Háromszék, 2018. február (30. évfolyam, 8312-8335. szám)

2018-02-01 / 8312. szám

KÖZÉLET 2018. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK Háromszék 3 LEADER-PÁLYÁZAT MIKÓÚJFALUNAK Felújítanák az orvosi rendelőt Nagy értékű pályázatot nyújtott be kedden Mikóújfalu önkor­mányzata a LEADER vidékfejlesztési uniós program keretében. A megcélzott támogatásból a község orvosi és fogorvosi ren­delőjét korszerűsítik, amennyiben kérésüket pozitívan bírálják el. A község ugyanakkor komoly gonddal küzd az egészségügyi ellátás terén, szakember hiányában március elsejétől a család­orvosi rendelés megszűnik. NAGY D. ISTVÁN , Demeter Fe­renc polgármester érdeklődé­sünkre kifejtette: ez az első pályázat, melyet az önkor­mányzat a LEADER vonalon benyújt. Gyakorlatilag egy még 2013-ban elkészített ter­vet frissítettek, és erre építve nyújtották be a támogatási ké­résüket az Alutus Leader térség akciócsoportjához. A község pénzügyi kapacitását megha­ladó beruházás összértéke 200 ezer euró, ebből a vissza nem térítendő támogatás értéke 175 ezer euró, a maradék összeg nagy hányadát az áfa teszi ki, míg az önrész ebben az esetben nem jelentős, 11 euró körüli. Demeter Ferenc sze­rint az önkormányzat a terv frissítésével gyakorlatilag már teljesítette rá eső pénzügyi kö­telezettségét. Az összeg nagysága azzal magyarázható, hogy teljes körű felújításról van szó - az épü­leten hosszú éveken keresztül csak apró belső javításokat vé­geztek- melyben a terv alapján egy új váróterem kialakítása, nyílászárók cseréje, napelemes fűtésrendszer felszerelése sze­repel, emellett területrendezési munkálatok is, egyebek mellett egy parkoló létrehozása a ren­delő épületének udvarán - ma­gyarázta Demeter Ferenc. A megújuló épületben nemcsak a családorvosi rendelő kap majd helyet, hanem egy fogászati is, illetve egy gyógyszertár. A pol­gármester ugyanakkor egy ko­moly gondjukról is beszámolt: március elsejétől a községben rendelő családorvos nem tudja továbbiakban ellátni feladatát. - Jelentkezőket várunk, remél­jük, sikerül elfogadható időn belül betölteni a megüresedő állást - fogalmazott az elöljáró. A pályázat kapcsán Demeter Ferenc még elmondta, a meg­valósítást 12 hónapra tervezik, de ezt megelőzően még el is kell nyerni a támogatást, majd hátra­van a szerződéskötés, valamint a közbeszerzési eljárás. Utóbbi bonyodalmakat okozhat - amint szokott is -, főképp most, hogy az új előírások kiiktatták annak le­hetőségét, hogy a licit eredménye ellen óvást benyújtóktól pénz­ügyi biztosítékot kérhetnek az önkormányzatok, és amennyi­ben az óvást elutasították, a kez­deményező elveszítette az illető összeget. Ezen megszorítás hiá­nyában az óvások ismét „divatba jöhetnek”, ami bizonytalanabbá teszi az ő helyzetüket is, hiszen nem tudni, mikor tudják lezárni a közbeszerzést. Mindent össze­vetve a polgármester úgy vélte, két év alatt sikerül megújítani a rendelő épületét. Az orvosi rendelő látványterve Sepsiszentgyörgyről kapjon vizet Bárót? Bárót tanácsa keddi rendkívüli ülésének végén felszólalt Váncza Tibor megyei tanácsos, az Aquacov Egyesület elnöke is, aki Erdővidék egészét érintő vízszolgáltatási tervről számolt be. A 2022-2027 közt megvalósításra kerülő elképzelések szerint a kistérségnek a Goscom Rt-n