Háromszék, 2015. április (27. évfolyam, 7459-7481. szám)
2015-04-22 / 7474. szám
MAROSVÁSÁRHELYI UTCANEVEK A magyarokat hibáztatják A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka szerint a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) azzal a szándékkal helyezett ki kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen, hogy etnikumközi feszültségeket gerjesszen. A hatósági vezető ugyanakkor továbbra sem lát semmi kifogásolnivalót az elmúlt két napban foganatosított intézkedéseiben, sőt. Részletek a 2. oldalon Közösen a szívkórházért FARCÁDI BOTOND A Magyar Polgári Párt is aktívan részt vesz a háromszéki RMDSZ által a kovásznai szívkórház önkényes névváltoztatása elleni tiltakozásképpen kezdeményezett aláírásgyűjtésben - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Kulcsár-Terza József. Az MPP megyei elnöke közölte: tagjaik, önkormányzati képviselőik révén megyeszerte gyűjtik az aláírásokat, a kovásznai szívkórház nevének megváltoztatása ugyanis olyan ügy, amelyben párthovatartozástól független, közös fellépésre van szükség, ha már megelőzni nem lehetett a kormány intézkedését. A székelyek nagy menetelése, majd a himnuszbírság miatt kezdeményezett sepsiszentgyörgyi tiltakozássorozat során bebizonyosodott: képesek vagyunk a közös fellépésre, a Dr. Benedek Géza Szívkórház nevének megváltoztatása során ugyanerre van szükség - érvelt Kulcsár-Terza József. (folytatása a 2. oldalon) SEPSISZENTGYÖRGY Utolsó simítások a városházán A külső stukkódíszeken dolgoztak tegnap, illetve az utoljára hagyott sarokszoba meszelésén - ezzel befejeződik a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal külső-belső felújítása, amely 2014 augusztusában kezdődött, és 889 ezer lejt emésztett fel. Lényegében csak meszelést és kisebb javításokat végeztek az épületen, a belső sétálóutca kialakításához szükséges földszinti helyiségek megnyitására (a falak áttörésére) később kerül sor. A külső állványzatot a napokban lebontják, így a Szent György Napokon már felfrissített - régi sárga színétől csak árnyalatokban eltérő, kevésbé rikító - homlokzatú városháza előtt sétálhatunk. (demeter) Már a homlokzatot igazítják Visszaszorítanák az iskolaelhagyást FEKETE RÉKA Évente legalább öt-hat osztálynyi nyolcadikos diák nem folytatja a tanulmányait az általános iskola elvégzése után, százötven-százhatvan tanuló már tanév közben lemorzsolódik, harminc-negyven pedig nem felvételizik kilencedik osztályba - közölte tegnap első sajtótájékoztatóján Kiss Imre újonnan kinevezett megyei főtanfelügyelő, aki arról is szólt, a jövőben konkrét lépéseket tesz a tanfelügyelőség az iskolákkal és önkormányzatokkal közösen az iskolaelhagyás csökkentéséért. Az elmúlt tanévben az 1978 nyolcadik végzős osztályát, nyolcvanketten megkos háromszéki tanulóból nyolcvannyol buktak, és még nyolcvanketten eltűntek azan nem fejezték be az általános iskola megyei beiskolázási statisztikából, közülük ötvenen más megyében folytatták tanulmányaikat. Ha idén ugyanilyen arányban morzsolódnak le tanév közben, valamint buknak, távoznak Háromszékről, illetve nem folytatják tanulmányaikat, akkor több mint 11 százalékkal kevesebben tanulnak majd az ősszel induló kilencedik osztályokban, ami elsősorban a szakiskolákat érinti majd - véli a főtanfelügyelő. (folytatása a 3. oldalon) Az árapataki iskola nyolcadikosai sem mind tanulnának tovább ALBERT LEVENTE ARCHÍV FELVÉTELEI Imáról holnapra . Egyoldalú multikulturalitás Jó lenne visszaszerezni Marosvásárhely irányítását. Nem csupán az ott élő, egyre durvábban elnyomott és megfélemlített magyarokért, hanem a román demokrácia egészségéért is szükség van erre. Hogy a legjobb nyerjen, akkor is, ha nem román. Hogy egy település közössége a derűsebb jövőért, a fejlődésért, az előrehaladásért válasszon vezetőt, ne a múlt és jelen vélt vagy valós sérelmeinek visszatromfolására. Ehhez megfelelő jelöltre van szükség, és csak remélni lehet, hogy a magyar pártok által szervezett előválasztáson olyan személyiségek indulnak, akikre nem csupán magyarságukért voksolnának a lassan mindenből kiábrándult polgárok. Fordítva is lehetne: ha a 2000-ben megválasztott Florea másfél évtized alatt kiérdemelte volna a város kisebbé vált felének megbecsülését is, akkor nem kellene ilyen elkeseredetten felzárkózni ellene, és ezeket a sziszifuszi, mindent mindig elölről kezdő küzdelmeket és elpazarolt energiákat építésre, városfejlesztésre, az áhított jólét megközelítésére lehetne fordítani. Egy előrelátó városvezetőnek nem a kétnyelvűség ellen kellene síkraszállnia - a táblaháborúban magára talált, valamikor fegyelmi miatt lefokozott szekusból lett helyi rendőrfőnök Bretfeban kerek perec kijelentette, hogy ő nem az önkormányzat, hanem a polgármester alárendeltje, az ő utasításait követi, hanem mellette, az írott és főleg az íratlan törvények, a vétlen szomszédok iránti tiszteletből. Nem lehet megérteni, hogy miért jó a románoknak a magyarok haragja, miért sérti a multikulturalitást lobogtató politikusokat a más, nem importált, hanem helyben gyökerező kultúra. Álságos a nagyobb költségekre hivatkozni a milliós sikkasztások országában. A ma 45 százalékban magyar lakosságú Marosvásárhelyen - ahol mindössze két magyar nevű iskola van - két Dacia árával büntetik a kétnyelvű táblákat, Kolozsváron románok is tüntetnek a magyar feliratokért, Nagyváradon több ezer támogató aláírás dacára kétséges a városalapító Szent László-szobor jóváhagyása, Kovásznán egy sarlatán nevét nem hajlandó törölni a dr. Benedek Géza Szívkórházat sutyiban átkeresztelő minisztérium, és senki nincs, aki e világos rosszindulatnak gátat vetne. A kormány a túlélésén, az ellenzék a megbuktatásán dolgozik, mindkét oldalról körülhízelgik az RMDSZ-t a szavazataiért, de amíg a szövetség az újratervezéssel foglalkozik, zavartalanul rombolnak. Láthatóan senkinek sem fordul meg a fejében, hogy a multikulturalitás vagy az állampolgári egyenlőség, vagy egyszerűen a tagadhatatlan érdemek jeleként a magyar előd nevét is kiírják a máig legerősebb, de már csak románul oktató brassói líceumra, kolozsvári kórházra vagy egy belső-erdélyi kastélyban berendezett falusi kultúrházra. Pedig ez lenne a megoldás. Demeter J. Ildikó