Háromszék, 2016. november (28. évfolyam, 7940-7964. szám)
2016-11-19 / 7956. szám
áromszék 2016. NOVEMBER 19. HÉTVÉGE KÖZÉLET RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA SZAKÁLY SÁNDORRAL Magyarország a második világháborúban Magyarország a második világháborúban kényszerpályán mozgott, ennek oka Trianon - mondta Sepsiszentgyörgyön Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója szerdán este tartott előadást a Székely Nemzeti Múzeumban a Kós Károly Akadémia meghívottjaként A magyar honvédség a második világháborúban címmel. Részletesen szólt az időszak katonai, politikai történéseiről, jól érzékeltetve a mindenkori nagyhatalmi érdekek jelentőségét. MÓZES LÁSZLÓ . A történész elmondta: a következetes revíziós politika eredményeként visszatérő területek, illetve azok remélt megtartása volt az indok, amely Magyarországot és a magyar királyi honvédséget a második világháborúba kényszerítette. A trianoni békediktátum csupán 35 ezer fős honvédséget engedélyezett Magyarország számára, az pedig olyan állapotban volt, hogy az ország védelmére nem volt elegendő, csak belső rendfenntartásra, meg sem közelítette Csehszlovákia, Románia haderejét. Ugyan 1938-ban érzékelhető az első jelentős változás, Darányi Kálmán bejelenti a győri programot, amely jelentős összeget, egymilliárd pengőt irányoz elő a honvédség, az infrastruktúra fejlesztésére (más kérdés, hogy hiába is lett volna pénz hadi kiadásokra, a magyar ipar nem tudta volna teljesíteni az esetleges megrendeléseket), ám ennek ellenére 1938-ban véletlen remény sem lehetett arra, hogy Magyarország fegyveres revíziót hajtson végre. Az ország számára ugyanakkor döntő jelentőségű, hogy 1939-ben aláírják a Molotov-Ribbentropp paktumot, és érdekszférákra osztják fel Európát. A nagy kérdések egyike, hogy miként lehetett volna megoldani a román-magyar viszonyt, ugyanis sem Németországnak, sem Olaszországnak nem volt érdeke, hogy a két ország háborúzzon egymással. Magyarország és Románia között nem lehet fegyveres konfliktus, ezért megszületik a második bécsi döntés, amely mindkét fél elégedetlenségét eredményezte, a két ország között pedig nagyobb az ellentét, mint bármely két állam között. Ugyanakkor Magyarországnak az volt az elemi érdeke, hogy kimaradjon a háborúból, nem is lett volna alkalmas arra, hogy sikeres háborút vívjon a románokkal. Teleki Pál halála után Horthy Miklós 1941-ben Bárdossy Lászlót nevezi ki miniszterelnökké, ő szintén ellenzi a hadba lépést, hangsúlyozván, hogy az országnak meg kell őriznie erejét a háború végéig, erről vitázott is a katonai és a politikai vezetés. Miután 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 23-án Magyarország németek melletti szolidaritást vállalt, megszakítva a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval - ezt a döntést Horthy hozta meg. Majd Kassa és egy gyorsvonat vélhetően szovjetek általi bombázása után, június 27-én bejelentik a hadiállapotot is, mivel Magyarországot támadás érte. 1941 júniusában senki nem feltételezte, hogy a német-szovjet háborúban nem a németek lesznek a győztesek - vélekedett az előadó. Maga Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke pedig azt gondolta, Magyarországnak minél kisebb erővel vagy egyáltalán nem kellene részt vennie a háborúban, szerinte az országnak meg kellene tartania az erejét a háború utáni időszakra, amikor jobban tudná rendezni a román-magyar kérdést. 