Háromszék, 2013. október (25. évfolyam, 7007-7033. szám)
2013-10-09 / 7014. szám
Hu SZERDA XXV. évfolyam 7014. szám romsze HOLNAP DÖNTHETNEK A MIKO-PERBEN Ima az igazságért • FEKETE RÉKA Közös imára szólít a Sepsi Református Egyházmegye azon a napon, amikor a legfelsőbb törvényszéken tárgyalják a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási ügyét. Markó Attila és Marosán Tamás, az egykori visszaszolgáltatási bizottság két tagja, akit alapfokon háromévi börtönre ítéltek, évek óta azt próbálja bizonyítani, hogy jogos volt a visszaszolgáltatás, mert az iskola mindig a református egyház tulajdona volt. Az Országos Korrupció Attila képviselővé választása ellenes Ügyészség 2010-ben, nyolc évvel a Mikó egyháznak történt visszaszolgáltatása után az iskola volt tanári lakásait megvásárló egykori bérlők feljelentése alapján indított eljárást a restitúciós bizottság három tagja ellen. A buzăui bíróságon hozott ítélet után a per a ploieşti-i táblabíróságon folytatódott, Markó (folytatása a 3. oldalon) után került át a bukaresti legfelsőbb bíróságra, ahol júliusban arról döntöttek, további bizonyítékok, tanúmeghallgatások, szakértői jelentések nélkül tárgyalják az ügyet október 10-én. A holnapi tárgyalásra, esetleges végleges döntésre való tekintettel hívja fel a figyelmet az egyház az ima általi összefogás erejére. Gyere az önéletrajzoddal a sepsiszentgyörgyi toborzókiszpontta, 1918 Decemberi, út GS. sz. Vagy tedd be az önéletrajzgyíijtó urnák valamelyikébe a következő helységek polgármesteri hivatalénál: Kovászna, Bodzaforduló, Nikollyfalu, Sorosnyó és Zágon. (ispol MOST KÖNNYEBBEN PÁLYÁZHATSZ EGY ÚA ÁLLÁSRA AZ AUTOLIV-NÉL Autolive? Készítsd elő az önéletrajzodat Tedd be az urnába Várd a hívásunkat Bolyongolyó és társai ! FEKETE RÉKA A bejáratnál a levegőben táncoló labda fogad, az első asztalnál bolyongolyópályát építhetsz legóból, amely, ha túl meredek, a golyó felgyorsul, és a kanyarban elhagyja a pályát, ha túl lankás, a súrlódás miatt megáll. De kedved akkor se veszítsd, foghatsz lepkét, rajzolhatsz tükörkép segítségével, ahol a bal a jobb, az alsó a felső. Összerakhatsz többféle ördöglakatot vagy vakon egy elefántot minta alapján, kipróbálhatod reflexeidet a négy személyes csoportos játékban, szintén négyen billegethetitek a mozgó labirintust, fellőhetitek a papírrakétát, a vízesésillúzióval még a felhőket is elmozdíthatod a helyükről,ellenőrizheted memóriádat egy képekkel kirakott állványnál, és miután belegabalyodtál és kikeveredtél a sokféle furcsaságból, egy talpon álló vasszegre ráilleszthetsz hatot vízszintesen. A budapesti Csodák palotája szombatig Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében állomásozó utazó kiállításán búcsúzóul egy többszólamú kórust is összeállíthatsz saját hangodból a hangszobrászat segítségével, (folytatása a 3. oldalon) 2013. október 9.. Tájház született Kisbaconban Talán kevesen tudják, Kisbacon látványosságai nem csupán a magyar gyermekirodalom megteremtője, Benedek Elek emlékházára vagy a vízi malomra korlátozódnak. A régi paplakhoz közeli kis utcában tájházat rejt egy szerény kis porta. Megálmodóját a természetszeretet, a népi mesterségek iránti érdeklődés, illetve a hagyományokhoz, ősökhöz fűződő tisztelet vezérelte, amikor hat éve megállapodott az eladóval, majd megvásárolta a kis házat. Demeter Virág Katalin riportja a 7. oldalon Elek apó születésnapján ellepték a tájházat ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI IMÁRÓL HOLNAPRA . Mert ők megérdemlik Minden szentnek maga felé hajlik a keze, s honatyáinknak, bár többségük messze áll attól, hogy szentnek nevezhessük, még inkább. Látványosan kevés munkájukért jókora juttatásokat vesznek fel, s lám, mégsem győzik gyarapítani az őket megillető kedvezményeket. Ingyen utaznak, laknak, olcsón étkeznek, s immár a gyógyító pirulákat is jelentősen kevesebbért vásárolhatják, mint mi, egyszerű földi halandók. Futótűzként terjedt a hír minap, hogy ismét gyógyszertár nyílik a parlamentben, ahol a szenátorok, képviselők s más ott dolgozó kiváltságosok 10—20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg orvosságaikat. Szükség volt erre, érvelt a képviselőház titkára, így megkímélhetik a népért dolgozó választottakat, hogy a városban kelljen kóborolniuk elgurult gyógybogyóikat keresgélve, kiválthatják az orvosuk által felírt medicinát, s ha valami nincs készleten, kéthárom óra alatt beszerzik számukra. Érthető és fontos lépés, nem várhatjuk, hogy a magasabb célra rendeltek ily prózai dolgokkal töltsék drága idejüket, s ugyanannyiért jussanak az életüket jobbá tevő tablettákhoz, mint a szürke hétköznapokat nyögő egyszerű polgárok. Jogos a kedvezmény, hisz megérdemlik. Sokkal inkább, mint azok a nyugdíjasok, akik alig tudják kiszorítani havi járandóságukból a túlélésükhöz szükséges orvosságok árát, kik kéthavonta veszik meg csak a felírt adagot, mert minden hónapban nem futja rá, vagy egyszerűen feladják. Honatyáink nem tétováznak, ha saját érdekeikről van szó. Gond nélkül lesöpörték a gyermekek havi járandóságának megemelését a jelenlegi 42 lejről azzal az érvvel, hogy erre nem telik. Pedig az unióban sehol nem ad az állam ilyen keveset a kiskorúaknak, és a tíz eurót el sem érő gyerekpénzt már évek óta egy banival sem emelték. Szűkmarkúak, mikor másról van szó, bőkezűek, ha önmagukról, nem nagyon fordult elő, hogy pénzhiány miatt bármilyen kiváltságról lemondtak volna, hosszas hőbörgés kísérte, amikor méregdrága szállodai szobáikat 1000 eurós luxusalbérletekre kényszerültek lecserélni, és be kellett érniük az elődeik által is használt majd négyéves szolgálati autókkal. Nehéz honatyának lenni, ne irigyeljük hát tőlük immár az olcsóbb gyógyszereket is. Értünk s a hazáért törik magukat éjt nappallá téve, fő a fejük a sok gond, baj, megoldásra váró kérdés miatt, ne sajnáljuk tőlük az enyhét adó ízt. Talán ha elég dilibogyót szednek, már nemcsak szigorítanak, növelnek, megvonnak vagy büntetnek, hanem átcsúszik egy-egy olyan törvény is, melynek mi is hasznát látjuk. Farkas Réka