Háromszék, 2017. szeptember (29. évfolyam, 8188-8213. szám)

2017-09-27 / 8210. szám

aromsze 2017. SZEPTEMBER 27., SZERDA KÖZÉLET Uniós pénz háromszéki műemlékekre Mégis európai uniós alapokból újítják fel a Lemhény és Kézdi­­almás között található Szent Mihály-műemlék templomot, és hamarosan megkötik az előszerződést - pontosított Tamás Sán­dor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség közgyűlésén, amelyet kedden a megyehá­zán tartottak. Simion Creţu, az ügynökség igazgatója megerősí­tette a tanácselnök tájékoztatóját, kiemelve, hogy a pályázatot benyújtó lemhényi és kézdialmási önkormányzat, valamint a két községhez tartozó parókia hamarosan megkapja az erről szóló értesítőt-derül ki a megyei önkormányzat közleményéből. A barokk műemlék templom restaurálásáról szóló pályázat értéke 6 623 901 lej. Kovászna megyében a Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesének felújítására (16,5 millió lej), a nagyajtai unitárius erődtemp­lom restaurálására (6,2 millió lej) már aláírták a szerződést, előszerződési szakaszban van a dálnoki református temp­lom felújítására (2,7 millió lej), valamint a kovásznai városi úthálózat korszerűsítésére vo­natkozó projekt (18,66 millió lej). „A Regionális Operatív Program 2014-2020 között elérhető alapjaiból az eddi­gi elbírálások alapján közel 51 millió euró érkezik Ko­vászna megyébe, ezenkívül Sepsiszentgyörgynek mint megyeszékhelynek 21 mil­lió euró áll rendelkezésére. Az egy főre eső, leszerződött összegek tekintetében a köz­ponti régióban Kovászna me­gye élen jár. Természetesen vannak további pályázatok, amelyeknek az elbírálása fo­lyamatban van, illetve még mindig vannak olyan alapok, amelyekre nem történt meg a kiírás, tehát ez még csak a kezdet” - tájékoztatott Tamás Sándor. A Központi Regionális Fej­lesztési Ügynökség közgyűlé­sén elfogadták az idei első fél év tevékenységi beszámolóját és a 2014-2020 között elérhető fejlesztési alapok felhasználá­sáról szóló jelentést, amelyből kiderül, hogy 2017. szeptem­ber 18-ig összesen 898 pályá­zatot tettek le, 37 projektre 86,12 millió euró értékben már megkötötték a szerződé­seket, az elkövetkezőkben 171 projektre kötnek előszerző­dést. A közlekedési csomópon­tokra vonatkozó határozat kapcsán került szóba a brassói reptér kérdése, a közgyűlésen a jelenlevők határozatban rögzítették, hogy a marosvá­sárhelyi és a nagyszebeni légi­kikötő mellett a brassói reptér is a térség fejlődésének kulcs­­szereplője, ezért az ügynökség szakembereit felhatalmazták, hogy hivatalosan is kérjék, ke­rüljön be az országos közleke­dési kerettervbe a Cenk alatti város reptere is. Visszaállamosították a kézdialmási iskolaépületet 1­á írásos dokumentumok sze­rint a kézdialmási iskola 1826- ban Demeter György tanítós­kodása idején alakult, a római katolikus egyház intézménye­ként működött először két, majd 1883-tól három tanítóval. 1889- ben felépült a kéttantermes iskola tanítói lakással együtt. A mestergerenda tanúsítja az építés idejét és az építőmester, Kelemen János nevét. 1893-ban „rendes tanítói álláson” id. Papp István tevékenykedett. 1902-től ifjú Papp István vette át az al­­mási iskola irányítását, aki négy évtizedig igazgató-tanítóként munkálkodott, és kivette részét az 1918-ban alakult Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet léte­sítésében. 