Háromszék, 2016. november (28. évfolyam, 7940-7964. szám)

2016-11-19 / 7956. szám

áromszék 2016. NOVEMBER 19. HÉTVÉGE KÖZÉLET RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA SZAKÁLY SÁNDORRAL Magyarország a második világháborúban Magyarország a második világháborúban kényszerpályán moz­gott, ennek oka Trianon - mondta Sepsiszentgyörgyön Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója szerdán este tartott előadást a Székely Nemzeti Múzeumban a Kós Károly Akadémia meghívottjaként A magyar honvédség a második világháborúban címmel. Részletesen szólt az időszak katonai, politikai történéseiről, jól érzékeltetve a mindenkori nagyhatal­mi érdekek jelentőségét. MÓZES LÁSZLÓ . A történész elmondta: a következetes reví­ziós politika eredményeként visszatérő területek, illetve azok remélt megtartása volt az indok, amely Magyarországot és a magyar királyi honvédsé­get a második világháborúba kényszerítette. A trianoni bé­kediktátum csupán 35 ezer fős honvédséget engedélyezett Ma­gyarország számára, az pedig olyan állapotban volt, hogy az ország védelmére nem volt ele­gendő, csak belső rendfenntar­tásra, meg sem közelítette Cseh­szlovákia, Románia haderejét. Ugyan 1938-ban érzékelhető az első jelentős változás, Darányi Kálmán bejelenti a győri prog­ramot, amely jelentős összeget, egymilliárd pengőt irányoz elő a honvédség, az infrastruktúra fejlesztésére (más kérdés, hogy hiába is lett volna pénz hadi kiadásokra, a magyar ipar nem tudta volna teljesíteni az eset­leges megrendeléseket), ám en­nek ellenére 1938-ban véletlen remény sem lehetett arra, hogy Magyarország fegyveres revízi­ót hajtson végre. Az ország szá­mára ugyanakkor döntő jelen­tőségű, hogy 1939-ben aláírják a Molotov-Ribbentropp paktu­mot, és érdekszférákra osztják fel Európát. A nagy kérdések egyike, hogy miként lehetett volna megoldani a román-ma­gyar viszonyt, ugyanis sem Németországnak, sem Olaszor­szágnak nem volt érdeke, hogy a két ország háborúzzon egy­mással. Magyarország és Romá­nia között nem lehet fegyveres konfliktus, ezért megszületik a második bécsi döntés, amely mindkét fél elégedetlenségét eredményezte, a két ország kö­zött pedig nagyobb az ellentét, mint bármely két állam között. Ugyanakkor Magyarországnak az volt az elemi érdeke, hogy ki­maradjon a háborúból, nem is lett volna alkalmas arra, hogy sikeres háborút vívjon a romá­nokkal. Teleki Pál halála után Horthy Miklós 1941-ben Bár­­dossy Lászlót nevezi ki minisz­terelnökké, ő szintén ellenzi a hadba lépést, hangsúlyozván, hogy az országnak meg kell őriznie erejét a háború végéig, erről vitázott is a katonai és a politikai vezetés. Miután 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 23-án Ma­gyarország németek melletti szolidaritást vállalt, megszakít­va a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval - ezt a döntést Horthy hozta meg. Majd Kassa és egy gyorsvonat vélhetően szov­jetek általi bombázása után, jú­nius 27-én bejelentik a hadiálla­potot is, mivel Magyarországot támadás érte. 1941 júniusában senki nem feltételezte, hogy a német-szovjet háborúban nem a németek lesznek a győztesek - vélekedett az előadó. Maga Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke pedig azt gon­dolta, Magyarországnak minél kisebb erővel vagy egyáltalán nem kellene részt vennie a há­borúban, szerinte az országnak meg kellene tartania az erejét a háború utáni időszakra, ami­kor jobban tudná rendezni a román-magyar kérdést. 