Háromszék, 2017. szeptember (29. évfolyam, 8188-8213. szám)
2017-09-16 / 8201. szám
WWW.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,30 LE • ELŐFIZETŐKNEK: 99 BANI HÉTVÉGE Tamási Áron évfordulóval indul az új színházi évad NAGY B. SÁNDOR : „A 120 éve született Tamási Áron művei, szellemisége, szelleme az elmúlt évtizedekben tökéletesen beépültek a társulat működésébe, és utakat nyitottak afelé a korszerű és érvényes színjátszás felé, amit jelenleg képviselünk. Tamási Áron születésnapja kitűnő alkalom arra, hogy a város lakói szembesüljenek az írásaiban rögzített képekkel, sajátos humorával és éles párbeszédeivel” - áll a színház közleményében, mely a szeptember 20-ára időzített egész napos rendezvénysorozatot ajánlja a közönség figyelmébe.»2 ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI ■ L ?I Az új évad első két fontosabb eseménye a sepsiszentgyörgyi színházban Tamási Áron 120 éves születési évfordulójának megünneplése, valamint a Bocsárdi László által rendezett Alice című előadás bemutatója lesz, melyet Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján a stempöl zenekarral együttműködésben készít a társulat. SZEMLÉLETVÁLTÁS A GYERMEKVÉDELEMBEN Felszámolják az oltszemi elhelyezőközpontot A jelenleg ötvennégy gyermekkel működő oltszemi gyermekvédelmi központ felszámolásának ütemtervét ismertette Vass Mária, a megyei szociális gondozási és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője. Az országos gyermekvédelmi stratégiának megfelelően az érintett kiskorúak számára három családi típusú házat építenek és létrehoznak egy nappali központot, de azt is szorgalmazzák, hogy a gyermekeket családjaik visszafogadják vagy hivatásos nevelőszülőkhöz kerüljenek.3 ra érthetetlen és példátlan, mire vetemedtek rá múlt hét végén a kolozsvári futballhuligánok. Mint egyik képviselőjük magyarázta, az Universitatea futballklub rámenős drukkerei már 1998 óta megharagudtak, de nagyon a magyarországi Ferencváros és a Videoton szurkolóira, és azóta minden alkalmat megragadnak, hogy megbosszulják a csaknem két évtizedes állítólagos sérelmeket. Önmagukhoz hűen el is látogattak a Kolozsvári CFR 1907 futballklub magyar szurkolói csoportja által rendezett amatőr futballkupa - ahogy annak szervezői vallják, inkább családi piknik, mintsem bajnokság helyszínére, s rátámadtak ellenfeleikre, azaz a magyar résztvevőkre. És nem csak a klub ellen kiabáltak, hanem magyarellenes jelszavakat is skandáltak. A rendezvényen erdélyiek mellett magyarországi, felvidéki amatőr csapatok, illetve a játékosok családtagjai - azaz gyermekek, nők - vettek részt, s kerültek a szurkolók mellett a bosszúálló ultrák célkeresztjébe. A harcias huligánok pedig botokkal, láncokkal felfegyverkezve érkeztek, rárontottak a békésen focizgatókra, „véres csatajelenetek” következtek gyermekek s anyák előtt, aztán miután valahogy elkergették őket, megérkeztek a csendőrök, s a rendőrök is. És bármennyire is felháborító a futballhuligánok minősíthetetlen cselekedete, legalább annyira elgondolkodtató, miként lehetséges, hogy ilyenkor a karhatalom csak a történtek után vergődik ki a helyszínre - sportnyelven: későre rúg labdába -, utána pedig nehezen találják az elkövetőket, s az egészről alig vagy szinte egyáltalán nem beszél a román nyelvű média. Ha ugyanez történne, csak ellenkező előjellel, magyar drukkerek viselkednének ilyen gyalázatos és megengedhetetlen módon, napokig, hetekig harsognak a hírcsatornák. Várjuk tehát a belügyminisztériumi vizsgálódás eredményét, de már az sem túlságosan biztató, hogy a hatóságok ráérősen, csak azután kezdtek foglalkozni az üggyel, miután a magyar sajtó cikkezni kezdett arról. Éppen ezért a történtek szőnyeg alá söprése legalább annyira fájdalmas, mint a huligánok bosszúja. Már csak azért sem kellene következmény nélkül hagyni a Kincses Városban történteket, mert olyan precedenst jelenthet, amelyet még durvább fejlemények követhetnek, miközben azt már sokan belátják, a gyűlölet útján nem érdemes masírozni. MÓZES LÁSZLÓ ■ máról holnapra ■ A gyűlölet ereje Magyarország kiáll a külhoni magyarok mellett „Nem hagyjuk magukra az Erdélyben és Kárpátalján élő magyarokat, a végsőkig elmegyünk az őket érintő konfliktusokban”-szögezte le Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Budapesten. Hangsúlyozta: a magyar külpolitika kötelessége megvédeni a magyar embereket, akárhol is élnek. Megismételte: szégyenletes és gyalázatos, a kisebbségek jogait durván megsérti az ukrán oktatási törvény módosítása, ügyében egyébként a bolgár, a román és a görög külügyminiszterrel közösen lépnek fel. Ez világosan mutatja, hogy nem magyar-ukrán ügyről van szó. Közös levelüket az ukrán külügyminiszterhez, az Európa Tanács főtitkárához és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához is eljuttatták, hiszen minden nemzeti kisebbség jogait durván megsértették. Kezdeményezik továbbá, hogy az uniós külügyminiszterek tanácsának októberi ülésén tűzzék napirendre az esetet. Az ukrán parlament által elfogadott új oktatási törvény 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban engedélyezett. Szijjártó kitért a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyére is, mint mondta, egészen kritikus a helyzet. Úgy látja, Romániában ahelyett, hogy a megoldásra törekednének, „elővették újra a nacionalista kártyát”, egy képviselő ugyanis kezdeményezte, hogy az iskolaépület átadásának visszavonását fontolják meg. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának felülvizsgálatát Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Párt Maros megyei képviselője, volt prefektus kezdeményezte. Ismét magyar veszélyt kiált a románok civil fóruma Nyílt levélben fordult a parlamenthez a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve több más hazai civil szervezet, hogy ne hagyja jóvá az RMDSZ-nek a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, amelynek értelmében 76 százalékról 10 százalékra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb.»4