Háromszék, 2013. szeptember (25. évfolyam, 6982-7006. szám)
2013-09-16 / 6994. szám
:KÖZELET Várom szét! Verespatakért tüntettek Verespatak megmentéséért, a ciántechnológiás aranykitermelés engedélyeztetése ellen újabb tüntetések zajlottak tegnap este az ország több nagyvárosában - és több európai helyszínen, egyebek mellett Budapesten -, román sajtóbeszámolók szerint Bukarestben a résztvevők száma meghaladta a tízezret. A fővárosban egyébként tegnap volt a 15. napja, hogy utcára vonulnak a civilek, a megmozdulásokon rendszerint vasárnaponként vesznek részt nagyobb, többezres tömegek. A tüntetéseken eddig a Verespatak megmentéséről szóló üzenetek voltak túlsúlyban, tegnap este már többen követelték a kormány lemondását is. Román sajtóbeszámolók szerint tiltakozások zajlottak még tegnap este többek között Kolozsváron, Temesváron, Jászvásárban, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, Brassóban, Nagyszebenben is. Közben Victor Ponta kormányfő Verespatakra utazott, hogy tárgyaljon azokkal a bányászokkal, akik a Roşia Montana Gold Corporation által tervezett beruházás mielőbbi elindítását kérve szerdától nem voltak hajlandóak a felszínre menni. Ők tegnap este abbahagyták a tiltakozást, miután a miniszterelnök megígérte: a verespataki beruházással foglalkozó parlamenti bizottság tagjai is ellátogatnak a helyszínre, és ott tájékozódnak. Villámcsődület Sepsiszentgyörgyön A meglehetősen hűvös, borús időjárás ellenére Sepsiszentgyörgy is csatlakozott a Verespatak megmentéséért folyó tiltakozásokhoz: tegnap délután az Erzsébet parkban gyülekeztek a tüntetők, az egyórás akció alatt közel százan fordultak meg a helyszínen. (farcádi) A HÉTVÉGE HÍREI Iskolafejlesztés Gyimesfelsőlokon A budapesti Miniszterelnökség 200 millió forinttal támogatja a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum tornatermének felépítését - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára tegnap a csángóföldi iskola ünnepélyes tanévnyitóján. Az iskola és a kollégium közötti telken már megkezdődött a két évtizeden át nélkülözött tornaterem alapozása a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökségének ötvenmillió forintos adományából, ennek felépítéséhez nyújt támogatást a magyar kormány - számolt be az államtitkár. „Akik itt tanulnak, katolikus keresztények, és magukat csángó magyarnak, székelynek vagy magyarnak mondják, ezért nagyon fontos, hogy olyan iskolák működjenek, amelyek az életben való helytállásra és identitásuk megtartására nevelik ezeket a gyerekeket” - magyarázta Soltész. Hozzáfűzte: a Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános által két évtizede alapított iskola hatalmas jelentőségű intézménnyé nőtte ki magát azáltal, hogy magyarságuk és hitük megtartására neveli a gyimesi és moldvai csángó gyerekeket. A teológiai gimnáziumként 1994-ben alapított, 2001-ben pedig természettudományi osztályokkal, óvodával és elemi tagozattal bővült csángóföldi iskola a szegénységben élő, tovább tanulni vágyó gyermekek megsegítését tűzte ki célul. A keresztény szellemiségre nevelő tanintézmény moldvai csángó falvakból is fogad anyanyelvükön tanulni vágyó diákokat. Barroso támogatja Romániát Románia és Bulgária teljesítette a schengeni tagság feltételeit, és minél előbb lehetővé kell tenni számukra a csatlakozást a belső határellenőrzés nélküli övezethez - nyilatkozta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a bolgár közszolgálati rádiónak. Az európai polgárok utazási szabadsága az Európai Unió alapértékeinek egyike, amit nem szabad feltételekhez kötni - mutatott rá Barroso azt a hírt kommentálva, miszerint Nagy-Britannia korlátozná az idénymunka vállalását egyes uniós állampolgárok számára. Az EB elnöke hangsúlyozta: nem szabad Európát teljes jogú és másodrangú polgárokra osztani. „Az Európai Bizottság azok