1941- ben viszont a németek számára is világossá válik, hogy nem sikerül a Szovjetuniót villámháborúval legyőzni, újabb szövetségeseket keresnek, így a németek már Magyarországhoz fordulnak, követelve, hogy a teljes magyar haderőt küldjék a frontra. Magyarország végül a második magyar hadsereget bocsátja rendelkezésükre, azzal a feltétellel, hogy azt a németek nehézfegyverekkel szerelik fel. Az erre vonatkozó tárgyalások 1941 decemberében folytak, akkor már nem lehetett ellentmondani a németeknek - vélekedett a történész. Ám hogy mit ígértek cserébe, nem lehet tudni, az erről szóló melléklet nem került elő. A második hadsereg parancsnokává Jány Gusztávot nevezik ki, Szombathelyi Ferenc pedig kötelezővé teszi parancsnokai számára, hogy „takarékoskodjanak a magyar vérrel”. 1942. áprilisában vonulnak a keleti frontra, első vonalbeli támadó alakulatként, augusztusban nagy hídfőcsatákat vívnak a Don partján. Jány Gusztáv ugyan észreveszi, hogy egy ekkora hadsereg számára képtelenség egy 200 kilométeres partszakaszt védeni, utánpótlást kér, majd 1943. január 12. és február 1. között vívják legnagyobb csatájukat a Don folyó partján. A második magyar hadsereg „emberfeletti teljesítményt nyújtott”, sikerült fenntartani a szovjet páncélosokat. Jány kitartott, sok tízezer magyar, olasz, német katona élete köszönhető neki - vélekedett a történész. A tragikus ütközetben a magyar hadsereg 42 ezer katonája esett el, 28 ezer sebesültet összesítettek, míg 26 ezren szovjet hadifogságba kerültek, s év végére csak ötezren maradtak életben közülük. Az előadó további jelentős csataként beszélt az 1944 kora őszén vívott tordai ütközetről, illetve az Arad környéki harcokról, valamint Budapest védelméről és ostromáról, utóbbi során a szovjetek hatalmas veszteségeket szenvedtek, ugyanakkor mintegy tízezer magyar civil vált hadifogollyá. Ezek a magyar katonák úgy érezték, esküjükhöz híven hazájukat és szülőföldjüket védték, ezért fejet kell hajtanunk előttük. A háborúban a vesztes félnek is van igazsága - zárta előadását Szakály Sándor. Kérdésekre válaszolva úgy vélekedett, Magyarország emberi veszteséglistája napjainkban megválaszolhatatlan, míg korábban Für Lajos egymillió főben jelölte meg az áldozatok számát, ő maga 800 ezer főre becsüli. A Szovjetunióba elhurcoltak száma 600-800 ezer főre tehető, közülük több mint 200 ezer nem tért vissza, egy újabb, százezres nagyságrendű orosz adatbázis feldolgozása újdonságokkal szolgálhat. Egyébként nézete szerint már 1943 decemberében eldőlt minden Teheránban, a nagyhatalmak meghúzták a határvonalakat, akkori megállapodásaikat 1956-ban sem rúgták fel, vagyis „értünk” nem kívánta összerúgni a port a Szovjetunióval az Egyesült Államok. Összegezve Szakály Sándor úgy fogalmazott: a második világháborúban Magyarország egy kényszerpályán mozgott, az alap és az ok pedig Trianon; a két világháború közti Magyarországon a magyar társadalom egyetértett a revízió kérdésében, noha sok vita lehetett a mikéntben és a hogyanban. A SZERZŐ FELVÉTELE Búcsú Kató Sándortól Nem tudom?Egymás ellenében nem éltünk. Amikor elment, búsultam. Egyedül maradtam megint. Delíráltunk. Aztán megjött a film, ahol azt írta Csoóri Sándor a Nyolcvan huszár forgatókönyvében, hogy kiolthatatlan emberi tekintet. Na, persze, én láttam ködbe veszni ezt a tekintetet, de ez egy másik történet. Sanyi bokszoló volt, mindent elért, amit elérhetett. De ez sem volt elég. Aztán kitántorgott Magyarországra. Szegeden bokszkurzusokat tartott, és népszínházat