Háromszék, 2016. január (28. évfolyam, 7686-7709. szám)

2016-01-13 / 7694. szám

2016. JANUÁR 13. • SZERDA • XXVIII. ÉVFOLYAM • 7694. SZÁM aromsze www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,20 LEI • ELŐFIZETŐKNEK: 88 BANK Támogatják a szakoktatást A jelenlegi nyolcadikosok számára a IX. osztályos helyek több mint felét, 55,56 százalékát szak­képzésben hirdeti meg a megyei tanfelügyelőség a jövő tanévre. Tizenhat szakközépiskolai és huszonnégy hároméves szakiskolai osztályban tanítanak szakmát, harminckettőben az elméleti, felekezeti, művészeti és pedagógiai képzésre esik a hangsúly. A 2016/2017-es tanév beiskolázási tervét tegnap ismertette Kiss Imre megyei főtanfelügyelő.»­2 ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI A sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola - a vállalkozók a szakoktatásba fektetnek A Don-kanyar hőseire emlékezve VÁRYOS PÉTER » Bár a hős katonai szempontból általában a halot­tat jelenti, de hősök voltak azok is, akik túlélték a Don-kanyar katasztrófáját - fogalmazta meg Papp Attila tiszteletes a belváro­si református templomban zajló megemlékezésen. Arról, hogy hősök voltak-e a keleti frontra német utasításra kivezényelt második magyar hadsereg kato­nái, az idők során megoszlottak a vélemények, volt, amikor szé­gyenletes hadicselekménynek nevezték, holott a magyar had­történet egyik legvéresebb csatá­ja kezdődött 1943. január 12-én, négyszer akkora veszteséggel a magyarságnak, mint a mohácsi csata - ezt már a Don-kanyar tör­ténetét felelevenítő Nagy Zoltán mondta.­­­ A 73 évvel ezelőtt a Don-kanyarnál és a keleti fronton elesett magyar katonák tiszteletére szervezett megemlékezést tegnap délután Sep­­siszentgyörgyön a Történelmi Vitézi Rend sepsiszéki állománya. Fellázadt a sepsiszentgyörgyi MPP? A Magyar Polgári Pártnak 2016-ban is ugyanazok a célkitűzési, mint az elmúlt esztendőben: továbbra is ellenzéki összefogást szeretnének a választás szabadságának jegyében, és partnersé­get az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) - jelentette ki Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke. Tisztában van azzal, hogy mindez ellentmond az országos elnökség által meghirde­tett iránynak - Biró Zsolt elnök az RMDSZ-szel kötött paktumot -, de meggyőződése, hogy tagságuk, támogatóik ezt akarják, éppen ezért bízik benne, más megyékből is csatlakoznak hoz­zájuk, és közösen sikerül meggyőzniük a párt vezetőségét arról, hogy rossz úton járnak. FARKAS RÉKA : Bálint József számba vette, hogy az általa irá­nyított szervezet az elmúlt esz­tendőben minden, a magyarság számára fontos megmozdulá­son részt vett, kiálltak nemze­tiségi jogainkért, és ugyanezt teszik a továbbiakban is. Kifej­tette, a párt tagságát, szimpati­zánsait megzavarta „az elnök és néhány segítője által szorgal­mazott stratégiai partnerség az RMDSZ-szel”. Mint fogalmazott, stratégiai partnerségre szükség van nemzeti ügyekben, ám eb­ben mindhárom magyar párt­nak részt kell vennie, és mindez nem jelentheti a megmérettetés, a verseny feladását, a választók becsapását.»­S BESZÉLGETÉS ORBÁN LEVENTÉVEL Az M Stúdiótól a Saul fiáig Magyarországon és Romániában egyaránt nagy visszhangot váltott ki, hogy a Nemes Jeles László által rendezett Saul fia című film kapta az idei Aranyglóbusz-díjat. Az egyik főszereplő Molnár Levente, a kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, de háromszéki vonatkozása is van az alkotásnak: a sepsiszentgyör­gyi M Stúdió Mozgásszínház társulatának tagja, Orbán Levente is játszik benne. Vele beszélgettünk röviden a filmről és a díjról.»­3 I­máról holnapra ■ Reménysugár !" H­ogy mennyire nem normális országban rem élünk, azt jól mutatja, milyen mértékben JS IS lepődünk meg a normális gesztuso­kon, döntéseken. A román igazságszolgáltatás gyakorta megbicsaklott magyar ügyekben, így tavaly szinte hihetetlen volt, amikor a ma­gyar himnusz perében nem a prefektúrának adtak igazat, és kimondták, nincs helye a jogi csűrcsavarnak, szabadon énekelhető bármely állam himnusza bárhol, bármikor. Ugyanilyen meglepő volt most a Maros Megyei Törvényszék döntése, mely szerint nincs joga a polgármes­ternek önkényesen megakadályozni a neki nem tetsző utcai tiltakozásokat, a székely szabadság napján mégis felvonulhatnak a magyarok, a városháza köteles kiállítani az engedélyt. Két teljesen normális, jogállamhoz méltó döntés. Sok mindennel magyarázható, hogy nem tudjuk kellő természetességgel fogadni a fenteb­bihez hasonló határozatokat. Elsősorban, mert ritkák, mint a fehér holló, sokkal gyakrabban esik szó vélt vagy valós jogsértésekről, ellenünk hozott ítéletekről, hatósági visszaélésekről. Amikor a politikum beletenyerel, vagy az állam­szintre emelt nacionalizmus rátelepszik minden­re, bizony szokatlan a józan hang. Minden bíró­sági ítélet, minden letartóztatás esetében szárba szökken a gyanú: vajon valóban vétkes az illető, vagy legfőbb bűne a magyarsága? Nincs hitelük a bűnüldöző vagy korrupcióellenes szerveknek, az igazságszolgáltatásnak, és régóta nincs már hitele a román sajtónak sem, amely napokig harsogta december elején, hogy „magyar terroristát” fogtak a hatóságok, ám most, az Aranyglóbusz átadása után nem győztek ódákat zengeni a „román” Molnár Leventéről, akinek magyarságát a dicsőség fényében elfelejtették kiemelni. Teljesen eltorzult világunk, ahol már a sportmérkőzések is a székely himnusz miatti hőbörgésről, a nacionalista megnyilvánulások­ról szólnak. Nagyot lépett hátra Románia az elmúlt két-három esztendőben, újra visszaköltözött a legsötétebb kilencvenes évek elejét idéző han­gulat, hatósági segédlettel, állami irányítással. Az oly sokat dicsőített Ponta-kormány sunyi módon engedte elszabadulni a magyarellenes indulatokat. Miközben lépten-nyomon azt hang­súlyozták, mily példás módon rendezte Románia kisebbségei helyzetét, meglévő jogaink védel­mére kényszerítettek, hogy se idő, se energia ne maradjon az újak követelésére. Nem csoda hát, ha bizakodással tölt el bennünket minden normalitást idéző gesztus. Feléled a remény, hogy talán vége az újabb sötét korszaknak, ha az ország legfelsőbb vezetése, a kormány nem támogatja, talán mégis visszaszo­rulnak, csitulnak a magyarellenességet gerjesz­tő sötét erők. Igazságot szolgáltat az igazság­szolgáltatás, valóban bűnösöket tartóztatnak le a bűnüldözők, a média pedig feladatához híven a valóságról szól, nem uszít, manipulál. Talán beköltözik Romániába is a normalitás. FARKAS RÉKA

Next