoribb megoldás ilyenkor, hogy a fennálló és a gazdaságra nehezedő adósság helyett az ország kevesebbet fizet ki, azaz az idei év végére a GDP 120 százaléka fölé kúszó adósság egy része elpárolog a levegőben, a hitelezők meg annyival szegényebbek lesznek. Persze, ezzel egy csomó macera van, ilyenkor elvileg perelni lehet az országot, befagyaszthatják a külföldi számlákat, de a lényeg ugyanaz: a tücsök a hangyáktól felvett pénzt nem tudja visszaadni, és utána vagy hegedül tovább, vagy megy ő is a többiekkel a mezőre kapálni. (az index.hu nyomán) J­­ O S ! captrotiep 2010. május 1., szombat[ lenyomni, tőlük várni a költségvetés lyukak be­tömését. Na, ebből lett utóbbiaknak elegük. A kilépés nem megoldás Javaslatokban nincs hiány, az eurózónából va­ló kilépéstől a drasztikus bércsökkenésig min­denről esett már szó. Görögország nem euróöve­zeti tagsága, hanem a saját gazdaságpolitikája, a társadalom és a politikai elit tévelygése és rövid­látása miatt került ekkora csávába. Az euró védő­ernyőt adott, és ad ma is abban az értelemben, hogy ha drachma lenne, már régen „elszállt” vol­na, a kamatok meg nem hét körül állnának, ha­nem masszívan húsz százalék felett. Görögországnak esze ágában sem lenne in­nen kilépni. Ráadásul a kilépés és az azzal járó „kompetitív, az exportot ösztönző leértékelés” vállalati csődhullámot indítana el. Attól ugyan­is, hogy a nemzeti fizetőeszköz már nem euró, hanem drachma, a vállalatok adóssága még euróban maradna, az értékét vesztő drachma mellett az euróhiteleket a vállalatok az esetleg megnövekedő export mellett sem tudnák ki­gazdálkodni, és sorra mennének csődbe. A leértékelés egyébként minden olyan eset­ben gyilkos, amikor a belföldiek eladósodtak a külföldnek. Arról nem is beszélve, hogy az eu­rózónából való kilépés hírére megindulna a már drachmabetétek tömeges átforgatása kül­földi eurószámlákra. Ehhez még a határokat sem kellene a számlatulajdonosnak átlépnie: a fióktelepként működő, külföldi tulajdonú ban­kokban elhelyezett euróbetétben levő pénz el­hagyja az országot, a belföldi bankrendszer így a betétmenekítéstől omlana össze. Az ámokfutás adója A közös európai devizát megtartva is lehet a belföldi árfolyamot leértékelni, nevezetesen a nemzetgazdaságon végigsöprő mágikus bér­csökkentéssel. Sajnos, ez sem csodaszer. Görögország termelékenységgel meg mindenfé­le egyéb okossággal korrigált bérszintje tíz év alatt harminc százalékot nőtt a versenyképesség példaképének tartott Németországhoz képest. Ez irdatlan nagy szám. Azontúl, hogy a privát szek­tor béreit nem is lehet államigazgatási aktussal ukmukfukk csökkenteni, egy komoly bércsökke­nés a fogyasztás további visszaesését, ennek okán a vállalatok profitabilitásának összeomlását és megint csak csődhullámot okozna. Ha Görögország nem hajlandó magát egy irdatlan korrekciónak alávetni, a tücskök elmúlt tíz-húsz éves árnyékban hegedülésének további fájdalmasabb következményét sem tudja elke­rülni. A folyamatos túlköltekezésről azt mond­juk, azért rossz, mert a jövő generációi fizetik meg az árát, hiszen az általunk felvett adósságot ők törlesztik. Görögországban ez annyiban mó­dosult, hogy tizenegynéhány év alatt lezajlott az ámokfutás és a fájdalmas ébredés is. Hogy egy ország mikor megy csődbe, dön­tés kérdése: mikor jut el a kormány, illetve a gazdasági-politikai elit odáig, hogy inkább a tanárok, a rendőrök béreit meg a villanyszám­lát fizeti ki, mint a hitelezőket. Ez a döntés bár­mikor bekövetkezhet Görögországban.

Next