Háromszék, 2014. január (26. évfolyam, 7084-7107. szám)
2014-01-04 / 7084. szám
HÉTVÉGE Kl 2014. január 4., szombat SEPSSZENTGYÖRGY Négy sepsiszentgyörgyi, Beke György utcai házba törtek be szilveszteréjszaka ismeretlen tettesek. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő lapunk érdeklődésére megerősítette a hírt. Elmondta, összesen mintegy 50 000 lej értékben tűntek el javak, ékszerek, elektronikai berendezés és készpénz. A Beke György utca házaiba törtek be Többé már nem vagyunk nyugodtak saját otthonunkban, és bármit teszünk, bárhogy bebiztosítjuk lakásunkat, nem érezzük magunkat biztonságban - mondta elkeseredve lapunk érdeklődésére a szilveszter éjszakáján kirabolt négy sepsiszentgyörgyi ház egyikének tulajdonosa, aki három nap után is nehezen tudja feldolgozni, hogy az eddig csendesnek és biztonságosnak hitt utcájukban ilyesmi történhet. ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Január elsején hajnalban a család legfiatalabb tagja ment haza elsőként a szilveszteri mulatságból, a fiókokból szanaszét dobált holmik látványa fogadta, szembesült azzal, hogy lakásukban idegen járt. Később derült ki, hiányzik a karácsonyra kapott táblagép, az ajándék pénzborítékok üresek, eltűnt néhány ékszer. A hátsó bejárati ajtó felfeszítve, az udvari reflektor elmozdítva, lábnyom sehol. A tulajdonos szerint legalább fél órára volt szüksége annak, aki náluk összepakolt, mert alaposan átkutatott minden fiókot, ugyanakkor fura, hogy csak egyes értékes tárgyak, ékszerek érdekelték, és mások, amelyek látható helyen elöl, illetve könnyű helyen voltak, a helyükön maradtak. „A rendőrség elsején reggel ugyan leltárt készített a hiányzó dolgokról, de még másodikán is fedeztünk fel néhányat, mert az elején nem is szabadott semmihez hozzányúlnunk, néhány óráig még átöltözni sem tudtunk, abban a ruhában kellett maradnunk, amiben szilvesztereztünk, hogy érintetlen maradjon a lakás. Tehetetlenek vagyunk, elképzelni sem tudjuk, hogyan tehetnénk még biztonságosabbá otthonunkat, ami természetesen költséges is lenne. De legfőképpen félünk.” A négy kirabolt ház bármelyik lakója mondhatná ugyanezt, hisz szinte mindenütt egyezett a forgatókönyv, pénzt, elektronikai felszerelést, ékszereket vittek el a rablók, a hangosan ugató kutyákkal nem törődve hatoltak be a házakba. Csupán egy tervük fuccsolt be, nem sikerült ellopniuk az egyik ház udvarán álló luxusautót, aminek a kulcsát ugyan megtalálták, de a távirányítóval nyitható kapu nem engedett, így a gépkocsi a helyén maradt. Leggyakrabban alkohol okozta egészségügyi problémák miatt riasztották a háromszékiek a megyei mentőszolgálat munkatársait az óév és újesztendő fordulóján - közölte érdeklődésünkre csütörtökön Török Zsuzsanna. Az intézményvezető elmondta, december 31-én hajnaltól január másodika délelőttjéig közel 120 esetet jegyeztek kollégái, akik helyszíneltek halálos kimenetelű és súlyos közúti balesetnél is. Az óév utolsó napján 35 alkalommal küldtek mentőautót rászorulókhoz, az új esztendőben pedig másfél nap alatt több mint nyolcvan esetet láttak el. A túlzott alkoholfogyasztás mellett gyomorproblémák és infarktusok miatt irányították a hívásokat a megyei mentőszolgálathoz. Az egységes sürgősségi hívószámon az óév utolsó napján egy tűzesetet jelentettek, a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak lángoló, szelektív hulladéktárolóknál akadt dolguk Sepsiszentgyörgyön a Domb utcában. Tolvaj Marius szóvivő szerint vélhetően cigaretta okozta a december 31-i, éjszakai tüzet. Január elsején Bodzafordulón is oltottak munkatársai, ott egy kémény miatt gyulladt meg egy ingatlan tetőzete, a lángok azonban nem okoztak komolyabb kárt. (dvk) (folytatás az első oldalról) A „román éjfél” idején gondosan vigyázott mindenki a kétnyelvűség megőrzésére, így sokan örvendtek, amikor az újév első perceiben a színpadról a székely himnusz is felcsendült. Baricz Gergő koncertjén már tombolt a közönség, éjjel egy órára tetőfokára hágott a hangulat. Ekkor nem volt díszbeszéd, de a tűzijáték, amit egy kézdivásárhelyi cég finanszírozott, minden várakozást felülmúlt. A csillaghullásban szinte elveszett a pezsgősüvegek pukkanása. Mindenki kedvére ihatta a habzó nedűt - hacsak hozott magával, mert ingyen italosztásra nem került sor. A forralt bort is égető áron lehetett megvásárolni, egy pohárkányit négy-öt lejért mértek. A tűzijáték után kínos csend szállta meg a teret, eltelt néhány perc, míg Gergő erőt vett magán, s elkezdte a ma- Manó búcsúztatta az óévet gyár himnuszt. Nem maradt egyedül, a tömeg nagy hevülettel kísérte az X Faktoros sztárt. Az utcabált a Stroke69 együttes zárta, akkorra már szűk nézősereg körében. Az egyórai koccintást követően a tömeg nagy része elpárolgott, otthon, mulatóhelyen, családi, baráti körben folytatta a bulit. ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Megkezdődött a sepsiszentgyörgyi városháza belső felújítása, amelynek során az elavult villanyhálózatot és az ablakokat is kicserélik. A pár hetes munkálat során a lépcső és a falak is új burkolatot kapnak a Damokos Csaba képzőművész által készített tervek szerint, nagyobb átalakításokra azonban ezúttal nem kerül sor. A külső felújítást is tervezik, amikor külső megvilágítást kap az épület. A hivatalszépítésre 107 000 eurót különített el a helyi tanács, miután a Transindex internetes portál meghirdette a legszebb erdélyi városháza vetélkedőt, és ezen a sepsiszentgyörgyi mindössze egy szavazattal kapott többet az utolsó helyezett szocreál szatmárnémeti tömbnél. (demeter) KÖZELET Háromszék RÖVIDEN A Felső-Háromszék első újszülöttje Bodó Gyöngyi A SZERZŐ FELVÉTELE A kézdivásárhelyi kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán az új esztendő első kézdiszéki babáját január elsején délután fél négykor a kézdikővári huszonnégy éves Bodó Gyöngyi hozta világra dr. Kelemen András osztályvezető főorvos segítségével. A kis Gyöngyi császármetszéssel született, súlya három kilogramm, hossza pedig 51 cm. Az újszülött a Bodó család harmadik gyermeke, már van egy három- és egy hatéves kislányuk. Január másodikán 11 órakor a kézdialmási huszonnégy esztendős Reketes Anna szülte meg Aliz nevű kislányát 3,05 kg-mal. Tegnap délig még egy újszülöttet vettek nyilvántartásba, 10.15 órakor a nyujtódi Kosztándi Tímea Ildikó szülte meg harmadik gyermekét, Mikolt Rebekát. (Socom) Forgalom a sürgősségen A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgőségi osztályán nagy volt a forgalom esztendőfordulón. December 31.-január 3. között tizenhárman agresszió következtében, hárman közúti baleset miatt, kilencen túlzott alkoholfogyasztás okán kerültek a sürgősségre, egy személy petárdasérülést szenvedett. Említett időszakban kétszáznegyvenhatan jelentkeztek különböző panaszokkal, legtöbben gyomorbántalommal, tegnap reggelig negyvenkilenc beteget utaltak be. (1) Telnek a Diakónia-perselyek Az otthon látványterve Alig több, mint egy esztendő alatt 43 ezer lej, a pályázati önrész szinte ötöde gyűlt össze a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által létesítendő gondozóotthon építésére. Az alapítvány a gyűjtést 2012 októberében hirdette meg, ötezer kartonperselyt, az otthon látványtervének fényképét feltüntető bögrét osztott szét a lakosság körében, amelybe 50 banisokat gyűjtöttek, és kiszámították, ha minden perselybe kerül legalább tíz eurónak megfelelő összeg, akkor előteremthetik a létesítmény felépítéséhez szükséges tíz százaléknyi önrészt. A Diakónia havonta hétszáz-nyolcszáz idős háromszéki beteget lát el otthonában, az említett központot azok számára kívánják létrehozni, akik egyedül élnek, és állandó ápolásra szorulnak, demenciában, illetve Alzheimer-kórban szenvednek, és akiknek daganatos betegségük okán sajátos gondozásra van szükségük. (fekete) » —**□□ □□□ □□□□□ yy yya° yy yy yy yy BB BB ÉT BB BB SB Halálos baleset Vargyason Óév utolsó napján, este negyed kilenckor Vargyas főútján egy gépkocsivezető észrevett egy úttesten fekvő embert. Miközben hívta a 112-es sürgősségi hívószámot, egy ellenkező irányból érkező autó áthajtott az 57 éves férfi testén. Egyelőre nem tudni, a férfi életben volt-e a gázolás pillanatában. A rendőrség folytatja a vizsgálatot, közben a tisztiorvosi szakvéleményt várja. Elsősorban a halál okát és időpontját szeretnék megtudni. (sz.) Petárdákat koboztak el Szilveszter napján három petárdakereskedőt kapott el a rendőrség Sepsiszentgyörgyön. Mindhárman férfiak, és törvénytelenül forgalmazták a portékát. A rendőrök két rakétát és több mint kétezer petárdát foglaltak le. Folytatják a kivizsgálást. (sz.)