keresztül Sepsiszentgyörgy szolgáltatna vizet, ám cserébe vállalnák, hogy ahol nincs, kiépítik az ivó- és szennyvízhálózatot. HECSER LÁSZLÓ :A VÍZ Sepsi­­szentgyörgyről Élőpatak, Bölön és Nagyajta érintésével érkez­ne Barótra, innen pedig Bacon, Bardoc és Vargyas felé vezetnék tovább. A megyeközpontnak öt­­venhét fúrt kútja van, ám jelen­leg hozamuk alig 30-35 százalé­kát használják fel, így nem lenne gond Erdővidék ellátása. Mint mondotta, ez a környék lakóinak javát szolgálná, hiszen a helyi vi­zek nem jó minőségűek: beszélni tudnának erről a barótiak, a bar­­dociak és a vargyasiak is, akik­nek hol mocskos, hol zavaros, hol meszes víz folyik csapjukból. Ez­zel szemben a Goscom által elő­állított víz minden követelmény szerint minőségileg megfelelő, s nem utolsósorban finom ízű, bármikor iható. Bárót kiváltképp jól járna - jelentette ki -, hiszen Köpe­cen, Miklósváron, Felsőrákoson, Bibarcfalván és Bodosban úgy építenék ki a hiányzó hálózatot, hogy az - mivel a megyei tanács kész lenne átvállalni a pályá­zat által kért önrész biztosítását - nem kerülne a városnak egy fejébe sem. Dimény László néppártos tanácstag kételyét fejezte ki az egyesület hosszú távú tervével kapcsolatban. Ezek az elképze­lések már rég, bő tíz esztendeje megszülettek. Erdővidéket pedig azért akarták bevonni, mert pá­lyázatuk sikerességéhez szük­séges lett volna, hogy legalább százhúszezer embert érintsen a beruházás - mondotta. Az ülést követően a Három­szék felvetésére, miszerint Bárót a következő öt évben meg se pró­bálja fejleszteni a falusi hálózatát, Váncza Tibor azt felelte: kétsé­ges, hogy a városnak sikerülne kiépíteni akár az egyszerűbbnek tűnő, nemreg már előkészített felsőrákos­ hálózatot is. Kijelen­tette, számukra nem létkérdés, hogy Bárót igent mondjon a fel­kínált lehetőségre, ezért nem is fogják erőltetni a szolgáltatás átadását, de mivel a helyi önkor­mányzatok zöme már jelezte, velük tartanak, az erdővidéki kirendeltséget mindenképp lét­rehozzák - legfeljebb nem baróti központtal. ÉRTÉKELTEK A TŰZOLTÓK Több riasztás, gyorsabb reakció Sikerült lényegesen csökkenteni a riasztások válaszidejét, bár tavaly több sürgősségi esethez hívták a megyei készenléti felügyelőség szakembereit, mint egy évvel korábban-derült ki az intézmény 2017-es évi tevékenységi értékelőjén. Jelenleg négy háromszéki településen működnek egységeik, ám arra törekszenek, hogy a megye egészét lefedjék szolgáltatásaikkal, így az idei prioritások közé tartozik, hogy Erdővidéken, illetve Orbaiszéken is létrehozzák kirendeltségeiket. DEMETER VIRÁG KATAIN • Na­ponta átlagosan 15, egész évben pedig 5631 segélyhívást regiszt­rált a készenléti felügyelőség Háromszéken, ez pedig 13 szá­zalékos növekedést jelent 2016- hoz képest. Jelentősen emelke­dett ugyanakkor a sürgősségi esetek aránya is - 2016-hoz vi­szonyítva közel 40 százalékkal­­, tavaly mintegy 3400-at je­gyeztek, melyek jelentős részét a SMURD-hoz irányították, a rohammentősök összesen 2710 alkalommal biztosítottak első­­seg­yt tavaly megyeszerte. Jó hír viszont, hogy kevesebb tűz volt, és a riasztások válaszideje a korábbi átlagról, 16 percről 10 perc 36 másodpercre csökkent - vázolta az adatokat Timar Vi­orel parancsnokhelyettes. Az előző évben összesen 121 