Háromszék, 2014. szeptember (26. évfolyam, 7284-7309. szám)

2014-09-11 / 7293. szám

KÖZÉLET áromszer PÉNZÜGYI AMNESZTIA Jogérvényesítés igénylés alapján A képviselőház által kedden elfogadott törvénytervezet több egyszerű pénzügyi amnesztiánál, hiszen szabályozza mindazon kismamák és gyereknevelési támogatásban részesülő szülők hely­zetét, akiktől pluszjövedelmek megszerzése miatt megvonták a támogatást-ismertette tegnap Horváth Levente­ Ákos, a Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Az új törvény értelmében a gyereknevelési támogatásban ré­szesülők éves szinten legtöbb 3 ezer lejjel egyenértékű adózan­dó jövedelmet valósíthatnak meg, kaphatnak megyei, helyi önkormányzati képviselői jutta­tást, illetve a korábbi munkaszer­ződésből származó jövedelmet. Amennyiben az egyéb, gyes idő­szakában végzett tevékenység után járó jövedelem meghaladja a 3 ezer lejt, a különbözet a havi gyereknevelési támogatásból le­vonva kompenzálódik. Az állam­titkár rámutatott, a hamis papí­rok, dokumentumok, igazolások szándékos felhasználása követ­kezményeként megállapított tá­mogatások visszafizettetése to­vábbra sem esik a pénzügyi am­nesztia alá. Kizárólag azoknak térítik vissza a már befizetett ös­szegeket, akik önhibájukon kí­vül, illetve a hivatalok hibájából kerültek a visszafizetési kötele­zettség hatálya alá. A 2011. janu­ár 1-jétől már befizetett kötele­zettségeket a jogosultaknak több részletben, öt év leforgása alatt fizetik vissza 2015. január elsejé­től. Nem kerülnek visszafizetésre a már befizetett kötelezettségek társadalom- és egészségügyi biztosítási járulékai. A pénzügyi amnesztia egyéni kérelem alap­ján igényelhető. Horváth Le­­vente­ Ákos szerint az érdekel­teknek a Kifizetési és Szociális Felülvizsgáló Megyei Ügynök­ségeknél (AJPIS) kell benyújta­niuk egy kérvényt, illetve saját felelősségre kiállított nyilatko­zatot arra vonatkozóan, hogy a jogosultság megítélésekor fel­használt dokumentumok hitele­sek és valósak voltak. A szakhi­vatal harminc napon belül köte­les választ adni és döntést hozni a benyújtott kérés ügyében, majd ezt tizenöt napon belül kö­zölnie kell az érdekelttel - tájé­koztatott közleményében az RMDSZ. A BELFÖLD • Székelyföldön a kormányfő Iskolabusz-átadóra érkezik ma Székelyföldre Victor Ponta kormányfő. Az RMDSZ közleménye szerint Csíkkozmáson Kelemen Hunor szövetségi elnök társasá­gában a helyi iskola udvarán délben adnak át hat iskola­buszt. A járművek négy Hargita megyei és két háromszéki település diákjait szolgálják majd ki. Holnap ugyanakkor az Országos Településfejlesztési Program szerződéseit is aláírják Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnö­ke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és a programokban érintett polgármesterek részvételével. Egyetemre érettségi nélkül is Zöld utat adott a tanügyi tárca az érettségi nélküli egyetemeknek, így megkezdődhet a diploma nélküli fia­talok beiratkozása. A Hotnews portál tegnap ismertette, az egyetemekre ettől az évtől felvételt nyerhetnek azok is, akik nem jelentek meg az érettségin vagy akik megbuktak a vizsgákon. A szaktárca a Hivatalos Közlönyben nyilvá­nosságra hozta az egyetemi kollégiumokra vonatkozó módszertant. Néhány magánegyetem már bejelentette, ha az első év után egy hallgató sikeresen érettségizik, azt második egyetemi évre írják át. Az említett kollégiumok 1-3 évig terjedő oktatást biztosítanak, ám a szaktárca nem tisztázza ezen intézmények érettségi oklevéllel nem rendelkező végzőseinek szakképzési szintjét. Soós Anna, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese a Transindexnek azt nyilatkozta, hogy a tekintélyesebb ro­mániai egyetemek álláspontja szerint az új struktúrák posztliceális iskolákkal felérő képzések, nem az egyete­mekhez tartoznak, hanem a középiskolákhoz. Csökkent az infláció Ismét csökkent az éves infláció, amelynek értéke augusz­tusban 0,84 százalékra mérséklődött az előző hónapban jegyzett 0,95 százalékról - közölte tegnap az országos