1948 szeptemberében álla­mosították a kézdialmási isko­lát, így nemcsak az 1889-ben épült faiskola, hanem az 1945- ben elindított iskolakápolna is állami kézre került. Molnár Ist­vántól azt is megtudtuk, hogy a régi iskolaépületben jelenleg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtet tizennyolc nehéz anyagi helyzetben levő tanu­lónak gyermekotthont. A kö­zségháza támogatásával belső illemhelyet és konyhát alakítot­tak ki. Annyi változott, hogy az ingatlant nem az egyháztól bér­lik, hanem az önkormányzattól - összegezett az elöljáró, aki azt is elmondta, hogy a közeljövő­ben kívülről is felújítják a 128 éves épületet. Szárazajtó könnyei 1 » A templom népe a nagyba­­coni fúvósok kísérete mellett vonult a falu központjába, az iskola előtt 1994-ben felállított emlékműhöz. Pap Attila sepsi­szentgyörgyi belvárosi refor­mátus lelkész mielőtt még a hagyományokhoz híven nevü­kön szólította volna az áldoza­tokat -Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Né­meth Gyula, Németh Izsák, Sza­bó Benjám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László -, egy őt évek óta foglalkoztató kérdés­ről osztotta meg gondolatait. Mint mondotta, valószínűleg mindenkiben számtalanszor felmerült már, Isten miként hagyhatta, hogy 1944. szept­ember 26-án annyi szörnyűség megtörténjen. A választ minap a Bibliát lapozgatva találta meg: mivel az Úr arra is képes, hogy sebek által gyógyítson és megerősítsen, a rossz és a fájdalom is a közösség javára válhat. Szárazajtát a tizenhá­rom vértanúján keresztül arra tanította meg, miként legyen túl fájdalmán és legyen képes a megbocsátásra. Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend bardoc-miklósvár­­széki székkapitánya előbb a szárazajtaiak fájdalmáról be­szélt, majd az erdélyi magyar­ság aktuális kérdéseire tért ki. Mint mondotta, közösségünk semmi jót nem várhat attól a román hatalomtól, amelyik száz éve nem képes ígéreteit betartani. A bukaresti vezetés kettős mértékkel mér: ha ró­lunk van szó, elvesz, felszámol és hátrányba hoz, ha a határon túl élő románságról, akkor hangosan követel jogot szá­mukra. A magyarság bukares­ti képviseltét is elmarasztalta: a román pártok nacionalista kirohanásait tétlenül nézik, s kis emberként csak kis lépése­ket mernek lépni, a katalánok lépte nagyokat pedig gyávák megtenni. Elítélően beszélt az Európai Unió vezetőiről is, akik csak a migránsok kérdé­sével hajlandóak foglalkozni, az őshonos kisebbségek joga­it pedig le akarják seperni az asztalról. A kegyelet virágait szokás szerint előbb az áldozatok hozzátartozói helyezték el - az idős asszonyok szemében könnycseppek csillogtak. kármentő ■ Ü­gyfélszolgálat ~W~roma fiatalember néhány papirossal a kezében, álldogál J­S egyik lábáról a másikra, várja, hogy megszólítsák. Ő maga JL V nem nagyon törekszik szóhoz jutni, mint később kiderül, a román szótól viszolyog. Nem azért, mert bármiféle idegengyűlölet munkálkodna benne, hanem azért, mert nem igazán birtokolja az államnyelvet. Annak az államnak a nyelvét, amelyben felnőtt, ahol iskolába járt, ha nem is túl sokat. Igaz, most már jó ideje kül­földön („Magyarban”) keresi a kenyerét, valószínűleg törvényes módon, legalábbis elejtett szavaiból ezt sejteni. Merthogy ügyinté­zéssel fordult a hivatalhoz, méghozzá gyerekpénz kérdésében: azt szeretné, ha azt a nevetségesen kevéske járulékot, mi alanyi jogon jár per darab gyerek, ebben az országban utalnák át számára. Hogy miért itt, és nem ott, arra nem ad magyarázatot - igaz, nem is kérdezik meg tőle -, de felkészült a témában, az ottani hivatal­ban eljárt már, ott elmagyarázták neki, mi a teendő ilyen esetben. Álldogál tehát egyik lábáról a másikra a roma fiatalember, szorongatja a néhány papirost, mintha azok valamiféle biztonsá­got jelentenének. Félénken néz egyik hivatalnokról a másikra, ki­csit úgy tesz, mintha ott sem volna. Pedig az ügyet intézni kellene, de mégsem tudja rávenni magát, hogy megszólaljon. A hivatalno­kok buzgón lapoznak bele az előttük halmozódó iratcsomagokba, időnként kihúznak néhány ívet, egyikre pecsétet nyomnak, másik a kukában végzi, harmadikról másolat készül. Közben beszél­getnek egymás közt, nem sok szót váltanak ugyan, de épp eleget ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljék: legalább egyikük román. Kis idő múltán a férfi irodista pár dossziéval a hóna alatt elmegy va­lahová, az asztal mögött ülő hölgy pedig kényszeredetten felnéz. Mintha csak akkor venné észre az ácsorgó roma fiatalembert, megkérdezi: mit óhajt? Az ügyfél valamennyicskét ért románul, annyit legalábbis, hogy rájöjjön, végre-valahára őt szólították meg. Elkezdi magyarázni, hogy ő azt szeretné, a gyerekpénzt itt kapja, és erről neki igazolást kellene vinnie oda. A hölgy értetlen tekintetét látva, a roma fiatalember megkérdezi: nincs valaki, akinek anya­nyelvén mondhatná el ügyes baját? Az irodában senki kettejükön kívül, a nyitott ajtón túl, a folyosón néhány másik ügyfél görnyed a kitöltendő űrlapok fölé. A hölgy kényszeredetten megszólal, mondja csak, ért ő magyarul valamicskét, csak beszélni nem tud. A roma fiatalember folytatja magyarázatát, hogy neki azt mondták odaát, hogy az itteni hivatalban ki kell tölteni ezt a papirost, mutatja a kezében szorongatott nyomtatványt, igazolandó, hogy... A hölgy újra értetlenül néz rá, lerí róla, túl sok neki a magyar szó. A roma fi­atalember megismételi kérését: nincs valaki, akinek anyanyelvén... A hölgy szó nélkül otthagyja, bemegy egy szomszédos irodába (ajtaján felirat: idegeneknek belépni szigorúan tilos), néhány pillanat múlva egy kolleganőjével tér vissza. A roma fiatalember megkönnyebbülve szusszan fel, az végre megérti, amit mondani szeretne. Történetünk szempontjából teljesen mellékes, hogy a roma fiatalember - egyébként etnikuma sem fontos, csupán az eset hitelességét alátámasztandó említettük meg-ügyét el tudta-e intézni, vagy sem. Ami a lényeges, arra, nyilván, a kedves Olva­só rég ráérzett. Hogy a gyerekpénzintéző hivatalban­­van neki hivatalos neve is, valami bonyolult szóösszetételű ügynökség) az egyetlen irodában, ahol ügyfélfogadás zajlik, csak románul beszélő alkalmazottakat találni. A magyarok a felirattal védett, kulcsra zárt ajtók mögött egyengetik az iratok útját. Mondhatná bárki, sok hűhó semmiért, hiszen íme, a fent említett eset is megoldódott, a nyelvi akadályok mily könnyen legyőzöttek - csakhogy aki különféle hivatalokat jár, annak azt kell tapasztalnia: egyre jobban kiszorul a magyar szó az iro­dákból, és sok olyan helyen, ahol újabban egy egyenruhás őr megszemélyesítette küszöb képezi az első teljesítendő akadályt, kézzel-lábbal kell magyarázkodnia a román nyelvet tudó bár, de ritkán használó magyar embernek. Holott a legtöbb intézmény, hivatal, ügynökség, szolgáltató cég helyi vezetője magyar nemze­tiségű. Olyan nehéz lenne odafigyelniük arra, hogy az ügyfelekkel érintkező alkalmazottak a magyar nyelv ismerői legyenek? Netán harcot kellene ezért vívniuk, s hallgatni kényelmesebb? VÁRYO. PÉTER Kijavították a tornaterem tetőzetét A tanévkezdésre sikerült kija­vítani a kézdialmási Kelemen Didák-iskola tornatermének a tetőzetét, a cserepeket átfor­gatták és újakat is vásároltak. Megerősítették a falakat, a nyí­lászárók cseréje és a belső ja­vítások következnek. Mint an­nak idején hírül adtuk, január 3-áról 4-ére virradó éjszaka 1 óra körül lángra lobbant a kézdialmási tornaterem, az egykori kultúrotthon tetőzete. A helyszínelés szerint a tüzet túlfűtött csempekályha, il­letve rosszul burkolt kémény okozta. Meggyűlt a tetőtér, pár négyzetméteren besza­kadt a mennyezet, elégett két gerenda, hét-nyolc szarvazat, a tető kilenc méter hosszúság­ban és három méter széles­ségben cserép nélkül maradt, amit ponyvával fedtek be. Az önkormányzat 30 ezer lejt, a Szarvasmarhatartó Gazdák Egyesülete pedig ötezer lejt adott a tetőzet javítására, az is­kola vezetősége gyűjtést indí­tott a községben, és Szihalom testvértelepülésről is anyagi támogatás érkezett. (iod­om)

Next