tűzesetet jegyeztek Ko­vászna megyében, ezek száma egyébként 2015 óta csökkenő tendenciát mutat. Legtöbbször januárban, illetve december­ben indultak tüzet oltani a szak­emberek, a kiváltó okok közt pedig a meghibásodott elekt­romos berendezések, rosszul felszerelt, kitakarítatlan vagy elhanyagolt kályhacsövek, kémények, fűtési rendszerek szerepelnek vezető helyen. Gyakrabban helyszíneltek a SMURD-egységek is, melyek bevetései 2016-hoz viszonyítva mintegy 750-nel nőttek - ez az irány egyébként négy éve tart. Constantin Adrian Nâstuţă főfelügyelő hangsúlyozta, minden bevetésüknél együtt­működnek legalább egy másik intézménnyel, leggyakrabban a mentőszolgálattal, a rendőr­séggel, szükség esetén pedig a csendőrséggel, de segíti mun­kájukat a megyeszerte működő 45 önkéntes tűzoltó alakulat is. Kifejtette azt is, szeretnék, ha a megye minden régiójában lenne kirendeltsége a készen­léti felügyelőségnek, lépése­ket tesznek annak érdekében, hogy Baróton és Kovásznán is jelen legyenek szakembereik. Erdővidék kapcsán megjegyez­te, a baróti önkormányzat és a megyei tanács közösen terve­zi a célnak megfelelő helyiség kialakítását, és nyitottak az elöljárók Kovásznán is, ahol egyébként nagyon jól felsze­relt önkéntes készenléti egység működik. Felszereltség tekintetében az adatok azt tükrözik, a tűzol­tások esetében használatos jár­művek 77 százaléka biztosított Háromszéken, ám az eszközök 21 százalékának műszaki ál­lapota meglehetősen előreha­ladott. Az intézményvezető megjegyezte, bár korszerű jár­műparkkal, eszközökkel ren­delkeznek, továbbra is gond a mai követelményeknek meg­felelő garázsok, irodák, illetve más helyiségek hiánya. FORRÁS ISYCY Tűzoltás a kommandós iskolánál RÖVIDEN Veszélyes az olvadás Nem csupán a portájuk előtti járdát, hanem az épületek tetejét is kötelesek letakarítani az ingatlantulajdonosok - em­lékeztet a sepsiszentgyörgyi városháza. A tegnap kiadott közleményben arra hívják fel a figyelmet, hogy az elmúlt napokban tapasztalható hő­mérséklet-ingadozások miatt a tetőkről hó és jég szakadhat a járókelők nyakába, és ez balesetet is okozhat. A polgár­­mesteri hivatal azt is tudatja, hogy akinek nincs lehetősége a tető letakarítására, segítséget kérhet a katasztrófavédelmi felügyelőségtől. (demeter) A kutya harap, gazdája bűnhődik Megtámadott és megharapott egy 26 éves fiatalembert egy korcs­eh kedden Kézdivásárhe­­lyen. A kutya 63 éves gazdája nevére bűnügyi vizsgálati irat­csomót nyitottak a rendőrök a veszélyes kutyák tartását sza­bályozó sürgősségi kormány­­rendelet vonatkozó cikkelyének be nem tartásáért. (sz.) Akcióban a rendőrök A hét első két napján 61 esethez - köztük 19 lakossá­gi riasztáshoz - szálltak ki a Kovászna megyei rendőrök, és 12 ellenőrző akciót hajtottak végre. Ezek során 13 bűncse­lekményt és 97 szabálysértést észleltek. Utóbbiakért 35 ezer lej összértékben róttak ki bírságot. A legtöbbet, 67-et forgalmi, 21-et közrendészeti jellegű kihágásért. A közle­­kedésrendészek 11 gépko­csivezetői jogosítványt és 3 forgalmi engedélyt felfüg­gesztettek. Kovásznán kedden igazoltattak egy gépkocsive­zetőt. Kiderült, jogosítványát korábban felfüggesztették. Nevére jogtalan vezetésért bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak. (sz.)

Next