Háromszék, 2016. március (28. évfolyam, 7735-7759. szám)

2016-03-26 / 7757. szám

ÁLDOTT HUSVÉTOT EGYHÁZFŐK HÚSVÉTI ÜZENETE Jézus él és itt van közöttünk ! Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, sokan a legnagyobb keresztény ünnepként tartják számon, sőt, az ünnepek ünnepeként is értékelik. Történelmi magyar egyházaink főpásztorai ebben az esztendőben is elküldték húsvéti pásztorlevelüket. Az alábbiakban az üzenetekből szemlézünk. Krisztus kereszthalálával és föltámadásával megváltotta a világot, és mennybemenetele­kor helyet készített számunk­ra is - írja Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római-ka­tolikus Főegyházmegye ér­seke. A keresztény ember a Feltámadás tanúja. Ezért ke­resztény hitünk alapja Krisz­tus feltámadása. Szent Pál ezt világosan tanítja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, sem­mit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. (...) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalom­ra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.” Ugyanakkor a húsvét a legna­gyobb ünnepünk. Az ősegy­házban húsvét éjszakáján a szentmisében szolgáltatták ki a hitújoncoknak a beavatás szentségeit: megkeresztelték, megbérmálták őket, és először járultak szentáldozáshoz, így lettek nagykorú kereszténnyé. Ezért írja elő az Egyház III. parancsolata: „Évente gyón­yál és legalább húsvéti időben áldozzál.” Legalább egy év­ben egyszer a húsvéti időben engesztelődjünk ki Istennel a szentgyónásban és a szentál­dozásban. Ne feledjétek, hogy a húsvéti szentgyónás és szen­táldozás hagyományos idő­szaka Szentháromság vasár­nappal zárul. (...) A keresztény ember a Feltámadt Krisztus tanúja - üzeni az érsek. Hányszor akarjuk még a világtörténelem folyamán Ba­rabást választani? Hányszor ismerjük még félre a jó megol­dást, és hányszor hagyjuk még, hogy hamis eszmékkel, olcsó, de kecsegtető, szép remények­kel megvásároljanak? - teszi fel a kérdést Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangéli­kus-Lutheránus Egyház püs­pöke, miután pásztorlevelében a választás lehetőségeit bon­colgatja. Majd folytatja: Mielőtt a rezignált passzivitás várába bezárkóznánk, hallgassuk meg még egyszer azt az örömhírt, hogy egy választás végérvé­nyesen eldőlt. Ez nem emberi választás, ez nem megkesere­dett és reményvesztett döntés volt, hanem egy radikális örök­érvényű igen. A Mindenható Örök Isten szeretetének igene hangzott el. A megváltó Jézus Krisztus minket választott. Ő kétezer évvel ezelőtt ott, a tá­voli római provinciában a tel­jes és megbékélt életre vágyó, kétségbeesett ember mellett döntött. Ma, a 21. század elején a bizonytalanság és kétségek előtt megtorpant, életét féltő és nagy rémektől megrettent bűnös, lázadó, tagadó ember mellett döntött.1­2 KÉP: COODLE ART PROJEKT Sebastiano Ricci: A feltámadás, 1715-1716 Maratoni tojásírás SZEKERES ATTILA • Másodszor szervezett maratoni tojásírást a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány. Tegnap délelőtt 10 órá­tól ma hajnali 5 óráig tartott a folyamatos tojásírás. A Míves Ház­ban két teremben folyt a tojásművészet. Ottjártunkkor, este 8- kor ötvenöten szorgoskodtak az alapítvány emeleti műhelyében, hatvanöten a földszinti kiállítóteremben. Addig összesen 284-en jelentkeztek, s még érkeztek az újabb tojásírni óhajtók. A szám már meghaladja a tavalyi, 24 óra alatti 225-ös résztvevőszámot. A kiállítóteremben megtekinthetőek voltak a kézdivásárhelyi Opra Etelka írott tojásai, félezer darab. A SZERZŐ FELVÉTELE máról holnapra Nagyszombat, 2016 , még a gyász napja, a sírásé, a végtisz­tességé. Milyen különös, hogy ma való­ságosan is gyászol és temet Európa és a keresztény világ­ nem csupán a terrorista merényletek áldozatainak hozzátartozói, és talán nem önmagukban az ártatlanul megölt embertársakat, hanem valami olyant is, ami mindannyiunké. Mindjárt kétezer éve tudjuk, hogy van feltá­madás, de az idén valahogy kevésbé örömteli az ünnepre való készülődés: fél szemmel, fél füllel, fél lélekkel mindenki a híreket lesi, a tojás nem olyan piros, a kalács nem olyan édes, egy-két családtag úton van, épségéért fohászkodik most az is, aki amúgy messze elkerüli a templomot. Legmegbíz­hatóbb segítségnek az ima tűnik, megint... Szomorú, ami Brüsszelben - és korábban Párizsban, Madridban, Londonban vagy megannyi más városban - történt. Ijesztő, hogy a csúcstechnológiával és állítólag jól képzett szakemberekkel felszerelt nyugati hatóságokat olyan könnyű kijátszani. Az sem megnyugtató, hogy - egy tegnapi hír szerint - Romániában is lehetnek támogatói az Iszlám Államnak, de ők szabadon mászkálnak, miközben néhány petárda miatt sem karácsonykor, sem húsvétkor nem lehet gyermekei mellett egy kézdivásárhelyi családapa. Nem igazi ünnep az, ahonnan valaki hiányzik, akár ideiglenesen is. Mikor a gyűlölet öl, rombol és pusztít, nehéz arra gondolni, hogy valamikor régen egy szakállas fiatalember szeretetet hirdetett, habár láthatjuk, hogy csak így lehet élni, legalábbis lélekkel meg­áldott emberhez méltó módon. Mégis, mennyi haragot gyűjtöttünk mi is, mennyi jogosnak érzett mérget, indulatot zúdítottunk szeretteink vagy az utunkba kerülő eladó, járművezető nyakába, aki talán nem volt egészen vétlen, de hát mi sem vagyunk mindig azok. Mi lenne velünk megbocsá­tás nélkül? Gondoljunk el egy olyan ebédet, ahol minden résztvevő a sérelmeit vagy fájdalmait tálalja ki: van hozzá kedvünk? Próbáljuk inkább a mosolygósat, a szétesett ételen is jobb nevetni, mint dühöngeni, nem olyan nagy baj az. A friss locsoló­versek között biztosan akad robbantás is, de inkább tréfa legyen, mint rettegés vagy bosszúért kiáltó hetvenkedés. Egy kultúra, egy keresztény értékrend képviselői vagyunk, és üzenet az is, ha derűsen töltjük a húsvétot: jele, hogy nem győz le minket a gyűlölet, a vaktában gyilkoló fegyveres eszme. Nagyszombat után húsvétkor a feltámadást ünnepeljük, ez mindig reményt ad. Szükségünk is van rá. DEMETER­. ILDIKÓ

Next