Háromszék, 2015. május (27. évfolyam, 7482-7505. szám)
2015-05-30 / 7505. szám
Önálló magyar iskola létrehozásáról döntött Beszterce város önkormányzata. Az iskola létrehozásáról Décsei Attila Lehel, az RMDSZ Beszterce megyei szervezetének elnöke számolt be. A 21 tagú önkormányzat 1945 között is működött csütörtöki ülésén tizenöten támogatták az iskolaalapításra vonatkozó határozattervezetet. A döntést nagymértékben segítette, hogy a városi tanács egyetlen RMDSZ-es képviselője képezi a mérleg nyelvét a két nagy tábor között. Décsei Attila Lehel szerint a 2015- 2016-os tanévet önálló szervezeti keretben, de még a régi helyen, az Andrei Mureșanu Iskola termeiben kezdhetik meg a magyar diákok. Pár éven belül azonban befejeződik egy olyan iskolaépület felújítása, amelyben immár teljesen önállóan működhet a magyar tanintézet. Az intézmény Hunyadi János nevét viseli majd, hiszen ezen a néven 1940 és magyar nyelvű iskola a városban. Besztercén jelenleg az Andrei Mureșanu Főgimnáziumban működik magyar tagozat évfolyamonként két-két magyar osztállyal. A városban hat, a megyében öt százalék a magyarság aránya. Décsei elmondta, olyan diákotthonnal is ellátott szórványközpontot szeretnének kialakítani a városban, amely összegyűjtheti a megye magyarul tanulni vágyó gyermekei egy részét. Azt is tervezik, hogy a jelenlegi elméleti képzés mellett a magyar nyelvű szakképzést is elindítják a városban. Beszterce megyében Bethlenben működik még magyar tagozattal is rendelkező gimnázium. Tudjuk mi jól, ne tartson senki ostobának: a sárkánydomb csak Ürügy, azért találták ki, hogy eltakarják vele a Mihai Viteazul-szoborcsoportot - tette szóvá a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapi ülésén Rodica Pârvan szociáldemokrata képviselő. A nacionalista jellegű felszólalásairól ismert képviselő elmondta, egy csoport választópolgár nevében szólal fel, akikkel együtt ő maga sem érti, miért a „parkbővítés, vagy nevezzék ahogy akarják”, holott a város számára sokkal fontosabb munkálatok lennének, példaként a Bodok Szállót hozva fel. Válaszában Antal Árpád polgármester megismételte korább folytatásas érveit az etnikai terekre vonatkozóan, hozzátéve, a Mihai Viteazul térrel kapcsolatban bebizonyította tiszteletét a város román közössége iránt is, hiszen most sokkal jobban néz ki a szobor és környezete, mint hét esztendővel ezelőtt, első polgármesteri mandátuma kezdetén, rendezett és használható a tér, bár - tette hozzá - a munkálatok minősége hagy kívánnivalót. 3. oldalon) M FEKETE RÉKA Lehet, hogy maradnánk ebben a biztonságosban tengetni napjainkat, de legalább ennyire várjuk és vágyunk a bizonytalan után, amiben majd mi dönthetünk - fogalmazta meg Kőmíves Boróka végzős diák talán minden ballagó érzését tegnap a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum kicsengetési ünnepségén. Négy osztálynak szólt az utolsó csengő és a sok tanács, Szabó Lajos kanonok útravalóként azt kívánta: „A hitnek, reménynek, szeretetnek a lámpása világítsa meg életetek útját, és akkor eljuttok a célig.” Kerekes Dóra iskolaigazgató arra in másolni a padtárstól, nem fog súgni sen sokfelé jártak, akkor jöjjenek haza, „mert tette a végzősöket, ne a bosszú és a harag ki. Magatoknak kell elkészítenetek, rajta élni a legjobb itthon”, majd felolvasta vezesse őket az életben, hanem végezzéktok áll, hogy miképpen oldjátok meg a Antal Árpád polgármester üzenetét, munkájukat lelkiismeretesen, szolgálja feladatokat, hogyan