1941- ben viszont a németek szá­mára is világossá válik, hogy nem sikerül a Szovjetuniót vil­lámháborúval legyőzni, újabb szövetségeseket keresnek, így a németek már Magyarország­hoz fordulnak, követelve, hogy a teljes magyar haderőt küldjék a frontra. Magyarország végül a második magyar hadsereget bocsátja rendelkezésükre, azzal a feltétellel, hogy azt a németek nehézfegyverekkel szerelik fel. Az erre vonatkozó tárgyalások 1941 decemberében folytak, akkor már nem lehetett ellent­mondani a németeknek - véle­kedett a történész. Ám hogy mit ígértek cserébe, nem lehet tud­ni, az erről szóló melléklet nem került elő. A második hadsereg pa­rancsnokává Jány Gusztávot ne­vezik ki, Szombathelyi Ferenc pedig kötelezővé teszi parancs­nokai számára, hogy „takaré­koskodjanak a magyar vérrel”. 1942. áprilisában vonulnak a keleti frontra, első vonalbeli támadó alakulatként, augusz­tusban nagy hídfőcsatákat vív­nak a Don partján. Jány Gusztáv ugyan észreveszi, hogy egy ek­kora hadsereg számára képte­lenség egy 200 kilométeres part­szakaszt védeni, utánpótlást kér, majd 1943. január 12. és feb­ruár 1. között vívják legnagyobb csatájukat a Don folyó partján. A második magyar hadsereg „emberfeletti teljesítményt nyújtott”, sikerült fenntartani a szovjet páncélosokat. Jány kitar­tott, sok tízezer magyar, olasz, német katona élete köszönhető neki - vélekedett a történész. A tragikus ütközetben a magyar hadsereg 42 ezer katonája esett el, 28 ezer sebesültet összesítet­tek, míg 26 ezren szovjet hadi­fogságba kerültek, s év végére csak ötezren maradtak életben közülük. Az előadó további jelentős csataként beszélt az 1944 kora őszén vívott tordai ütközetről, illetve az Arad környéki har­cokról, valamint Budapest vé­delméről és ostromáról, utóbbi során a szovjetek hatalmas vesz­teségeket szenvedtek, ugyan­akkor mintegy tízezer magyar civil vált hadifogollyá. Ezek a magyar katonák úgy érezték, esküjükhöz híven hazájukat és szülőföldjüket védték, ezért fejet kell hajtanunk előttük. A háborúban a vesztes félnek is van igazsága - zárta előadását Szakály Sándor. Kérdésekre válaszolva úgy vélekedett, Magyarország embe­ri veszteséglistája napjainkban megválaszolhatatlan, míg koráb­ban Für Lajos egymillió főben jelölte meg az áldozatok számát, ő maga 800 ezer főre becsüli. A Szovjetunióba elhurcoltak szá­ma 600-800 ezer főre tehető, közülük több mint 200 ezer nem tért vissza, egy újabb, százezres nagyságrendű orosz adatbázis feldolgozása újdonságokkal szol­gálhat. Egyébként nézete szerint már 1943 decemberében eldőlt minden Teheránban, a nagyha­talmak meghúzták a határvona­lakat, akkori megállapodásaikat 1956-ban sem rúgták fel, vagyis „értünk” nem kívánta összerúg­ni a port a Szovjetunióval az Egyesült Államok. Összegezve Szakály Sándor úgy fogalmazott: a második világháborúban Ma­gyarország egy kényszerpályán mozgott, az alap és az ok pedig Trianon; a két világháború közti Magyarországon a magyar társa­dalom egyetértett a revízió kér­désében, noha sok vita lehetett a mikéntben és a hogyanban. A SZERZŐ FELVÉTELE Búcsú Kató Sándortól Nem tudom?Egymás ellenében nem éltünk. Amikor elment, bú­sultam. Egyedül maradtam megint. Delíráltunk. Aztán megjött a film, ahol azt írta Csoóri Sándor a Nyolcvan huszár forgató­­könyvében, hogy kiolthatatlan emberi tekintet. Na, persze, én láttam ködbe veszni ezt a tekintetet, de ez egy másik történet. Sanyi bokszoló volt, minde­nt elért, amit elérhetett. De ez sem volt elég. Aztán kitántorgott Magyarországra. Szegeden boksz­kurzusokat tartott, és népszínházat szervezett Algyőn. Ide is sokszor