sta­tisztikai intézet. Az éves infláció júniusban érte el a történel­mi mélypontot, akkor 0,66 százalékot jegyeztek. Idén a leg­magasabb értéken, 1,21 százalékon áprilisban volt az éves inflációs ráta. Augusztusban a havi infláció 0,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Az élelmiszerek 0,9 szá­zalékkal voltak olcsóbbak, a nem élelmiszerek stagnáltak, míg a szolgáltatások 0,2 százalékkal kerültek többe július­hoz képest. Tavaly augusztushoz képest az élelmiszerek 1,97 százalékkal kerültek kevesebbe, ugyanakkor a nem élelmi­szerek 2,38 százalékkal, a szolgáltatások 2,74 százalékkal drágultak. Az első nyolc hónapban a havi átlagos inflációs ráta 0,1 százalék volt a tavalyi hasonló időszakban jegyzett 0,2 százalékhoz képest. A tavalyi év végéhez viszonyítva az árak átlagban 0,81 százalékkal emelkedtek. (Az MTI és a Mediafax híreinek felhasználásával) Belpolitikai szerkesztő: Demeter Virág Katalin Külpolitikai szerkesztő: Farkas Réka Román elzárkózás, RMDSZ-es titkolózás (folytatás az első oldalról) Traian Basescu államfő a B1 hírtelevízió kedd esti műsorának vendégeként jelentette ki, hogy nem olvasta a sajtóban megjelent autonóm szerve­­zetet. Arra kérdésre, hogy „nem tartja-e aggasz­tónak” a projektet, azt mondta: csak abban az esetben aggasztó, ha a tervezet túllépi az alkot­mányos kereteket. „Amennyiben túllépi az alkot­mány előírásait, nincs miről beszélnünk, legfel­jebb elmagyarázhatjuk még egyszer azokat az előírásokat, amelyek a román állam egységes jel­legéről szólnak” - mondta az elnök. Hozzátette: ahol jelentős számban élnek magyarok, jelenleg is használhatják nyelvüket a romániai közigazga­tásban. Basescu úgy vélekedett, Romániának van a legengedékenyebb kisebbségvédelmi szabályo­zása az EU-ban, úgyhogy nem lát okot az elége­detlenségre. Az RMDSZ közölte: a szövetség csak azt az au­tonómiatervezetet tekinti hivatalosnak, amelyet maga hoz majd nyilvánosságra saját honlapján. Kovács Péter főtitkár bejelentette, az RMDSZ pén­teken dönt arról, mikor hozza nyilvánosságra a ter­vezetet, ezt követően közvitát tartanak a statútum­ról, amelyen mindenki elmondhatja véleményét. f ­HIRSALATA TERRORSZERVEZET, így nevezte az RMDSZ-t a Realitatea TV egyik műsorában a meghívott Oreste Teodorescu újságíró, aki a botrányosnak címkézett autonó­miatervezet kapcsán fogalmazott ily módon. „Elvárom Victor Pontától, aki a Szociáldemokrata Párt élén Büszkék vagyunk arra, hogy románok vagyunk szlogennel nyerte meg az európai parlamenti választásokat, hogy holnaptól távolítsa el ezt a terrorszervezetet a kormányból” - idézte Teodorescut a Transindex. FENYEGETŐ KORRUPCIÓ. A legfelső állami veze­tést is átható korrupció olyan helyzetet alakíthat ki, mint Ukrajnában - figyelmeztet a román hírszerzés igazgatója. George Maior úgy véli, Románia jó úton halad a korrupció és az adócsalás elleni harcban, de szerinte a politikumnak még inkább részt kellene vállalnia a küzdelemből. „A kor­rupció nemzetbiztonsági probléma is. Ami az ukrajnai fej­leményeket illeti, a kormány bukásához is vezető instabili­tás egyik fő oka a korrupció intenzív elterjedése az ukrán politikai és gazdasági életben addig a pontig, hogy a társa­dalomban felgyűlt frusztráció visszacsapódott az akkori hatalomra " - jelentette ki George Maior. (Főtér.ro) ÁLLAMFŐJELÖLTEK KÉTES MÚLTJA. Legalább egy államfőj­elölt a titkosszolgálat ügynökeként tevékeny­kedett korábban - ezt Traian Basescu államfő nyilatkozta az egyik kereskedelmi televíziónak. Mint mondta, neki tu­domása van erről, és kötelessége nyilvánosságra hozni, ha a jelölt nem tölti ki önéletrajzában a hiányzó rovatot. (Marosvásárhelyi Rádió) ÚJKORI TÖRTÉNELMET TANÍTANÁNAK. Választ­ható tantárgyként illesztené be az oktatási programba a szaktárca Románia közelmúltjának történelmét. A Digi24 szerint a kapcsolódó oktatási csomag összeállítására uniós forrásokra pályáztak, részleteket pedig ma hoz nyilvános­ságra a tanügyminisztérium. Az új tantárgy célcsoportja a IX-XII. osztályos