oldalán áll, akik erős, egységes és nyitott Európát akarnak. Mindent megteszünk azért, hogy ne legyenek különbségek a tagállamok jogállása között. Én hiszek Európa egységében, és úgy vélem, egységesen erősebbek vagyunk” - nyilatkozta José Manuel Barroso. Az MTI híreinek felhasználásával szerkesztette: Farcádi Botond Igényelhető a támogatás BOKOR GÁBOR Keddtől a mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) megyeszékhelyi hivatalában lehet benyújtani a tejelő szarvasmarhák utáni országos kiegészítő támogatásokra a kérést. A települések gazdáinak előjegyzés szerint kell jelentkezniük. Fontos, hogy mindenki a kijelölt időpontban jelenjen meg az intézménynél - hívta fel a figyelmet Angela Negoiţă igazgató. Az igénylések iktatásának határideje rövid - október 28, így kevés a lehetőség arra, hogy újabb időpontot jelöljenek meg az előjegyzését be nem tartó gazda számára. Az országos támogatási keret elosztásaár 31. óta eltelt időszakban jegyzett állatnak új referenciadátuma 2013. január 31.az ebben az időpontban ténylegesen meglévő állatok után igényelhető a támogatás, egy sor kötelezettség betartása mellett. A kérvényező gazdaságában az említett napon legalább három, 16 hónapot betöltött szarvasmarhának kellett lennie. Támogatásra jogosultak az akkor hét hónapot betöltött bika- vagy üneboljak is. Fontos továbbá, hogy a referenciadátumon és a támogatási kérés iktatásakor is az illető gazdaság szerepeljen a farmjegyzékben. Az iratcsomóba a következő dokumentumokat kell belefoglalni: személyazonossági igazolvány másolata, az állatok útlevelének másolata, a famumozgások listája, a 2012-2013-as évre vonatkozó kvótabizonylat (legalább 3000 liter tejre), állatorvosi bizonylat, szarvasmarhatenyésztői szakmai egyesülethez való tartozást igazoló irat. Húszfős és azon felüli állomány esetében a gazdának vállalnia kell, hogy állatait törzskönyvbe veszi, és ezt legkésőbb január 29-ig igazolja a hivatalnál. A megyei szarvasmarha-tenyésztők egyesülete a kérvénybenyújtási időszakra irodát nyit a mezőgazdasági kifizetési ügynökségnél, a tagok itt vehetik át az igazolást, új jelentkezőket is fogadnak. A települések beütemezése, más tudnivalók lapunk holnapi számában, a Gazdakör rovatban. HIRLALÁTA ALACSONY A SZAVAZÁSI KEDV. A Sociopol közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérése szerint, ha vasárnap lennének az európai parlamenti választások, a szocdemek 41, a liberálisok 19, Dan Diaconescu pártja 6, az RMDSZ 6, a Nagyrománia Párt 4, a Népi Mozgalom 2, a Konzervatív Párt 2 százalékot érne el. A felmérésből az is kiderül, hogy a Romániában élő választók (a választói névjegyzékben szereplők 88 százaléka) több mint felének - 52 százalékának - nem áll szándékában szavazni. A felmérést szeptember 9-12. között készítették. (Antena3) JOE BIDENNEL, NEM OBAMÁVAL TÁRGYAL. Kormányzati források szerint a román miniszterelnök október végén hivatalos látogatásra utazik az Egyesült Államokba, de a „diplomáciai erőfeszítések ellenére” sem sikerült elérni, hogy Victor Fontát fogadja a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök - írja a Gandul.info. A kormányfő Joe Biden alelnökkel tárgyal majd Washingtonban. Ponta az amerikai rakétapajzsról, az amerikai befektetésekről, a palagáz-kitermelésről és a román állampolgárok vízumkötelezettségéről egyeztet vendéglátóival. Ponta vizitjét Mark Gitenstein volt bukaresti nagykövet közbenjárásval sikerült tető alá hoznia a román diplomáciának. NEM REMEG ANTONESCU GATYÁCSKÁJA. Indul az elnökválasztáson Crin Antonescu, függetlenül attól, hogy támogatja-e a Szociáldemokrata Párt, vagy sem. A liberális pártelnök ugyanakkor azt nyilatkozta, nincs oka azzal vádolni a szociáldemokratákat, hogy nem fogják betartani politikai vállalásukat. Hozzátette: sohasem kérte a választók támogatását azért, mert