eljöttek. És még jöhetnének. Az Isten nyugosztalja. Tehetetlen barátja: Bogdán László Összefogással a megfélemlítés ellen A magyarság megfélemlítéseként értékelte Soltész Miklós mindazt, ami korrupcióellenes eljárás címén történik Marosvá­sárhelyen a Római Katolikus Gimnázium ügyében. A budapesti kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nem­zetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára tegnap Sepsiszentgyörgyön beszélt erről, emiatt is fontosnak ítélve a magyar képviseletet, az RMDSZ és az MPP összefogását a parlamenti választások előtt. FARCÁDI BOTOND » Soltész Mik­lós tegnap a Sepsi Református Egyházmegye esperesi hivata­lában tartott sajtótájékoztatót, amelyen Sánta Imre református lelkész és Kulcsár-Terza József képviselőjelölt is részt vett. A há­zigazda Sánta Imre elmondta: a Kulcsár-Terza József meghívá­sára Háromszékre is ellátoga­tó Soltész Miklós a történelmi egyházak képviselőivel talál­kozik, a magyar kormány által biztosított támogatási, pályázati lehetőségekről tájékoztatja őket. Kulcsár-Terza József, az RMDSZ és az MPP közös listáján induló képviselőjelölt köszönetet mon­dott Budapest támogatásáért, reményét fejezve ki, hogy az er­délyi magyarok valamikor meg tudják majd hálálni a segítséget. Fontos, hogy nemzeti ügyekben közösen gondolkodjunk, közö­sen cselekedjünk, magunkra ölt­­sük a „magyar mezt” még akkor is, ha máskor más pólót viselünk - hívta fel a figyelmet. Európa egésze nehéz hely­zetben van, a kereszténységnek utat kell mutatnia, ilyenkor külö­nösen fontos az egyház és a tár­sadalmi-politikai vezetők közös fellépése. Ez az összefogás senki ellen nem irányul, része ennek a római katolikus, a protestáns és az ortodox keresztény egyház is. Ugyanígy nem irányul senki és semmi ellen az az összefo­gás, amely az RMDSZ és az MPP között jött léte a parlamenti vá­lasztások előtt. Nagyszerű ennek az üzenete, mert láthattuk: ahol létrejött ilyen összefogás a ma­gyar szervezetek között - Kár­pátalján vagy Vajdaságban -, ott sikeres volt a választás, ahol nem - Felvidéken -, ott parlamenti képviselet nélkül maradt a ma­gyarság - fejtette ki. Az összefo­gás azért is fontos, mert ijesztővé kezd válni, ami korrupcióelle­nes eljárás címén egyes román és magyar vezetőkkel zajlik, és amely leszivárog olyan szintre is, mint a marosvásárhelyi Ró­mai Katolikus Gimnázium ügye. Ez esetben a vád teljesen érthe­tetlen, és ki kell mondani: a ma­gyarság megfélemlítése folyik. A korrupció üldözése általában helyes, de le lehet bénítani egy önkormányzaté, egy országot, ha mindenki retteg, a felelősök pedig nem mernek döntéseket hozni - vélekedett. Soltész Miklós hangsúlyozta azt is: Magyarország nem teher­ként, hanem az országot építő közösségekként tekint az ott élő nemzetiségekre. Ezért az elmúlt hat év során jelentősen növel­ték, két és félszeresére emelték a nemzetiségeknek - köztük a románságnak és az ortodox egy­háznak - szánt támogatásokat. Úgy értékelik, hogy a románság nemzeti identitásának megőr­zésével Magyarországot erősíti - szögezte le az államtitkár, re­ményét fejezve ki, hogy ezt Ro­mánia is fontosnak tartja. Az államtitkár és Sánta Imre újságírói kérdésre elmondta: a budapesti kormány elsősorban templomok, közösségi házak felújításában, egyházi rendez­vények megszervezésében se­gíti az erdélyi egyházakat. Az elmúlt hat évben Háromszéken mintegy 170 millió forint érté­kű támogatást nyújtottak a tör­ténelmi magyar egyházaknak, főként épület-felújításra. Kulcsár-Terza József és Soltész Miklós

Next