szervezett Algyőn. Ide is sokszor eljöttek. És még jöhetnének. Az Isten nyugosztalja. Tehetetlen barátja: Bogdán László Összefogással a megfélemlítés ellen A magyarság megfélemlítéseként értékelte Soltész Miklós mindazt, ami korrupcióellenes eljárás címén történik Marosvásárhelyen a Római Katolikus Gimnázium ügyében. A budapesti kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára tegnap Sepsiszentgyörgyön beszélt erről, emiatt is fontosnak ítélve a magyar képviseletet, az RMDSZ és az MPP összefogását a parlamenti választások előtt. FARCÁDI BOTOND » Soltész Miklós tegnap a Sepsi Református Egyházmegye esperesi hivatalában tartott sajtótájékoztatót, amelyen Sánta Imre református lelkész és Kulcsár-Terza József képviselőjelölt is részt vett. A házigazda Sánta Imre elmondta: a Kulcsár-Terza József meghívására Háromszékre is ellátogató Soltész Miklós a történelmi egyházak képviselőivel találkozik, a magyar kormány által biztosított támogatási, pályázati lehetőségekről tájékoztatja őket. Kulcsár-Terza József, az RMDSZ és az MPP közös listáján induló képviselőjelölt köszönetet mondott Budapest támogatásáért, reményét fejezve ki, hogy az erdélyi magyarok valamikor meg tudják majd hálálni a segítséget. Fontos, hogy nemzeti ügyekben közösen gondolkodjunk, közösen cselekedjünk, magunkra öltsük a „magyar mezt” még akkor is, ha máskor más pólót viselünk - hívta fel a figyelmet. Európa egésze nehéz helyzetben van, a kereszténységnek utat kell mutatnia, ilyenkor különösen fontos az egyház és a társadalmi-politikai vezetők közös fellépése. Ez az összefogás senki ellen nem irányul, része ennek a római katolikus, a protestáns és az ortodox keresztény egyház is. Ugyanígy nem irányul senki és semmi ellen az az összefogás, amely az RMDSZ és az MPP között jött léte a parlamenti választások előtt. Nagyszerű ennek az üzenete, mert láthattuk: ahol létrejött ilyen összefogás a magyar szervezetek között - Kárpátalján vagy Vajdaságban -, ott sikeres volt a választás, ahol nem - Felvidéken -, ott parlamenti képviselet nélkül maradt a magyarság - fejtette ki. Az összefogás azért is fontos, mert ijesztővé kezd válni, ami korrupcióellenes eljárás címén egyes román és magyar vezetőkkel zajlik, és amely leszivárog olyan szintre is, mint a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügye. Ez esetben a vád teljesen érthetetlen, és ki kell mondani: a magyarság megfélemlítése folyik. A korrupció üldözése általában helyes, de le lehet bénítani egy önkormányzaté, egy országot, ha mindenki retteg, a felelősök pedig nem mernek döntéseket hozni - vélekedett. Soltész Miklós hangsúlyozta azt is: Magyarország nem teherként, hanem az országot építő közösségekként tekint az ott élő nemzetiségekre. Ezért az elmúlt hat év során jelentősen növelték, két és félszeresére emelték a nemzetiségeknek - köztük a románságnak és az ortodox egyháznak - szánt támogatásokat. Úgy értékelik, hogy a románság nemzeti identitásának megőrzésével Magyarországot erősíti - szögezte le az államtitkár, reményét fejezve ki, hogy ezt Románia is fontosnak tartja. Az államtitkár és Sánta Imre újságírói kérdésre elmondta: a budapesti kormány elsősorban templomok, közösségi házak felújításában, egyházi rendezvények megszervezésében segíti az erdélyi egyházakat. Az elmúlt hat évben Háromszéken mintegy 170 millió forint értékű támogatást nyújtottak a történelmi magyar egyházaknak, főként épület-felújításra. Kulcsár-Terza József és Soltész Miklós