a Szociáldemokrata Párt támogatja, hanem az általa képviselt célok eléréséhez kért szavazatot. Ezért jelentette ki: egyáltalán nem remeg az alsóneműje, ha a szocialisták azzal fenyegetőznek, hogy nem támogatják a választásokon. (Agerpres) BÁNFFY MIKLÓS-ÉV. Egész éves programsorozattal emlékeznek Erdélyben a 140 éve született Bánffy Miklósra. A kolozsvári születésű volt magyar külügyminiszter emlékének ápolása nem pusztán kegyeleti aktus, hiszen mind politikai, mind művészeti tevékenysége a mai napig hat. Folyamatban Bánffy Erdélyi történet trilógiájának román nyelvű fordítása és kiadása. A regényt Marius Tabacu ültette át románra. (MTI) Az akció főtámogatója, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közlése szerint Juhos Gábor székelyhídi származású magyarországi maratonfutó tizenkét nap alatt ötszáz kilométer, naponta egy maratoni táv (42,195 km) teljesítésére vállalkozik a Székelyföldön. Az akcióhoz időközben Csató József erdélyi sportoló is csatlakozott, így közösen futják körbe a Székelyföldet. Az útvonalat úgy alakították ki, hogy az összes székely széket és a Székelyföld valamennyi nagyobb települését érintse. „Ha valamit tehetek annak érdekében, hogy a székely nép elérje az önrendelkezési jogát, ami egy alapvető emberi jog, a sport nyelvén én ezt megpróbálom bevinni a köztudatba, mélyebben, mint ahogy ez eddig volt” - mondta az indulás előtt Juhos Gábor. Hozzáfűzte: a maratoni futáshoz sem annyira versenyszellem, mint kitartás és akaraterő szükséges - és ez kell az autonómiaküzdelemben is. Mint mondta: bárki csatlakozhat hozzájuk, de úgy is részt vehet az akcióban, hogy a kapu előtt figyeli a futók elhaladását, és meglengeti a székely zászlót. A gyergyóalfalui Csató Gábor elmondta: valamiképpen kötelességének érezte, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez. „A hosszú távok elsősorban pszichésen nyomják meg az embert. Miután itt nem csak a sportteljesítményről van szó, ez többleterőt ad. Közösségi dolgokra nem nagyon figyelnek az emberek a hétköznapi gondok közepette. Az emberek figyelmét próbáljuk ezzel a közösség felé fordítani” - mondta Csató Gábor. A két futó indulás előtt facsemetét ültetett el a marosvásárhelyi unitárius templom kertjében, és azt tervezik, hogy minden érintett településen elültetnek egy-egy fát. Terveik szerint a csaknem száz székelyföldi település érintése után - szeptember 28-án érnek vissza Marosvásárhelyre. A sportolók szeptember 20-án futnak be Háromszékre Sepsibükszádnál, aznap este Torjára érkeznek, másnap Kézdivásárhelyen és Kovásznán keresztül Barátosig szaladnak, szeptember 22-én innen tartanak Málnásra Sepsiszentgyörgy érintésével, 23-án pedig Baráton át Vargyasig teszik meg az utat, s ott hagyják el térségünket. 2013. szeptember 16., hétfő Elrajtolt a Maraton Székelyföldért Elindult Marosvásárhelyről tegnap az a két sportoló, aki a Maraton Székelyföldért elnevezésű, 12 napig tartó, 91 települést érintő futással akarja felhívni a figyelmet a székelyföldi autonómiaigényre. Bukaresti intés Budapestnek (folytatás az első oldalról) Arra a kérdésre, hogy tervez-e a közeljövőben a két külügyminisztérium találkozót, amelyen tisztázzák a román-magyar viszonyban felmerült nézetkülönbségeket, a tárcavezető azt mondta: folyamatos a kapcsolat a két tárca között. „Az események kronológiáját betartva látni kell, hogy ezt a nyári forróbb időszakot egyes budapesti, illetve romániai magyar politikusok román területen tett nyilatkozatai idézték elő. Ilyen nyilatkozatokat egyetlen demokratikus ország sem tűrne el, főleg a saját területén. Ezeket követték szükségszerű válaszok román részről” - állította Corlăţean. Szerinte Bukarest abban érdekelt, hogy Budapestben korrekt és becsületes partnerre találjon, amikor a két ország európai stratégiai partnerségének előmozdításáról van szó.