Háromszék, 2017. március (29. évfolyam, 8036-8062. szám)
2017-03-01 / 8036. szám
KÖZÉLET 2017. MÁRCIUS 1., SZERDA Új hidat építenek Nagyajtán A több mint százesztendős nagyajtai vashíd helyett újat építtet Kovászna Megye Tanácsa - döntötte el tegnapi ülésén a testület. A SZERZŐ FELVÉTELE SZEKERES ATTILA A Kovászna Megye Tanácsának soros ülésén két, a nagyajtai vashidat érintő határozatot fogadtak el. Egyik a megye közvagyonából a magánvagyonába utalja az építményt. Erre azért van szükség, hogy lebonthassák a hidat, mely már veszélyessé vált. 2008-ban adtuk hírül lapunkban, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején készült vashidat építő bécsi cég közölte a nagyajtai önkormányzattal: lejárt az általa vállalt százéves szavatossági kötelezettsége, és a továbbiakban az építményért nem vállal felelősséget. Az esetet az ülést vezető Henning László alelnök is felemlegette, mondván, de jó lenne, ha a mai hidakért is ilyen hosszú távú jótállást vállalnának az építők, de még a felével is elégedettek lennénk. Különben a hidat 1956-ban és 1999-ben javították, később is tákolták, de immár veszélyessé vált. Súly- és sebességkorlátozást vezettek be az áthaladó forgalomnak. A következő határozat már konkrétan a híd lebontásáról, valamint az építendő új híd műszaki-gazdasági mutatóinak elfogadásáról szólt. A dokumentum tartalmazza a középajtai letérő elágazásának átszervezését is. Ameddig a munkálatok tartanak, a forgalom elterelésére ideiglenes hidat létesítenek a meglévő közelében. A központ felől Miklósvár felé tartva, a vashíd előtt jobbra kell majd letérni - közölte érdeklődésünkre Kovács Ödön megyemenedzser. Az új hidat, melyen kétirányú forgalom halad majd át, és mindkét oldalán lesz gyalogjárda, még idén meg szeretnék építtetni - mondotta lapunknak mind a megyemenedzser, mind az alelnök. Fazakas Péter néppárti tanácstag abbéli aggodalmát fejezte ki, hogy az építészettörténeti emlék vashíd lebontás után nehogy ócskavassá váljon. Henning László megnyugtatta: a híd Nagyajtát illeti, és lebontása után a községnek adják, erről már tárgyaltak az önkormányzattal. KÉZDIVASARHELYI KUTYAMENHELY Közösen kellene működtetni A felső-háromszéki polgármesterek ozsdolai találkozóján Forró Béla, a Benji Állatvédő Egyesület alelnöke, a Székely Kutyaklub elnöke a létesítmény közös működtetésének szükségességére, illetve a kóbor ebek problémájára hívta fel az elöljárók figyelmét. KOCHOM ISTVÁN » Szerinte nem helyénvaló, hogy a kézdivásárhelyi kutyamenhely működtetéséhez és a kézdiszéki kóborkutya-probléma megoldásához csak egy-két polgármesteri hivatal járuljon hozzá (a kézdivásárhelyi önkormányzat például évi 30 ezer eurót fordít a menhely fenntartására, amit az egyesület közadakozásból még ötezer euróval pótol fel), mert a menhely munkatársai hiába fogják be adott helyen az ebeket, ha a „szomszédból” utánpótlás érkezik, a környék összes településéről valamilyen úton-módon a kóbor ebek bekerülnek a városba. Négy hónapja abba a helyzetbe jutottak - mondotta Forró Béla -, hogy lassan a környék községei ellehetetlenítik nemcsak a menhely működését, hanem az egyesület eddigi munkáját is. Az ide szállított ebek befogását a kézdivásárhelyi adófizető polgárok állják, holott a törvény arra kötelez minden önkormányzatot, hogy oldja meg a kóborkutya-gondot. Az elnök azt is közölte, hogy eddig öt alkalommal értek tetten felső-háromszéki kóborkutyaszállítmányt. A kézdivásárhelyi városháza mellett egyelőre csak a kézdiszentléleki igényelte az egyesület szolgáltatását, és kötött velük a múlt év novemberében szerződést. Hosszas vita után abban állapodtak meg, hogy minden községi önkormányzat külön szerződést köt az egyesülettel. A SZERZŐ FELVÉTELE Tél végén Illésnek pusztulni kell ! » FEKETE RÉKA » A szalmahasú bika a Míves Ház előtti gyülekezőnél még szelíd volt, bár fogta az ijesztgetés, de a főtér felé menet mintha megvadult volna, Benkő Éva bikavezető, a menetsor hajósára alig bírta visszatartani. Csak úgy sikongattak a tündérek, királylányok, a varázslók sem tudták megszelídíteni a kőröspataki berbécs szarvával ékeskedő vadat, ami nem riadt vissza az állattársadalom többi képviselőjétől sem, pedig volt ott farkas, medve, sárkány, oroszlán, a tollasok közül csibe, óriásgólya, papagáj. A kőszínpadon a kecskét megfejték, utána becsületesen megtáncoltatták, a Félkér együttes, Dezső Attila és Dezső István muzsikájára pedig olyan utcai mulatság kerekedett, hogy még a pap is táncra perdült. A tavasz közeledtét nemcsak a langymeleg levegő jelentette, csalogatásra