Háromszék, 2015. május (27. évfolyam, 7482-7505. szám)

2015-05-30 / 7505. szám

Önálló magyar iskola létrehozásáról döntött Besz­terce város önkormányzata. Az iskola létrehozásáról Décsei Attila Lehel, az RMDSZ Beszterce megyei szer­vezetének elnöke számolt be. A 21 tagú önkormányzat 1945 között is működött csütörtöki ülésén tizenöten támogatták az iskolaalapí­tásra vonatkozó határozat­­tervezetet. A döntést nagy­mértékben segítette, hogy a városi tanács egyetlen RMDSZ-es képviselője ké­pezi a mérleg nyelvét a két nagy tábor között. Décsei Attila Lehel szerint a 2015- 2016-os tanévet önálló szer­vezeti keretben, de még a régi helyen, az Andrei Mure­­șanu Iskola termeiben kezd­hetik meg a magyar diákok. Pár éven belül azonban be­fejeződik egy olyan iskola­­épület felújítása, amelyben immár teljesen önállóan mű­ködhet a magyar taninté­zet. Az intézmény Hunyadi János nevét viseli majd, hi­szen ezen a néven 1940 és magyar nyelvű iskola a vá­rosban. Besztercén jelenleg az Andrei Mureșanu Főgim­náziumban működik ma­gyar tagozat évfolyamon­ként két-két magyar osz­tállyal. A városban hat, a megyében öt százalék a ma­gyarság aránya. Décsei el­mondta, olyan diákotthonnal is ellátott szórványközpontot szeretnének kialakítani a vá­rosban, amely összegyűjthe­ti a megye magyarul tanulni vágyó gyermekei egy részét. Azt is tervezik, hogy a je­lenlegi elméleti képzés mel­lett a magyar nyelvű szak­képzést is elindítják a város­ban. Beszterce megyében Bethlenben működik még magyar tagozattal is rendel­kező gimnázium. Tudjuk mi jól, ne tartson senki ostobának: a sár­kánydomb csak Ürügy, azért találták ki, hogy eltakar­ják vele a Mihai Viteazul-szoborcsoportot - tette szóvá a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapi ülésén Rodica Pârvan szociáldemokrata képviselő. A nacionalista jellegű felszólalásairól ismert kép­viselő elmondta, egy cso­port választópolgár nevé­ben szólal fel, akikkel együtt ő maga sem érti, mi­ért a „parkbővítés, vagy ne­vezzék ahogy akarják”, hol­ott a város számára sokkal fontosabb munkálatok len­nének, példaként a Bodok Szállót hozva fel. Vála­szában Antal Árpád polgár­­mester megismételte koráb­­b folytatása­­s érveit az etnikai terekre vonatkozóan, hozzátéve, a Mihai Viteazul térrel kap­csolatban bebizonyította tiszteletét a város román közössége iránt is, hiszen most sokkal jobban néz ki a szobor és környezete, mint hét esztendővel ezelőtt, el­ső polgármesteri mandátu­ma kezdetén, rendezett és használható a tér, bár - tette hozzá - a munkálatok mi­nősége hagy kívánnivalót. 3. oldalon) M FEKETE RÉKA Lehet, hogy maradnánk ebben a biztonságosban tengetni napjainkat, de legalább ennyire várjuk és vágyunk a bizonytalan után, amiben majd mi dönthetünk - fogalmazta meg Kőmíves Boróka végzős diák talán minden bal­lagó érzését tegnap a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum kicsengetési ünnepségén. Négy osztály­nak szólt az utolsó csengő és a sok tanács, Szabó Lajos kanonok útravalóként azt kívánta: „A hitnek, reménynek, szeretetnek a lámpása világítsa meg életetek útját, és akkor eljuttok a célig.” Kerekes Dóra iskolaigazgató arra in­ másolni a padtárstól, nem fog súgni sen­ sokfelé jártak, akkor jöjjenek haza, „mert tette a végzősöket, ne a bosszú és a harag ki. Magatoknak kell elkészítenetek, rajta­ élni a legjobb itthon”, majd felolvasta vezesse őket az életben, hanem végezzék­tok áll, hogy miképpen oldjátok meg a Antal Árpád polgármester üzenetét, munkájukat lelkiismeretesen, szolgálja­ feladatokat, hogyan tudjátok hasznosítani amelyben a városvezető többek között le­­nak alázattal, de ne alázatosan. Vass Csilla mindazt, amit az iskola adott nektek.” szögezi: „Nem mindig a könnyebb út a jó, tanfelügyelő hangsúlyozta: „Ettől a nap- Zsigmond József önkormányzati kép- mert a küzdelmek és kihívások szükségé­től kezdődően nem a tanár adja a házi fel­­viselő azt kívánta, maradjon meg mindig sok ahhoz, hogy jobb emberek legyünk, és adatot, hanem a mindennapok, amelyeket és minden körülmények között lelkesedés ahhoz is, hogy alkotni tudjunk.” nem lehet nem megoldani, nem lehet le­­sük, és amikor felfedezték a világok már (folytatása a 3. oldalon) Kicsengetés a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Imáról holnapra ! Most, a trianoni döntés kilencvenötödik évfordulójának előestjén talán még követelőzőbben jön elő a Kárpát-me­dencei magyar szórványkérdés, számunkra elsősorban Erdély elszórványosodásának története. Ha csak számszerűen tekintjük a folyamatokat, úgy is megdöbbentő az a fogyás, ami végigkísérte a történelmi lép­tékben rövidnek mondható időszakot. „...a románok létszá­mához hasonlóan ma mintegy huszonhárommillió magyar­nak kellene élnie a Kárpát-medencében” — írja Pomogáts Béla egyik tanulmányában. Ehhez képest feleannyian, ha vagyunk, és az apadás - az elmúlt negyedszázados „ demokrá­ciában ” is - megállíthatatlannak látszik. Sőt, nem minden jellemezhető számokkal, veszteségeink azonban, ha egyéb szempontokat is figyelembe veszünk, talán még hangsúlyo­sabbak. Az sem kétséges, hogy az identitásváltás folyamatá­ban sérül leginkább az emberi lélek, a kultúraváltás köztes állapota akár több nemzedékre kiható válságot okozhat, s ha össznemzeti szempontból a megmaradás parancsa a mérvadó, az identitásváltásba kényszerített egyén nehéz élethelyzetbe kerül. A Szórvány­vidéken járva ezek a kérdések még inkább elő­tolakodnak. És érdemes elmenni oda, ahol már évtizedek óta nincs magyar elemi iskola, és emberi sorsokon keresz­tül megsejteni, mivel is jár(hat) eme identitásváltás. A ma­gunkfajta többséginek (a székelyföldi relatív többségi tudat közvetett erősítése okán is­ érdemes néha feltennie a kér­dést: tehet-e mást a - lapunk mai számában a Fekete Réka szórványriportjában idézett - rozsádi Bökös Árpád, mint azt, hogy ropogósra kikeményített, patyolatfehérre kifehé­rített ingbe, színes román népviseletbe öltözteti vegyes há­zasságában született kisgyermekeit, és ünnepségre viszi a közeli ortodox kolostorba? Tehet-e mást az özvegyen ma­radt, sok betegségtől szenvedő Csuka Irén, mint azt, hogy örül három leányának, akik mind vegyes házasságban él­nek? És a konkrét kérdések sorát folytathatnánk. Intézményesen viszont sokat tehetünk azért, hogy enyhül­jön eme kényszer, az asszimilációs nyomás. S ha a természetes asszimilációs folyamatok megállíthatatlanok is, a templom és iskola kettőse elhivatott emberek ténykedése révén továbbra is megadhatja azt a kulturális hátteret, amelyben megélhető a gyökerekhez való ragaszkodás öröme. S nekünk kell támogat­nunk ezt, itthoni és anyaországi többségieknek egyaránt. Ek­kor ellensúlyozható bár részben az a homogenizációs törek­vés, amely Trianon óta változatlanul jellemzi a hazai közéleti gondolkodást, ekkor segíthet az európai kisebbségvédelmi rendszerek egész sora, amelyek papíron várják, hogy gyakor­latba ültessék. Segíthet abban, hogy egyetlen identitását sza­badon és teljes körűen megélni kívánó egyén vagy közösség se kényszerüljön önmaga feladására. Ferenci Csaba

Next