tudjátok hasznosítani amelyben a városvezető többek között lenak alázattal, de ne alázatosan. Vass Csilla mindazt, amit az iskola adott nektek.” szögezi: „Nem mindig a könnyebb út a jó, tanfelügyelő hangsúlyozta: „Ettől a nap- Zsigmond József önkormányzati kép- mert a küzdelmek és kihívások szükségétől kezdődően nem a tanár adja a házi felviselő azt kívánta, maradjon meg mindig sok ahhoz, hogy jobb emberek legyünk, és adatot, hanem a mindennapok, amelyeket és minden körülmények között lelkesedés ahhoz is, hogy alkotni tudjunk.” nem lehet nem megoldani, nem lehet lesük, és amikor felfedezték a világok már (folytatása a 3. oldalon) Kicsengetés a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Imáról holnapra ! Most, a trianoni döntés kilencvenötödik évfordulójának előestjén talán még követelőzőbben jön elő a Kárpát-medencei magyar szórványkérdés, számunkra elsősorban Erdély elszórványosodásának története. Ha csak számszerűen tekintjük a folyamatokat, úgy is megdöbbentő az a fogyás, ami végigkísérte a történelmi léptékben rövidnek mondható időszakot. „...a románok létszámához hasonlóan ma mintegy huszonhárommillió magyarnak kellene élnie a Kárpát-medencében” — írja Pomogáts Béla egyik tanulmányában. Ehhez képest feleannyian, ha vagyunk, és az apadás - az elmúlt negyedszázados „ demokráciában ” is - megállíthatatlannak látszik. Sőt, nem minden jellemezhető számokkal, veszteségeink azonban, ha egyéb szempontokat is figyelembe veszünk, talán még hangsúlyosabbak. Az sem kétséges, hogy az identitásváltás folyamatában sérül leginkább az emberi lélek, a kultúraváltás köztes állapota akár több nemzedékre kiható válságot okozhat, s ha össznemzeti szempontból a megmaradás parancsa a mérvadó, az identitásváltásba kényszerített egyén nehéz élethelyzetbe kerül. A Szórványvidéken járva ezek a kérdések még inkább előtolakodnak. És érdemes elmenni oda, ahol már évtizedek óta nincs magyar elemi iskola, és emberi sorsokon keresztül megsejteni, mivel is jár(hat) eme identitásváltás. A magunkfajta többséginek (a székelyföldi relatív többségi tudat közvetett erősítése okán is érdemes néha feltennie a kérdést: tehet-e mást a - lapunk mai számában a Fekete Réka szórványriportjában idézett - rozsádi Bökös Árpád, mint azt, hogy ropogósra kikeményített, patyolatfehérre kifehérített ingbe, színes román népviseletbe öltözteti vegyes házasságában született kisgyermekeit, és ünnepségre viszi a közeli ortodox kolostorba? Tehet-e mást az özvegyen maradt, sok betegségtől szenvedő Csuka Irén, mint azt, hogy örül három leányának, akik mind vegyes házasságban élnek? És a konkrét kérdések sorát folytathatnánk. Intézményesen viszont sokat tehetünk azért, hogy enyhüljön eme kényszer, az asszimilációs nyomás. S ha a természetes asszimilációs folyamatok megállíthatatlanok is, a templom és iskola kettőse elhivatott emberek ténykedése révén továbbra is megadhatja azt a kulturális hátteret, amelyben megélhető a gyökerekhez való ragaszkodás öröme. S nekünk kell támogatnunk ezt, itthoni és anyaországi többségieknek egyaránt. Ekkor ellensúlyozható bár részben az a homogenizációs törekvés, amely Trianon óta változatlanul jellemzi a hazai közéleti gondolkodást, ekkor segíthet az európai kisebbségvédelmi rendszerek egész sora, amelyek papíron várják, hogy gyakorlatba ültessék. Segíthet abban, hogy egyetlen identitását szabadon és teljes körűen megélni kívánó egyén vagy közösség se kényszerüljön önmaga feladására. Ferenci Csaba