a medve is kibújt barlangjából, és dörmögve elindult a gyermeksereggel együtt a Kovászna Megyei Vöröskereszt udvarára, ahol elsiratták Illést, a Guzsalyas Játszóház szalmabábuját és Cserkész Istit, a Tanulók Háza csapatának figuráját, majd a bika bundájával együtt mindkettőt elégették. A Bátyus, Kincskeresők, Kincsek, Százlábú és Százlábacskák néptánccsoportok, valamint a Székely Mikó Kollégium tánccsoportja közreműködésével a legkisebb farsangolók is jól érezték magukat, de nemcsak nekik, hanem még a nyakban ülőknek is jutott a több száz pankóból, ami nélkül egyetlen farsangzáró mulatság sem végződhet. Irodaépület az erdészetnek Saját székhely építésére pályázik a Zágoni Magánerdészet. A pályázatot a Progresszió Helyi Akció Csoport Egyesületen keresztül nyújtják be. BOKOR GÁBOR : Kétéves munka után elkészült a szükséges dokumentáció, úgy néz ki, elfogadták, így remélhető, áprilisban már kiírhatják a versenytárgyalást a munka elvégzésére -tájékoztatta az erdészetet működtető Mikes Egyesület közgyűlését Kis József polgármester. A közgyűlés egyhangúlag fogadta el az erdészeti székhely építésének tervét, a pályázaton való részvételt. A terv kivitelezéséhez szükséges teljes összeget el kívánják nyerni, így önrészre nem lesz szükség. Ha az egyesület tagjainak - az önkormányzatoknak, közbirtokosságoknak, egyházaknak, iskoláknak, vállalkozásoknak, magán- személyeknek - önrészt kell fizetniük, az későbbi bonyodalmaknak adhatna helyet. Például, ha valaki kilép az egyesületből, követelésekkel állhat elő a székhelyet illetően - részletezte a polgármester. Az erdészet székhelye jelenleg a polgármesteri hivataltól bérelt épületrészben található. A felület messze nem elégíti ki a szükségletet, az erdészeti szakemberek, hivatalnokok zsúfolt körülmények között dolgoznak. A Zágoni Magánerdészet a környéken a legnagyobb magánerdőgondnokság, több mint 18 ezer hektárnyi erdő tartozik hozzá. Tizenhat erdész, három főerdész és öt irodai alkalmazott végzi a munkát, a minőségi szolgáltatásokhoz megfelelő székhelyre van szükség - húzta alá a polgármester. ■ RÖVIDEN ■ Falánkcsütörtök Kézdivásárhelyen Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a PanGastRo Egyesület a www. gastromedia. ro internetes portál közreműködésével idén is meghirdette a Falánkcsütörtök akciót, melynek lényege, hogy a hamvazószerdát követő napon, március 2-án, csütörtökön az akcióban részt vevő éttermekben 50 százalékkal olcsóbban lehet étkezni. Kézdivásárhelyen a Székely és a Vadrózsák vendéglő nevezett be. A Székely vendéglőben 9 és 24, a Vadrózsák vendéglőben pedig 16 és 22 óra között szolgálnak fel helyben elfogyasztható ételeket ötvenszázalékos árkedvezménnyel. (ndiom) Börtönbe szállították Két elítéltet szállítottak börtönbe a Kovászna megyei rendőrség munkatársai hétfőn, mindkettőt Maksáról. Egyiküket három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kovászna Megyei Törvényszék megvesztegetésért. Az eset még 2015-ben történt. A férfi faanyagot szállított egy teherautóval, igazoltatták, de nem rendelkezett szállítólevéllel. 2500 lej kenőpénzt ígért a rendőrnek azért, hogy ne járjon el, ám az feljelentette. A másik férfit falopásért 2 év és 4 hónap szabadságvesztésre ítélte a kézdivásárhelyi bíróság, s az ítélet véglegessé vált. (sz.) Jogosítvány nélkül, Ittasan vezetett Hétfőről keddre virradó éjjel ellenőrzés végett a rendőrök megállítottak egy haszongépjárművet Baróton. Kiderült, a 45 éves székelyszáldobosi vezető nem rendelkezik jogosítvánnyal, ráadásul alkoholt fogyasztott. A mérőműszer 0,4 mg/l szesztartalmat mutatott ki leheletében. Az alkoholtartalom pontos megállapítására kórházba kísérték vérvételre. Tapasztalat szerint a kifújt levegő literében milligrammban mért szesztartalom kétszerese nagyjából megegyezik a vérben ezrelékben kimutatott alkoholmennyiséggel. Az ittas vezetés bűncselekményének küszöbértéke a vérben mért 0,8 ezrelék. Amennyiben az érték alatti lesz az eredmény, az ittasság csak szabálysértésnek számít, fölötte már bűncselekményszámba megy. Jogtalan vezetésért mindenképpen bűnügyi eljárást indítanak. (sz.) Azonosították a holttestet Egy 59 éves sepsiszentgyörgyi férfi személyében azonosították azt a holttestet, amelyet vasárnap találtak a megyeszékhelyen az Oltban. A már oszlásnak indult tetemet törvényszéki orvos vizsgálta át. Erőszakra utaló jeleket nem találtak, az idegenkezűség nem valószínű, de a rendőrség munkatársai folytatják a vizsgálatot. A férfit még 2015-ben eltűntté nyilvánították, és országos körözést írtak ki nevére. (sz.)