diákok. FELÜGYELET NÉLKÜL A NAGYVILÁGBAN. Több mint hatvan felügyelet nélküli kiskorút hoztak vissza a hatóságok az országba az év eleje óta. A nemzeti gyermekvédelmi hatóság adatai szerint a gyermekeket ti­zenhat európai országból gyűjtötték be, a legtöbben, ti­zennyolcan Spanyolországból kerültek vissza Romániába. Magyarországon tíz, felnőttkíséret nélküli, romániai kis­korút azonosítottak, Olaszországból nyolc, Francia­­országból pedig öt csellengő gyermeket hoztak haza. A hatóságok továbbá Kanadában, Németországban, az Ame­rikai Egyesült Államokban, de Görögországban, Szí­riában és Finnországban is találtak kallódó román kisko­rúakat. (Mediafax) 2014. szeptember 11., csütörtök Bemutatta csapatát Juncker Bemutatta csapatát tegnap délben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke. Románia képviselője, Corina Creţu a regio­nális politikáért felel, Navracsics Tibor az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozik majd az uniós döntéshozó testületben. Jean-Claude Juncker ismertette az új bizottság szerkezetét. Mint mondta, hét helyettese lesz, ez újdonság. Ezek egyike Federica Mogherini, a külügyi főképviselő (Catherine Ashton helyet­tese). Köztük van a volt holland kül­ügyminiszter, Frans Timmermans, aki Juncker jobbkezeként dolgozik majd a reformokért, az intézményközi kap­csolatokért, a jogállamért és az alap­vető jogok fenntartásáért. A bolgár Kristalina Georgieva a költségvetésért és az emberi erőforrásokért, a szlovén Alenka Bratusek az energiaunióért, a lett Andrus Ansip az egységes digitális piacért, az észt Valdis Dombrovskis az euróért és a szociális párbeszédért, a finn Jyrki Katainen pedig a növekedé­sért, versenyképességért és foglalkoz­tatásért felel. Juncker bizottságában ez a hét terület kapott prioritást, ezért ezekért felel a hét alelnök. A francia Pierre Moscovici lett a gazdasági és pénzügyi biztosi poszt várományosa, aki a vámügyeket is felügyeli, a brit Jonathan Hill a pénzügyi szolgáltatá­sokért, a német Günther Öttinger a digitális gazdaságért felel majd biz­tosi tisztségében Juncker javaslata szerint. A feladatok, tárcák tegnapi kihir­detését követően a kijelölt biztosokat az Európai Parlament illetékes szak­­bizottságai meghallgatják, majd az Európai Parlament strasbourgi plená­ris ülésén szavaz arról, hogy támogat­­ja-e a testület egészét. Ha az EP több­sége támogatja a Juncker-bizottságot, a tanács kinevezi a testületet, amely ezt követően hivatalba léphet. AGGÓDIK AZ SZNT Alkalmatlan tisztségére Corina Creţu A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alkalmatlannak találja Corina Creţu biztosjelöltet arra, hogy az Európai Bizottságban a regionális politikákért feleljen. Izsák Balázs SZNT-elnök ki­­­fejtette: az EU működéséről szóló szerződés a regionális po­litika céljaként határozza meg a régiók közötti egyenlőtlenségek kiküszöbölését, a leszakadó ré­giók felzárkóztatását. Hozzátette, Székelyföld a kulturális, nyelvi különbözősége miatt került le­szakadó pályára Romániában. „Hogyan fogja Székelyföld le­küzdeni a leszakadását, ha egy nacionalizmusáról, magyarelle­­nességéről ismert politikus felel majd uniós szinten a felzárkóz­tatásáért?” - tette fel a kérdést Izsák Balázs. Hozzátette, Corina Creţu személye nem jelent ga­ranciát arra, hogy az EU alap­­dokumentumaiban megfogal­mazott elvek érvényesüljenek. Az SZNT elnöke nem tartotta kizártnak, hogy Románia szá­mára éppen azért volt fontos a regionális politikákért felelős biztosi poszt megszerzése, hogy a tisztségen keresztül akadá­lyozza a kulturális sokszínűség érvényesülését a regionális poli­tikában. „Az EU luxemburgi bí­róságán zajló perünkben Ro­mánia attól óvja Európa nemze­ti, nyelvi szigeteit, hogy nemze­tiségi enklávévá alakuljanak. A román nacionalisták ma is hívei az évtizedeken át gyakorolt asszimilációs politikának. Nyíl­tan vagy burkoltan azért cselek­szenek, hogy a Ceauşescu-dik­­tatúra idején kialakított elvek érvényesüljenek” - jelentette ki Izsák Balázs.

Next